V. A SZÖVETKEZETT RENDEK VEZÉRLŐ FEJEDELEMSÉGE. (1705.)

Teljes szövegű keresés

V.
A SZÖVETKEZETT RENDEK VEZÉRLŐ FEJEDELEMSÉGE.
(1705.)
EGYÜTT volt hat püspök, számos szerzetes és világi pap, 36 főúr, 25 vármegye nemessége, majdnem valamennyi város polgárságának követsége, több ezer ember, mikor a fejedelem a nagyszécsényi Borjúpáston, Bethlen Gábor 12 árboczos sátrában, Isten segítségűl hívása után a rendek gyűlését 1705 szeptember 12-ikén megnyitotta. Kétszáz esztendő mulva, a hazának ismét válságos napjaiban, Nógrád vármegye az országgyűlés és húsz vármegye küldötteinek, nagy sokaságnak jelenlétében ugyanazon mezön Rákóczinak «hazánk függetlenségéért kibontott lobogója körűl csoportosúlva, a fejedelem magasztos emléke előtt áldozattüzet gyujtott, hogy lángja hevében, mint az ércz a kohó tüzében, nemzeti érzésünk megtisztúljon és megerősödjek».*
Nagy Mihály alispán megnyitó beszéde. Közli a Pesti Hirlap 1905 szeptember 13-iki száma.
Erre valóban alkalmas az a megnyitó beszéd, a melyet Telekessy püspök üdvözlete és a fejedelmi előterjesztések felolvastatása után Rákóczi tartott. Megköszönte a rendeknek, hogy szabad akaratukból hozzácsatlakoztak és támogatták erőfeszítéseiben, a mikben már harmadik éve fáradozik, hogy nemzetét az idegen járom alól felszabadítsa. Emlékeztette őket fogságára, menekűlésére, bujdosására, bejövetelére és arra, hogy harczolva és tárgyalva egyaránt mindent megkísérelt az ősi szabadság helyreállítására. Boldognak érzi magát, mivel annyira vitte ügyüket, hogy szabadon tanácskozhatnak érdekeikről. Az ország karait és rendeit éppen avégből gyüjtötte egybe, hogy a békéről s egyéb ügyekről az úri és szegény nemesi rend szabadon szólhasson és szavazhasson, egyúttal azonban a haza védelméről tanácskozzék. Jelen vannak a császár követei (Széchenyi, Viza, Szirmay, Okolicsányi), hogy egyenesen eléjök terjeszszék a kibékülés feltételeit, a mikről a gyűlésnek kell határoznia. Mert ezután ő csak mint az ország egyik főura, vagy inkább mint a haza javáért buzgó polgár jelenik meg köztük. Ezennel lemond eddigi tisztéről, hatalmáról, tekintélyéről, a mit egyenként letett esküjökkel idáig ráruháztak. Nem akar eléjök terjeszteni, vagy éppen rájok kényszeríteni semmiféle házszabályt, a melynek értelmében gyűléseiket tartsák; hanem, a kormányt kezéből kiadván és az ország rendelkezésére bocsátván, mint egyszerű nemes a szerint cselekszik, a mint ebben az ügyben közakarattal végeznek és határoznak.
Kétszáz esztendő mulva Nógrád vármegye ünnepén a szónok méltán inthette a fiatalokat, emeljenek szíveikben a haza és. szabadság szeretetének olyan oltárt, a milyenre Rákóczinak ez a ragyogó példája int.* Méltán buzdította nemzetét egyetértésre, mert Rákóczi is ennek hiányában kereste annak az okát, hogy a szabadság eszméje nem ülhetett teljes diadalt. A mint ugyanis. bejelentette, hogy az angol és a hollandi közbenjárók készek lejönni a gyűlésre, most már mint a gyűlés egyszerű tagja riadt azokra a nemesekre, kik személyesen meghívatva is otthon maradtak, holott a gyűlésből egyenesen az ellenségre kell menniök. «Az ilyen nemesek – szólt – nemtelen legények; mert az ősök kardjával szerzett szabadságokat zsoldosok, jobbágyok, béresek, kocsisok oltalmára bízzák, a mivel a nemességet lealacsonyítják.»
