266. [Budapest], 1848 július 6. Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a román kérdéshez fűződő magyar érdekekről.
266.
[Budapest], 1848 július 6.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a román kérdéshez fűződő magyar érdekekről.
[Budapest], 1848 július 6.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a román kérdéshez fűződő magyar érdekekről.
MAGYAR-, OROSZ- S OLÁH-ÜGY.
Alig van kérdés, melly nemzeti létünkbe olly mélyen vágna, mint az oláh-orosz viszonyok. E kérdésnek szerencsés megoldása, vagy ellenben a megoldásnak gondolatlan elhamarkodása határoz életünk, halálunk felett.
1-ső kérdés itt: Min alapul az orosz hatalmas befolyása Valachiában? Az orosz hatalmas protectoratust gyakorol Oláhország felett, mit az oláh alkotmánynak végső szakasza ada kezeibe, melly szerint ezentúl a törvényekben semminemű változás nem történhetik a kamara vagy a herczeg által, sem törvény ki nem hirdethetik a nélkül, hogy az előbb az orosz és török udvarok által ne szentesítessék. E czikknek, a török tettlegesen hasznát nem veszi, ellenben az orosz olly terjedelemben használja, hogy a herczeg még rendőri szabályt sem adhat ki, sem fontosabb hivatalra személyt nem alkalmazhat a nélkül, hogy eleve az orosz consul jóváhagyását kikérje.
2-ik kérdés: e befolyás irányában mikép áll a herczeg, mikép a diplomatia, és mikép az oláh nemzet? Illy nyomasztó helyzet ellen Ghika herczeg jelleme föllázadt; de őt az orosz, trónjából kitukmálta.* E példa előtte áll Bibesco herczegnek* – a többi világos.
A. Ghika herceg Havasalföld fejedelme volt (1834–1842), az országot függetleníteni akarta az orosz befolyástól, a cári kormány a törökkel 1842-ben letétette.
Gh. Bibescu herceg Ghika bukása után került trónra. Bibescu a havasalföldi forradalom kitörésekor elmenekült az országból.
S ezt a diplomatia tűri? Tűri, mert kissé saját műve is. Az orosz elég érett, mitsem felejteni számításaiból; ő az oláh alkotmányt mind a drinápolyi, mind a kajnardzsii, mind a pétervári frigykötésbe beszőtte.* E frigykötéseket pedig az udvarokkal elismertette.
Kücsük-Kainardzsiban II. Katalin az 1768–1774. évi orosz-török háború befejezése után kötött békét a török portával. Az 1774. évi békében a török lemondott a Dnyepr és a Bug közötti birtokairól, a krimi és a kubányi tatárok függetlenséget kaptak, Oroszország védnökséget nyert Moldva és Havasalföld fölött. Az 1827–1829. évi orosz–török háborút 1829-ben a drinápolyi béke zárta le, Oroszország számára rendkívül kedvező feltételekkel. Az orosz kereskedelmi hajók számára megnyitotta a Boszporuszt és a Dardanellákat. A török fennhatóság alatt álló balkáni országok, Görögország, Szerbia, Moldva, Havasalföld jelentős önkormányzatot kaptak, a két utóbbi orosz befolyás alá került. A pétervári szerződést 1834 elején kötötte Oroszország és Törökország. Az oroszok kivonták csapataikat a dunai fejedelemségekből és 10 millió piaszterről 3 millióra csökkentették a Törökországra kiszabott hadikárpótlást. Törökország viszont újból elismerte Oroszország beleszólását a román ügyekbe és elfogadta az oroszok által bevezetett Reglement Organique-ot.
Az udvarok ma sem tudják, mikép és mikor csúszott az utolsó czikk az oláh alkotmányba.
A mai diplomatia mozog e befolyás ellen; de nem lévén semmi diplomatiai polusa, kevés sükerrel. Austria, kinek hivatása volna e mozgalmak középpontja lenni, nyíltan az orosz szolgája. Az oláh nemzetnek kamarája servilis, bojárságának pedig nincs politicai hatástére.* Ezek forradalmat próbáltak, de rosz sükerrel.*
A moldvai és havasalföldi nemzetgyűlés sokszor idegen parancsra cselekedett. Bojárságnak nevezték Moldvában és Havasalföldön a főnemességet.
A moldvai bojárok márciusvégi csírájában elfojtott megmozdulására utal.
