V. RÁKÓCZI FOGSÁGA. (1701.)
V.
RÁKÓCZI FOGSÁGA.
(1701.)
RÁKÓCZI FOGSÁGA.
(1701.)
A WIENERNEUSTADTI börtönben Rákóczin kívül több magyar úr raboskodott: báró Szirmay István, Vay Ádám, László és Mihály; Sándor Gáspár és később Okolicsányi Pál, Szluha Ferencz. Rajtuk kívűl még sok más urat és nemest akartak befogatni, köztük Széchenyi Pál kalocsai érseket; de a háború küszöbén még sem akarták túlságosan felizgatni a közvéleményt. Így is megbotránkoztatták azt azzal, hogy az 1713:XXXIV. t.-czikk ellenére, Okolicsányit és Szluhát kivéve, törvényes idézés nélkül fogták el őket és «félretétetvén személyök mineműsége, sűrű őrízettel körűlvétetvén, szoros tömlöczi ocsmányságba rekesztették.»* A magyar törvényeket, amelyekkel már elfogatásuk ténye is ellenkezett, alkalmazni egyáltalán nem akarták,* és semmibe sem vették az 1536: XXXIV., 1603; XI., 1608: XIV., 1618: XIV., 1649: XI. és 1687: V. törvényczikkek intézkedéseit.* Abból indúltak ki, hogy az ausztriai fejedelem nem köteles ellenök pert indítani; holott a magyar királyt semmi sem oldhatja föl a törvény és saját esküje alól.* Rákóczi úgy hitte, hogy e törvények alapján nem lehetne őt elítélni sem leveleinek világos és valódi értelme, sem cselekedeteinek természete szerint; de mivel nagyapja esetéből gyaníthatta, miként járnak el vele szemben, mentőeszközöket keresgélt, hogy idegen és illetéktelen bíróságok ellen megvédhesse magát. Élete megmentése végett kész volt hátsó gondolattal (mentalis reservatióval), sőt – mint maga mondja másoknak nem ártó hazugsággal is elcsavarni levelei értelmét, mivelhogy a levelek hiteles voltát nem tagadhatta. Remélte, hogy a bizonyítékok alapján el nem ítélheti semmiféle méltányos bíróság. Az a tudat, hogy hű és állhatatos rabtársain kívül senki sem tanúskodhatik ellene, teljesen lecsillapította háborgó kedélyét s ettől fogva nem félt sem a kihallgatástól, sem az ítélettől, sem a haláltól.*
Rákóczi 1703 junius 9-iki manifesztumának 21. pontja.
Rákóczi önéletrajza, 124.
Rákóczi levele 1. Lipóthoz az id. manifestum 1704. évi kiadásának 31. lapján.
Az id: manifestum 23. lapján.
Rákóczi önéletr. 123–4.
Szűk börtönét apródja, Berzeviczy Ádám és egy komornyikja osztotta meg vele. Étkezésénél jelen volt Lehmann Gottfried várparancsnok is, a Castelli-dragonyosok kapitánya. A húst és a kenyeret mindig maga a kapitány vágta fel, hogy megbizonyosodjék róla, levél, reszelő vagy más efféle nincs-e benne elrejtve. Asztalbontás után maga szedte össze az evőeszközöket, különösen a késeket, hogy Rákóczi valami kárt ne ejthessen önmagában. Ennyire ment a bécsi udvar gyanakodása és vigyázata. De Lehmannban a porosz származás csakhamar felűlkerekedett az osztrák katonán. Rákócziné ugyanis Bécsből már április 23-ikán megkérte T. Frigyes porosz királyt, járjon közbe I. Lipótnál, hogy szabadon bocsássa urát, akinek ártatlanságáról életével kezeskedik.* Ugyanakkor más európai uralkodókat is hasonlóra kért. A porosz és az angol királyok követei siettek tudatni vele, hogy uralkodóiktól parancsot kaptak a közbejárásra. Ezeket a leveleket egy császári testőrrel, ki egy esztendeje még Rákóczi komornyikja volt,* beküldte Lehmann kapitányhoz és engedelmet kért, hogy küldötte a fejedelemmel szólhasson. A kapitány csak annyit engedett meg, hogy a zárt ablakon keresztűl hangosan tudakozódjék egészsége felől. Mindamellett a pommerániai poroszt nagyban meghatotta, hogy királya is érdeklődik foglya iránt, a kit ebéd után nyájasan meg is kért, beszélje el szerencsétlensége okát. A fejedelem fölvilágosította, hogy tulajdonképpen csak gyanú, rosszakaratú vádaskodás és a franczia királyhoz írt leveleinek helytelen magyarázata következtében fogták el. A kapitány közben is többször jelentette részvétét, végűl pedig igazságot adott az üldözöttnek. Bíztatta, hogy ütni fog szabadulásának órája; sőt, a birodalmi törvényekben való nagy jártassága segítségével, német nyelven le is írta a tényállást, hogy azt a fejedelemasszony híven megismerhesse. A jutalom, a mit ezért Rákóczitól várhatott, semmi esetre sem lehetett akkora, mint a büntetés, a mivel tette fölfedeztetése esetén a császár sujthatta. Egyébiránt a fejedelem semmibe sem akart addig fogni, míg kihallgatása meg nem történik.