Dr. Fáy Albert nógrádi főjegyző beszéde. Id. h.
Visszavonúlt sátorába; de első országgyűlési beszédének így is nagy hatása lett. A rendek azonnal újabb nemesi fölkelést hirdettek. Nemessége, szabadsága, vagyona elvesztésével fenyegettek mindenkit, a ki fegyveresen azonnal meg nem jelenik ezen a gyűlésen, honnan unitis viribus et armis (egyesűlt erőkkel és fegyverekkel) indúlnak a csatatérre.*
Rákóczi emlékíratai, 148. A szécsényi országgyűlés naplója a Rákóczi-tárban, I. 423–4. Lugossy, Töredék-napló a szécsényi gyűlésrőf az Új M. Múzeumban, X. I. Csécsi János, Acta conventus Szécsényiani kézírata nyomán Szalay, VI. 270–1. Csécsi a havi krónikákban (MHH. XXVII. 271.) csak futólag szól a gyűlésről.
A szécsényi országgyűlési tábor, id. Tsétsy János sárpospataki tanár egykorú rajza után. Először megjelent Thaly Kálmán: «Rákóczi tár» (Pest, 1866). I. kötetében.
Harmadnap a nemesség külön gyűlt össze az ország sátorában. Elhatározták, hogy a nemesi és az úrirend együtt tanácskozzék s egymással szorosan összetartson. Egy úr és nemes se jelenjék meg a főpapoknak és mágnásoknak külön gyűlésén. Mindezzel tulajdonképpen egy százéves gyakorlatot szentesítettek s így hitelre talált az az állítás, hogy Rákóczi is így akarja. Elnöknek, vagyis királyi személynöknek (personalisnak} Radvánszky Jánost választotta s elhatározta, hogy a főrendek táblájával csak üzenetek útján érintkezik. Ez két okból volt nevezetes, majdnem forradalmi lépés. Először azért, mert ezt az összejövetelt ezzel rendes országgyűlésnek nevezte, holott a fejedelem maga konventnek mondta az egybehívás alkalmával. Másrészt azért, mert az alsóház megalakítását a protestáns, főkép ágostai hitvallású követek abból az okból sürgették, hogy az egykamarás gyűlésben a katholikus urak és papok le ne szavazhassák őket. Az így megalakúlt alsóház azonnal a választás megerősítését kérte. A fejedelem azonban ismételte tegnapelőtti nyilatkozatát, hogy a gyűlésben csak mint honpolgár vesz részt s így nincs joga elvetni vagy megerősíteni, a mit a rendek a közjó érdekében határoznak. Alig távoztak, Bercsényi az urak és a papok küldöttségét vezette hozzá és kijelentette, hogy a méltóságuk szembetűnő sérelmével történt választásban soha sem fognak megnyugodni.
Ennek a napnak eseményei megmutatták, hogy a fegyverben álló Magyarországnak nem volt olyan törvényhozó és végrehajtó hatalma, a melyet mindenki aggodalom, nélkül elismerhetett volna. Némely vármegyét idáig is az tartott vissza a megjelenéstől, hogy Rákóczi a gyűlés összehívásával olyan felségjogot gyakorolt, a mit még a nádor is csak a király kiskorúsága esetében gyakorolhatott s a mire őt a nemzet, mint ilyen, sohasem hatalmazta fel. Idejárúlt, hogy a fejedelem lemondott arról a tisztéről, amelyet idáig sem a nemzet formális megbízásából, hanem az iránta egyenként letett hűségeskü alapján teljesített.
