II.
II.
Csák Máté előélete. Máté pozsonyi vármegye-ispán. Birtokszerzései: Cseklész, Vöröskő, Ugrócz. Máté mint rablólovag. Máté nádor összetűzései III. Endre királylyal. A Divékiek pöre. A király Mátét a nádorságról leteszi és szövetséget köt ellene híveivel.
CSÁK MÁTÉ-val történetünk lapjain először 1293-ban találkozunk, midőn mint királyi főlovászmester és pozsonyi vármegye-ispán öcscsével, Csák Csákkal, a királyi kardhordók mesterével együtt Ladomér esztergami érsek jelenlétében október 28-dik napján megesküszik, hogy a pozsonyi városbírót, esküdteket és polgárokat a III. Endre királytól nyert jogaikban és szabadságaikban, azonképen birtokaikban meghagyja és megtartja.*
Az erről kiállított mindkét oklevél Máté pecsétjét viseli a Csák nemzetség ágaskodó oroszlánjával s e körirattal: S(igillum) Magistri Mathei Filii Pe(tri). FEJÉR, CD. VI/I. 269. VII/II. 166. – Egy másik oklevelet is ösmerünk, mely Mátét mint királyi lovászmestert és pozsonyi vármegye-ispánt tünteti föl. Ez oklevelet az esztergami káptalan állította ki (1296) szeptember 2-án. Máté Andrást az Endre fiát és Kunczot, az Iván fiát tíz márkára ítélte el, mert Sarlai László fiát, Miklóst, megölték, fizetési határnapúl szent István király ünnepe nyolczadát tűzvén ki. III. Endre király azonban e határnapot a Henrik bán fia, Iván ellen épen az időben folyt hadjárat miatt e hadjárat befejeztére halasztja. Csák Máté ez oklevél keltekor (szeptember 2-án) már nádornak czímeztetik, a miért keltének éve 1296-ra teendő. (KNAUZ, Monum. eccl. Strigon. II. 471.)
Ekkor, ha hozzávetőleg az 1260-as évek tájára teszszük Máté születési évét, mintegy harmincz éves lehetett, mert már nem jelentéktelen mult állott mögötte, melynek jutalma volt a pozsonyi vármegye ispánsága.
Midőn, tudniillik, III. Endre király a trónra lép vala, szinte egész Ausztria és Stiria mentében a magyar határvidék Albert herczeg birtokában volt. Habsburgi Rudolf e fia alig foglalta el az osztrák-stájer herczegi széket, máris felfogta elődei politikáját és Magyarország megszerzésére vágyakozott. Pozsony, Nagy-Szombat, Kabold, Német-Ujvár sok más várral le a Muraközig az osztrák herczeget uralta. III. Endre visszakövetelte országa ez elfoglalt részeit, és mivel Albert azokat visszaadni vonakodott, nagy sereggel indúlt Bécs ellen, melynek falai mögé Albert zárkózék és azt körűlkerítette. A haimburgi, 1291 augustus 28-án kötött béke véget vetett ugyan a magyar-osztrák háborúnak, de nem az osztrák foglalásoknak. Erővel kellett azokat – a kötés daczára – visszaszerezni. Pozsony visszafoglalására Mátyust, főlovászmesterét küldé a király, ki azt Német-Ujvári Miklós nádortól és várnagyaitól saját hadaival, ostrommal bevette.*
«Per industriam et militiam Mathei . . . recuperatum». Árpádkori új Okmánytár, V. 96. – FEJÉR, CD. VI/I. 292. – LICHNOVVSZKY, Gesch. d. Hauses Habsburg 1., a függelék 1. száma alatt közli a haimburgi békekötés oklevelét.
Hogy ily jeles vitézi tett Máté tekintélyét emelte, ahhoz kétség sem fér; ő azonban a tekintély egy másik kútfejét, a gazdagságot sem kívánta mellőzni.
