Az első bástyás rendszerek.
Az első bástyás rendszerek.
Az Itáliában létrejött építési módszerek13 közül a korábbi ó-olasz rendszerben (2. ábra)14 a kis, csekély tűzerejű bástyák (a) még nagyon távol helyezkedtek el egymástól, tehát a köztük levő kurtina (b) meglehetősen hosszúra nyúlt, így a bástyák nem tudták megfelelően ellátni flankírozó feladatukat. Ezért a kurtinát egy kisegítő oldalazóművel, ún. piattaformával (c) szakították meg. Emellett a bástyaszárnyak, mivel a kurtinára merőlegesen álltak, az őket fedező orillon miatt nem tudták megfelelően tűz alatt tartani a szomszédos bástya homlokzatát és előterét.
13 A. von Zastrow: Handbuch der vorzüglichsten Systeme und Manieren der Befestigungs–Kunst, welche seit Erfindung des Schiesspulvers von den vorzüglichsten Ingenieurs aufgestellt sind, … Berlin, 1828. (a továbbiakban – Zastrow 1828) 17–24. o.; Feldzüge d. Prinzen Eugen 1876. I. 606–607. o.; Müller 1892. 15–16. o.; Gerő 1955. 66–75. o.
14 Az erődítmények alaprajzai és a Vauban-féle ostromtervezet teljes egészükben Zastrow idézett műveiből származnak csekély átalakításokkal. A nagybetűk és a vastag vonalak a metszetek helyét jelölik, míg a kisbetűk a szöveg szerinti eligazodást segítik. A metszetrajzokon a szaggatott vonal az ún. „Bauhorizont”-ot, vagyis az építkezésnél figyelembe vett 0 m-es szintet, az alaprajzokon szereplő szaggatott vonal pedig a védvonalakat jelöli. A rajzok több, néhol három részből állnak. Zastrow-t követve a legvastagabb vonalak a vár kőből készült támfalazatát (5. ábra bal szélső része), a szimpla, vékony vonalak az alaprajzi elrendezést (5. ábra középső része) mutatják. Végül a részletes rajzokon a felülnézetet láthatjuk, ahol a vastag vonalak a sáncok gerincét, a vékony vonalak az egyes szintek határait jelölik.
A 2. ábrán lévő, de a szövegben nem szereplő betűk magyarázata: i – cavalier; j – aknafigyelő folyosó; k – lőporkamra; l – ágyúkazamaták; m – támpillérek.
52-532. ábra
ó-olasz rendszer
újolasz rendszer
ó-olasz rendszer
újolasz rendszer
){kind=small}
A javított változat, az újolasz rendszer (2. ábra) már több hibát kiküszöbölt, mivel a kurtina (b) rövidebb lett, s az ezáltal feleslegessé vált piattaformát önálló védműként (ravelin, pajzsgát – d) a kurtina elé telepítették, hogy azt a töretéstől védelmezze. A bástyák nagyobbak és hegyesebbek lettek, s ez már bizonyos, bár korántsem kielégítő lehetőséget nyújtott a homlokvonalak flankírozására. Mivel azonban a szárnyak itt is merőlegesen álltak a kurtinára, összehangolt tűzrendszerről itt sem beszélhetünk. Mindenesetre az ilyen elrendezésű bástyák egymással szemben fekvő homlokvonalaikról már hatásosabb kereszttűz alá foghatták a kurtina előterét. Ezek a bástyák már megfeleltek az alapvető követelményeknek, de, jóllehet már alkalmazták a cavaliert is, a hathatósabb védelemhez elővédművekre is szükség volt.
A már említett ravelinen kívül nagy jelentősége volt a fedett útnak, amely a várárok külső oldalán létesített földsáncból, s az annak fedezetében húzódó őrjárati útból (e), banquette-ekből (lövészpad – d) és gyülekezőhelyekből, ún. fegyverterekből (g) állt. Az előterepet (glacis, vársík – h) úgy egyengették el, hogy annak minden pontját egyformán tűz alatt lehessen tartani mind a falakról, mind az elővédművekről. 55A fedett út és a glacis az offenzív védelem szempontjából kiemelkedő jelentőségű, mert e sánc mögött az ellenség tüzétől és megfigyelésétől fedetten lehetett összegyűjteni a csapatokat a fegyvertereken, innen váratlan kitöréseket hajthattak végre, majd pedig az ostromlók túlereje elől hátramaradt társaik tűzfegyvereinek védelme alatt biztonságban visszavonulhattak.
Az itáliai építési módszerek aránylag gyorsan elterjedtek Európa szerte, és hosszú időn át változatlan formában funkcionáltak. Magyarországon még a XVII. században is korszerűnek számítottak az újolasz rendszerű várak, sokukat abban az időben építették ki ily módon, amikor Nyugaton már jóval modernebb megoldásokat alkalmaztak. Persze nem volt ez másképp a környező országokban sem.