Szeptember 15-ikén tehát, a rendek második űlésének a napján, Magyarország a törvényhozásnak majdnem olyan válsága előtt állt, mint Francziaország – szintén forradalmi időkben – 84 esztendő mulva. De Rákóczi nem XVI. Lajos gyönge királyi parancsával, hanem Mirabeau erős eszével eszközölte a három rend egyesűlését, a minek a két országban olyan ellenkező okokból kellett megtörténnie. Az urak és a papok élén jelent meg az ország. sátrában s kijelentette, hogy a perszonális választása ügyében a rendeket illeti a határozat; de maga is szeretné tudni, hogyan állapítják meg a gyűlések rendtartását? Nagy vihar követte szavait. A főrendeken kívűl a vármegyei követek egy része is fiókgyűlésnek tartotta a tegnapit, a mely csak bitorolta a rendek minőségét és jogait. A nélkűlök tett elnökválasztást el nem ismerik s a pártoskodók megbüntetését kívánják. Az indulatokat Rákóczi csillapította le. Előrebocsátotta, hogy csupán mint magán személy beszél, mert közhatalma nincs. Értesűlvén a választás módjáról és hogy az csak egy töredék műve, azt a maga részéről is kárhoztatja. De éppen ebből az eseményből következik, hogy teljes űlésben kell határozniok arról, miképpen tartsák a gyűléseket, miként tegyék az indítványokat, miként hozzák, miként adják ki a határozatokat? Mivel azonban jelenlétével a házszabályok megalkotásában senkit sem akart korlátozni s mivel nem akarta, hogy a közjó keresésén kívül mellékes czélokat tulajdonítsanak neki, az ország sátrából azonnal eltávozott.
Másnap a gyűlés Bercsényi javaslatára, kijelentette, hogy ha sok vármegye és főúr nem jöhetett is el, az egész ország nevében határoz. Mivel azonban az ország főméltóságai (a nádor, országbíró, kanczellár stb.) nincsenek jelen s mivel az uralkodó elküldötte biztosait, hogy a kiegyezés érdekében előterjesztést tegyenek, királyválasztásról szó sem lehet s így országgyűlés (diéta) tartására sincs szükség. Jobb azért, ha konventnek nyilvánítják a gyűlést és követik a szabadságukra nagyon féltékeny lengyeleket, a kik egy választott főnök vezetése alatt szoktak szövetkezni és megesküdni szabadságuk helyreállítására. Azt ajánlotta tehát, hogy magukat szövetkezett rendeknek, főnöküket azonban ne marsallnak nevezzék, mint a lengyelek, hanem valami másnak, a mi Rákóczi születésének és fejedelmi méltóságának inkább megfelel.
A gyűlés helyeselte javaslatát. Elhatározta, hogy a szövetkezett magyarok karai és rendjei közönséges konventjének nevezi a gyűlést, a melyen azonban az ország minden dolgát úgy tárgyalja, mint a valóságos országgyűlésben. Megköszönte a fejedelemnek a magyar haza igaz ügyében tett eddigi szolgálatait, de egyhangúlag s nagy éljenzések közt újból megkérte és felhatalmazta a nemes ország dolgainak folytatására és kormányzására. Egyúttal 18 tagú bizottságot nevezett ki az új szervezet kidolgozására s a választandó főnök czímének és méltóságának megállapítására. A bizottság azonnal tudatta az ország határozatát a fejedelemmel, a ki eddig megeshetett fogyatkozásai miatt megkövette a rendeket s a nemes ország szolgálatára ezután is késznek nyilatkozott. Úgy vélekedett, hogy a kül-és belviszonyokat tekintve, méltán nevezhetik magukat szövetkezett rendeknek. Czélszerűnek látná, ha a választandó főnöknek már czímében is benne volna, hogy a rendeknek ő nem ura, csak vezetője. Szükségesnek tartja azt is, hogy a főnök mellé tanácsosokat, szenátorokat rendeljenek.
