VIII. HÍREK A HAZÁBÓL ÉS A KÜLFÖLDRŐL. (1702.)
VIII.
HÍREK A HAZÁBÓL ÉS A KÜLFÖLDRŐL.
(1702.)
HÍREK A HAZÁBÓL ÉS A KÜLFÖLDRŐL.
(1702.)
SZIENYIAVSZKÍJ figyelmeztette moscseniczai vendégeit, hogy egy megszökött pénztárnoka elárúlta kilétöket Strattmann császári követnek s így ottan többé nincsenek bátorságban. Februárius elsején tehát átköltöztette őket drikovi erősebb kastélyába, hová egy idő mulva Varsóból feleségével együtt ő maga is kirándúlt. Lubomirszkának sok nemes tulajdonsága volt. Rákóczi szerint férfiúhoz illő az esze és a bátorsága, nemét meghaladó nagy a lelke.* Jött idő, a mikor úgy látszott, tőle függ, uráé vagy Rákóczié legyen-e a lengyel korona; s a mikor zavarba hozta saját királyát, a svéd és a franczia királyt, magát a czárt és a császárt is.* Ő lett Rákóczi Egeriája,* ki ismeretségök első pillanatától fogva tettre buzdította; s ő lett Rákóczinak majdan Kassandrája is, a ki a vég kezdetén megizente neki, hogy «nincs mit bíznunk a muszkához, – a franczia históriák is csak imaginatiók».*
Rákóczi emlékíratai, at. és önéletr. 156–7., 170., 178–9., 208. V. a. Medows 1708 deczember 1-i jelentését. Simonyi Angol dipl., III. 412. és Tört. Tár, 1882. 157.
Arch. R. V. 440–2., 445., 448.; VII. 82., 216.
Szalay, Rákóczi bujdosása, 45.
Bercsényi levele 1710 deczember 20. Arch. R. VI. 637.
Rákóczi a szabadságharcz igazi megindítása munkáját abban a hosszas tanácskozásban határozta el, melyet a Drikovba érkező Szienyiavszkíj-párral és Bercsényivel folytatott. Alkalmat erre XIV. Lajosnak Du Héronhoz 1702 márczius 2-ikán intézett az a kijelentése adhatott, hogy ha akad olyan lengyel főúr, a ki a magyar fölkelés élére állani s esetleg a koronát elfogadni hajlandó, ő megadja azt a segítséget, a mit tőle észszerűen kérhetnek. De ismernie kell a fölkelés tervezőinek szándékait, javaslatait, összeköttetéseit, a kívánt összeg nagyságát s a remélt siker biztosítékait. Rákócziról mindenesetre rosszúl ítélt, mert azt hitte, hogy ha XII. Károly elfoglalhatja Szász- és Csehországot, ott kárpótolni lehet őt Magyarországban elkobzott jószágaiért.* A fejedelem valóban «a svéd király fölszentelt lába elé vetette magát» s pártfogást kért tőle. Hiszen «veleszületett kegyelmének sugaraival már fogsága sötétségébe is bevilágított s páratlan nemeslelkűségének csodálatos bizonyságát adta azzal, hogy megemlékezett őseinek a svéd korona iránt tett legalázatosabb szolgálatairól». Minden jószágának elvesztése után csak az ő jóságában bízhatik. Ez a remény enyhíti nyomorúságait, ez csökkenti azt a veszedelmet, a melylyel ellenségei naponkint fenyegetik. Azért maradt ebben az országban, hogy majdan megösmertesse vele őseitől öröklött buzgóságát, s testvérével, Bercsényivel együtt, védelmét kérhesse ő, a világ legboldogtalanabb herczege.* Nem vagyont keresett. Már vagyona első elkobzásakor (1688) megjegyezte, hogy milliónyi vagyonából ugyan többen meggazdagodtak, de köszöni Istennek, ki elvette az alkalmat, hogy vagyonával helytelenűl éljen.* Két hét múlva XIV. Lajos egyelőre 12.000 livre évdíjat utalt ki Rákóczinak, 8000-et Bercsényinek.* Ha Rákóczi nyugodtan akar élni, bizonyára elfogadja Szienyiavszkijék ajánlatát, hogy a császáriak fondorlatai elöl távoleső ukrajnai birtokaikra húzódjék. De ezt most is körűlbelűl olyan okból nem fogadta el, mint kilencz esztendő mulva a czár ajánlatát, ki neki és bujdosó társainak szintén Ukrajnában adott volna megfelelő területet. A hely messze volt, minden érintkezéstől elzárva; benne pedig reményt keltettek a franczia király igéretei.* Tehát arra határozta el magát, hogy Bercsényivel együtt Szienyiavszkíjék bržezani jól őrzött várába vonúl.
