IV.
IV.
Bajor Otto idején. Otto magyar pártja. Az opportunisták fegyverszünetet határoznak, mely alatt Károly-Róbert megnősül, Otto mátka után néz. Ellenben Tamás, esztergami érsek megindítja az actiót Otto ellen: a Német-Ujváriakat kiközösíti, Esztergamot megvíja, Udvardon zsinatot tart. Otto Erdélyben elfogatik. Buda és Szepesvár Károly-Róbert kezére kerül. A Rákoson 1307 october 10. egybegyűlt országgyűlés Károly-Róbertet királynak elismeri.
AZ OSZTRÁKOK az imént vázolt hadjárat alkalmából árulással vádolták Ottó bajor herczeget, később magyar királyt. Ő szövetségese volt a Habsburgiaknak; e hadjáratban is , részt vett, de vétkeűl rótták föl, hogy Albert királyt emberiségi tekintetből viszszatartotta Kuttenberg további ostromától. Rosszúl sikerűlt vállalatoknál bűnbakra, árulóra van szüksége a közönségnek.
Ottó még Bécsbe is elkísérte Albert királyt, de miután haza érkezék Landshutba, kéreté őt: ne ismét Bajorországon át térjen vissza seregével; elég kárt okozott országának márig is. Albert király azonban föl se vette a bajor neheztelését, és nem csekély kártevéssel épen Bajorországon vonúlt keresztűl visszamenő útjában is. E kíméletlen eljárás eléggé kimenti Ottó pártállása változtatását főleg azon időben. Ottó egyenesen átcsapott a cseh király táborába, ki a hadértő férfiút serege főkapitányává nevezte ki, minthogy a háború folytatására ő is, Albert is készűlt.
Hanem II. Venczel cseh király aztán rövid időn, 1305 junius 21-én meghalt, fiával pedig és utódával, III, Venczellel méltányos békét kötött Albert király, s ebbe Ottó herczeget is bele foglalta, megígérvén, hogy a múlt évben átvonulásakor okozott kárát megtéríti. Ezen, 1305 augustus 18-án kelt békekötésben III. Venczel már csak Cseh- és Lengyelország királyának czímeztetik annak jeléül, hogy Magyarországról le kellett mondania s a koronázási jelvényeket kiadnia, jóllehet ezen kellemetlen pont az oklevélben érintve nincsen.
III. Venczel azonban teljesítette e föltételt, de nem oly értelemben, mint azt a pápa s Albert király óhajták; hanem midőn Brünnben, 1305 október 9-én ünnepélyesen lemonda jogáról a magyar koronára, azt a koronával s egyéb jelvényekkel együtt átruházta és átadta Ottó bajor herczegnek, a következő naptól pedig nem nevezte magát többé magyar királynak.*
Cronicon Claustro Neoburg, PEZ-nél, I. 476 – 7. – PERTZ: Leges II. 486. – KURZ: Österr. unter Ottokar u. Albr. I. Beilage XLII. II. köt. 244. lap: – A jelvények, melyeket Venczel Budáról magával vitt: «corona, tunica sti Stephani regis, diadema et sceptrum». PERTZ: SS. IX. 817. – Codex diplom. Moravie VII. 787.
OTTÓ, Henriknek, Alsó-Bajorország herczegének és Erzsébetnek, IV. Béla király leányának 1261 februárius 11-én született fia, mint ilyen közelebb fokú rokonságban állott a férfiágon kihalt Árpádházhoz, mint akár Károly-Róbert, akár III. Venczel. Ez időben közel negyvenöt éves, de már teljesen kopasz ember volt. Első neje Habsburgi Rudolf leánya és Albert király nővére már régebben, 1282-ben meghalt. Ravasz és vitéz férfiúnak jellemzik kortársai.* Nálunk vitézségén is, ravaszságán is kifogtak.