A bizottság haladéktalanúl megkezdte tanácskozásait s ezek értelmében a rendek szeptember 18-ikán elhatározták, hogy fejöket duxnak, a magyar nyelv szellemében pedig a haza szabadságáért összeszövetkezett magyarok vezérlő fejedelmének nevezik. Azonnal megállapították a fejedelem és a rendek esküjének idejét s 19-ikén – a papok habozása következtében először a tábornokok és főurak – a rendek mindnyájan hűséget esküdtek a szövetségnek és a fejedelemnek. Nagyobb nézeteltérés csak két dologban történt. Először is, a papok azzal a kikötéssel esküdtek meg, hogy a szövetség határozatainak csak annyiban engedelmeskednek, amennyiben azok a római kath. anyaszentegyháznak ellenére nem lesznek. Másodszor pedig, hogy a 24 szenátor kinevezési jogát a fejedelem elhárítani akarta magától, mert sok ember vágyódván erre a méltóságra, attól tartott, hogy a ki nem nevezettek mellőzötteknek érzik magukat s elidegenednek tőle, sőt miatta az ügytől is. Végre is abban egyeztek meg, hogy a kinevezés a rendek előterjesztésére történik.
Szeptember 20-ikán vasárnap tíz órakor Telekessy István egri püspök az ország sátorában misét mondott, melynek végeztével Pethes András czímzetes püspök felolvasta az eskümintát, a fejedelem pedig letette a hitet az egri püspök kezébe. Megfogadta, hogy a megbántott szabadság és törvények helyreállítására kötött szövetséget úgy becsűli és tartja, mint tulajdon életét. Felbontani nem akarja, ellene tenni senkit sem enged, sőt teljes erejével terjeszti és segíti, ahhoz külső szövetségeseket is keresvén. Az egyességet, mint ezen szövetség lelkét, kiváltképpen megtartja, de másokkal is megtartatni igyekszik. Az összeszövetkezett magyarságot és hazánk szabadságának fölvett ügyét nem hagyja el, igazán vezérli. A szövetkezett Magyarországnak minden nemesét, vitézlő és hazánkért fölfegyverkezett rendeit törvényes szabadságaikban és igazságaiban, törvényes kiváltságaikban nem háborgatja és háborgatni nem engedi, sőt azokat megtartani és oltalmazni tartozik. A vallásból olykor származni szokott egyenetlenségek eltörlésére és a szívbeli egyességnek növelésére az országban bevett három vallást a maga törvényes szokott szabadságában megtartja és másokkal is megtartatja. A mit ezen szövetkezett rendekkel közakarattal köt, rendel és végez, azt nemcsak megtartani és megtartatni, de teljes erővel és tehetséggel véghezvinni is törekszik.
Telekessy azután rövid szentbeszédet intézett a fejedelemhez. Mózesnek a teremtésről szóló könyvéből (I. 14.) vette a szöveget: «Legyenek világosító testek az ég boltozatán, hogy különbséget tegyenek a nap és az éjszaka közt; és legyenek jelei bizonyos időknek, napoknak és esztendőknek.» Áldást mondott a fejedelemre. Életében, bujdosásában, felmagasztalásában Mózeshez hasonlította. Megköszönte, hogy lekötelezte magát az országnak, mely viszont hűséges szolgálatait ajánlja neki. Síp-, dob- és trombitaszó kíséretében most Bercsényi, Forgách, Esterházy Antal és Csáky István tábornokok ősi szokás szerint háromszor fölemelték a fejedelmet, kit a sokaság mindannyiszor lelkes vivátokkal üdvözölt.
Végűl Ráday Pál felolvasta s a fejedelemmel mindannyian aláírták a szövetség oklevelét, mely szerint, mivel az Ausztriai Ház ellen a szabadságért fegyvert fogtak, «szükségesnek ítélték, hogy mindenekelőtt olyan fejet válaszszanak maguknak, a ki velök hittel szövetkezvén, hazánk ügyét – valamíg Isten által régi szabadságainak helyrehozásával és megnyerésével kívánt czélját el nem éri, – nemcsak a hadi dologban, hanem a törvényes, egyházi, politikai és gazdasági dologban is igazgassa, kormányozza és velök egyetemben oltalmazza. Így választották közönségesen és egyenlő akarattal* méltóságos Rákóczi Ferencz fejedelmet, kegyelmes urukat, Erdélyország választott fejedelmét a szövetkezett rendeknek is fejedelmévé. Magukat, sőt maradékaikat is esküvel kötelezik, hogy hozzá és a szövetséghez örök hűtlenség és hazaárúlás büntetésének terhe alatt hívek maradnak». Az erről szóló oklevelet három egyenlően hiteles példányban állították ki. Egyet Rákóczinak adtak át, egyet a lengyel primáshoz és egyet, a protestánsok kívánságára, György hannoveri választófejedelemhez (a későbbi angol királyhoz) küldtek el megőrzés végett.*
Ezt I. József királyhoz 1711 februárius 11-ikén intézett levelében Rákóczi külön is kiemelte. Károlyi önéletleírása. II. 280.
