X. ERDÉLY FÜGGETLENSÉGE. (1706.)
X.
ERDÉLY FÜGGETLENSÉGE.
(1706.)
ERDÉLY FÜGGETLENSÉGE.
(1706.)
A ZSIBÓI csatavesztés után Pekry Lőrincz a csombordi táborból 1705 november 15-ikén a fejedelem nevében arra intette az erdélyieket, hogy senki se ütközzék meg s ne essék kétségbe a dolgok fordulatán és ne álljon el az igazságos ügy mellől. Vegyék elő igaz magyarságukat és «minden rendekűl fegyvert fogván, ezen ellenségen való győzedelmeskedésöknek jó reménysége alatt nemzetökért, ennek szabadságáért, feleségökért, gyermekökért, a sok óhajtó szegényekért keljenek ki és mind egy csepp vérök kiomlásáig hűségesen vitézkedjenek, hogy így jövendőben ne az iga, hanem a szép szabadság szálljon ivadékaikra.»* Viszont Rabutin november 26-ikán a szászsebesi táborból örvendezett,* hogy fegyvereinek szerencséje következtében földerűlt az a nap, a mikor Gyulafehérvárt helyreállíthatja a kormányzóság tekintélyét s a haza kívánatos nyugalmát. Akarja, hogy ennek teljessé tétele végett a gubernium mielőbb országgyűlést hirdessen Segesvárra vagy Medgyesre s közzétegye, hogy a király, ki «boldogemlékezetű atyjának és eleinek példájára birodalmát kegyelmességre akarta alapítani», kegyelmet hirdet mindenkinek, azokon kívül, a kik főindítói s okai voltak ennek a mostani háborúság fentartásának. November 29-ikén Segesvárra deczember 15-ikére országgyűlést is hirdetett, «ő felsége szolgálatja és ennek a szegény megromlott hazának is a java és megmaradása úgy kívánván».* Ez a csonka országgyűlés sietett újból hódolni I. Józsefnek, egyúttal semmisnek nyilvánította Rákóczi fejedelemmé választását.* «Tanúlj, Erdély, tanúlj – intette a nemességet Cserei Mihály* – ne czimborálj többször Magyarországgal; mert sokszor égette meg a magyarországi kása a szájadat, még sem tudtál tanúlni.» Rabutin karácsony másodnapján bosszankodva figyelmeztette a guberniumot, mennyire illetlen, hogy előtte Segesvárt fegyveresen jelenjenek meg azok a kegyelemkérők, a kik csaknem az utolsó perczig Rákóczi pártjához tartoztak s hogy ezek csúfolják a császárpártiakat, a kik mohón hallgatják beszédeiket, sőt az egyik mágnás, Keresztesi, még meg is vendégelte őket.* 29-ikén egyenesen megkövetelte, hogy a kegyelemkérők báró Nesselrode segesvári parancsnok előtt tegyék le fegyvereiket, zászlaikat, dobjaikat.* Januárius 22-ikén Görgény* s éppen egy hónap mulva Déva is a császáriak kezébe kerűlt. Erdély kurucz nemességének színe java Magyarországba követte a fejedelmet s éppenséggel nem tartott tőle, hogy «a magyarországi kása» megégeti a száját. Az otthon maradtak hűségesküjének beszedésére a labancz országgyűlés és a szász egyetem 1706 februárius 25-ikén biztosokat rendelt.* Mialatt a régi és az újdonsült labanczok márczius 20-ikára a szebeni általános számadásra készűltek, hogy szenvedett káraikat ottan megtérítsék,* a bujdosó kuruczok csattanó választ adtak a segesvári labancz országgyűlésnek.
Mike gyűjt. Erdélyi N. Múzeum.
A guberniumhoz. U. o.
Országgyűlési meghívó 1705 november 29. Teleki-lt., Teleki Sándor oszt., 3268.
Mémoires de Rabutin, 149. Cserei Hist. 361.
Cserei, Hist. 358.
Mike-gyüjt. Érd. N. Múzeum.
U. o.
A Telekiek elvett 22 ládájáról szóló jegyzék januárius 22. februárius 4. és április 10- ik napjáról a Teleki-lt.-ban.
Mike gyűjt., Erdélyi N. Muzeum.
Gr. Teleki László levele Segesvárról 1706 februárius 22. (Teleki.lt. T. S, oszt.)
Huszt vára.*
Huszt vára. Dörre Tivadar rajza.