XIV. Lajos válasza Thaly, Bercsényi, II. 434–5. V. ö. az 1702. évre nézve Klopp, Der Fall des Hauses Stuart, IX. 63–70.
A kelet nélküli franczia eredeti a svéd áll. levéltár diplomatikai «Transylvanica» osztályában. Péterffy Lajos szíves közlése.
Önéletraja, 15.
Thaly, id. h. 439.
Önéletr. 157., 234.
Bržezan Jaraszló (Jaroszlav) és Ilyvó (Łwow, Lemberg) közt, Magyarország határától 130–140 km. távolságban s így az ügyek szemmeltartására alkalmas helyen feküdt. Rákóczi 1702 márczius végén jött ide s egy esztendőnél tovább senki sem kételkedett rajta, hogy az, a minek mondja magát, t. i. franczia hadmérnök; a mi annak bizonysága, hogy szakjában otthonos volt. Jó gyakorlatnak és készülésnek látszott ez jövendő feladatához, melyhez képzett hadmérnökök nélkűl kellett kezdenie. Most ő maga vezette a várerősítés munkáját s Bercsényi mint német építész-mérnök működött mellette. A lengyel urak sűrűn látogatták s Du Héronnal is folyvást összeköttetésben maradtak. Április elején «a két magyar úr» innen adta meg válaszát XIV. Lajos öt kérdésére. Kijelentették, hogy czéljuk a jelen politikai körűlmények felhasználásával bosszút állani nemzetök szabadságának igazságtalan eltiprásáért, felszabadítani a népet a szolgaság nyomorú igája alól s rábírni az országot, hogy XIV. Lajosnak tetsző királyt válaszszon. Rákóczi ennél a pontnál még bizonyára Jablonovszkíjra gondolt, kinek a franczia király iránt való őszinteségében s jó hajlamaiban kételkedni nem lehet és kire a lengyel urak közűl leginkább számított; az öreg úr azonban már négy nappal ezen levél elküldése előtt április 3-ikán meghalt. A magyar urak különben, a hogy XIV. Lajost biztosították, legtöbbet bíztak a nép lelkesedésében, a mostani rendszer iránt táplált gyűlöletében s abban a körűlményben, hogy a spanyol örökösödési háború miatt Lipót király a katonaság nagy részét kivitte s a várak egy részét (pl. Rákóczi várai közül is Patakot, Szendrőt) – őrség hiányában leromboltatta. Összeköttetéseik most még nem elegendők, de azonnal azok lesznek, ha munkához láthatnak. Ösmerik hazájokat s az is ösmeri őket; rájok gondol, mint szabadítóira s már is engedelmeskedik nekik. Januáriusban (Szalontay ottjártakor) elég volt a nép lecsillapítására az az egyszerű üzenetök, hogy ne mozdúljon, míg ők nem mozdúlnak! Arra kérik a királyt, küldjön egy derék tábornokot a csapatok vezetésére s egy hadbiztost azoknak fizetésére, a segélyösszeg kezelésére. Ha a király erre a vállalatra 400.000 tallért áldoz, Olaszországban milliókat takaríthat meg.* Rákóczi azzal bíztatta a követet, hogy a háborút csakhamar Bécs kapujáig vihetik. A következések megmutatták, hogy ez nemcsak afféle captatio benevolentiae volt. «Hogy ha engemet – szólt – nagyravágyás, bosszúvágy, ifjúi nyughatatlanság ösztönöznének erre a vállalatra, úgy a rohamos szenvedelmek elhamarkodásra késztetnének; de mivel ügyekezeteimet ő felsége (XIV. Lajos) érdekei és hazámhoz való buzgó szeretetem vezérlik: Ön (Du Héron) nem veszi rossz néven, ha nyiltan kijelentem, hogy czélt érni csak pontosan fizetett hadakkal remélek … Habár házam hatalmát a balszerencse kisebbítette is, meghagyta számomra azt az előnyt, hogy nagyon sok barátom és párthívem van, már csak azon okból is, mivel oly ősöktől származom, kik Magyar- és Németországban egykor sokat tettek a szabadság fenmaradásáért».*
Du Héron 1702 április 7-iki sürgönye. Thaly, id. h. II. 444–7. 1701 november 16-ikán csak 200.000 tallért számítottak. U. o. II. 392.