A szövetség oklevele Rákóczi-tár, I. 432–4. Kemény József, Erdély története 38. k. (Erdélyi Múzeum). Századok, 1870. 337–348. Az eseményekre nézve: Rákóczi emlékíratai 147–153. Rákóczi-tár, I. 424–7. Egy 1706-ik évi röpírat: Thaly, Kalászok, 170–2. Egy egykorú napló töredéke Új M. Múzeum, II. 46–52. Hist. des révol. II. 340–3. Katona, XXXVII 44–47. Szalay, VI 272–281. Horváth. VI. 394–399. Thaly, Bercsényi, III. 421–425.
A fejedelem 36 asztalnál 72 fogásos ebéddel vendégelte meg az ország rendeit,* a kiknek szeretete és bizalma nagyon meghatotta.* A következő három nap azonban oly heves vallásvitákban telt el, hogy Bercsényi már az országgyűlés feloszlatását s a háborúba indúlást javasolta.* Szeptember 25-ikén a fejedelemnek magának is odakiáltották, hogy mielőtt a békét tárgyalnák vagy az ellenségre támadnának, a vallássérelmet kell meggyógyítani.* A fejedelem szép beszédben fejtegette, hogy hiába fognak addig a templomok visszaadásához, míg az ellenség előnyomúlását meg nem gátolják. A rendek a két ügyet párhuzamosan kívánták tárgyalni. A fejedelem ebben végre is megnyugodott. Majd a vármegyék sérelmeinek tárgyalásával töltötték az időt, a melyet pedig ugyancsak fölhasználtak, mert egy nap néha két űlést is tartottak. Végre szeptember 25-ikén az esti ülésben Pethes András püspök előterjesztette a szervező bizottság javaslatát a szenátus megalakítása ügyében. A bizottság az 1510. x. és az 1518*: XXXIX. és XL. törvényczikket vette alapúl. Azt javasolta, hogy a tanács 6–6 papi és főúri s 16 nemesi, összesen 24. szenátorból álljon, a kiket a rendek válaszszanak s a papokat a papok, az urakat az urak, a nemeseket a nemesek fizessék. A vallás ebben a kérdésben is vitát okozott. A fejedelem végre is oda nyilatkozott, hogy a szenátorok választásánál ne a vallást, hanem az arra érdemes embereket nézzék; mert azok nem a vallást, hanem a külügyeket fogják igazgatni. A számok arányát is megváltoztatni kívánta olyképp, hogy 6–6 papi és úri szenátor mellett 12 nemes legyen.
Ottlyk naplója, MHH. XXVII. 96.
Rákóczi emlékíratai, 153.
Thaly, Bercsényi, III. 425.
Rákóczi-tár, I. 428
A szécsényi országgyűlés naplója hibásan ír 1519-et, u: o. I. 429.

II. György hannoveri választófejedelem.*
II. György hannoveri választófejedelem arczképe. Kneller Gottfried (1646–1723) festménye után Nertue György metszette rézbe.

II. Rákóczi Ferencz fejedelmi pecsétje.*
II. Rákóczi Ferencz fejedelmi pecsétje a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában lévő eredetiről Cserna Károly rajzolta.
