II. AZ ELSŐ HÉT ESZTENDŐ.
II.
AZ ELSŐ HÉT ESZTENDŐ.
AZ ELSŐ HÉT ESZTENDŐ.
GYERMEKEIT Zrínyi Ilona 1678 januáriusa derekán Sárospatakról az abaúji Regécz várába vitte. Mindig mellettök volt; a nagy téli hideg ellen a hatalmas hintóban jól begöngyölgette őket, ételökre, italukra maga viselt gondot, maga öltöztette, fektette le őket. De ennyi gond mellett is megesett, hogy fia halálos beteg lett. Talán meghült a nagy hidegben; a várbeliek azt beszélték, hogy megbabonázták a bölcsőjét s alkalmasint Dolesznéra gyanakodtak, a kit már háromszor is elfogtak boszorkányság miatt.* A magyar urak,* pl. Gubasóczy kanczellár és Szelepcsényi érsek mérgezéstől tartottak* és intették Ilonát, vigyázzon kis fia ételére, italára, – jól megnézze, kit bocsát közelébe.* Már holt hírét költötték, de Ferkó – a hogy édes anyja hítta* – harmadik születésnapján túl volt minden veszedelmen.* Májusban visszamentek Sárospatakra, hol Ferkóra nagy öröm várt: Zaáry András szerencsi tiszttartó az ő kis urát (a hogy közönségesen hítták) olyan betanított ponnyval lepte meg, a mely «nem nagyobb kecskénél, grádicsokat is már jár.»* A másik öröm akkor érte, a mikor «gyöngéden szeretett nagyanyját»* ismét csókolhatta. Szelepcsényi György érsek kibékítvén a két özvegyet, június közepén Ilona egész udvarával átköltözött Munkácsra, a hol azután egyfolytában 14 hónapot töltött. Valahára Zrínyi János cs. kir. százados is meglátogatta itt nénjét, Ilonát és «kedves angyalait». A fejedelemné mellett ismét volt férfiú: testvére, kinek társasága a tavalyi kellemetlen jelenetek ismétlődésétől megóvhatta, A nagyasszony is szívesen látta az ifjút, ki egy vértanú fia volt, de a «császár» kapitánya.
Dolesznét Regéczen 1683 márczius 27-ikén is vallatták boszorkányság miatt, de ezt a vádat nem emelték ellene. Pöre. Tört. Tár, 1889. 4–12.
Thaly, Rákóczi ifj. 13–16.
Erre vonatkozhatik Thökölynek 1705 augusztus 25-ikén Rákóczihoz intézett levele is: «mikor kegyelmed még semmit sem vétett nekik (a németeknek), el akarták veszteni kegyelmedet; mit nem cselekednének kegyelmeddel, minekutána annyi tormát reszelt az orruk alá!» (Monum. Hung. Hist. XXIV 632.)
Rákóczi maga említi emlékíratai 29-ik lapján, hogy az öreg Kamenskij Petronius orosz zárdafőnök gyermekkorában karjain hordozta őt, 1706 augusztus 2-ikán pedig száz rajnai forinttal jutalmazta meg Csitáry Jánosnét [Pap Máriát), ki kisded korában karjain, ölében dajkálta. (Thaly, Rákóczi ifjúsága, 30.) De a nagy udvarban könnyen akadhatott valaki, aki jó pénzért hajlandó lett volna gonoszságra.
Levele 1679 februárius 18. Tört. Tár, 1893. 352.
Kazinczy Péter levele 1678 márczius 13. Thaly, Rákóczi ifj. 14.
Zaáry levele 1678 május 19. Thaly, Rákóczi ifj. 17.
Rákóczi önéletrajza, 5.
Az I. Rákóczi Ferencz temetésén tartott gyászbeszédek czímlapja.*
Az I. Rákóczi Ferencz temetésén tartott gyászbeszédek czímlapja. A Magyar Nemz. Múzeum könyvtárában őrzött eredeti után készült.
Azonban a császár kapitánya érdekelte a kuruczokat is, kik új vezérök, a daliás Thököly Imre parancsnoksága alatt napról-napra erősödtek. Mióta Zrínyi János a munkácsi várból a szomszédságot látogatta, minduntalan leselkedtek reá. Az erdélyiek gyakran pusztították a nagyasszonynak különösen máramarosi jószágait. Báthory Zsófia megfenyegette a hazapusztítókat, különösen «a minden rosszban supremus Teleki Mihályt» s a fejedelemasszonyt, a kit Isten ítélőszéke elé idézett.* A kuruczok azonban Zrínyinek Homonnayékhoz tett kirándulása idején 1678 november 24-ikén az ungvári vadaskert alatt, harmadnap pedig Vékénél (a Bodrogközben) a két fejedelemasszony és Homonnayné népéből 398-at levágtak, a többit pedig vízbefúlasztották, vagy – Zrínyi Jánossal és Kazinczyval együtt – elfogták. Ennél nagyobb nyereségök nem is volt a mostani hadjáratban.* A kuruczok Zrínyi Jánosban nem a császári tisztet, hanem a vértanú fiát látták; számítottak átállására és gavallérosan, szépen bántak vele Thököly és Apafi udvarában. Nénje gyöngéden meg is feddette, hogy talán boldog állapotban van és azért nem ad hírt magáról, pedig éjjel-nappal búslakodik utána. «Szolgálatukat ajánlják» Ferkó és Juliánka is, a kik «most Istennek hála, jó egészségben vannak».* Mindenfelé írt öcscse érdekében, magának Thökölynek is, a ki a szép özvegy kérését szívesen teljesítette. Zrínyi János augusztus közepén már ismét ölelhette nénjét és enyeleghetett «kedves apróival».
Báthory Zsófia Fráter István huszti kapitányhoz 1678. julius 4. Mike-gyüjt. Erdélyi N. Múzeum.
Csatáry György és Veres Bálint levelei. Tört. Tár 1893. 529-531. Horváth, Zrínyi Ilona, 25–27. Angyal, Thököly, I. 202. Zrínyi János azonban már előbb kerülhetett Erdélybe. Báthory Zsófia 1678. julius 4. írja, hogy az a magas szál legény ottan nem lehet Zrínyi Ádám, Miklósnak alig 15 éves fia, a ki bécsi tanuló; hanem János, az ő menyének az öcscse. Irassanak vele levelet s menye azonnal ráismer. (Mike-gyüjt., Erdélyi N. Múzeum.)
Zrínyi Ilona levele 1679 februárius 18. Tört. Tár, 1893. 532.
1679 szeptemberre együtt mentek át Zboróra s ott és a fölötte emelkedő makoviczai várban félesztendőt töltöttek. 1680 februárius 19-ikén itt látogatta meg őket Thököly Imre. Ilona szívesen fogadta. A magyarság régen egymásnak szánta őket s nem törődött a kettejök kora közt levő nagy különbséggel.* «Nagy lelkeken a szerelem csak úgy erőt vesz, mint a közönségeseken» mondta volt évtizedek múlva anyjáról Rákóczi,* ki most még, mint Ferkó, semmit sem sejtve barátkozott az először látott leventével. «Nem mondhattam, hogy ne jőjjön», mentegetőzött anyósa előtt Ilona s kérte, ne tartsa olyan átkozott anyának, a ki nem gondol a gyermekeivel. Jobb volna, ha gyermekeivel együtt megölnék őt, mint hogy mocskos híreket terjeszszenek róla. Ha valamiben bűnös volna, soha sem kerülne anyja szeme elé; de mivel ártatlannak érzi magát, engedelmet kér, hogy két árvájával meglátogathassa.*
Zrínyi Ilona 1680-ban 37. Thököly 23 éves volt. Gyöngyössy István költeménye szerint is:
«Elmult ugyan immár a tavasz éltében,
De nyarának most van legkedvesb színében».
(Philologiai Közlöny, 1884. 371.) Thalynál névtelenül (Adalékok, I. 121.).