3-ik kérdés: föloldhatná-e a magyar e befolyást és miképen? Igenis, ha volna követsége Konstantinápolyban, és e követségnek sükerülne a török udvartól megnyerni azt, hogy oláhországi ügyeinek kezelésével bízná meg az ottani magyar consult: a török udvarnak souveraini és alkotmányos jogainál fogva nem volna törvény, nem rendszabály Oláhországban; mellynek szentesítése a magyar consul befolyása nélkül történhetnék. Más módja a föloldásnak nincs.
4-ik kérdés: mit tervez az orosz? Nincs a világon diplomatia, melly a kitűrés nagy erényét olly mértékben bírja, minőben bírja azt az orosz. Ő ez erényt ama híres fajtól tanulta, mellyet „fanariota”* czímmel nevez a világ. Fontolva halad ő czél felé, s e czél? – – Kárpátjaink.
A fanarióták Konstantinápoly Fanar nevű városrészéről nyerték nevüket, jómódú görögök voltak, közülük kerültek ki a török porta tolmácsai, a szultán Moldva és Havasalföld élére is egész sor fanariótát állított. Ezek embertelen módon használták fel uralmukat a hatalmukra bízott területek kirablására.
Legyünk szemesek. Ő a Dunából bír annyit, mennyi elég, hogy ura legyen sorsának. De a Kárpátok! Mi szép természetes határ!
Ide pislog ő, – mutatják első lépései. Folyamodott már egy úttal, s most újra készül folyamodni az oláh kamrához: szabadjon az oláh érczbányákat táborzásra alkalmatlan katonáival műveltetnie, ígérvén az oláh kincstárnak bő hasznokat. Továbbá éreztetni akarja Valachiával protectori felsőbbségét, függetleníteni kívánja ezt a török udvartól, midőn az évi adónak, az ugynevezett haracsnak* tőkéje lefizetésére ajánlkozik.
A haradzs (dzsizje) a török állami adó neve.
E lépések elsejét az időben az oláh honfiak csak azon oknál fogva tudák méltánylani, mert közöttök vala Cantacuzeni Gergely – dicsőség nevének! – ki keletnek leghíresebb és leghatályosabb fanariótáival ült egykor a tanácsban.* Ez egy ember tíz évig fékezte az oroszt, s az oláhországbani minden befolyásból kitolta annyira, hogy ez magát oda be nem furandhatta, ha a török és Austria által be nem hozatik.
A görög eredetű Cantacuzino család Havasalföldnek és Moldvának többször adott fejedelmet a fanarióta korszakban. Cantacuzino Gergely valószínűleg elírás Şerban vagy István helyett, akik Havasalföldön az utolsó Cantacuzino fejedelmek voltak.
Ez ujjmutatás, miért akar az orosz Valachiában bányászkodni? Hisz a gödrök földét és kövét bizonyos rendszerrel úgy lehet hányni, miszerint a bányák vidéke megannyi földvár legyen, munkásai meg mindannyi katonák.
A másik lépés, Valachia függetlenítése, komolyabb az elsőnél. E kérdésben egy csapással két fát akar vágni. Egyik, hogy Oláhországba katonai erővel lépnie ne legyen sértése a török hatalomnak; másik, hogy ha Valachia servilis kamráját csatlakozásra bírhatja, erre nézve ne kelljen senkinek sanctiója.
E kérdés ránk nézve vészterhes, ha idején ott nem leszünk, s előkészülten nem bírandjuk a tért; a magyar egy perczig sem késhetik, sőt gyorsan térre kell lépnie, és pedig olly férfival, kinek jelleme a föladat kényes voltához van mérve, s annak megfelel.
5-ik kérdés: mit koholnak az ottani pártok? Felelet: nemzetegységet. A Gazetta di Transylvania czímű oláh hírlap egyik melléklapjában 8,250.000-re számíttatik az oláh ajkú lakosság, beleértve a magyarországiakat is.*
A Gazeta de Transilvania román politikai lap 1838-tól kezdve jelent meg Gh. Baritiu szerkesztésében, Társlapja a Foaie pentru Minte volt. Baritiu rendszeres kapcsolatot épített ki az erdélyi és a dunai fejedelemségekben lakó románság között. Baritiu Erdély és Magyarország uniója kérdésében nem foglalt el elutasító álláspontot.
E kérdésnek organizált vezérpártja van, s már-már a végrehatás stadiumán áll. Érdekünkben áll tehát e végrehajtásnak minden gyűlpontjait ismerni, azoknak legkisebb moczczanásaira ügyelni, s a mennyire lehet magunktól a veszélyt elhárítani.