A Csákok ez ága, melyből Máté származott, jó módúnak igen, de dúsnak ekkor még alig nevezhető. Máté mester, mint láttuk, csak három örökölt, vagy a királytól örökös adománykép nyert birtokáról rendelkezett végrendeletében; föltéve, hogy Péter is ennyit bírt, és hogy Máténk atyja birtoka mellett nagybátyja vagyonát is örökölte, gazdagsága hozzámérhető se volt akár a Német-Ujváriak, akár Amadé nádor, akár László erdélyi vajda gazdagságához. Nagyravágyása vitézi tekintélye megalapítása után mohó birtokszerzésben nyilvánult. Legelőbb – úgy látszik – a cseklészi uradalmat Cseklész várával együtt vette meg Ábrahámfia Ábrahámtól, a szent-györgyi gróftól, azután megszerezte a vöröskői uradalom felét Pozsonymegyében.* Az ügylet így történt: Tiborczfi Tamás gróf pörvesztes lett Visegrádi Domokos a toronyi (de Turny) gróf ellen patvarkodásban (nota calumniae). A pörvesztes jószágai felerészben a bírót, Devecseri Emichfia Mártont, a királyi udvar albíráját, vagyis a helyettes országbírót illetvén, ez a neki jutó részt kétszáz márkáért s egy kösöntyűs vitézkötésért, olyanért, «milyet a Mátéhoz hasonló országnagyok szoktak viselni», eladta Csák Máténak. Habár 200 márka, vagyis 800 arany forint magában véve sem csekély összeg, a vétel tárgyához mérve mégis potom ár volt az.* Úgy látszik, akkor se volt nagy kereslete az executiós jószágoknak, főleg ha birtokba-vételök és megtartások nehéz feladat vala. Hanem a hatalmas Máténak nem volt az; valaminthogy válogató sem volt a szerzés módozataiban.
Ez uradalomhoz tartozott Vöröskő várán kívül Cseszte, Ujfalu, Dombó, Vista (Vistuk), Kispofud, Cospolva (Kosolna), Torcha, Keresztur, Latkfalva, Hosszufalu, Zubuh, Sious (Diós?), Kethena, Körtvélyes. (FEJÉR CD. VIII, 45., VIII/II. 526.)
III. Endre 1296-ban János mesternek, a Csák Csák fiának, Visket (Hontban) adományozta, miután ez a jószágot terhelő 437 márkát lefizette. (FEJÉR CD. VIII/II. 192.) Már e példából is kitetszik az aránytalanság.
Nem mutatta magát ilyennek akkor sem, mikor Mikolai Péter gróftól az ugróczi uradalmat négy faluval elcserélte.* Mikolai Miklós, Péter gróf fia óvást jelentett be e csere ellen, mert Máté atyját is, őtet is halálos fenyegetés, szilárd férfiút is megrendíthető félemlítés által bírta az alkura.*
Az ugróczi uradalom állott Ugrócz várából, Podluzsán, Baan, Nezche, Ugrócz, Banczuch, Szitnya, Radosnya és Sonko helységekből, melyekért Tolmács, Bars, Mohi és Poth helységeket adta Csák Máté 50 márka ráfizetéssel.
Árpádkori új Okmt. XII. 555. 570. 572. 639. 640.
E mellett rabló lovagul mutatta be magát, midőn a szent Benedek rend szentmártoni apátságától annak vágvidéki birtokait, melyeket ez nagyrészint cserébe kapott a kőszini (németújvári) apátságért, névszerint: Ujhelyt vagyis Királyfalvát, a mai Vág-Ujhelyt, Lubót, Debretét, Szerdahelyt, Patvarczot, Sztárát és Deákit hatalmasul elfoglalta. VIII. Bonifáczius pápa ennek következtében megbízta az esztergami érseket, hogy a pannonhegyi szentmártoni apátság fosztogatóit, «Mátét, a Péter nádor fiát» csakúgy mint a Henrik bán fiait: Ivánt, Miklóst és Henriket maga elé idézze, és más mentő eszközök hiányában egyházi büntetések terhe alatt a rablott jószágok visszaadására, s a kár megtérítésére kötelezze.
Hanem a pápa közbenjárásának se lehetett foganatja, mert Miklós, szentmártoni apát, még Máté halála után is tiltakozik a nyitrai káptalan s a szalavári konvent előtt, nehogy jószágaikat a király, ha kezére visszakerűlnek, másoknak adományozza. – A szentmártoni apátság e fosztogatások folytán a végső ínségre jutott.*
Miklós apát , midőn Avignonban jára, négy érsektől és tizenhat püspöktől megerősített bucsúkat hozott haza olyanok számára, kik a szentmártoni konventre valamit hagyományoznak, küldötteit kegyesen fogadják, nekik alamizsnát adnak. Árpádkori új Okmt. X. 273. – KATONA: Hist. Crit. I. 612. CZINÁR: Monasterologia, VIII. 68. – Valószínűleg e tehetetlen szegénységnek tudandó be, hogy a benedekrendiek pannonhalmi várok oltalmát Miklós, királyi tárnokmesterre, bízták, ki ott várnagyot tartott. (Anjou-kori Okmt. I. 232.) Később Köcski Sándor is várnagy volt Pannonhegyen.
Nem érte jobb sors a Boldogságos Szűzről nevezett, nyitravármegyei , kolosi , szent-benedek-rendi apátságot, melynek jószágait: Kolost, Glodnát, Pechrus és Kyrnechet Károly király Csák Máté leveretése után visszaadta.*
FEJÉR, CD. VIII/III, 231.
Ugyanezen időben történt Szerafin pozsonyi prépostnak s a pozsonyi káptalannak tiltakozása a győri káptalan előtt Nyéki Miklós, Vörös Péter, Pakai Csama és Bod Miklós pozsonyi nemesek ellen, kik őket «Trencsényi Máté pozsonyi ispán hatalmával» toronyi, másként csukárfalvi birtokukból kiűzték s azt elfoglalták.* Mi nyilvános jele annak, hogy Csák Máté a középsorsú nemességet is segítette rablásaiban, törvénytelen foglalásaiban, nyilván azért, hogy azt magának lekötelezze, terveinek megnyerje. A rossz példa hamar vonzott. Besztercze-Bánya vidékén is hatalmasul elfoglalák Csák Máté hívei a mások jószágait. A kárvallottaknak meg kellett elégedniök a tiltakozással az erőszak ellen, mert félelmökben nem mertek rendes pört indítani a hatalmas úr szolgái ellen, minthogy igazságot ellenében úgy sem remélhettek.*
Eredetije a pozsonyi káptalan levéltárában capsa E. fasc. 4. Nr. 107. – E tiltakozó levél kelte pontosan meg nem határozható, mert a kelet évének egyesei eltünedeztek. Csak annyit tudunk, hogy az 1290-es években kelt, tehát 1293 és 1298 közt, a mely időben Máté a pozsonyi vármegye-ispánságot viselte.
FEJÉR: CD. VIII/I. 394.
De az elmondottak csak apróságok azokhoz képest, melyeket Máté elkövetett nádor korában, milyenűl legelőbb az 1296. év második felében fordúl elő.*
FRANKL: A nádori és országbirói hivatal 159. – FEJÉR: CD. VI/I. 45. lapján közölt 1290. julius 29. keletű oklevélben Máté ugyan már nádornak neveztetik. De ez okmány kelete téves, a mi kiviláglik abból is, mert ugyanott Hábról, mint váczi püspökről történik említés, holott – mint KNAUZ kimutatta – Háb ekkor még váczi püspök nem lehetett. (Monum. eccl. Strigon. II. 128. v. ö. 472.)
A nádori hivatal már rég rettegett hatalommá nőtte ki magát Magyarországon. A nádorok visszaélését a törvény nem bírta kellően korlátozni. Ingerelte a kapzsiakat azon törvényes gyakorlat, hogy bűnvádi ügyekben, melyekben a nádor, mint az ország főbírája élet és halál fölött ítélt, az elítéltek összes javait –, polgári ügyekben a vesztes fél javainak két harmad részét kapta bírói díjul.
E miatt nem egy összetűzése volt Máténak III. Endre királylyal. Elsőben is, mikor Máté a Rajcsányi testvérek négy örökös birtokát elfoglalta s azt híveinek: Bogárfia Mártonnak és Pereszlényi (Beriszlii Pálnak ajándékozá, III. Endre király ez eljárását a maga igazi nevén «országfosztogatásnak» nevezte (1299).*
FEJÉR: CD. VI/II. 187. – Gróf Rajcsányi Bethlen még 1317-ben is arra kéri Károly királyt, hogy ha visszafoglalná Rajcsány, Szolcsány, Apáti, Berencs stb. jószágokat Nyitramegyében, melyeket Csák Máté tőle és testvéreitől hatalmasul foglalt, azokat uratlan jószágok gyanánt másnak ne adja. (FEJÉR: CD. VII/II. 69.)
A király nem maradt a szóbeli rosszalásnál, noha gyöngesége érzetében oly rendszabályhoz nyúlt, mely világosan feltünteti az ország szánandó helyzetét és a királyi tekintély teljes sülyedését. Ugyanis fölhatalmazta a Forgáchok eldődeit és azok szolgáit, hogy Csák Máté nádornak és öcscsének Csák Csák mesternek és czimboráiknak, rokonaiknak és szolgáiknak ott és úgy ártsanak, a hol és a mint árthatnak, és ártani meg ne szűnjenek mind addig, míg a király és Csákok közt fennálló egyenetlenség tart; ellenben megtiltja az ország hatóságainak, nevezet szerint a királyi udvar albírájának, hogy a kárttevőket törvénybe idézni merészeljék.*
FEJÉR: CD. VI/II. 82.
Oka ez összetűzésnek, úgy vélem, az volt, hogy Csák Máté a Forgáchok eldődei birtokait hatalmasul elfoglalta. Meglehet azonban, hogy Máté már ekkor látott a koronajavak elfoglalásához és az országos jövedelmek letartásához, mert a pozsonyi prépost föntebb érintett tiltakozásában már «Trencsényi»-nek nevezi Mátét, noha, mint alább látni fogjuk, Trencsénynek Máté csak Venczel király adománya által lett törvényes urává.
Mindamellett a király még remélte Máté fordulását s folyton nádornak czímezi vala a hatalmas főurat. Türelmének azonban véget vetett a következő érdekes eset, mely az akkori közerkölcsiségre és törvénykezésre is élénk világot derít.
A Divéki nemzetségből való Barleus gróf (a Bossányi család őse) és öcscse Iroszló vagyis Jaroszló, pozsonyi várnagy, pört indítottak a királyi udvar albírája, azaz az országbírói helyettes előtt Divéki István ellen. Az alperes Divéki István bűnössége érzetében tudta, hogy a pör kimenetele siralmas lesz: reá megy minden vagyona; jó, ha életét menti meg. A kétségbeesett ember ravaszsághoz folyamodott. Még mielőtt a királyi udvar albírája kimondotta volna ítéletét a megindított ügyben, a törvényes szokás ellenére, visszatorlásképen pört indított ő is, Barleust a nádor elleni hűtlenségről vádolván. A vádat pedig a nádori törvényszék előtt, azaz Csák Máté előtt indította meg. A nádornak, ugyanis, kötelességében állott az országot beutazni s meghatározott helyeken egy vagy több megye részére törvényszéket ülni, mely alkalommal az illető megye vagy megyék nemessége, többször nem-nemes lakói is jelen voltak. Ez alkalommal a nádori gyűlés valószínüleg Nyitramegyében tartatott.
Csák Máténak mint nádornak e vádaskodásra azt kellett volna válaszolnia: «Hagyjuk e vád tárgyalását akkorra, ha Divéki István másik, már folyamatban levő ügye eldőlt». Vagy pedig utasította volna a vádlót az országbíró vagy király törvényszéke elé, minthogy a maga ügyében bíró senki sem lehet. Barleus amugy is boszúból eredő rágalomnak, hazugságnak nyilatkoztatta az egész vádat, melyet a vádló tanúkkal bebizonyítani nem volt képes. A bizonyítás másik törvényes nemét, az esküt, szintén nem lehetett alkalmazni, minthogy annak letételére valószínüleg az alperes is, a fölperes is késznek nyilatkozott. Máté nádor tehát az istenítéletre, a bajvívásra, bízta a dolog kimenetelét, mely – úgy szólott végzése – az évi (1299) husvét nyolczada előtt lesz végbemenendő. Közben pedig az alperest és testvérét megfosztotta birtokaiktól és várokat elfoglalta.
Jól számított tehát Divéki István, midőn ügyét Csák Máté kezébe tette le. Meg volt róla győződve, hogy ellenfelei elpusztulnak, még mielőtt az ellene indított pör befejezését érné. Elpusztítja őket Csák Máté kapzsisága. A Divéki nemzetség tagjai tudniillik, Nyitra- és Trencsény-megyének leggazdagabb dynastái voltak. Az ország első megszállásakor Nyitra várától éjszakra a trencsényi bérczek aljáig telepedtek meg. Ekkor még osztatlan állapotban bírták nagy terjedelmű jószágaikat. Később (1348-ban) miután megosztozának, ágaztak ki belőle a Bossányiak, Rudnayak, Majthényiak, Mottesiczkyak, Prileszkyek, Turcsányiak, Ujfalussyak és több más család, melyek nagyrészint mind e mai napig czímerökben terebélyes fa alatt medvét viselnek.
Viszont Barleus és Iroszló testvérek is belátták, hányadán vannak, s a fenyegető veszedelmet magoktól elháritandók, fölebbeztek a királyhoz. A király tanácsot ült a körülötte levő országnagyokkal, kik ha ő törvényt látott, bírótársai voltak, és elküldötte Rátold nevű apródját követségképen a nádorhoz, egyúttal felhívta az esztergami káptalant, szemeljen ki tagjai közűl valakit, ki mint hiteles tanú kisérje a király követét a nádorhoz. A káptalanok az időben a közjegyzők helyét pótolták s a pecsétjök alatt kiadott levél teljes hitelű volt. Az esztergami káptalan tisztéhez képest tehát egyik előkelő tagját, János kanonokot, Almádi Csaba gróf atyjafiát küldé a királyi követ, Rátold társáúl.
A király üzenete Csák Mátéhoz ez volt: «Álljon meg a nádor ítélete a Divékiek ügyében; történjék meg a párviadal a mondott határidőn, de a király személye előtt. Divéki István jöhet bátran; a király felel arról, hogy bántódása nem leszen. A Divékiek várát azonban és jószágát, melyek nem illetik meg a nádort, adja vissza azoknak, kiktől elvette.
Rátold apród, a király izenetvivő embere, a kanonok, mint törvényes tanú jelenlétében előadta mondandóit, mire a nádortól azt a választ nyeré, hogy ő a pörös feleket nem ítélte volna bajvívásra, ha azok előtte és számos nemes előtt egymást vele meg nem kínálják vala, de mert a hűtlenség a nádor ellen követtetett el, mint a vád szól, azt kívánja, hogy a bajvívás is előtte, a nádor előtt történjék. A mi Barleus és Iroszló javait és várát illeti, azokat Barleus maga ajánlotta föl neki, hogy ez által iránta való hűségét bizonyítsa. Divéki Istvánnak pedig nem tetszék a király előtt megjelenni, minthogy Barleus csakugyan hiába várta őt Budán, a húsvét hétfője nyolczadán.
A király e daczos válaszra Mátét a nádorságról letette,* aztán egybehíván a törvényszéket, mely saját elnöklete alatt Domokos királyi tárnokmester-, Apor nádor-, Majos a királyné tárnokmestere-, Demeter pozsonyi és zólyomi ispán- és Tamás Nyitra és Bars vármegyék ispánjából állott, törvényt látott Divéki István fölött s az ítéletet számos főúr, királyi tanácsos és nemes jelenlétében oly értelemben hirdette ki, hogy Divéki István feje vétessék és jószágaitól megfosztassék, melyek egy harmada a nyerő félt, két harmada az ítélő királyt illeti; azonban a király az őt illető részt is Barleus és Iroszló testvéreknek, híveinek engedte át.* Azonkívül mindennemű kegyeivel halmozta el a testvérpárt. Nekik adta a barsvármegyei Vezekényt, melyet a hűtlenségbe esett Apród Jánostól és Dobafia Hencztől Csák Máté és Csák Csák szolgáitól elvett; reájok ruházta a Gergely esztergami érsek hűtlensége miatt elfoglalt Esztergam-vár kaptányságát, egyszersmind parancsot adott nekik, hogy a hűtlen Csák Mátét és testvérét Csákot, Csák Istvánt, a Márk fiát és szolgáikat megfenyítsék, a miben tehetik, megkárosítsák.*
Nincs kétség benne, hogy a király Mátét, ki már a pozsonyi vármegyeispánságot nem viselte, ez alkalommal fosztotta meg a nádorságtól. Mert míg az esztergami káptalan a királyra czímzett, 1299 április 21-én kelt levelében még nádornak czímezi , a király 1299 május 2-án kiadott ítéletében már «volt» condam palatinusnak nevezi őt.
Hazai Okmt. VI. 441. 452.
Hazai Okmt, VI. 461. 462.
10. MÁRKFIA ISTVÁN PECSÉTJE.*
+ S(igillum) MAGISTRI + STEFANI. (Lásd bővebben u. o. 219. l. )
E rendkívüli eljárásra, mely a törvény helyett az ököljogot juttatá uralomra, felhatalmazá a királyt az 1298. évi országgyűlés, de sőt szigorú kötelességévé tette, hogy támadjon föl és vessen véget – úgymond – a sok pusztításnak, zsarolásnak, rablásnak, foglalásnak s egyéb kárttevésnek, melyekkel a hatalmaskodó és nagyravágyó főurak az egyházat, nemességet és lakosokat, az egész országot a végső ínségre juttatták, mit ha országos haddal véghez vinni képes nem lenne, idegen segélylyel büntesse meg érdemök szerint a hűtleneket.*
Az 1298. országgyűlés végzéseit lásd ENDLICHER-nél: Monum. Arpad. 630.
A király megfogadta a nemzet tanácsát, parancsát és, minthogy a koronajavak csaknem mind elfoglalva valának, ő tehát nagyobb sereg gyűjtésére képtelen, szövetséget kötött hatalmasabb híveivel azok ellen, kik az ország békéje megrontói.
A szövetség két oldalú, ünnepélyes esküvéssel erősített szerződésen alapult. Egy részről a király megfogadta, hogy szövetségeseit s azok rokonait még halálokban is kegyelni, kegyeikkel gazdagítani, ellenségeik ellen oltalmazni fogja, és hozzá járulások nélkül nem fog békét kötni; más részről a szövetséges főurak arra kötelezték magokat, hogy a királyt híven szolgálják, a békebontókat parancsára megtámadják, ha a király személyesen vezet hadat az országon kívül, hűségesen követik és senki fiát sem kimélik, hanem a király ellenségeinek ellenségei, barátainak barátai lesznek.
Hogy ezen általánosságban kifejezett czél mellett a szövetség éle főleg Csák Máté és czimborái ellen irányúlt, az abból is kitetszik, hogy a szövetség tagjai: Domokos tárnokmester, Amadé nádor, István országbíró, Demeter pozsonyi és zólyomi, Pál mosonyi és győri vármegye-ispánok* minden oldalról körűlfogták a trencsényi zsarnok terűletét; kitetszik továbbá a haragból, melyet ez velük tartott és alkalomadtán – mint látni fogjuk – velök éreztetett is.
Hazai Okmt. VI. 431.
Hanem e szövetség hathatós működését sem észleljük; úgy látszik, mintha ez is a külsegélyt várta volna, melyben az érintett országgyűlés tehetetlensége érzetében reménykedett. Érteni kell pedig e külsegély alatt III. Endre ipjának, Albert római királynak segítségét, ki időközben levervén (veje, a magyar király támogatásával is) Nassaui Adolfot, megígérte, hogy 1301. évi tavaszszal Magyarországba jön, és III. Endre szófogadatlan alattvalóit vagy jóval vagy roszszal, de mindenképen az engedelmességre visszavezeti.
Hogy megrettent volna Csák Máté e fenyegetéstől, nem hiszszük; de tény, hogy Henrik bán fiaival s az ország többi főurával, kik előbb hűtelenek valának, ott találjuk a budai királyi udvarban Máté urat is;* sőt a húrt túlontúl feszíteni tanácsosnak nem tartván , megígérte, hogy Divéki Barleus és Iroszló grófok birtokait visszaadja. Vissza is adott közűlük kettőt, Ujfalut és Bossányt, de Majtényt – úgy mondá – semmi esetre sem adja ki kezéből (1300 oct. 21.).*
Árpádkori új Okmt. v. 261.
Hazai Okmt. VI. 463.
Bátyjával egy húron pendűlt Csák Csák, az öcs, kire úgy látszik, Máté mind azon szennyesb ügyek végzését bízta, melyekre ő maga személyesen vállalkozni mégis átallott. István nádor az Ákosok nemzetségéből, ugyanaz, ki a királypárti szövetségben még mint országbíró vett részt, megbízta egy alkalommal hívét, Varbói Istvánt, hogy valamely fontos ügyet, Endre király érdekében több országnagygyal és nemessel együtt intézzen el. Útközben ezek megszállának Zadow (Szádok[?] Nyitra vármegyében) nevű faluban, és éjnek idején, miután álomba merűlének, rajtok csapott czimboráival «Csák mester, néhai Péter nádor fia, Magyarország ezen rablója és fosztogatója»* és Péter grófot, Demeter zólyomi ispán (szintén a király szövetségesei testvérét többekkel elfogta. Varbói Istvánt, ki vitézhez illően védte magát, halálos sebet kapott, Csák bilincsbe verette, lovaitól, fegyvereitől és ruháitól megfosztotta, úgy hogy ebben is ötven márka kárt szenvedett; fogságából pedig nem szabadulhatott a királynak se kérésére, se fenyegetésére mindaddig, míg rokonai száz márka váltságdíjat nem fizettek érette.*
«Depredator et desolator regni Hungariae.»
Anjoukori Okmt. I. 52.
11. ÁKOS ISTVÁN PECSÉTJE.*
+ S(igillum) . MAGISTRI . STEPHANI . JVDICIS . CVRIE . DOMINI REGIS (Lásd bővebben u. o. 49. l.)
Máskor, 1300 augustus 10-én, ugyanezen Csák Csák a maga és bátyja népével megrohanta a Wech unokáit. Vele voltak ez alkalommal rokona Csák Mihály a Móricz fia és Keszei Lóránt; szolgáikkal. Elpusztította és kifosztotta Radván és Külső-Karva (Kysseukarva) falukat, elhajtott belőlök 520 szarvasmarhát, 26 lovat, 1050 juhot és kecskét és 260 sertést, minden elemelhető házi szerrel és podgyászszal együtt; megsebesitett két embert és egy aszszonyt (így), mint ezt a keresztesek esztergami konventje III. Endre király megbízása folytán hitelesen- jelenté.*
Árpádkori új Okmt. X. 406. – Csáki Csákkal ezután a történelemben nem igen találkozunk.
Nem sokára ezután, 1301 január 14-én III. Endre király, szent István törzsének ezen utolsó ága, e földről Isten kegyelmébe kivétetvén az egész nemzettől megsirattatott, miként Rachel sírt vala gyermekei fölött, midőn már nem valának.*
Ezen gyöngéden érzett szavakat imént idézett István nádor mondja. Anjoukori Okmt. I. 52.