«Elmult ugyan immár a tavasz éltében,
De nyarának most van legkedvesb színében».
(Philologiai Közlöny, 1884. 371.) Thalynál névtelenül (Adalékok, I. 121.).
Histoire des révolutions de Hongrie 11. 9.
Thaly (Valentinns Bujdosó) a Századokban, 1873. 216–7.
Fia születésnapját még a makoviczai várban ünnepelte, de utána mindjárt Munkácsra ment gyermekeivel, kiknek látása utoljára derítette föl nagyanyjukat. A nagyasszony már 1680 április 11-ikén elkészítette végrendeletét, a mely két okból nagyon érdekes; először, mert igen nevezetes hagyományt tett a jezsuiták részére; s másodszor mert a munkácsi, ecsedi, borsii és somlyói uradalmakat az ingóságokkal együtt unokáira hagyta, de úgy, hogy ezért a kincstárnak 50,000 forintot fizessenek és egyéb kikötéseket is teljesítsenek. A szentmiklósi uradalmat teljesen a kis Ferencz. kapta. Unokái gyámságára I. Lipót királyt kérte meg.* Két hónap múlva, június 14-ikén Báthory Zsófia hosszas küzdelem után elhúnyt. Még csak 51 éves volt, de a sors csapásai korán megvénítették. Unokája, Ferkó, csak úgy emlékezett halálára, mint valami álomra; de sokszor imádkozott érte azután is.*
Katona, Hist. Crit. XXXIV. 372–4. Kro. ness, Zur Gesch. Ungarns, 1671–83., 30. I.
Önéletrajz, 5. A kassai jezsuita (mostan prémontrei) templom falán levő felirat szerint «II. Rákóczi Ferencz e családi templomban imádkozott nagyanyja és atyja hamvainál az 1706. év október 1 5-ikén, 1707 deczember 8-ikán, 1708 januárius elsején, márczius 8., 9.-, 10- és április 6-ikán.»
Töredék Zrínyi Ilonának Thökölyhez írt leveléből.*
Töredék Zrínyi Ilonának Thökölyhez írt leveléből. A levél kelte 1686 jún. 4. A marosvásárhelyi Teleki-levéltárban.
Olv.:
TÖREDÉK ZRÍNYI ILONÁNAK THÖKÖLYHEZ ÍRT LEVELÉBŐL.
Volt it Vitézi oskola minden nap sokaig is tartott Jolis meg is tanultak ezek eszve szoktak eszve eskôtek csak Jol foly a dologh szep hirek nevek őrőkíj fen marad. Rongios Varba Jo szivel latnank miniaian kegyelmedet Jankot es Juliankat aianlom kegyelmednek.
Június 30-ikán Munkács helyőrsége hűséget esküdött Zrínyi Ilonának s «mindkét ágon levő magzatainak, méltóságos Rákóczi Ferencz és Rákóczi Juliánka ő nagyságaiknak».* A család mostantól fogva állandóan Munkácson lakott. Még a nagyasszony életében, vagy halála után kevéssel történhetett az az eset a kígyóval, melyről Rákóczi meglett korában is olyan élénken írt.* Édes anyja egy este, mint rendesen, étellel, itallal ellátva, saját ágyába fektette gyermekeit, de maga csak szokatlanul hosszú imádkozás után feküdt közéjük. A csakhamar mélyen alvók fölött a komorna imádkozva őrködött. Egyszerre borzadva vette észre, hogy az asztal alól kígyó mászik elő, lomhán csúszik az ágy felé s egyenesen a takaró alá bújik. A komorna réműlt sikoltására az anya fölriadt. Azt hitte, tűz van; ölébe kapta Juliánkát s a szobából kirohant. A kis fiú az ajtók előtt őrködő cselédek berohanásáig egyedül maradt a kígyóval.
Thaly, Rákóczi ifjúsága, 26.
Önéletrajz, 6–7. Mivel határozottan mondja, hogy ez az esemény négy éves korában, anyja eljegyzése előtt történt, itt kellett elbeszélnem.
Az ilyen eset és gyermekeinek betegsége, pl. 1681 tavaszán,* az özvegyet jobban megijesztette, mint valami ellenséges támadás híre, pl. ugyanazon esztendő őszén, mikor Apafi erdélyi fejedelem Ecsed ellen készülődött. Örűlt, mikor a fejedelem megváltoztatta szándékát: «nem gyönyörködvén neveletlen árváinak, sőt ezen darab magyar földnek Ecsed vára elvesztésével következendő kárában és pusztulásában.»* De – a költő szerint* – éppen ilyenkor érezhette leginkább, hogy akármilyen nagy is állapotában, méltóságában: egyedül, kellő segítség nélkül mégis csak gyarló, gyönge asszony. Nem egyszer gondolt Thökölyre; de annyi intés, figyelmeztetés után el-eltöprengett, valóban lealacsonyítja-e méltóságát, ha fejedelmi özvegy létére egy grófhoz megy férjhez. Eszébe juthatott, hogy első szerelme mindenben kedvezett s mindig békességben élt urával, a kit szívében most is óhajtva emlegetett. – Azonban úgy találta, hogy «rozmaringról csalánra kell szállni».
Thaly, Rákóczi ifj. 26.
Zrínyi Ilona levele 1681 október 7. Tört. Tár, 1880. 418.
Gyöngyössy költeménye. Philol. Közl. 1884. 391.
Ecsed vára.*
Ecsed vára. Egykorú metszet, Éble Gábor: «Az ecsedi uradalom és Nyiregyháza. Budapest 1898» cz. művének reproductiója után.
«Szokás, hogy a tövis rózsát virágozzon,
De nem, hogy töviset a liliom hozzon.»
De nem, hogy töviset a liliom hozzon.»
Karácsonykor megtartotta eljegyzését Thököly-vel s 1682 januárius 8-ikán az udvar beleegyezését kérte a házassághoz.* Vőlegényétől nemcsak szerelmet várt, hanem politikai nagy elhatározásokat, és sikereket is; pl. fia erdélyi fejedelemségének vísszaszerzését. Másnap (januárius 9-ikén) a szultán már fogadta Thököly követeit, kiknek egyik titkos feladata az erdélyi fejedelemség szorgalmazása volt.* Thököly 1682 tavaszán valóban szövetkezett a törökökkel s Mátyás roskadozó palotája előtt a budaiak már mint jövendőbeli királyukat éltették.* A budai vezér szabad választást engedett neki a magyar és az erdélyi fejedelemség közt. Tanácsosai azt szerették volna, hogy mind a kettőt kérje s ha nem kaphatja meg, inkább Erdélyt óhajtsa. Onnan visszaszerezheti Magyarországot is és akkor Erdélyt átengedheti Rákóczi Ferencznek.*
A házasság sürgetését Rákóczi is említi, Hist. des révolutions de Hongrie 11. 9. V. ö. Wagner, Hist. Leopoldi I. 560., 562.
Szabó Károly, Kisebb Tört. Munkái, II. 361. Géczy ebben az útjában az «úrfi»- ról is megemlékezett; skófiummal kivarrott zacskót hozott neki. Tört. Tár, 1886. 781.
Angyal, Thököly, I. 263.
Faigel, Du Vernay-Boucauldhoz 1682. szeptember 9. Tört. Tár, 1888. 482. Fráter István Telekihez deczember a. Török-magyarkori Államokm. 366.