A. F. OEFELII: Scriptt. rer. Boicar. II. 465. – MILLER: De iure Andreae III. 37.
Bajor kísérői tanácsánál, kik nem ajánlák neki, hogy a magyar trónra vágyjék, erősebb volt a német-ujvári grófok és Venczel többi híveinek kísértése. Ezek közé sorolhatjuk István nádort az Ákosok nemzetségéből és fiait a sógorság miatt, melyben hozzá állottak. Talán István nádor hódította pártjára a Borsa Tamás fiait is: Kopasz nádort, Beke és László mestereket, kik viszont vele tartottak sógorságot, minthogy Beke István nádor leányát bírta feleségül. Debreczeni Dózsa, Domokos a Rátoltok közűl, István mester Öböl (Ubul) unokája a Kállayak őse: ezek, úgy látszik, szintén csak mások iránti szívességből szegődtek a bajor párthoz, miközben Rádi Benedeket, a veszprémi püspököt kétségkívűl a Német-Ujváriak vonták magokkal. Ellénben a csanádi püspököt boszús szenvedélye, az erdélyi szászokat pedig az öröm, hogy immár német királyok lesz, ragadta Ottó pártjára. Némely erősséget, mint Szepest és Visegrádot* még a csehek tartottak elfoglalva; Esztergam a Német-Ujváriak jármát nyögte, míg Budának (egyházi tilalom alá levén rekesztve) nem maradt más választása, mint Károly-Róbert ellenségeivel tartania.
FEJÉR: CD. VIII/I. 250. – KNAUZ: Monum. eccl. Strigon. II. 552.
Csák Máté, hogy Ottó híve lett volna, arra nincs adatunk; sőt tekintve, miszerint Ottó Brünnből nem egyenesen tartott a Vág völgyén le Esztergamnak, Budának, Székes-Fehérvárnak, hanem kerülő és veszélyes útakon lopódzott be Magyarországba, bátran következtethetjük, hogy Mátétól tartott – és bölcsen, ha tudta, mily mérvű ellenlábasa Máté a Német-Ujváriaknak.
A dolgok e fordulata semmikép se tetszhetett sem a római királynak, sem az osztrák herczegnek, ha eltekintünk is a rokoni indulattól, melylyel Károly-Róbert iránt viseltettek, azért se, mert így Csehország szövetségese, lekötelezettje kezébe kerűlt volna Magyarország, mi annál veszélyebb leendett Ausztriára, minthogy Ausztria hátmögének, Bajorországnak is ő volt egyik fejedelme. Rudolf osztrák herczeg (Albert király fia) követeket is küldött III. Venczel királyhoz, hogy – ha lehet – lebeszéljék őt veszélyes terveiről Magyarországot és Bajor Ottót illetőleg. De Ottó befolyásának sikerűlt távol tartani e követeket Venczeltől, ki csak általa izent nekik. Ellenben Ottó megmutatván a magyar koronázási jelvényeket, melyek égő gyertyák közt egy oltáron feküdtek, fönhéjázva kijelentette, hogy Rudolf ellenséges indulata daczára is eljut a Német-Ujvári grófokhoz.*
* Otaker rímes krónikája 756 – 7. szakaszai PEZ-nél, Seriptores III. k.
Rudolf tehát elállatta az útakat, melyek Morvából Ausztriába vezettek, hogy Ottó költözködését meggátolja; de Ottó bízván Bécs városa főlövészmesterévé és birójává emelkedett Perchtold nevű szabó mester ügyességébe, útra készűlt. A koronát csutora vagy csobolyó alakú faedénybe, a kardot és jogart tegezbe rejtette, maga és kísérete átöltözködve indúlt útnak. Többnyire éjjel útaztak; Perchtold segélyével szerencsésen elérkeztek Enzersdorfig, s átkelvén a Dunán, Fischamentig. Hajnalodván, azonban megdöbbenve vették észre, hogy a szent koronát elvesztették: levált a szíjról, melylyel tartója a. nyereg kápájához volt csatolva. Visszavágtattak tehát s egy mértföldnyire szerencséjökre meglelték valamely mocsárban. Aztán sietve ügettek Sopronyba, hol őket Német-Ujvári Iván fogadta.
Az előkészületek megtétele után Ottót hívei Székes-Fehérvárra vitték, itt 1305 deczember 6-án királylyá kenték és megkoronázták Rádi Benedek veszprémi és Frater Antal csanádi püspökök. Majd Budára jövén, végig nyargalt az útczákon teljes díszben és koronával a fején törvényes királyul mutatta be magát.*
Chron. Dubnicense. M. FLORIANUS kiadása 114. l. – Claustro-Neoburg, Salisburg, PEZ-nél I. 402, 478. – Annal. Osterhovien. PERTZ-nél SS. IX. 817.
14. A MAGYAR SZENT KORONA MEGTALÁLÁSA.
Ottó nagy kísérettel, nagy sereggel jött Budára. A csapatok a budai tereken és pesti mezőkön táboroztak. Biztosra vehetjük, hogy a dunán-túli, duna-tiszaközi nemesség, mely akkor még csaknem kizárólag a Német-Ujváriakkal tartott, a gömöriek, borsodiak, szabolcsiak, bihariak, hol az Ákosok, Borsák, Debreczeni Dózsa s a Semjének a későbbi Kállayak vitték a vezérszót, ott voltak. Nem hiányzottak az erdélyi szászok se, kiket Blau (Blavus, de Blava) István, Goblin és Miklós comesek vezettek. A szászok készségesen esküdtek hűséget a német eredetű királynak.*
Vatikáni magyar Okirattár, 12. sor, II. köt. 232. lap.
Ellenben az osztrák herczeg megboszulandó kijátszatását s azon ürűgy alatt, hogy Károlylyal kötött szövetsége úgy kívánja, a Lajta és Rábcza közti vidéken a Német-Ujváriak jószágait pusztította, mi a magyarok részéről visszatorlást vont maga után.*
Chronicon manuscriptum, LINK, Annal. Austro Clarae vallenses I. 571. (SZALAYnál Magyarország tört. II. 131.)
Aztán egy álló esztendeig, sőt azon túl csaknem semmit se hallunk a két királyról. Még holléttökről sem értesülünk.
Károly-Róbert ügye nem is állott valami fényesen. A cseh hadjárat csúfos kimenetele nem volt alkalmas arra, hogy esélyeit fokozza. Nyilván hozzájárúlt a Borsák és barátaik elidegenedéséhez is. «Hatalmának sátora nem vala az időben terjedelmes,» érinti gyöngédséggel fia, Lajos király, míg ő magyarán kimondja, hogy «országa kormányát nem bírta teljesen, mert azt hatalmas főurai tarták elfoglalva, kik az összes nemességet leigázván, nem engedték, hogy neki szolgáljanak».
Feltűnőbb, hogy Ottó is szűnetel és szintén nem hallat magáról, noha ügyei sokat igérő pompával indúltak meg. Fegyverszűnetet kötöttek . . . . Nem ugyan ők, a koronás fejedelmek, hanem náloknál nagyobb urak: pártfeleik.*
«Ordinatio omnium baronum et nobilium de regno Hungariae, ut usque octavas b. Georgii martyris proxime venturas nullć novitates, nullique processus fierent, mondja Péter, erdélyi püspök. (FEJÉR: CD. VIII/I. 203.)
Igen jellemző ez eljárás. Az «opportunisták», mint ma neveznők akkori főuraink nagy részét, kik saját érdekeiket mások érdekeiért nem koczkáztatták, nem voltak tisztában a teendők iránt. Károly-Róbert koczkái, daczára a pápa és római király pártfogásának, ama pillanatban vakot mutattak. Ottó fényes bevonulása Budára a kelletlen Német-Ujváriak csillaga emelkedését jelezte. Teljes tanácstalanság uralkodhatott. Senki se tudta, mit tegyen? mi válik inkább hasznára? Károly-Róbertet pártolja-e tovább, avagy Ottóhoz csatlakozzék? Végre is abban állapodtak meg az összes főurak és főnemesek, hogy hagyják magától fejlődni a dolgot és 1307. évi aprilis 24-ig vagyis szent György napjáig nem tesznek semmit. Hogy Csák Máté szintén hozzájárúlt e megállapodáshoz, alig vonható kétségbe, először azért, mert az «összes» főnemesekhez tartozott ő is, és pedig nevezetesen; másodszor, mert ez idő alatt – mint látni fogjuk – ő se tesz semmit, hanem csak tétet.
Károly-Róbertre e megállapodás előnyös volt. Ez évet, ha a harcz megindúl közte és Ottó közt, alig sorolhatta volna a szerencsések közé, hisz jóformán mindenektől el volt hagyva. A fegyverszünet eszméje tehát valószínűleg az ő politikusaitól indúlt ki. Valószinű, hogy ez volt a cselvetés, melylyel a bajorok Albert osztrák herczeget vádolják; hogy ő buktatta meg Ottót.
Ez önkéntelen szabadságidőt Károly-Róbert hasznosan és kellemesen igyekezett eltölteni, Könnyűvérű és szeretetreméltó fiatalsága elvihette egyik hívétől a másikhoz – kortesútra, mint jelenben mondanók; mert a választók akkor, mikor királyválasztásról volt szó, még nagyobb urak valának és csak a jövő reménysége fejében tettek érette, a mit tettek. Aztán időt szakasztott magának a nősülésre. Valószinű, hogy ez időbe esik házassága a lengyel Máriával, Kázmér, bitomi és tescheni herczeg leányával, kiről mint magyar királynéról 1306 közepén veszünk először tudomást egyik leveléből, melyet gyűrűjével hitelesített, minthogy még nem volt hivatalos pecsétje. Tehát ujdonat-új királyasszonynak kellett lennie.*
FEJÉR: CD. VII/I. 199. – Anjoukori Okmt. I. III., II. 69. – Magyar történelmi tár IX. 119. – Zichy Okmt. I. 112. – Hogy Károly-Róbert első nejét Katalinnak vagy Katalinnak is hívták (SZALAY: Magyarország tört. II. 149.), e tévedést már PODHRADCZKY megigazítá az általa kiadott Chronicon Budense. 237. lapján.
Ottó vetélytársán példát véve, valószinűleg hasonlóképen töltötte el a fegyverszünet idejét. Ellátogathatott a Német-Ujváriakhoz és sógorához a Mátrába. És ki tudja, nem ébresztette-e benne a nősülési hajlandóságot is Károly-Róbert jó példája? Jóakarói is ajánlották neki, hogy jegyezze el magának László erdélyi vajda leányát, hogy ekként trónját biztosítsa. Hogy ő csak oly komolyan vette e házassági szövetkezést, mint kezdetben maga a nagyralátó erdélyi vajda, az annyira kétségtelen, hogy Károly-Róbert párthíveit nem kis ijedelem fogta el e terv hallatára. Nem is volt tréfa-dolog. Ha Ottó a Német-Ujváriak mellé, kik ügyét magokénak tekinték, az Ákosok mellé, kik a rokonság miatt azt hathatósan istápolják, megnyeri még a hatalmas vajda föltétlen segélyét; nagyon hamar föllibben az anjoupártiaknak serpenyője, melyben lágymeleg barátok tarták az ellensúlyt. A kalocsai érsek sietett is az egyház tiltó szavát hangosan fölemelni és meghagyni az erdélyi püspöknek, hogy necsak az ily veszedelmes terveket forraló vajdát közösítse ki az egyházból, hanem nagyobb nyomaték kedveért egyúttal valamennyi megyéjét rekeszsze egyházi tilalom alá. Péter, az erdélyi püspök a vajda testvére volt, s a mit rábíztak, e nagyon kellemetlen ügyet semmiképen sem akarta teljesíteni. Ha a házassági terv kezdettől fogva kelepcze leendett Otto számára, Péter püspöknek, ki benső viszonyt tartott a vajdával, egy szavába kerűlt volna a tévedést eloszlatni; de e helyett ügyét a szent-székhez fölebbezte azzal indokolván késedelmességét, hogy a magyar főurak az idő szerint fegyvernyugvást tartanak.*
FEJÉR: CD. VIII/I. 203.
Hanem az anjoupárti főpapok nem járultak a főurak semleges viselkedéséhez, legkevésbbé Tamás, esztergami érsek, ki nem csupán «jó szóval, rábeszéléssel, tanácscsal és intéssel» tett legtöbbet Károly-Róbertért, hanem – mint ez maga megismeri – ügyeinek szorgalmazója, igazgatója, előmozdítója* és oly tántoríthatatlan oszlopa volt, mint III. Endrének boldogúlt nagybátyja Ladomér érsek, s e mellett nem kevésbbé merész Botond fia Gergelynél, a néhai választott esztergami érseknél.
«Thomas archiepiscopus tam familiarem, quam sollicitatorem, directorem et procuratorem se exhibuit», a miért «nullo praecedente» érdemesült. FEJÉR: CD. VIII/I. 193.
Tamás érsek volt, ki a megfogyatkozott hívekbe új bátorságot öntendő, az actiót ismét megindította. Csapását Ottó pártja fejére, a Német-Ujváriakra intézte.
15. TAMÁS ÉRSEK PECSÉTJE.*
S(igillum) THOME . AR[CH(i)EP(isco)PI] . STRIGONIE [NSIS L] OCIS . EI(us)DEM CO [MI] TIS . P(er)PETV [I] . (Lásd bővebben Knauz: Monumenta II, köt. 883. l.)
Saját székhelyéről száműzve levén, Székes-Fehérvárt, melynek egyúttal prépostja volt, már 1305 augustus 2-án a szószékre lépett és nagy hallgató közönség jelenlétében önmaga hirdette ki szigorú ítéletét Henrik bán fiai: Iván és Henrik ellen, kik «mint hűtlenek és lázadók, Károly királylyal szóval és tettel nyilván ellenkeznek». Kiközösítette őket az egyházból, melynek méltatlan fiai, és birtokaikat egyházi tilalom alá vetette.* Most nem érvén be a szóval fegyveres coalitiót hozott létre ellenök Esztergam visszafoglalására. A főpapok dandárain kívül, kik siettek az érsek segítségére, csak közepes sorsú urak vettek benne részt. Kakast, a szepesi Rikalf fiát, a Berzeviczyek ősét, Venczelt a Martonos (Márton) gróf fiát, Tornai Jánost és Pétert a Kázmér fiát, somogyi birtokost halljuk említtetni azok közt, kik Károly-Róbert köré sereglenek és Esztergam vára viszszavételeért jutalmat is nyertek. Egyet sem azon főurak közűl, kik két év előtt a cseh hadjáratra szövetkezének, de most kényelmesbnek tarták a semlegest adni.
FEJÉR: CD. VIII/I. 183. Ujra kiadva KNAUZ-nál Monum. eccl. Strigon. II. 556.
16. IVÁN BÁN PECSÉTJE.*
+ S(igillum) IOHANNIS . [BAN] I . TOCIVS . SCLAVONIE . FILII . HE(n)RICI . (Lásd bővebben Nyáry: Heraldika 54. l.)
Mégis . . .
Ott találjuk Csák Mátét, nem ugyan saját személyében, de jól képviselve Bogár fia Márton által, ki előbb a Trencsényi nagybátyjának; Máté nádornak volt tárnokmestere, most az ő embere. Ezen ép oly vitéz, mint ügyes férfiú, minden viszonyok közt megállotta helyét. Most is egy hadjáratból, melyben elfoglalta Zólyom, Lipcse, Dobronya és Palota várakat, sietett ide, hogy az esztergami vár visszavételénél döntőleg közreműködjék.* Miből azonban tévesen következtetnénk arra, hogy Trencsényi Csák Máté már Károly-Róbert pártjára szegődött. Ő róla egyáltalán említés se történik. Hisz tisztelni kellett incognitóját, mert a többi főurakkal együtt fegyverszünetet fogadott s annak határnapja még nem járt le. De ép ez időt találta legalkalmasabbnak Máté arra, hogy régi ellenségeivel leszámoljon. Ezek: Miklós fia Demeter, a volt pozsonyi és zólyomi főispán, III. Endrének, míg élt, legbiztosabb híve, kit apósának segélyül küldött volt Nassaui Adolf római király leverésére, s aztán a Csák Máté ellen intézett királypárti szövetkezetnek-volt feje; nemkülönben Dancs (Donch) a Domokos fia, Demeter barátja, ha nem rokona, ki utóbb mint I. Károly király híve s a legtisztább hazafiak egyike tűnt fel. Nekik fizetett most meg Csák Máté, midőn váraikat elfoglaltatta és magának megtartotta. Kettős czélt ért el vele; megboszúlta magát ellenségein s hatalmát terjesztette.* Hogy Demeter és Dancs az időben, midőn váraiktól megfosztották őket, Károly-Róbert «hűtlenei» voltak, vagyis nem szegődtek még pártjára, az befolyást Csák Máté viselkedésére nem gyakorolt. Valamint annak okát, hogy Esztergam ostrománál és bevételénél hadaival közreműködött, mindenek előtt az antagonismusban, mely a Csákok és Német-Ujváriak közt izzott, találjuk föl, ha nem keressük is egyúttal abban, hogy Csák az esztergami érsek jó indulatát megnyerni, vagy el nem veszteni óhajtotta és útját Károly-Róberthez, kit a Habsburgiak, Mátyás barátai pártoltak; teljesen elzárni nem akarta.*
Hazai Okmt. I. 101. – KNAUZ: Monum. eccl. Strigon. II. 226.
BOTKA TIVADAR a Századok 1876. évfolyama 117. és Chák Máté czímű érkezése 35. lapján.
Hogy a Habsburgiak és Máté közt bensőbb viszony állott fönn, azt kétségtelen tények bizonyítják. BOTKA TIVADAR, néhai jeles történetbúvárunk azt véli (Chák Máté, 36.), hogy Csák Máté a Habsburgiak egyikének, nevezetesen Rudolf osztrák herczegnek és III. Venczel után cseh királynak szánta a magyar koronát. Bizonyítja BOTKA ez állítása valószinűségét Szép Frigyes osztrák herczegnek valamely magyar főúrhoz intézett levele, melynek értelme az, hogy habár azon ragaszkodást, melylyel az illető főúr Albert római királyhoz és fiához, Rudolf cseh királyhoz viselkedik, köszönettel veszi és viszonozni kívánja, de mivel rokonának, Károly magyar királynak (unokatestvérek voltak) ügye előmozdítását saját magáénak tekinti, s mivel tudja azt is, hogy Károlyt sem atyja (Albert, római király), se fivére (Rudolf, cseh király) nem fogják elhagyni: ajánlja neki is Károly ügye előmozdítását.
Minthogy ezen levél keltezés nélkül s az illetőnek, kihez írva volt, neve elhallgatásával van egyik bécsi udvari levéltári codexbe igtatva (kiadta FEJÉR: CD. VIII/VII. 377.), kelte idejét csak megközelítőleg lehet meghatározni. Keletkezhetett e levél az alatt, míg Rudolf cseh király volt, vagyis 1306. évi október és 1307. évi julius 4-e közt. Hogy nem csekély befolyású magyar főúrhoz volt intézve, következtetni lehet abból, mert Szép Frigyes herczeg arra kéri az előttünk ismeretlen czímzettet, hogy az ország előkelő zászlósainál is mozdítsa elő Károly-Róbert ügyét, mi BOTKÁ-nak valószinűvé tette , hogy czímzett Csák Máté volt. Noha BOTKA e combinatiója még bővebb bizonyítékra szorúl, arra nézve, hogy a Habsburgiak és Csák Máté közt szorosabb volt a jó viszony, egyéb adataink se hiányzanak: János. nyitrai püspök memorandumában (BATTHYÁNY: Leges. III. 158.) olvassuk, hogy Csák Máté és az osztrák dynastia közt egy ízben házassági összeköttetés terveztetett.
Ugyanerről a jó viszonyról tanúskodik a szövetség Máté és Szép Frigyes herczeg közt. Midőn t. i. Szép Frigyes, osztrák herczeg atyja, Albert, római király meggyilkoltatása után, csaknem mindenünnen ellenségtől volt körülvéve, s e mellett Csehország ellen háborúhoz készüle; Ausztria ellenségei némely magyar urakat is ellene szítottak: a karinthiai és bajor herczegek a Német-Ujváriakat is e czélra megnyerni igyekeztek s a Német-Ujvári Henrik s a karinthiai herczegek gyermekei közt kötendő házassági terv biztosítani látszott e szövetkezést: Szép Frigyes Csák Mátéhoz is fordúlt támogatásért. 1308. évi pünköstkor találkoztak Pozsonyban, hol a szövetség létre is jött közöttök. Csák Máté minden esetre ezer íjászt és ötszáz lándzsást bocsájtott szövetségese rendelkezésére. A kitörendő cseh háborúnak ugyan békekötés vette elejét, de annak mégis van nyoma, hogy Máté csakugyan kalandozott hadaival Morvaországban. (Otaker krónikája 85. szakasz, PEZ-nél III. – DUDIK: Mährens allg. Gesch. XI. 37 )
17. ESZTERGAM PECSÉTJE.*
+ SIGILLVM . LATINORVM . CIVITATIS STRIGONIENSIS
18. OTTO KIRÁLY OKLEVELÉNEK KEZDŐ SORAI.
Esztergam bevétele, képzelhetjük, nagy örömmel töltötte el Károly-Róbertet; hisz ez voltaképen első diadala. Tamás érseknek pedig ösztönt adott, hogy a fölvállalt támadó harczot erélylyel folytassa. Tartományi zsinatot hítt egybe Udvardra, Komárom vármegyébe, melyen a nyitrai, pécsi és egri püspökök szintén részt vettek. Ezen gyülekezeten Tamás érsek más üdvös rendszabályok mellett főleg Károly-Róbert ügyét köti a hívek lelkére. Megujítja az ismételve kihirdetett rendeleteket, melyek kiközősítéssel fenyegetik mindazokat, kik hozzá hűtlenek, vagy őt urokul elfogadni vonakodnak.
«Tudják meg és ne kételkedjenek rajta – így végzi – hogy egész Magyarország egyházi tilalom alá fog rekesztetni, s a lázadók, Károly király hűtlenei és jogfosztói ellen általános keresztes háború fog hirdettetni.»*
KNAUZ: Monum. eccl. Strigon. m. 370. – Hogy az udvardi zsinat nem 1309-ben, mint eddig hitték, hanem 1307-ben tartatott, KNAUZ megmutatta.
Ottó, ki Esztergam vívásakor aligha tartózkodott Budán, mert ha sereg nélkül lett volna ott, nem érezhette volna magát biztonságban; ha pedig sereg állott rendelkezésére, kétség kívül a vár fölmentésére sietett volna, Bihar- és Váradon át, hol a Borsák vendége lehetett, az erdélyi részek és mátkája felé közeledett. Áprilisben és májusban, tehát körülbelűl az udvardi zsinat tartama idején, Erdélyben találjuk őt, előbb Segesd vidékén, hol a fölebb megnevezett szász grófok és népek hódoltak íjra neki és szaporították hadai számát; mikor pedig Beszterczére jött, a szebeni közönség intézett hozzá levelet, hogy látogassa meg városukat, szíves fogadtatásra fog találni; várták is, midőn Beszterczéről eltávozék Szebenbe jövendő.*
«Quod dicti comites et homines dicta: terrae Cibinii expectabant dictum Ottonem, dum recederet de dicta terra Bextrice sive Neusna (Nössnerland), tamquam rex et dominus iret ad dictam terram Cibinii.» (Vatikáni magy. Okirattár I/II. 232.) E homályos szerkezetből az is kiolvasható, hogy Ottó volt Szebenben.
19.DÉVA VÁRA.
Ez erdélyi útjában, hazai tudósítások szerint, Beke, Borsa Tamás fia kisérte és – úgy látszik – játszotta Ottót László erdélyi vajda kezébe, ki őt várában talán inkább Dévát kell értenünk, mint Gyula-Fehérvárt fogva tartotta és a balszerencsétől üldözöttet végre Magyarországból kiűzte. Hogy ki és mi változtatta meg László vajda hajlamát? azt nem tudjuk; valószinűleg Péter erdélyi püspök és a kiközösítés, melylyel fenyegették. De hogy csel nélkül nem esett meg a dolog, igen hihető. Része volt pedig benne Péter erdélyi püspöknek és a gyula-fehérvári káptalannak is; legalább erről gyanusíták őket az erdélyi szászok, kik az Ottón megesett gyalázatot megboszulandók, 1308 februárius 19-én rajttörtek a gyula-fehérvári székes-egyházon s az ott levő papokat bántalmazták. De bizonyára része volt e cselvetésben, ha ugyan rendezője is nem ő volt, Bekének, Borsa Tamás fiának, Ottó kisérőjének, ki miután Ottó 1308. május havában elfogaték, junius 1-én már megint Budán vala, s azt Károly-Robert érdekében elfoglalni segíté, miért az ugocsamegyei Szőllőst nyerte jutalmúl valaminthogy nemsokára a királyné tárnokmesteréül is czímeztetik.*
Dubniczi krónika, M. FLORIANUS kiadása, 114. – A. F. OEFELII SS. rerum Boicar. I. 694. II. 341. – Vatikáni magyar Okirattár I/II. 207 – 8. – Anjoukori Okmt, 132.
Buda elfoglalását az előbbi biró, a Werner fia László gróf, miután szinte három évig tartott cseh fogságából III. Venczelnek 1306 augustus 4-én történt erőszakos halálával megszabadúla, vitte végbe. Szövetkezett barátaival, kik közűl első sorban Csák Jánost, a későbbi országbirót, Csák Csák fiát említik krónikáink. Éjnek idején a zsidótemplom melletti kapun lopództak a várba és törtek ellenségeik házaira. Petermann a városbiró alig menthette meg futva csupasz életét, míg Hermann Márkot és Tót Mártont, a tizenkettők tanácsának tagjait, László lófarkra köttetvén, a város utczáin meghurczoltatta, holt tetemeiket máglyára vettette és vagyonukat elfoglalta. A szerencsétlen papokat pedig, kik a pápát, követeit, a püspököket kiátkozták vala, kézen-lábon megvasalva Tamás érseknek adta át, ki őket tömlöczre vettette, melyben bánatos lelköket kiadák.*
Dubniczi krónika, M. FLORIANUS kiadása 115. l.
Míg ezek Esztergam és Buda körűl történtek, Károly-Róbert nehány főúrral a Szepességbe rándúlt, hogy Szepes várat, melyet még mindig Venczel csehjei tartottak megszállva, visszafoglalja. A feladat nem volt könnyű, s a nevezett vár visszavétele többször említett Kakas mester sok rokonának és szolgájának vérébe kerűlt.*
FEJÉR: CD. VIII/II. 250.