Ím egy második nézet miért, hogy a magyar egy perczig sem késhetik, sőt gyorsan térre kell lépnie, és pedig olly férfiú által, ki e téren otthonos, – ki e téren bő alkalmat talál hazáját szolgálhatni.
Saját kérdésünket, a magyar-oláh confoederatio kérdését, a helyzetek philosophiája súgja a mély eszű politicusnak. Gróf Széchenyi István e kérdést a hely színén s olly időben tárgyalta már,* midőn még a magyar s oláh földek, függetlensége távolban tűnt föl, csak, mint reményszín, mellyről még az sem bizonyos, kék-e avagy zöld? Az időben egy oláh sem vala képes a confoedetatio kívánatos voltát fölfogni. Ma talán a dolog másképen áll. Mik tehát a teendők?
Széchenyi, 1834-ben aldunai utazása során eljutott Bukarestbe. Havasalföld igazi vendégszeretettel fogadta. Erről részletesen írt naplóiban és utazását cikksorozatban a Társalkodó c. lapban közzé is tette. A cikkekben, amelyek nagy érdeklődést váltottak ki, többször megemlékezett a román–magyar együttműködésről. Az Alduna szabályozásával Budapest és a Fekete tenger között összeköttetést akart teremteni. Kiemelte a „viszonkereskedés” fellendülését, hangsúlyozta, hogy el kell távolítani a kereskedelmi kapcsolatok útjába álló akadályokat. Gróf Széchenyi István hírlapi czikkei. (Kiadta Zichy A.) I. Budapest, 1893. 57., 60., 67., 73. 1.
E tér Magyarhont érdekelvén közvetlenül, követséget kell neveznünk Konstantinápolyba, s ha lehet, Austriával megegyezni, hogy a magyar ministerium candidatusát szinte követének nevezze. A konstantinápolyi kereskedelmi consulság Ausztriát érdekelvén Triest miatt, e consulságra az austriai ministerium candidatusában mi is megbízhatunk.
Bukarestbe és Jassyba consult nevezni, mégpedig azon tudattal, hogy e téren Oroszországiak legfényesb tehetségű diplomatáival álland szemközt; az orosz így kezeli itt ügyeit mind a mellett, hogy consuljai fényes diplomaták, mihelyt fontosabb kérdés adja magát elő, Konstantinápolyból is küld fanariotát és Szent-Pétervárból is rendkívüli nagy követet. Ez aztán tekintélyével s a czár kegyelmeivel, amaz pedig tanácsaival s kézalatti fondorlatokkal distrahálják a distrahálandókat. Ezekkel szemközt ma Austriának orosz keresztekkel díszesített nullitásai* állanak.
Nullitas = semmiség. Arra utal, hogy az osztrák külképviselet nem tud eredményeket elérni.
Eszközölni, hogy Austria, a magyar candidatust szinte kinevezze, a mi ránk gazdálati, Austriára nézve politicai tekintetből is hasznos volna, mert Oláhországban annyi magyar van, hogy p. o. Bukarestben 10,000 magyarra 50 austriai alig esik.
Ha czélt akarunk, és nem comoediát, Austriának föllépésünkhözi tettleges hozzájárulása nem múlhatlan, de fölötte kívánatos. Ha a ministerium Bukarestbe az austriai consul mellé magyar consult nevez, s nem lesz képes az orosz ellenes lépéseknek kellő, kimerítő nagyszerűséget és finomságot adni, bizonyos veszélyt hozand fejünkre.
Ha a miniszterium e téren austriai consul mellett magyar consult nevez, készen kell lennie felelettel ama kérdésre is, mit teend, ha az oláh egység kérdésének hősei orosz és reactionalis fondorlatok sugallatára zászlónkat letépnék? A magyar ministerium emelkedjék e kérdések irányában kellő magasságra; minden jószándék mellett is a képesség tanácsát meg ne vesse a consulnak választásában.
Kossuth Hírlapja, 1848. július 6. (5. szám)
17. l.
17. l.
A cikk aláírás nélkül jelent meg. Vörös Antal szerint, aki összeállítást készített Kossuth cikkeiről, Kossuth írta. (Kossuth Lajos dolgozatai a Kossuth Hírlapjában 1848-ban. O. Lt. Kossuth-gy. II. V. 1. b.–575.)