Az itáliai rendszerek hibái azonban előbb-utóbb szükségessé tették a továbbfejlesztést. Daniel Speckle, a strassburgi születésű „Kriegsbaumeister” (1536–1589) volt az az ember, aki korát messze megelőzve, zseniálisan megérezve a fejlődés lehetséges útját, forradalmian átalakította az olasz rendszert, minőségileg új alapokra helyezve a várépítészetet (3. ábra).15
15 Zastrow 1828. 103–112. o.; Feldzüge d. Prinzen Eugen 1876. I. 607. o.; Müller 1892. 16–17. o.; Gerő 1955. 80–81. o.
Melyek ezek a nagy jelentőségű újítások? Speckle mindenekelőtt fontosnak tartotta, hogy az ellenség egyetlen követ se láthasson a vár revetement-jából (köpenyfalazat), s ezért csak a horizontvonalig (Bauhorizont) húzta fel a kőfalakat (halber Revetement – a), amelyeket így már a glacis is eltakart. Följebb már csak a földtöltések magasodtak (b), amelyekre az ágyútűz szinte hatástalan, s az ellene egyedül eredményes mozsártűz célzási pontossága ebben az időben még minimális. Ugyancsak újdonságot jelentettek az általa épített falak szerkezeti megoldásai. Az igen vastag revetement mögött a belső támasztó bordákra (c) és azok közé boltíveket helyezett, s ezzel meggátolta, hogy a főfal mögött levő föld annak leomlása után az árokba zuhanjon. Ez a megoldás a védőkazamaták számára is megfelelő helyet biztosított a boltívek alatt, s ez a „kazamatázott galéria”(d) védelmet nyújtott az aknák ellen, valamint ennek és a kazamaták fölött húzódó kisebb zwingernek (e) a lövegei kiválóan végigpásztázhatták a főárkot.
A Speckle tervezte erődben nagyot változik az alaprajzi elrendezés is. A bástyák területét jelentősen megnövelte, a kurtinát tovább rövidítette. A magassági fölény és a glacis hatásos pásztázásának biztosítására nemcsak a bástyákra, hanem a kurtinára is cavaliereket (f) telepített. A további fejlődést döntően befolyásolta azzal a felfedezésével, hogy a bástyaszárnyaknak a szomszédos bástyák tökéletes flankírozásához nem a kurtinára, hanem a védvonalra kell merőlegesen állniuk. Ezt eleinte úgy oldotta meg, hogy a háromszintes szárnyat (cavalier, bástyaszint, hátravont szárny – EF metszet) megtörte, és e megtört részt (brisure – g) építette a védvonalra merőlegesen. A későbbiekben már az egész szárnyat ennek az új elvnek megfelelően szerkesztette meg, de most úgy, hogy magát a kurtinát is, középen megtörve, a védvonalra igazította (ezáltal a kurtina fedezése is könnyebbé vált). Korábbi rendszeréből még hiányzik a ravelin, de belátván fontosságát, utóbb már egy bástyaformájú és –méretű, cavalierrel is ellátott ravelint (detaschirtes Bastion) helyezett a kurtina elé, amely a kurtinát és a most már orillonok nélküli bástyaszárnyakat egyaránt fedezte. Speckle a hatásosabb flankírozás biztosítása végett a háromszintes szárnyakat is erre a hatalmas ravelinre helyezte át, mert onnan jobban lehetett az árkokat pásztázni (9/d ábra).
Speckle nagyszerűen mérte fel a fedett út jelentőségét, és igyekezett is kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Kétlépcsősre tervezte, alaprajzilag fűrészfogakra emlékeztet (h), a fogak kiszögellései képezték a fegyvertereket (i). A belső tűzfedezetről 58Speckle úgy gondoskodott, hogy a kurtinával szembeni contreescarpe-on (külső árokpart) mindkét oldalra irányozva, egy-egy ütegállást helyezett el (j), míg a glacis védelmét a mellettük lévő, de kifelé néző lövegek látták el (k). Bár a fedett út szélességével jó befészkelési lehetőséget nyújtottak a támadóknak, az árokásás megnehezítése végett a teraszokat tüskés bokrokkal ültették be, és elképzelhető, milyen veszteségekkel járt eltávolításuk a védők tüzében.16
16 A 3. ábrán lévő, de a szövegben nem szereplő betűk magyarázata: 1 – híd; m – kapu; n – a cavalier és a bástya közti árok; o – kazamaták; p – lőporkamra; v – vizesárok.
56-57Speckle tervezete 3. ábra
){kind=small}
Speckle ismertetett újításainak jelentőségét jól tükrözi az a tény, hogy egy évszázaddal később a híres Coehorn és Vauban az ő nyomdokain haladva alkotják majd meg rendszerüket.
Röviden meg kell emlékezni még egy német építőmesterről, Georg Rimplerről (1640–1683)17, aki Bécs török ostromakor esett el. Ő ahhoz a hadmérnöknemzedékhez tartozott, amely még Candia törökökkel szembeni védelmekor (1667–1669) tanulta ki a mesterséget. Candia iskolát jelentett, ahol Európa sok országának számtalan, később híressé vált katonája, hadvezére kezdte pályafutását. Candia, akárcsak korábban a harmincéves háború, döntő befolyást gyakorolt az erődök fejlődésére.18 Lehet, hogy ebben gyökerezik annak a magyarázata, hogy Rimpler a hagyományos, később Coehorn és Vauban által is követett módszerektől eltérő úton indult el, és a tenaille (harapófogó)-rendszerrel próbálkozott. Ennek bemutatására itt most nincs mód, mivel távolról sem kapcsolódik a budai ostrom eseményeihez.
17 Zastrow 1828. 112–120. o.; Feldzüge d. Prinzen Eugen 1876. I. 609–611. o.
18 Müller 1892. 33. o.