U. o. 447–9.
I. Lipót.*
I. Lipót a Történelmi Képcsarnokban lévő eredetiről id. Weinwurm Antal eredeti felvétele.
Április 8-ikán Du Héron azzal kecsegtette XIV. Lajost, hogy a betörés már augusztus elején megtörténhetik s néhány nap mulva figyelmeztette, hogy a lengyelek meggyőződése szerint az osztrák-ház hatalmát legjobban a magyarok megsegítésével korlátolhatja. A király május 18-ikán ki is jelentette, hogy óhajtja Rákócziék tervének a sikerét, de segedelmet csak akkor ád, ha ennek a sikernek némi látszata mutatkozik. Közben azonban május 15-ikén I. Lipót megüzente a háborút XIV. Lajosnak, a ki most már sietett biztosítani Rákóczit és Bercsényit, hogy a békébe annak idején őket is belefoglalja s 2–3 hónap mulva 3–400.000 tallér, sőt, a körülményekhez képest, nagyobb hadisegélyt utal ki számukra.
Strattmann császári követ, akármilyen hézagosak lehettek is értesülései, aggodalommal kísérte az ügyek fejlődését. Lipót király az olasz és a bajor háború kitörése óta a tíz gyalog és kilencz lovas ezred nagyobb részét mindamellett is kivitte az országból, hogy gróf Erdődy Kristóf kamaraelnök ismételve figyelmeztette, Rákóczinak mennyi híve van a nemesek és a könnyen felizgatható nép között.* A király valóban gondolt Magyarország megnyugtatására, de nem az alkotmány biztosításával, hanem olyképp, hogy Strattmann követ útján ismételten kegyelemmel és örökös birtokai visszaadásával kecsegtette Rákóczit, a ki azonban, az alkotmányos sérelmek orvoslása előtt, nem sietett «visszakerülni az osztrák ház körmei közé». A bécsi udvar tehát más módon tett kísérletet a franczia-magyar összeköttetések megsemmisítésére. Része volt benne, hogy Ágost király Du Héron marquist, a magyarok lelkes barátját, a svéd királylyal való levelezés gyanúja miatt, kiutasította Lengyelországból. Viszont, közhír szerint, a császár sógora, Szobieszkíj Jakab herczeg, 50.000 aranyat ígért volna egy lengyel főúrnak,* ha Rákóczit elfogatja vagy megöleti. A mellett Strattmann is egyre ösztönözte a királyt, távolítsa el Bržezánból a bújdosókat. Azonban a császáriak befolyása nagyot csökkent, a mikor májusban XII Károly elfoglalván Varsót, kijelentette; hogy ki nem megy addig Lengyelországból, míg ki nem veri, vagy maguk a lengyelek ki nem kergetik Ágost királyt. Fogadásának június 19-ikén a klissovi győzelemmel, majd Krakó megszállásával adott súlyt. Szienyiavszkíj Ádám, a kit Du Héron már egy esztendeje* késznek és alkalmasnak tartott a Magyarországba nyomúló franczia zsoldosok vezetésére, résen állott, hogy családi vára a bujdosókkal együtt valamiképpen Ágost király és a császáriak kezére ne kerűljön. Ugyanis azt a titokzatos lengyel főurat idáig, ha a várba vagy uradalmaiba jött, rendesen 50–60 fegyveres, valóságos rabló-csapat kísérte. A nép, mint nálunk a Fatia Negráról, azt rebesgette, hogy segedelmökkel ő maga «sok olyast csinált titokban, a mit ezeknek a rablóknak tulajdonítottak».* Júliusban tehát Szienyavszkíj nagyobb és fegyelmezettebb csapatot hozott magával, hogy Bržezan helyőrségét megerősítse.