Történelmi Tár, 1882. 149.
Ez valószínűleg a következő lapon említendő Menegatti.
A titkos tanács ezúttal is, mint harmincz éve Zrínyi Péter esetében, idegenekből alakított kivételes bíróságot (judicium delegatum) Rákóczi ügyének megvizsgálására. A bíróság elnöke gróf Buccelini Frigyes Gyula osztrák kanczellár lett; tagjai gróf Ottingen Farkas (az udvari tanács elnöke, akihez Longueval az elárúlt leveleket először vitte) s két más úron kívül Eillers* János császári haditanácsos, a titkos tanács titkára. Buccelini és Eillers – egyébként 1687 óta magyar honosok – július 11-ikén megjelentek Neustadtban s maguk elé vezettették Rákóczit. Az elnök ugyan leültette a vádlottat, de különben nem törődött rangjával, méltóságával. Előadta, hogy a császár nevében hallgatja ki, mivel reábizonyúlt, hogy a franczia királylyal gonosz czélzatú és az országot veszedelembe dönthető levelezést folytatott s pártütésébe, összeesküvésébe 82 főurat avatott be.*
Az 1687: XXIX. tvczikk s a titkos tanács több jegyzőkönyve (Tört. Tár, 1897. 388., 390.) így, – Rákóczi (Önéletrajz, 126.) Ehlersnek, a történetírók egy része Eulernek írja. Öttingenre nézve l. Fessler, IX 492., 494.
Önéletrajzában (127. l.) Rákóczi «körülbelül» 6o-ról tud, 1703 junius 14-iki manifestumában (21. 1.) és a Hist. des révolutionsban (II. 27.) 81-ről. Ennyit mond Balla is a Nagykőrösi Krónikában (67. 1.) Elfogatásuk okának azt tartja, hogy a spanyol örökösödési háborúban a francziák segítségére a magyar urak Lipót ellen 14 ezredet állítottak. Köztük volt a Rákóczié is. Mikor ezeket «Bécsnél meglátták volna és már menni kellett volna nekik, nem Olaszország felé utaztak, hanem Laxenburg felé mintegy 10.000-en mentek, hagy ott a felséges udvart fölvernék; mely alattomban való conspiratiót észrevevén, az udvar kinyilatkozott, hogy annak főoka Rákóczi Ferencz volt, azért is azonnal megfogattatott.« A mely kor Mária Terézia utolsó éveiben ilyen sületlenséget elhitt, I. Ferencz idejében is elhihette a Martinovicsék szándékairól terjesztett meséket.
I. Frigyes porosz király.*
I. Frigyes porosz király. Blesendorff Sámuel 1697-ik évben készült metszetéről.
A következő főbb kérdésekre kívántak tőle feleletet: Volt-e sok titkos összejövetele az elégűletlenekkel? Szövetkezett-e külföldi hatalmakkal a császári hadsereg ellen, hogy magát és Magyarországot franczia védelem alá vesse és hogy franczia közbenjárásra Lengyel- és Törökországot a császár ellen háborúra bírja? Igért-e a franczia király neki 200.000 tallért, pártosainak pedig két millió livrest és kellő számban tiszteket, mihelyt ez igéret elfogadására fölhatalmazást nyer a rendektől? Igaz-e, hogy Munkács és Ungvár császári őrségét elveszteni akarta? Igaz-e, hogy három sereget akart felállítani: egyet Thököly alatt, egyet a Tiszánál és egyet Kassánál s hogy a cseheket és a sléziaiakat is föllázítani akarta?*
Gray-Gebhardi, Weltgesch. LIII. 416–7.