Hogyan és mikor szabadúlt meg Ottó az erdélyi vajda fogságából, visszahagyván a magával hordott koronát, részletesen nem tudjuk. Hogy Vörös-Oroszországon és Poroszországon keresztűl vette hazafelé kerülő útját; hogy útközben Glogauban letartóztatván, csak azon föltétel alatt menekűlhetett, hogy feleségül vette az ottani herczeg Ágnes nevű leányát: erről bajor kútfők tudósítanak. A magyar királyi czímet azonban 1312-ben bekövetkezett és mérgezésnek tulajdonított haláláig viselte ő is, özvegye is.*
OEFELII: SS. rer. Boicarum, I. 694. II. 341. – PEZ: SS. rer. Austr. I. 402. 406. 478. PRAY: De Sigillis tab. IX., fig. 3. 4. közli Bajor Ágnes két pecsétjét, s az utóbbit – úgy látszik – özvegyi állapotából.
Károly-Róbert ügyei ily szerencsés és nem várt fordulatánál elkésve érkezett V. Kelemen pápának 1307 augustus 10-én kiadott két rendbeli levele, melyekben Ottót Károly-Robert jogai háborításaért felelősségre vonja, egyúttal meghagyja az esztergami és kalocsai érsekeknek, hogy a csanádi püspököt Rómába idézzék, hol méltó jutalmát veendi a vakmerőségnek, melylyel az esztergami érsek joga sérelmével Ottót megkoronázni merészelte.*
THEINER: Monum. Hung. I. 417. 421. Figyelmet érdemel, hogy Benedeket, a veszprémi püspököt nem vonja feleletre a pápa, míg Antal barátot, a csanádit, kit feleletre von (THEINER, u. o. 421.), előbb már «quondam» jelzővel illetett, valamint hogy Károly-Róbert is 1307 september 3. csanádi püspökűl Benedeket, hívét említi. (Anjoukori Okmt. I. 133.)
E kedvező fordulatot, melyet Esztergam, Szepesvár és Buda visszavétele, főleg Ottó elfogatása Károly-Róbert viszonyaiban előidézett, föl kivánták használni hívei arra, hogy országgyűlést híttak össze, melyben őt királyokúl nyiltan elismerjék, s az ország legsürgősebb bajait orvosolják. Ezen országos ülésből Pesten, a szentferenczrendieknek a Rákos szélén fekvő templomában, 1307 október 10-én keltezve nyilt levelet bocsájtottak ki az ország jelenlevő világi főurai, melyben Károlyt uroknak, királyoknak elismerik és engedelmességet fogadnak neki; igérik, hogy a korona javait és jövedelmeit, nemkülönben az egyházak és nemesek elfoglalva tartott jószágait ellenmondás nélkül visszaadják; a nemességnek, mely szolgaságban sínlik, természetes jogát, hogy szolgálhasson a kinek tetszik, vagy végezhesse saját ügyeit, tiszteletben tartják. Mindezek a király, főpapok és országos nagy sokaság jelenlétében esküt tőnek le az esztergami érsek kezébe, fölhatalmazván őt és a kalocsai érseket, hogy az esküszegőt mint hűtlent és a közjó nyilvánvaló ellenségét egyházi átokkal sújtsák.*
A kik e nyílt levelet kiadták és pecsétjökkel megerősíték valának: Ujlaki Ugrin tárnokmester a Csák nemzetségből, István fia Domokos mester a Rátolt nemzetségből, Amadé nádor az Aba nemzetségéből, Kopasz nádor a Borsa Tamás fia, István nádor, Ernyei (Yrenaeus) bán fia az Ákos nemzetségből, Roland nádor, László bán és Kakas mester a Rátolt nemzetségből; Dezső mester ugyanazon nemzetségből, Miklós vajda, István nádor fia. Nyolcz pecsét, függ az oklevélről. L. KATONÁ-nál Hist. Crit. VIII. 115.
20. VENCZEL HAZÁJÁBA VISSZAMEGY.
Mind hatalmas férfiak, kiknek nevében a levél kiadatott; azonban három nevet, az ország három leghatalmasabb embere nevét: Trencsényi Mátéét a Csákok nemzetségéből, a Német-Ujváriakét a Héder nemzetségből és László erdélyi vajdáét hiába keressük e fontos okiraton. És ez tette problematicussá e nyilatkozatot.