Budáról Thököly mint európai hírű hős vonúlt Munkácsra; s május 30-ikán nagybátyja, gróf Zrínyi János kíséretében a kis Rákóczi egészen Leleszig ment eléje.* Munkácson 1682 június 15-ikén nagy fénynyel ülték meg a lakodalmat. Vallomásai írásakor Rákóczi már csak homályosan emlékezett az ünnepi lakomákra, «melyeket nemzeti szokás szerint ünnepies szertartással, de nagy eszem-iszommal, pazar módon tartottak meg».* Lipót király házassági engedélye csak harmadnap érkezett meg,* a mi nem bizonyítja, hogy a bécsi udvar, Thököly megnyerése végett, ezt a házasságot oly nagyon akarta volna, mint «az olyan idők viszonyaival ösmerősök» utóbb beszélték Rákóczinak. A kis Rákóczinak «akkor» bizonyára tetszett a daliás élet, a mely a munkácsi várat megelevenítette; a hírneves levente, a kit ezentúl apjának kellett neveznie. De öregebb korában mégis csak eszébe jutott az a történet a kígyóval; hiszen «akár véletlenűl, akár az Isten rendelése szerint történt a dolog, idők folytán megértette, hogy édes anyja férje személyében kígyót fogadott magához».
Pray, Epistolae Procerum, III. 482.
Önéletr. 6. Gyöngyössy költeménye, Philol. Közl. 1884. 395.
Faigel levele Tört. Tár, 1887. 763.
Lipót király a házasságot megengedő levélben Zrínyi Ilonát ösmerte el a Rákóczi-árvák gyámjának, de uradalmaik várőrségei hűséget esküdtek most már Thökölynek is. Rákóczi mindvégig háza és családja szerencsétlenségének tartotta ezt a házasságot. «Kebelében szenvedély hatalmi rég nyugodtra csillapultanak», a mikor mostohaatyját még mindig kígyónak nevezte, a ki tönkre akarta tenni testét, lelkét, hogy az örökös jogon őt illető várakat és erősségeket megkaparítva, Magyarországot és a magyar koronát is hatalmába kerítse. Azonban három hónappal a lakodalom után Thökölynek már helyébe hozták a koronát. 1682 szeptember 16-ikán Ibrahim vezir a szultán nevében kinevezte Magyarország királyának s koronával, királyi jelvényekkel ékesítette föl. Thököly ugyan, mint Bocskay, csupán fejedelemnek és Magyarország részei urának nevezte magát; de mostoha fia sohasem tartott törényesnek olyan uralkodást, mely nem a nemzet szabad választásán alapúlt.* Talán ezért maradt meg váltig azon felfogása mellett, hogy az áldott emlékezetű anyjával kötött házasság felülmúlta Thököly várakozását és rangját.
Érthetően megizente ezt 1706 januárius 9-ikén magának a szultánnak is. Archivum Rákóczianum I. 470. A Testament politique-ban (26. l.) irodalmilag is hirdeti, hogy törvényes uralom csak a nép szabad hozzájárulásával alakúlhat.
Thököly Imre.*
Thököly Imre a Tört. Képcsarnokban őrzött eredeti rézmetszetről. Stevensz Péter műve.
Az 1683 év elején tartott kassai országgyülés sem lelkesedett a török szövetségért. «A mióta álarczát eldobta – írja Thökölyről Rákóczi* – a népszerűség is elszállott nevéről. Magyarországban azóta csak olyan főnöknek tekintették, a kinek pártja nemcsak a király ellen fogott fegyvert, hanem az országnak a soproni országgyűlésen (1681.) törvényesen helyreállított kormánya ellen is. A törökkel való szövetsége nemcsak Európa, hanem a hazafiak előtt is gyűlöltté tette. Arról vádolták, hogy határtalan nagyravágyásának kész mindent föláldozni; s felelőssé tették mindazon nyomorúságért, a mit a török háború fog hozni a hazára.»
Histoire des révolutions de Hongrie, I. 299.
Az országgyűlés ideje alatt a kis Rákóczi is Kassán tartózkodott a családdal.* Nem lehetetlen, hogy az élénk eszű, gyors felfogású gyermek már észrevett valamit abból a hangulatból, melyet férfiú korában oly tartózkodás nélkül jellemzett. A család azután Lőcsére ment át, a hol februárius 20-ikán a bástyákról ágyúlövések hirdették, hogy megszületett Thököly István,* Rákóczi Ferencz mostohatestvére, Azonban tőle nem «bokrosodott» a Thököly-nemzet, mert a fiúcska már április 3-ikán elhunyt.* Májusban Zborón és Szerencsen időztek, júniusban Sárospatakon, melyet Thököly a Rákócziaknak éppen akkor szerzett vissza.* Ott és Regéczen Ferencz el-elnézte édes anyját, hogyan varrja, hímezi a mindenféle színű új zászlókat a nyári hadjáratra.*
Anyja levele 1683 januárius 15. Thaly, Rákóczi ifj. 37.
Horváth szerint (Zrínyi Ilona, 54.) György,
Thaly, Adalékok I. 113., 159.
Angyal, Thököly, II. 27.
Anyja levele Regéczről 1683 junius 21. Thaly, Rákóczi ifj. 38.
Thököly Imre.*
Thököly Imre arczképének eredetije Lord Bath birtokában. A Történelmi Képcsarnokban lévő festményről, melyet Braunecker Ernestin báróné másolt, új fényképfelvételt id. Weinwurm Antal készített.
Regécz vár romjai.*
A képet újabb felvételek, rajzok és metszetek után Richter Aurél rajzolta.
De nemcsak készűlni látta, hanem követte is ezeket a zászlókat. Thököly visszatérvén az eszéki táborból, a hol a Bécs ostromára siető Kara Musztafa nagyvezirrel találkozott, Regéczre sietett, s onnan már július elején egész erejével megindúlt a török megsegítésére, vagy inkább a Habsburg-ház hatalmának megtörésére. Egész családja és udvara elkísérte Szikszón, Rimaszombaton és Bozókon át Léva váráig. Ott a kurucz király (július 22-ikén) elbúcsúzott feleségétől és Juliánkától, de magával vitte Rákóczi Ferenczet, a ki csak három hónapja múlt 7 esztendős.
Ennyi volt Hasdrubal is és csak másfél esztendővel idősebb Hannibal, mikor apjuk, Hamilcar Barcas, megeskette őket, hogy mindhalálig gyűlölik hazájuk ellenségét s mindjárt magával is vitte őket a háborúba. Így vitte Thököly a kis Rákóczit a legkeményebb támadásba, mely valaha kelet felől érte az akkori római birodalmat. Bécs falai alatt Rákóczi elődei négy békében biztosították Magyarország szabadságát; az utolsó Rákóczinak látnia kell, miként roskad össze az a hatalom, mely ezt a szabadságot minduntalan fenyegeti. Nevének varázsa, népszerűsége csak emelte a kurucz király tekintélyét, a törököt pedig megnyugtathatta, hogy, Erdély trónjára jutva, az unoka hívebb lesz hozzá, mint nagyapja.* – Thököly azt szerette volna, hogy a kis Rákóczi már zsenge korában megszokja a tábori élet minden viszontagságát, nyomorúságát. Hasonlót akart gyermekeivel Hamilcar Barcas, a kis Caligulával Germanicus, Romulus Augustulusszal Orestes; és e miatt senki sem mondta őket szívtelen apáknak. De Thökölyt Rákóczi maga is annak tartotta a ki csak azért hordozza magával mindenütt, hogy a korához nem illő fáradalmak elpusztítsák. Szemrehányást tesz ezzel édes anyjának is, a ki a leggyöngédebben szerette, de ura akaratát megváltoztatni nem tudván, mindenben megnyugodott.
Rákóczi (Önéletrajz, 8.) rossz szándékot látott abban, hogy meghordozták a törökök és tatárok seregei közt, a kik házát nagyatyjának ellenök való hadakozásai miatt gyűlölték. Azonban a fejedelem ennek a gyűlöletnek jelét sohasem tapasztalta. Később a szultántól nemcsak ő, hanem fia is kapott athnamét s mindaketten az ő vendégei voltak a száműzetésben, azt pedig ő maga jegyezte föl (Önéletr. 355.), hogy a törökök legnagyobb szerencsétlenségökben sem akarták a békét az ő kiadatása árán.