Wagner, Hist. Leopoldi, II. 740. Katona, Hist. Crit. XXXVI. 216.
Rákóczi (Önéletr. 157.) elhallgatta a nevét, mivel 1719-ben még élt, csak annyit jegyzett meg, hogy vele vérrokonságban levő nagy nemzetségből származott. Thaly szerint (Bercsényi, II. 453 ) a Báthory-rokonság révén egyik Radzivill hg. lehetett; de lehetett Lubomirszkíj György herczeg is, (szül. 1666. † 1735 október 14-ikén) a ki visnici és jaroszlávi gróf, szandomiri vajda (palatinus) lévén, gyakorta járt-kelt ezen a vidéken. Ellenben a Radzivillek törzsbirtokai Litvániában feküdtek. Egy esztendő mulva, mikor a titokzatos főúr Ilyvó mellett levő táborába hítta Rákóczit, ez elég nyiltan megkérdezte tőle, hogy talán méltatlanságról gyanúsítja nemzetségével szemben? A Radzivillekkel soha sem volt baja, ellenben egy Lubomirszkíj aligha nézte jó szemmel egy Lubomirszkával való viszonyát. A kibékülés megtörtént ugyan, de egy Fatia Negra-féle alak Rákóczinak nem lehetett állandó barátja. 1706 óta, mint a szepesi városok kormányzója, György herczeg nyíltan a császárral tartott és Rákóczinak mindvégig sok bosszúságot okozott; de a fejedelem még 1709 januárius 26-ikán is azt írta róla (Arch. R. II. 438.), hogy nem kell tartani tőle; mert való ugyan, hogy barátságára nézve filius est fortunae, de ellensége senkinek sem lesz. Azonban 1711 julius 29-ikén ismét nyiltan vádolta, hogy évekig fondorkodván személye ellen, elfogadott olyan megbízatást, amelyért Ribinszkíj nek a bécsi kormány hiába igért grófi czímet, tábornoki rangot és 200.000 forintot. (Fiedler, Actenstücke, I. 362–3. Szalay, Rákóczi bujd. 90.)
Rákóczi emlékír. 22. Önéletr. 157–8.
Önéletr. 158.
Az aggodalmak fölöslegesek voltak, a várat ostromolni senki sem ment, s az esztendő második felét Rákóczi megszokott gyakorlatai és vadászatai közt nyugodtan töltötte. Most már szabadabban levelezhetett a franczia udvarral, a melylyel a magyar ügyek állásáról hol közvetlenűl, hol a danczkai követ, Jean Louis Dusson, ismertebb néven marquis De Bonnac útján levelezett.* A követet azonban nem ismerte s így koránsem fordúlt hozzá olyan szívesen és bizalmasan, mint elődjéhez, Du Héronhoz; ebben a jóval nagyobb távolság is akadályozta. Magyarországba azért nem írt leveleket, mert ugyan csak három napi járásra volt hazája határától és munkácsi uradalmától; de a franczia udvar keveset törődvén előterjesztéseivel, nem akarta hiú igéretekkel áltatni híveit.*
De Bonnac: Mémoire historique sur l'ambassade de France ŕ Constantinople előszavában Schefer Károly közli az emlékeit megíró követ életrajzát.
Önéletr. 158.
Ezek tehát maguk látogatták meg őt.