A fejedelem mindenekelőtt tiltakozott a pörös eljárás illetéktelen módja, alakja és törvényszéke ellen; kijelentette, hogy ennek a bíróságnak felelni nem tartozik, mert mint birodalmi herczeg csak a birodalmi s mint szabad magyar fejedelmek örököse csak a magyar országgyűlést ösmeri el illetékes bíróságának. A császári udvari kanczelláriában csupán Ausztria, valamint a császár és az osztrák főherczegek ügyeit tárgyalhatják; már pedig az ő ősei sohasem voltak Ausztria lakosai és polgárai.* Kivételképpen azonban, a császár parancsára, mégis felelni fog a kérdésekre, megmutatni akarván, hogy bízik ügyéhen és nem keres kibúvót.
Neki is csak egy palotája volt Bécsben.
)
Öttingen Farkas egykorú rézkarcz a Történelmi Képcsarnok grafikai osztályában. Nunzer metszete. Nyomatott Felsecker Jonathán örököseinél Nürnbergben.
Felelt is, de – mint maga mondja* – nem őszintén; mert a bíróság megalakítása sem történt őszintén s így azt hitte, a maga és társai élete megmentése végett lepleznie kell az igazságot. Minden törvényes bíróság előtt megvallhatta volna, hogy a bemutatott czímezetlen levél XIV. Lajosnak szól; ő azonban kijelentette, hogy azt III. Vilmos angol királynak írta, amiben a bírák jogosan kételkedhettek, mert a király akkor már javában alkudozott a császárral és Hollandiával, hogy a spanyol ügyben XIV. Lajos ellen szövetkezzenek. Azt azonban elismerte, hogy Longueval tollbamondása és szövege szerint ő maga írta a levelet, amelyben csakugyan vannak a lázítás gyanúját fölkeltő kifejezések. Nem azért írta, hogy elküldje, hanem hogy meggyőződjék, a kapitány csakugyan ugratni akarja-e? Feleségének, a ki egy pillanatra beszólította a szomszéd szobába, nyomban elpanaszolta Longueval álnokságát s kijelentette, hogy tűzbeveti a levelet, mielőtt ellene fölhasználhatnák. Amint azonban visszatért, látta, hogy Longueval egy papirost már is a tűzbe dobott s elhitette vele, hogy ez éppen az a levél. Azonban nem valószínű, hogy a bíróságot meggyőzhette volna óvatossága teljes hiányáról, főképp mikor azt vallotta, hogy a második levél is csak ilyen stilus-gyakorlat volt, s hogy annak elrendelt megsemmisítéséről sem bizonyosodott meg. A többi vádat könnyebben czáfolhatta meg; pl. hogy Szirmaitól 200.000 forint előleget akart fölvenni a fölkelés czéljaira, holott sohasem szólt vele erről;* azután, hogy szövetkezett Thökölyvel, kinek Erdélybe kellett volna betörnie; vagy hogy az ungvári és a munkácsi őrséget lekaszaboltatni akarta.* Kijelentette, hogy mindez csak Longueval hazugsága, a mivel szemben kész esküt tenni, s akár száz tanút állítani.
Önéletrajz, 127.
Szirmay önéletírása. Szalay, VI. 117.
Ez a két vád a Mercure historique et politique hágai lap nyomán (1704., 479.) Thalynál, Bercsényi II. 318.
A másnapi kihallgatáson azonban Longueval, akivel szembesítették, nemcsak ismételte, hanem esküvel is erősítette vallomását.* Rákóczi keserűen jegyezte meg, hogy ellene maga volt vádló és tanú és tőrbe csalta az az ember, a ki kenyerét ette.* Elámúlt, hogy a vád szerint megsértette azt a felséges királyt, a kit a természettől már születésekor beleöntött ösztönnél fogva, különösen pedig mióta eszével élni tanúlt, nemcsak kegyelmes királya, hanem jóságos atyja gyanánt is «imádott». Elámúlását növelte az ellene valló tanúnak hitetlensége és hálátlansága.* Vádlott társai, a menekült Bercsényi kivételével, nem is ismerték a kapitányt, a ki azonban velök szembesítve is állítani merte, hogy résztvett tanácskozásaikban, sőt tanácskozásaik helyéről és körűlményeiről is tudott mesélni.* Rájuk fogta, hogy ismerik a leveleket (a melyekkel szándékosan és megvesztegetve elfogatta magát), holott azokat Rákóczi még Bercsényivel sem közölte, sőt magának sem másolta le.