Helyesebbnek tartotta, hogy a szenátorokat ne rendenként, hanem országosan fizessék. A gyűlés nemcsak ezt fogadta el, hanem, bizalmának fényes jeleképpen, a szenátorok választását is a fejedelemre bízta, de olyképp, hogy a kinevezést közölnie kell velök, kikre a fejedelem halála után a választás joga visszaszáll.* Hogy pedig a vármegyék ne küldözgessenek minduntalan követeket a fejedelem udvarába, elhatározták, hogy minden vármegye 2–2 alkalmas embert, többnyire nemes ifjakat tartson ottan s ezek járjanak el vármegyéik megbízásaiban.* Ezzel egy időben határozták el a közgazdasági tanács fölállítását.
Rákóczi-tár I. 429-430.
1705 I III. t.-cz.
Szeptember 3o-ikán a szenátus elnökének (első szenátornak), főtábornoknak és fővezérnek gróf Bercsényi Miklóst, a közgazdasági tanács elnökének pedig báró Klobusiczky Ferenczet választották meg. A fejedelem úgy találta,* hogy mindakét testületnek csupán tanácsadó joga volt s hogy egyik sem korlátolta öt, a politikai, hadi és pénzügyekben. A szenátus a politikai ügyekbe később is csak az ő határozott felszólítására avatkozott be; mert a fejedelem érezte, hogy a teljesen korlátlan hatalom idővel árthatna a rendeknek. Ezek azonban a béketárgyalások ügyében teljesen biztosították régi jogaikat. Mivel ugyanis a közbenjárók le nem jöhettek Szécsénybe, Bercsényi elnöklete alatt egy hattagú bizottságot választottak a velök és a császáriakkal való alkudozásokra. Azonban olyan utasításokat adtak, mintha – a velenczei követ megjegyzése szerint* – lehetetlenné akarnák tenni a békét.
Rákóczi emlékiratai, 153.
1705 szeptember 26. Velenczei sürgöny. Malagola czikke a Deutsche Revue ben, 1907. 235.
A fejedelem október 2-án szentesítette a meghozott tizenkilencz törvényczikket, a melyek a szövetség megalakításával, a vezérlő fejedelemség, szenátus és közgazdasági tanács felállításával végre-valahára alakot és szervezetet adtak a fegyverben álló hazának, teljes felségjogot a vezérlő fejedelemnek.* De nemcsak a jövendőre gondoltak, hanem azokra is, a kik azt vérök és boldogságuk árán előkészítették. A m. törvényczikkben felhatalmazták a fejedelmet és a szenátust, hogy az eperjesi vértanúk utódainak elkobzott jószágait visszaadják; a VIII-ikban visszaadták Thököly Imre fejedelem és bujdosó társainak javait s megígérték, hogy a kötendő békében róluk is gondoskodnak. Kegyelettel ismerték el, hogy Thököly fejedelem fegyvert fogván a magyar haza szabadságának helyreállításáért, azon ügynek minden jó úton és módon való folytatására életét, jószágát feláldozta s hazafiúi magyarsága szerint hazánkért most is bujdosik.
Rákóczi XIV. Lajoshoz deczember 30. Fiedler, II. 456.

Thököly kisázsiai sírja.*
Thököly kisázsiai sírja. Cserna Károly rajza.
Nemzet és fejedelem megkésett koszorújával. Csak arra a sírra tehették le, a melyet a messze Kis-Ázsiában, az örmények nikodémiai temetőjében az örmények alig öt napja hantoltak fel. Ki gondolt volna arra, hogy Magyarországnak ez a mai szervezkedése újból egy ilyen messzefekvő sírhoz vezethet? A rendekhez intézett búcsúbeszédében Rákóczi fejedelem bizalommal tekintett a jövendőbe. Kétségtelennek tartotta, hogy «ez a szövetkezés egyesítette a nemzet szellemét s fölébresztette a szabadság vágyát; a szabadságét, a melynek első zsengéit a nemzet már megízlelte.» Másnap a templommá átalakított sátorban hálát adtak Istennek s a rendek haza vagy a táborba siettek.*
Rákóczi emlékíratai, 157. Rákóczi. tár, I. 431–2. A törvények teljes szövege u: o. 436–448.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT