hellenizmus
hellenizmus: I. Fogalma. A régi klasszikus irodalomban a gör. nyelv, művelődés és vallás ismeretét és használatát, ill. követését jelenti (így 2Mak 4,12 is). 1925, J. G. Droysen Geschichte des Hellenismus c. műve óta ~on azt a művelődési formát értjük, amely Nagy Sándor hódításai nyomán – aki a meghódított területeken mindenütt gör. kolóniákat alapított – a K-i és a gör. kultúra kölcsönhatása révén alakult ki. – II. Elterjedése. A Földközi-tenger mellékén keletkezett kereskedőkolóniák, gör. zsoldosok, valamint annak révén, hogy gör. művészek és mesterek K-nek szinte minden fontos központjában dolgoztak, a talaj már rég elő volt készítve, amikor Nagy Sándor (ur. Kr. e. 336–323), aki a gör. művelődést minden más művelődés fölé helyezte, tudatosan is terjesztette a ~t, úgyhogy az az egész Közel-K-en elterjedt. Nagy Sándor több mint 70 új várost alapított (közülük több róla kapta a nevét is, pl. Egyiptomban Alexandria); ezekben a nyelv és a lakosság, a létesítmények és az intézmények mind a ~ térhódítását voltak hivatva előmozdítani a már meglévő számos régebbi város elgörögösítéséről nem is szólva. A Szeleukidák folytatták Nagy Sándor művét: az ő nevükhöz szintén sok új város fűződik (Antióchia, Laodicea, Szeleukia, Apamea stb.). A Kr. e. 3. sz.-ban már Ny-on is éreztette hatását a ~, s a róm.-ak csakhamar azt tekintették előkelőnek, ha gyermekeiket Athénba küldik tanulni. Így Rómában a lat. nyelv hamarosan elvesztette tekintélyét, egyszerűen csak kereskedelmi nyelv lett: aki nem tudott gör.-ül, az nem érezte magát művelt embernek. Bár a ~ nagy területen hódított, mégis csak a városok határain belül, a felsőbb rétegek körében dívott. Vidéken a gör. nyelv nem terjedt el. A lakosság nagy része ugyan tudott valamennyire gör.-ül, és átvett különféle gör. szokásokat, ám a tömegek kitartottak őseik vallása és szokásai mellett. A gör. nyelv, filozófia, tudomány és művészet térhódítása jelentős kiegyenlítődést (nivellálódást) vont maga után, és – legalábbis külsőre – megteremtette a civilizáció egyfajta egységét. Ezzel együtt járt a közlekedés előmozdítása, s ez a kereszténység terjedését is elősegítette. Másfelől a gör. művelődés is mélyreható változásokon ment át az idegen népekkel való érintkezés következtében. A ~ kozmopolitizmusában nagyrészt veszendőbe mentek a gör. törzsek sajátosságai, a „klasszikus” formák gazdagsága és tisztasága, a művészi teremtőerő és a filozófiai gondolkodás. Ugyanakkor nyereséget jelentett az enciklopédikus ismeretek gyarapodása, a természettudomány, a filológia és az irodalomkritika felvirágzása. – III. Filozófia és vallás. A) Arisztotelész filozófiája nyomán a tudományos vizsgálódás és a megfelelő módszerek iránti érzék továbbra is élt; az akadémia elsősorban etikai kérdésekkel foglalkozott, úgyhogy olykor még Platón (Kr. e. 430–348) példáját is szem elől tévesztette; ugyanakkor új irányzatok bontakoztak ki, így a szkepticizmuson kívül főleg az epikureizmus és a sztoicizmus (vö. ApCsel 17,18). Epikurosz (Kr. e. 342–270), aki egyfajta pánatomizmust képviselt, amelyen belül még az emberi szellem is anyagnak minősült, az ember legfőbb boldogságát a természet nyújtotta élvezetek kiélvezésében