A velenczei követjelentések szerint (az Archivo di Stato ai Frariban, Dispacci, 170011701. évi 181. csomag 639., 649., 703., 731. és 1701–2. évi 184. csomag 260., 276. száma szerint Bécsben Longuevalt eleinte cselszövőnek és árulónak tartották, Malagola czikke, Deutsche Revue, 1907. 91.
Önéletrajz, 128.
Az 1703 junius 7-iki manifestumban, 1704. évi kiadás, 29. l.
Pl. hogy Szirmay, Okolicsányi és a három Vay egy nap értekezletet tartottak Rákóczinál, a ki azonban bebizonyította, hogy ezek akkor nagyon távol voltak egymástól s nála egyszerre sohasem is találkoztak. Horváth, VI. 284.
Mindezek után a fejedelem kijelentette, hogy megjelenik Magyarország, mint hazája igazságának törvényszéke előtt s kész ottan megvédelmezni ügyét; azonban ezen bíróság törvényessége és eljárása ellen írásban tiltakozott, mire visszavezették börtönébe.*
Önéletrajz, 128.
Teljesen elkészűlt a halálra, mert meg volt győződve, hogy az udvar minden módon nagyatyja sorsára juttatja. Lelke vigasztalására gyóntatóatyát kért; s pár nap’ múlva Sagel jezsuita atyát, a wiener-neustadti rendház rectorát adták melléje. Sagel az utolsó török háborúban mint tábori főpap szolgált Magyarországban, amelynek szomorú helyzetét tehát meglehetősen ismerte. Gondolkodóba ejtette, hogy Anselm Ferencz mainzi érsek és választófejedelem oly erélyesen működött Rákóczi kiszabadításán* s mély hatást tett reá a fejedelem gyónása. Így történt, hogy levelet írt a már említett Menegatti Ferencz jezsuita atyához,* a ki ugyan csak Wolf atya halála után lett I. Lipót rendes gyóntatója,* de máris nagyban hatott az uralkodóra. Ösmerte a Rákóczi-család viszonyait is, mert Rákócziné komornyikja szintén egy Menegatti volt.* Egészen megnyerte az ügynek Wolf atyát, I. Lipót gyóntatóját, a kit öt esztendő múlva Rákóczi valóban a maga szabadítójának nevezett; hiszen később, mint gyóntató, a vesztőhelyre is elkísérte Lehmann kapitányt, hogy Rákóczira és barátaira terhelő vallomást ott se tehessen.* Lehmann kapitány már eleinte megengedte, hogy a fejedelem és neje egymással nagy titokban levelezzenek. Sagel és a kapitány tudtával Berzeviczy Ádám kimódolta, hogy leveleiket Rákóczi kutyájának nyakörvébe rejtve küldözgessék egymáshoz.* Mivel a fejedelem sokat panaszkodott szobája egészségtelen, fülledt és bűzös levegője miatt, felesége Bécsben kieszközölte, hogy Nagyboldogasszony ünnepe (augusztus 15-ike) táján* egy tágas, szellős és világos terembe helyezték át. Megvallja, hogy életében ennél semmi sem esett neki jobban. Mint a csekélységekben is gyönyörködő gyermek örült ennek a váratlan cserének. Egyrészt azért, mert gyóntatója itten már misézhetett is; másrészt pedig mivel nem tudott betelni a szabadabb kilátással. Órahosszat elüldögélt ablakainál; nézegette a kis kertet, a vár árkainak tiszta vizét, a benne úszkáló halakat, az óriási tokot, a vízszínén tovasikló hattyút. Ezek is csakhamar megszokták a fejedelmet, mert időnkint etetgette őket.* Szent István napja (augusztus 20-ika) után azt is megengedték neki, hogy könyveket, papirost, tentát, mathematikai szereket és festéket hozasson.
Hist, des rév. II. 36–37. Rákóczi önéletr. 128.
Arneth szerint (Prinz Eugen, I. 193.) teljesen tiszteletreméltó ember, aki nagy befolyását egyáltalán nem használta rosszra, hanem lelkiismeretesen fordította azt a császári ház és a tartományok javára.