1703 márczius idusa táján Bržezanban két szegény magyar sorra járta a házakat s mindenütt kereste Rákóczit. Bercsényi gyanúsnak találta a dolgot s megbízta lovászát, Barvinszkyt, hogy szép módjával tudja meg tőlük, mit akarnak. A lovász azzal tért vissza, hogy azt csak Rákóczinak mondhatják meg, mert valami fontos dologban jöttek. A vadászatról hazatérő fejedelem már a gróf szobájában találta őket. Alig szólt hozzájuk, beszédéről a szegény magyarok ráismertek és sírva, zokogva borúltak lábához. Elmondták, hogy egyikök Pap Mihály munkácsi nemes, másikuk Bige László, Thököly egykori kurucz hadnagya s a jobbágyok küldték hozzá. Baltát kértek, hogy fölhasítsák botjukat, a melybe megbízólevelöket rejtették. Papirossal bélelt botjuk jelent annyit a magyar szabadság történetében, mint Brutus aranyrejtő botja a rómaiéban. A levélben a jobbágyok megbízták a két nemest, hogy járják keresztűl-kasúl Lengyelországot, míg valahol rá nem akadnak urukra, a kinek kiszabadúlásáról értesűltek. Mondják meg neki, hogy mindnyájan híven ragaszkodnak hozzá és hogy végső vonaglása és sóhajtozásai közben a magyar nemzet csak az ő intését várja a fölkelésre, A követek szerint ezen nincs mit csodálkozni; mert az egész nép pásztor nélküli nyáj módjára tévelyeg. Végső kétségbeesésében községenkint csoportba verődik, és Rákóczi után epekedik, róla beszél, benne reménykedik. A császári katonaság kiment az országból Olaszországba és a Rajnához; csak a várakban vannak még valami 30.000-en, de ezek sem tarthatják magukat sokáig, ha a felzúdúlt nép körülfogja őket. Itt az ideje, hogy Rákóczi segítsen rajtuk; mert már tavaly kivitték a magyar ezredeket, október 8-ikán pedig nyolcz huszár- és négy gyalogezredet állítván föl, 12.000 (helyesebben 20.000) újonczot követeltek a vármegyéktől. Már pedig ha idegenbe viszik a fegyverfoghatókat, az otthon maradó öregek és gyermekek nem tehetnek katonai szolgálatokat. A katonafogdosás elől azonban a legények az erdőkbe, nádasokba, pusztákra menekűltek és Bagossy Pál ezredes üldözései elől végre is Beregmegyébe húzódtak. Ott Rákóczi tarpai jobbágya, Esze Tamás szervezte őket csonkapapi Kiss Albert, Pap Mihály, Bige György, Nagy Márton és mások segítségével. A mikor számuk már 5700-ra szaporodott, a tél vége felé gyűlést tartott. Előadta az ország szomorú helyzetét, megeskette őket, hogy segítenek rajta s hogy e végből követeket küldenek Thökölyhez Törökországba, Petrőczyhez Oláhországba, Rákóczihoz Lengyelországba. Tudatták velök, hogy fegyvert fognak, akármilyen segítséget kapnak tőlük. Remélték, hogy a nemesség is csatlakozik hozzájuk azzal a haddal, a melyet a vármegyéknek kellett kiállítaniok, a melynek legénysége azonban elszéledt, hogy besoroztatva ne kelljen elhagynia hazáját, családját. Kérték Rákóczit, hogy legalább némi reményt nyujtson a segítségre; mert a fegyverviselésre alkalmasoknak egyébként előbb-utóbb mégis el kell hagyniok a hazát, a melynek pedig szüksége van rájuk.
Esze Tamás.*
Esze Tamás a Vasárnapi Újság 1868. évf. 27. számában közölt képről Richter Aurél rajza.
Esze Tamás névaláírása.*
Esze Tamás névaláírása, 1706. jan. 17-ikén kelt levelén. Eredetije az Országos Levéltárban. Olv. Esze Tamás m(anu) p(ro)pria.
A fejedelem, Bercsényivel tanácskozva, úgy találta, hogy a nép nem igen fontolta meg előterjesztését s erre oktalanúl támaszkodnának; de okoskodását egyáltalán nem vethetik meg. Hiszen, ha közlésök igaznak bizonyúl, könnyű lenne a mozgalmat megindítani; de ha ezt a hadviseléshez megkívántató alap és a külső segedelem reménye nélkül tennék, még nagyobb romlásba döntenék a szegény népet és sikerre nem lehetne reményök. Abban egyeztek meg, hogy Bercsényi elég éleseszű ifjú, hü lovászát, Barvinszkyt küldik velök vissza levelekkel, a melyekben Rákóczi biztosítja a népet, hogy még életben van, és segítséget visz nekik, ha készségesek, engedelmesek, dolgosak és hívek lesznek.*
Rákóczi emlékíratai 24–25. Önéletr. 159–160. Károlyi S. emlékírata a Rákóczi. háború kezdetérül. (Századok, 1874. 322. 1. Itt Waltherr Imre Rákóczi szolgáját Barvinszkynek, Thaly, Bercsényi életében, II. 464. világosan Berzeviczynek írja; de maga Rákóczi emlékíratában és önélet rajzában egyaránt a Bercsényi lovászáról szól; a Barvinszky nevet tehát erre alkalmaztam). V. ö. még Feldzüge des Prinzen Eugens IV. 122., 631.; V. 239.; Thaly, 454–464. Szalay, VI. 66–67. Horváth, VI. 299–301. stb.
Rákóczi mindenekelőtt a külföldi segítséget akarta biztosítani. Sutton Róbert konstantinápolyi angol követ már ebben az időben tudta róla, hogy a franczia király költségén él s De Bonnac franczia követtel levelezget.* A király valóban kiutalta a már tavaly megigért 12.000 livret, de a fölkelés érdekében a fejedelem márczius 17-ikén újabb sürgős előterjesztéseket tett neki.* Kérte, Danczkában tartson készen pénzt, mindennemű fegyvert, rendeljen oda haditiszteket és vegye rá a lengyel főurakat 4000 lovas és ugyanannyi gyalogos kiállítására, a kiknek élén bemenjen Magyarországba, fölkelésre bírja a népet és a nemességet, elfoglalja a várakat, egyesüljön a francziák szövetségesének, Miksa Emmánuel bajor választónak seregével s őt az ország beleegyezésével a magyar trónra emelje. Harmadik kívánsága az volt, hogy járjon közbe a szultánnál Thököly megsegítésére s az erdélyi fejedelemség helyreállítására.
1703 márczius 31-iki levele. Simonyi, Angol dipl. I. 15.
Emlékíratai, 22–23. A De Bonnachoz intézett kísérő íratban (közli Thaly, Ber. csényi, II. 465–7.) Rákóczi azzal sürgeti a király segítségét, hogy «annyi ember lévén immár a titokba avatva, a több ezer közt akadhat valamely árúló s azért a dolgot halogatni nem lehet, hogy a késlekedés miatt az egész vállalat össze ne omoljon.»
A legmeglepőbb Miksa királyságának fölvetése. A bajor választó 41 éves volt és már húsz év óta ismeretes a magyarok előtt, mert Bécs fölszabadítása óta harczolt hazánkban a török ellen. Mint már Lipót veje ismételve részt vett Buda vára ostromában; egyik hőse a mohácsi (vagy inkább harsányi) csatának s 1688-ban mint az egész hadjárat fővezére, Nádorfejérvárat is visszavítta. Az okos, vitéz, szeretetreméltó fejedelmet II. Károly, Spanyolország utolsó Habsburg-királya, németalföldi helytartóvá, később pedig fiát Spanyolország örökösévé tette. Miksa azonban fia halálát bécsi méregnek tulajdonította s ezért II. Károly halála után a Habsburgok táborából elkeseredetten ment át a Bourbonokhoz. 1702 szeptembere óta mint XIV. Lajos bevallott szövetségese nyilt háborúban állt apósával, a császárral. Akkor, a mikor Rákóczi reá gondolt, éppen azon volt, hogy egy délnémet (sváb) királyság alapítása végett Villars franczia tábornokkal (a volt bécsi követtel) egyesűljön.*
Rákóczi tehát 1703 márczius 17-ikén nem írhatta, a mit jegyzékére hivatkozva emlékírataiban (23. l.) mond, hogy a választó akkor már elfoglalta Passaut és Linzet. Passaut csak 1704 januárius 8-ikán foglalta el, Linzet pár nap mulva.
Miksa Emmánuel bajor választó fejedelem.*
Miksa Emmánuel bajor választó fejedelem a «Kayser-Adler II. 1684.» 188. lapján közölt eredeti metszetről.