látta. Ez az életelv az ő megfogalmazásában még a tisztesség határain belül mozgott (Horatius), de nagyon sokan az élvezetek hajhászásának igazolásaként értelmezték. Ezzel szemben a sztoikusok mérhetetlen testnek tekintették a világot, amelyet áthat egy értelmes és cselekvő elv, amely a tűz természetével bír és észnek (logosz) hívják; ez az ész isten volt. A további fejlődés során a kozmosz (® világ) végül megsemmisül, mégpedig ® világégés következtében, de utána új körforgás kezdődik. Életelvül a sztoicizmus az értelem, a belátás elsőbbségét hirdette az érzelmivel szemben; aki igazán bölcs, azt nem lehet megingatni (ataraxia), de a szenvedélyek sem ragadják el (apatheia). Minthogy minden ember: a rabszolga és a szabad, a gör. és a barbár egyaránt részese a „világszellem”-nek, azért az emberek egyformák, valamennyien testvérek a kozmosz egyetlen nagy poliszában. – B) A gör. bölcsek már nem hittek a személyes istenek létében, v. legalábbis nem tartották méltónak az isteneket arra, hogy az emberek tekintetbe vegyék őket, a nép azonban vallásos maradt. Mégis, a ~ nagymértékben hozzájárult az istenek azonosításához, ami annál könnyebb volt, mivel az asszír, babilóniai és perzsa uralkodók, ill. egy hatalommal bíró papság hatására a K-i istenek közül sok egyetemes jellegűvé vált. Zeuszt látták a róm. Jupiterben, az egyiptomi Ámonban és Szerapiszban, a szír Baal-Samemben; Atargatisz, Astarte, Artemisz, Hesztia, Leto stb. olyan nevek voltak, amelyek mind ugyanarra az istennőre, Iziszre vonatkoztak. A vallás terén a ~ többet olvasztott magába, mint amennyi újat nyújtott. Itt mindenekelőtt az uralkodói kultuszt kell megemlíteni, amelyet Nagy Sándor átvett, miután Ámon szentélyét meglátogatta Sziva oázisában, a gör.-ök azonban csak vonakodva fogadták el. Utódait eleinte csak haláluk után részesítették istenségnek kijáró tiszteletben, de hamarosan már életükben is; minden bizonnyal azon az alapon, hogy mint királyok az emberek fölött állónak tartották magukat. Különféle K-i istenek és kultuszaik kedveltté váltak a ~ban. Ez részben azzal a nagyobb létbiztonság és a több boldogság utáni vággyal függött össze, amely akkor többé v. kevésbé meghatározatlanul ugyan, de általánosan elterjedt; az intellektuális réteg ezt a nagyobb létbiztonságot és a több boldogságot a megismerésben és a filozófiában kereste, a Kr. u. 1. sz.-tól konkrétan a ® gnózisban; ugyanakkor az egyszerű nép a misztériumvallásokban (® misztérium), Izisz, Szerapisz, Mitrász és Adonisz titokzatos kultuszában kereste az üdvösségét. – IV. A ~ és a zsidóság. A) Palesztinában. A ~ még a perzsa kor előtt behatolt Jeruzsálembe, a Kr. e. 3. sz.-ban pedig pl. a ® Prédikátor könyve kérdésfeltevésében, valamint abban a tényben is megnyilvánult, hogy sokan tudtak gör.-ül. Nem sokkal később – az egész sor hellén várostól övezett – Jeruzsálemben is alakult egy hellenizáló párt, amely a zsidó törv.-t, a Tórát mint elavultat elvetette, és általános egyenlősítésre (uniformizálásra) törekedett, hogy így részesévé válhasson a hellén közjónak és élvezhesse a jólétet. IV. Antiokhosz (ur. Kr. e. 175–164) védelme alatt ez az irányzat Jázon és Menelausz vezetésével részben meg is valósította tervét: Jeruzsálemet is elismerték gör. polisznak és mint ilyen kapott ® gimnáziumot. Mivel IV. Antiokhosz a Jázon által szorgalmazott ~t túlságosan felszínesnek ítélte, maga vette kezébe az ügyet (Kr. e. 167): megtiltotta a Tóra követését, a Templomot pedig az Olümposzi Zeusznak szentelte. A Makkabeusok fegyveres szembeszegülésének eredményeként a Templomban helyreállították a Jahve-kultuszt (Kr. e. 164), újra bevezették a körülmetélést, valamint a törv. megtartásának kötelezettségét; Kr. e. 163: V. Antiokhosz semmisnek nyilvánította a tilalmat elrendelő dekrétumot. A kivételes helyzetet, amelyet III. Antiokhosz Jeruzsálemnek biztosított (Kr. e. 198), törv.-be iktatták és elismerték. A Hasmoneusok, akik a törv.-ért síkra szálltak, nem voltak fanatikusok; számos külföldi kapcsolatot teremtettek, ill. ápoltak, és ha vallásukkal nem állt szemben, nem vonakodtak a ~ból különféle szóhasználatot, szokásokat v. az anyagi jólétet átvenni. Johannesz Hürkánosz (Kr. e. 134–104) még idegen zsoldosokat is fogadott, és Athénban nagy tiszteletnek örvendett a Palesztinába látogató gör.-ök iránt tanúsított magatartásért (ZsidTört 14,8.5), I. Arisztobulosz (Kr. e. 104) pedig megkapta a görögbarát (philhellén) melléknevet (13,4.3). Amikor Nagy Heródes, aki színházat, amfiteátrumot és hippodromot is épített a városnak (15,8.1), Jeruzsálemben átépítette a Templomot, a hellén építészek mértékeihez igazodott (vö. Heródes más építkezéseivel, pl. ® Szamariában). Végül tanúsítja a ~nak Palesztinába való behatolását az arámba bekerült gör. szavak nagy száma is. Mindamellett: Johannesz Hürkánosz idején nyílt törésre került sor a Hasmoneusok és a farizeusok között; ez utóbbiak a hasszideusok örökébe léptek, akik a Tóráért folyó harcban csatlakoztak a Makkabeusokhoz. A ~ egyre erősödő hatása, amelyet a Hasmoneusok dinasztiájában is érzékeltek, valamint azok a csalódások, amelyeket a hitehagyások és az üldöztetések okoztak, arra indították a farizeusokat, hogy a törv.-t számos új rendelkezéssel mintegy „körülkerítsék” és így az érintkezést a zsidók és a hellének között korlátok közé szorítsák, saját jellegüket pedig a lehető legtisztábban megőrizzék. Csakhogy az óvintézkedéseknek ez a hálózata és a vele kapcsolatos kazuisztika, amely a zsidó szellem védelmét volt hivatva szolgálni, annyi figyelmet kívánt, hogy közben az örök értékeket szem elől tévesztették, és a farizeusok egész buzgalma üres formalizmusba torkollott. Így a farizeusok végül zsákutcába vezették szellemi téren a népet. Velük szemben álltak a szadduceusok, akikhez a papok zöme és az arisztokrácia tartozott, sőt maga Johannesz Hürkánosz is csatlakozott. Az írott törv.-hez való ragaszkodásban ez a párt semmiféle túlzástól nem riadt vissza, és szűk látókörű politikája következtében teljesen elszigetelődött. Az ilyen magatartással fordultak szembe a Kr. e. 1. sz.-ban olyan könyvek, mint a Habakuk kommentár v. a Salamon Zsoltárai, és megbélyegezték az istentelenséget. A ~ elleni védekezést tükrözik olyan művek, mint: 1Mak (® Makkabeusok könyvei), amely Józs és a Bír szellemében fogant v. Hénoch, amely pl. a 72–82. f.-ekben régen túlhaladott asztronómiai nézeteket szentesít, mindent elvetve, amit e téren tudományos ismeretekben a ~ csak nyújthatott; ugyanígy a Jubileumok könyve és a Tizenkét pátriárka testamentuma is, bár ezek a Hasmoneusokról kedvezően vélekednek. Hogy az ® esszénusok eltűrték a ~ hatását, ahogy ezt Philo és Josephus Flavius állítja, azt többnyire tagadják a szakemberek. – B) A ® diaszpórában szükségszerűen szabadabban vélekedtek a ~ról. Nemcsak gör.-ül beszéltek, hanem az ÓSz-et is gör.-re fordították; ® Hetvenes-fordítás. Mindazáltal: e fordítás szellemében jellegzetesen zsidó; nemcsak azért, mert a fordítók némelyike szolgaian követte az eredetit, hanem mert Izr. örökségét hűen akarta továbbadni; ha hellén kifejezéseket vett át a fordító, ezt gyakran polemizáló céllal tette; arra csak egyetlen példát találunk, hogy az ÓSz teol.-ját hellén gondolattal kiegészítette. A ® Bölcsesség könyvére volt hatással a ~, így az emberi lélek létét illető platóni színezetű tanításával, valamint a halhatatlanságról szóló tanával; de itt is egyértelműen a zsidó vallás védelme és terjesztése volt a szerző célja; így pl. világosan szembefordult a sztoicizmus panteizmusával. I. Arisztobulosz és Philo, aki Platón csodálója volt (úgyannyira, hogy a legszentebb címmel ruházta fel) ennél tovább mentek. Az exegézis egyik módszerével (® Szentírás allegorikus értelmezése), amelyet a sztoicizmusból kölcsönöztek, meg akartak róla győzni, hogy a Tóra – helyes értelmezése esetén – implicite a ~ teljes bölcsességét felöleli. De hogy őket is ortodoxnak tartották, az Arisztobuloszt illetően a 2Mak 1,10-ből látható, Philo vonatkozásában viszont abból a tényből következik, hogy elküldték: Caligulánál védje a zsidók ügyét. Jeruzsálem pusztulása (Kr. u. 70) után és a farizeusi partikularizmus diadala után a LXX elítélésével a szórványban élő zsidók körében is győzött a szűkkeblű elzárkózás. – V. A ~ és az ÚSz. Hogy az ÚSz egész sor elemét átvette a ~nak, azt A. Deissmann, M. Dibelius, R. Bultmann, A. J. Festugiére és mások idevágó vizsgálatai óta csaknem általánosan elismerik; C. C. Torrey, W. C. van Unnik stb. azonban ellene vetik, hogy ha nem is mindent, de sok mindent meg lehet magyarázni a ~ból kölcsönzöttnek vélt elemek közül magából a zsidóságból is, tehát eredetét is ott kell keresni, nem a ~ban. S valóban: a fiatal keresztény közösség először a farizeusok hatását mutató zsidó-palesztinai törekvések útján indult el. Ez megállapítható abból, hogy Péter ap. vonakodott az üdvösség örömhírét a pogányoknak hirdetni, valamint abból az érvből, amelyet post factum a jeruzsálemi egyh.-ban ebben az ügyben felhozott (ApCsel 10,10–11; 18; vö. Gal 2,11 kk.). A Szentlélek a keresztény misztérium mélyebb megértésével összekapcsolva a diaszpora szellemet használta fel, hogy az Egyh.-at ettől a szűkkeblűségtől megszabadítsa. Vsz., hogy már István diákonus, aki gör.-ül beszélő zsidókeresztény volt (vö. ApCsel 6,1.5.9), rámutatott a zsidó intézmények átmeneti és korhoz kötött jellegére (6,11–14), Antióchiában pedig az első gyakorlati következtetéseket is levonták (11,20–26). Végül Pál ap. vállalta, hogy az ev.-ot következetesen hirdeti a pogányoknak éppúgy, mint a zsidóknak, s az ev. ereje eltörölte a különbségeket a hellének és a zsidók között (Kol 3,11). Ez a gyakorlat azonban belső feszültségeket támasztott az Egyh.-on belül, úgyhogy ap.-i zsinatot kellett összehívni Jeruzsálemben (ApCsel 15; Gal 2,1–10). Elsősorban Pál hozta kapcsolatba a kereszténységet a hellén világgal, s hogy közben a hellén mentalitást tekintetbe vette, az természetes (vö. 1Kor 9,19–21); Lukács evangélista is kevesebb teret szentelt a farizeusokkal való vitának, mint Máté v. Márk; inkább a Jézus hozta üdvösség egyetemességére igyekezett ráirányítania figyelmét (Lk 2,11.14; 3,15–18; 4,24–28), és olyan részleteket emelt ki, amelyek a nem zsidóknak fontosak voltak (7,1–10; 9,51–55; 10,25–37; 17,13 kk.; 19,1–10). Hogy Pál a ~ból átvett bizonyos fogalmakat és kifejezéseket abból a célból, hogy a keresztény igazságokat új oldalról világítsa meg és hallgatóinak érthetővé tegye, v. hogy a pogányokkal vitázzon, az természetesen feltehető; pl. Isten lényéről folytatott vitáját a sztoikus Arátusztól vett idézettel kezdte (ApCsel 17,22–31); a kereszténységet isteni bölcsességként állította (1Kor 1,24.30; 2,6 kk. stb.) a bölcsességet kedvelő korintusiak (1,22) elé; az üdvösség rendjét ® misztériumnak nevezte (Ef 1,9; 3,3 kk., 9 stb.); ilyen kifejezésekkel élt mint ® parúzia, ® epifánia, teljesség és ezekhez hasonlókkal, hogy a mindenség egységére rámutathasson (vö. ® Egyház); de emlegetett egyebek között ® lelkiismeretet is; végül megemlíthető: érdeklődött a pályán folyó küzdelem, versengés iránt (Róm 9,16; 1Kor 9,24–27; Gal 2,2; 5,7; Fil 2,16; 3,14; 2Tim 4,7), ami jellegzetesen hellén vonás, és kedvelte az antitéziseket, a sztoikus dialógusformát, a ® diatribét (Róm 9,19; 11,19 stb.). Jóllehet az efféle kifejezések közül némelyeket az ÓSz-ből v. a zsidóságból is meg lehet magyarázni, az a körülmény, hogy a használatuk Pálnál és a ~ban egybevág, inkább a ~ felé mutat. Ugyanakkor a ~tól való belső függőséget semmiképpen nem tételezhetünk fel Pál esetében, s még kevésbé fogadható el az a feltevés, hogy Pál hellén hatásra egy lényegében etikai jellegű vallásból az üdvösség vallását fejlesztette ki (vö. 1Kor 8,5 kk.; 2Kor 6,14 kk.); a hellén kifejezések mindig keresztény igazságokra vonatkoznak. – Ugyanez áll Jánosra is: kedvelte az elvont fogalmakat, az abszolutizálást (a világosság, az igazság, az élet, a pásztor stb.), és erősen dualisztikus szemléletű volt. Ezt a kozmoszról általa vázolt kép v. a Logoszról szóló tanítása egyértelműen tanúsítja; így tagadhatatlanul összhangban állt a ® gnózissal, a ~ ún. magasabb rendű vallásával. De nincs szó idegen vallási értékek átvételéről, amelyek valamiféle többletet jelentettek volna az eredeti keresztény tanításhoz (depositum fidei) képest, így észrevehetően módosítottak volna rajta; a hellén forma csupán „ruha”, amelybe János a hiteles keresztény tanítást öltöztette; számára valamely hellén világnézeti tétel csak akkor jelent valamit, ha felhasználható alkalmas kifejezőeszközül a megváltásról szóló keresztény tanítás megfogalmazásához, kifejtéséhez. – A Zsid szerzője esetében is ez a helyzet, aki az Írásokra hivatkozás módszerében és műszóhasználatában szembeötlő hasonlóságot mutat a zsidó ~ legismertebb képviselőjével, Philóval.