U. o. 465.
Az udv. és szolgaszemélyzet fizetéstáblázatában már 1700 novemberében szerepel. Tört. Tár, 1900 357. 1701 november 12-ikén gróf Mansfeld, a cs. udv. főhaditanács elnöke, őt is kihallgattatni kivánta, hol járt, a mikor kiengedték Wiener-Neustadtba? U. o. 1897. 394.
Horváth, VI. 286.
Tört. Tár, 1897. 392.
Az önéletrajz (129. l.) szerint 11 hét mulva.
Madarász Viktor 1903-ban olajfestményben örökítette meg, hogyan eteti a tó hattyúit.
Wiener-Neustadt a XVII. században.*
Wiener-Neustadt a XVII. században. Fisch rajza után.
Mostantól fogva úgy osztotta be idejét, hogy a reggeli könyörgés után valami irodalmi vagy tudományos művet olvasott; rajzolt, festegetett; azután a Szűz Mária tiszteletére írt imádságos könyvbe mélyedt el. Délben a kapitánynyal mindenkor igen jól ebédelt s társalgás után lehevert szundikálni. Majd ismét olvasott, festegetett, míg be nem jött Sagel atya; a kivel főképpen világi dolgokról beszélgetett. Az ő távoztával imádságos könyvéből olvasgatott, fel s alá sétált szobájában. Estebéd és kissé szórakozott imádkozás után lefeküdt. Magányát lassankint megszokta s idejét éppenséggel nem vesztegette fölösleges dolgokra. Sőt utóbb elismerte, hogy fogsága kissé lehűtötte ifjúsága és fiatalos lelke tüzét; megkomolyította, sok gonosztól visszatartotta, de az eddiginél kételkedőbbé tette. A szentírást inkább kiváncsiságból és bírálgatva olvasta, mint lelki vigasztalódásra törekedve. A birodalmi törvényeket, Lehmann segítségével, alaposan végigtanúlta s gondosan összehasonlította a magyar törvényekkel.
Észrevette, mi különbség van a római jogon és egy szabad nép jogán alapúló törvények közt. Amott egy Nero, Domitianus stb. törvényhozásához teljesen illett, hogy kivégezzék a hűtlenség gyanúja alatt állót; ellenben Magyarország királyai a korlátlan hatalmú országgyűléseken hozott törvényekben a vádlottat megvédik minden jogtalanság és elhamarkodás ellen és csak a minden külsőség megtartásával bebizonyított hűtlenséget büntetik. Tiltják ugyan az ország ellenségeivel való levelezést, de ő az ország barátaihoz, az angol és a franczia királyokhoz békességes időben, nem az ország kárára, hanem éppen szabadsága biztosítására írt; már pedig az Aranybulla értelmében a törvénytelenséggel szemben a nemesnek nemcsak erre, hanem még a fölkelésre is joga van. A mellett a magyar törvények értelmében az országgyűlés, mint az ő illetékes bírósága, a külföldi, nem nemes és nem magyar Longueval tanúskodását el sem fogadhatná egy magyar nemes ellen. Világos volt tehát, miért jobb a vesztére törő udvarnak a Nerók, neki pedig az Endrék törvényeihez ragaszkodnia. Sőt ez, mint sárosi főispánnak, esküje értelmében kötelessége is volt. Elhatározta tehát, hogy az ügyében illetéktelen külföldi bíróság kérdéseit ezentúl felelet nélkűl hagyja, s nem törődik többé sem a halál, sem az erőszak veszedelmével. Talán csak most tudta meg, hogy javainak zár alá vételére a cs. udv. kamara a szepesi kamara főnökét, báró Thavonath Lajos kamaragrófot, már július 6-ikán utasította s hogy harmadfél hét múlva a kiküldött bizottság (gróf Szentiványi László, gróf Brankovics János és Rau János Jakab) meg is kezdte működését.* Augusztus 16-ikán az ausztriai cs. udv. kanczellária a császár parancsához képest utasította a cs. udv. kamarát, hogy Rákóczi és társai jószágait a császár engedelme nélkűl ne idegenítse el s Rákócziné, Bercsényiné és gyermekeik eltartása költségeit eme javak jövedelméből fedezze. Ez annál jellemzőbb, mert az uralkodó nevében csak ekkor hagyták meg Hoche alsó-ausztriai kamaraügyésznek a Rákóczi ellen szóló vádlevél sürgős elkészítését.* Ezt azonban még szeptember 7-ikén is sürgetni kellett.* Mit vártak tőle, onnan gyaníthatni, hogy ugyanaznap az uralkodó Rákóczi elkobzott javaiból a hitelezőket a harmincz év előtt kivégzett Nádásdy országbíró javainak elkobzásánál követett módon rendelte kielégíteni,* Ez annál tanulságosabb, mert Laxenburgban I. Lipót maga mondta az udv. haditanács elnökének, hogy Rákóczi ellen a pört rendes úton el fogják veszíteni.* Annál természetesebb, hogy a fejedelem ezt a pört rendes útra kívánta terelni.
Tört. Tár, 1900. 379. V. ö. Thaly, Bercsényi, II. 321.
Thaly, Bercsényi, II. 325–7.
U. o.
U. o. 327.
Tört. Tár, 1897. 391.
Mikor tehát szeptember közepén* a wiener-neustadti polgármester a «császár» nevében megjelent előtte, hogy az idézést az ügyész vádlevelével együtt átadja, a polgármestert az idézéssel és a vádlevéllel együtt határozottan visszautasította. Nem hihette, hogy az idézés a császár tudtával történnék, mert az uralkodó igen jámbor lévén, nem feledkezhetett meg Magyarország minden törvényének megtartására tett esküjéről; ezzel pedig az idézés ellenkezik s őt külföldi bíróság elé törvénytelenűl nem kényszerítheti. A polgármester zavartan távozott írataival, de harmadnap visszahozta mindakettőt s kijelentette, hogy parancs értelmében otthagyja a fejedelem asztalán. A fejedelem azt válaszolta, hogy ha a király elfelejtette esküjét, ő nem felejtette el azt, a mit a hazai törvényekre tett. Jobb igazságtalan ítélet következtében meghalnia, mint hogy esküszegése alapján mentsék föl. Tegyen a polgármester tetszése szerint, de ő ugyan helyökből sem mozdítja el az íratokat, a melyeket – ennek jeléűl – az asztalon krétával mindjárt körülkanyarított.
Rákóczi (Önéletr. 132.) szerint, «ha jól emlékszik», ez fogsága harmadik (de voltaképpen negyedik) havában történt.
Azt hitte, az idézés valóban I. Lipót tudta nélkűl történt s börtönéből emlékíratot intézett a királyhoz, a kit különben is jóakarójának tartott. Menegatti, Miller és Wolf jezsuita gyóntatók ezt a jóakaratot folyvást ébren akarták tartani. Maga a királyné, Lobkowitz herczegné, a hannoveri herczeg, a svéd követ és a két hessen-darmstadti őrgróf szintén érdeklődtek iránta.* Az idézésre harmincz nap alatt kellett volna felelnie, de erre nem is gondolt, mert kétheti töprengés után rájött, hogy életét csak szökés következtében mentheti meg. Erről titkos levélben feleségét is értesítette. Október tizedike táján, a mikor a válaszra kitűzött határidő közelgett, Lehmann kapitány, bortól fölhevűlve, a szokottnál jobb kedvvel lépett be hozzá. Biztosította, hogy életét is kész föláldozni érte s maga ajánlotta, hogy meneküljön, mert ő készségesen segíti. Rákóczi azonban óvatosan felelt. Figyelmeztette, hogy bízik ártatlansága kiderűlésében s helyzetét nem akarja rontani a bizonytalan menekűlés megkisérlésével. Míg ártatlannak nem nyilvánítják, nem hagyja el börtönét, ha minden kaput nyitva hagynának, minden őrséget megszüntetnének is. Mindezt egészen másképp gondolta, de végre sem bízhatott föltétlenűl abban a tisztben, a kiben a császári udvar föltétlenűl bízott. Nem tudhatta, hogy Wolf jezsuita atya nagy igéretekkel már valóban megnyerte az ő ügyének, s hogy a kapitányt saját 18 esztendős öcscse, Lehmann Jakab Kristóf is rábeszélte. A fiatalember kornyétás (zászlótartó) volt a Castelli-dragonyosoknál; gyakran bejárt bátyjához és Montecuccoli Herkules ezredestől s Marsichi alezredestől, Rákócziné pártfogásával, éppen most nyert szabadságot, hogy Pommerániában a lehnsfeldi atyafiakat meglátogassa.* Barátja pedig, Kertzl András Adalbert, ugyanazon ezred hadnagya, rokonát, Kertzl ezredest, Lehmann felebbvalóját hangolta minden lehető elnézésre Rákóczi Ferencz iránt.* Különben Lehmann csak bizonyos kikötésekkel akart kedvezni a fejedelemnek. Másnap ugyanis már teljesen józanon jelentette ki, hogy menekülése érdekében koczkára teszi életét; de esküdjék meg, hogy semmi rosszat nem követ el.* Ezt Rákóczi meg is fogadta. Kijelentette, hogy nem lesz lázadó; de csodálkozott, hogy tőle kérdi, hogyan akar szabadúlni, holott mint a vár parancsnoka, ő könnyebben találhat reá módot. Legjobb volna tettetnie, hogy a császártól kapott parancs következtében őt Grazba szállítja. Rendeljen e végből postakocsit, azután költse föl őt éjtszaka, tisztjei jelenlétében közölje vele a parancsot; ültessen kocsijára két altisztet, de hagyja meg nekik, hogy a Lajta közeli gázlójánál szálljanak le, mert a túlsó parton nagyobb fedezet várakozik a fogolyra. Így magára maradva, feltűnés nélkül folytathatja útját Olaszországba s a semleges Velenczéből könnyen átmehet a franczia seregbe.* Lehmann időt kért meggondolásra s az éjszakát Rákóczi is a terv fontolgatásával töltötte el. Ha nem sikerűlne, úgy hitte, azzal vághatja ki magát, hogy csupán a király igaznak vélt parancsát követte.
A titkos tanács 1701 november 9. és 12-iki űlésének jegyzőkönyve. Tört. Tár, 1897. 391., 393.
Történelmi Tár, 1897. 392–4.
Copie derer zweyen Urthlen, so an T. Lehmann … und A. A. Kertzl … den 24. Decz. 1701 in Neustadt exequirt wor den. (Egykorú négy oldalas nyomtatvány). Ritter naplója (MHH, XXVII.) 441–3.
Lamberg Zsigmond 1701 november 10-iki jelentése a titkos tanácsban. Tört. Tár, 1897. 392.
Önéletrajz, 134. Utóbb a titkos tanácsban csakugyan azt hitték, hogy Velencze felé menekűlt s Berca grófnak utasításokat akartak adni üldözésére. Tört. Tár, 1897. 391. Lehmann kapitány utóbb azt vallotta, hogy Rákóczi Danczkán (Danzigon) át Svédországba akart szökni. U. o. 392.
Montecuccoli Hercules névaláírása.*
Montecuccoli Hercules névaláírása, a marosvásárhelyi Teleki-levéltárban lévő oklevélről. Olv. Ercules Graff Montecuccoli m. p.
Másnap a kapitány kereken kijelentette, hogy ebben a szándékában nem segíti; azonban ismételte hűségesküjét s megigérte, hogy az ablakrostély áttöréséhez kalapácsot és fogókat, a leereszkedésre kötelet és a vadaskertből való kiosonáshoz kulcsot fog adni. A menekűlésnek ebben a módjában viszont Rákóczi kételkedett; mert a fal elég magas, a víz is elég mély volt és csak ügyes tornázással juthatott volna el a rácsos hídhoz, a melyen több zárt ajtó van, Mindamellett másnap megkapván a szerszámokat, nagy csendben és óvatosan azonnal munkához látott. Kiszaggatta az ablak rostélyának horgait, de mindjárt viaszból pödrött horgokkal pótolta, hogy ha a szigorú Kertzl ezredes, szokása szerint, szemlét tart, semmit se vegyen észre. A mikor már beléfáradt, apródjára, Berzeviczyre bízta a munka folytatását. Mikor azonban türelmetlenségéért egyszer-másszor megdorgálta, a duzzogó fiatal ember olyanokat ütött a kalapácscsal, hogy az őrök és a szomszédok igazán meghallhatták volna a zajt.* A polgármester sejthetett valamit és nagyobb vigyázatra intette a kapitányt, a ki azonban mentegetőzött, hogy az őrzés nagyon nehéz, mert napi hat krajczár zsoldért és «komisz» ellátásért megbízható katonákat nem kapnak. Törökök, raczok, magyarok s más nemzetiségűek vannak századában s ő maga is szivesebben szolgálna a táborban mint itten.* Rákóczi udvari káplánja, Bévilacqua, október végén szintén mondott olyasmit, hogy ura egy hét mulva kiszabadúl.*
1701 november 10-ikén a wiener-neustadti polgármester jelentése szerint az ablakrostély annyira össze van törve, hogy azt Rákóczi egymaga nem tehette. Tört. Tár, 1897 393.
A polgármester jelentése az udv. kanczellárhoz 1701 november 5-ikén. Tör. Tár, 1897 391–2.
U. o. 393
Már valóban minden rendben volt, a lovak is készen álltak, de a fejedelemné búcsút akart mondani urának. Hetek, hónapok óta örökös félelem, aggodalom közt élt Bécsben, mert, ahogy XII. Károly svéd királynak írta, urát a korhely, könnyelmű franczia vádja alapján összeesküvésről s így olyan bűnről vádolják, a minek büntetése az élet, vagyon, becsület elvesztése s vele az egész Rákóczi-ház romlása, Arra emlékeztette, hogy Rákóczi nagyapja trónját és életét vesztette a svéd szövetség miatt s így ő maga bizonyosan számíthat a mostani svéd király jóakaratú közbenjárására.* Azonban a szökéstől maga is inkább remélte ura szabadúlását, mint a fejedelmek jóakaratától. Bécsben szigorúan vigyáztak minden lépésére; mégis a fejébe vette, hogy fölkeresi férjét. Ajándékokkal lekötelezte a pár napig Bécsben időző Kertzl hadnagyot. Október 30-ikán (?) parasztmenyecskének öltözve jött Wiener-Neustadtba, hol egy külvárosi házban ruhát váltott. Kertzl hadnagy a vár kapujában úgy fogadta, mintha sógorasszonya volna, saját szobájába vezette, este pedig, keresett ürűgy alatt, beengedte a fejedelemhez. Ekként nemcsak egy szerető házaspárt tett rövid időre ismét boldoggá, hanem alkalmat is nyujtott a szökés részleteinek megbeszélésére. Másnap hajnalban könnyek és zokogás közt váltak el egymástól,* Néhány nap mulva Rákóczitól a szellemekben hívő rabtársa, báró Szirmay István, egy használt inget kért, hogy átadja egy spiritista asszonynak, a ki a szellemek segítségével megmenti minden bajtól, ha szökése nem sikerűlne. Teljesítette kivánságát, pedig éppenséggel nem volt babonás és az occultismusról szóló könyveket mint kritikus olvasgatta. Azonban szomorú helyzetében igazán hinni látszott, hogy a czél szentesíti az eszközöket s hogy a jó ügy érdekében az ördög segedelmével is élhet. Maga Szirmay is egyébként nagyeszű, bölcs ember volt; annyira szerette Rákóczit és úgy óhajtotta szabadúlását, hogy örökbe akarta fogadni a wiener-neustadti jezsuitákat és tornyuk felépítésével kecsegtette őket, ha elősegítik Rákóczi menekülését; ez a nagy szeretet vitte a spiritizmussal való kisérletre is.* Gyakorlatibb eljárás volt ennél, hogy Rákóczi a kapitányt dragonyos egyenruha kölcsönzésére kérte, mert azt remélte, hogy a Castelliek egyenruhájában könnyebben és feltűnés nélkül távozhatik a várból.* Komornyikját, a kiben nem igen bízott, valamely ürűgy alatt Bécsbe küldte és november 6-ikán este a magánszolgálatára rendelt dragonyosnak is megparancsolta, hogy ne jöjjön be sütni, főzni, mert rosszúl érzi magát, másnap pedig különben is böjti napja van. Este kocsisa (valószínűleg Zborói Horváth Zsigmond)* a lovakkal együtt már megérkezett a város kapujánál levő szállásra s így minden készen állt a menekűlésre.
Rákócziné XII. Károlyhoz október 15. Eredetije a svéd állami levéltárban. (Diplomatica, Transsylvanica oszt.) Péterffy, XII. Károly magyar összeköttetései, 9–10.
Önéletrajz, 136–7.
Rákóczi önéletrajza, 137–8. V. ö. Tört. Tár, 1897. 385., 391. Rákóczi az ing átengedése miatt utóbb pironkodva mentegetőzött; pedig inkább rajongó öreg barátja megnyugtatására tette: gyöngédségből, nem babonából.
Önéletrajz, 138.
Legalább 1710 szeptember 14-ikén ezt jutalmazta meg wiener-neustadti szabadulásakor állhatatosan megmutatott hűségéért. Arch. R. III. 536.