A fejedelem Miskolczon másfél hónapot a pénz- és hadügyek rendezésével töltvén 1706 márczius 8-ikán átment Egerbe,* hol azután április 22-ikéig maradt.* Megérkezése napján nyílt meg Huszton az erdélyi országgyűlés a mely Vay Ádám és Kálmánczai István magyar tanácsurak jelenlétében azonnal kimondta, hogy Erdély a magyar confoederatióhoz csatlakozik.* Elméjökre vették ezen két hazának az egész világ előtt jó hírrel s nagy győzedelmekkel tündöklő régi dicső sorsát és boldogságát. Ellenben keservesen tekintették az Ausztriai Háznak kegyetlen uralkodását követő és most is sok szerencsétlenséggel küzködő nyomorúságait. Tökéletesen belátták tehát, hogy «ezen két hazának szerencséje azon egy hajóban evezne, a melynek mind elmerűlése, mind sorsának bátorságos partra való jutása elszakadhatatlanúl össze volna kapcsolva». Idáig is közösen hadakoztak az Ausztriai Ház ellen s ezentúl is hadakoznak, mert «mind a közügyre, mind azon egy magyari vérre, mind pedig természetre és nemzetséges szokásra való nézve összeköttettek». Állandó és mind a két hazának rendjei közt tehát megmásolhatatlan akarat legyen, hogy a szabadság helyreállítására felvett mostani ügyet mind a két fél tulajdon magáénak tartsa. Az Ausztriai Házzal egyik fél se lépjen békességre egymásnak híre és akarata nélkül. «Nyilván való lévén, hogy az erdélyi fejedelemségnek az ausztriai regimentől való elszakadása mind a két hazának boldogúlására szükséges, – ahhoz képest ha szintén a magyarországi státusok részéről békességre menne is a dolog, mindazonáltal az se legyen másként, hanemha annak egész minden szabadsága megadatik.» Mivel tehát az Ausztriai Ház Erdélyhez semmi igaz jogot nem táplálhat, Rákóczi fejedelmet a szabad választásnak elejétől fogva fentartott ereje és a magyar nemzetnek kezesség formában leendő istápja szerint is Erdély s a hozzá tartozó részek birodalmában eltökéllett végzésökhöz képest megtartják. Ha pedig az Ausztriai Ház a magyar szabadság biztosítására kötendő békét, szokása szerint, ismét felbontaná, az erdélyi rendek annak védelmére fegyvert fogni kötelesek; viszont Magyarország is köteles Erdélyországot az Ausztriai Ház ellen mindenkor segíteni.
Aznap már onnan írt Bercsényinek és Károlyinak. Arch. R. I. 478–481. Szendrei szerint (Miskolcz tört. II. 342.) 9-éig maradt Miskolczon.
Arch R. I. 534.
Juramentum Confoederationis Inclytorum Regnorum Hungariae et Transsylvaniae Statuum et Ordinum 1706 márczius 8. Az eredeti szövetséglevél a mvásárhelyi Teleki-levéltárban. Hasonmása ehhez a könyvhöz mellékelve.
Erdély rendei tehát oly időben mondták ki a Habsburg-háztól való elszakadásukat, a mikor Francziaország még nem válaszolt határozottan a felajánlott franczia-bajor-erdélyi-magyar szövetség tervére és a mikor még nem érkezett meg XIV. Lajos válasza, hogy Rákóczival csak az erdélyi fejedelemségbe való beiktatása, a magyarokkal pedig függetlenségök kimondása után szövetkezhetik.* Az elkeseredés olyan általános volt, hogy a huszti, majd az ónodi függetlenségi nyilatkozatot nem lehet egyszerűen külföldi bujtogatásra visszavezetni. A huszti gyűlésen, márczius 13-ikán, 341 úr és nemes sajátkezű aláírásával és pecsétjével erősítette meg azt az esküjét, hogy «az Ausztriai Ház által megbántódott szabadságunk és törvényünk helyben való állítása végett a méltóságos erdélyi választott és Magyarország confoederált státusai vezérlő fejedeleme, Rákóczi Ferencz kegyelmes urunk ő nagysága által felvett, ő nagysága ellen folytató és forgató Ausztriai Ház ellen való igaz, nemzetséges ügyünk mellett az ő nagysága hűségében, utolsó csepp vérünkig és halálunkig való megmaradással leszünk, ő nagyságától függünk és abban megmaradunk s el nem hagyjuk» stb., a most kötött uniónak pedig igaz tagjai lesznek.* Az unió első következése az volt, hogy márczius 16-ikán az erdélyi rendek is követeket küldtek a nagyszombati békealkudozásokra; de határozottan utasította őket annak kijelentésére, hogy Erdélyország többé nem függ az Ausztriai Háztól, hanem szabadon választott fejedelmüktől, II. Rákóczi Ferencztől függenek s a szabad választás mellől el nem állanak.*
Rákóczi emlékíratai, 178., 198.
Három külön eredeti oklevél. Datum ex congregatione generali in oppido Huszth celebrata die 19. mensis Martii Anno 1706. Expeditum per me Franciscum Darvay prothonotarium. (Marosvásárhelyi Teleki- levéltár. Régi jelzése: fasc. 27. nro 616.) Rákóczi levéltárának 1706 május 12-ikén készűlt jegyzéke szerint ott 1501. sz. a. megvolt a huszti konvent összehivó-levele és 1550. sz. a. az ott hozott törvények jegyzéke (Arch. R. I. 20., 22.). Az udvar (Egy lengyel kir. tanácsos levele szerint, Thaly, Kalászok, 204.) sok levéltár fölégetése után «már azt hiszi vala, hogy ennek az erdélyiekkel kötött békelevélnek semmi mása meg nem maradott: de a fejedelem azt kinyomatván, közönségessé tette vala.» Most a Teleki-levéltárból az eredeti is előkerűlt.
Thaly, Bercsényi, III. 523., 726.
)
A huszti országgyűlés végzései (1706. márcz. 8.) a marosvásárhelyi Teleki-levéltárban őrzött eredeti példányról.
Olv.:
A HUSZTI ORSZÁGGYŰLÉS VÉGZÉSEI. 1706. MÁRCZ. 8.
INSTRVMENTVM CONFOEDERATIONIS Inclytorum Regnorum Hungarić et Transylvanić Statuűm et ordinum.
M˙ Vajai Va˙ Adám és Kalmánczai István, mindketten Méltoságos Választott Erdélyi és Magyarországhi vezérlő Fejedelemnek s ugy ezen Haza a' szabadságért öszve szövetkezett Nemess Statusinak és Rendinek Senatorai és edgyszersmind a' Nemess Erdélyi Rendekhez a' Méltóságos Senatus által küldött Plenipotentiarius követek edgyrészrűl, más részrül penig az emlitett Méltóságos Erdélyi Választott Fejedelem Rakoczi Ferencz Kegyelmes urunk ó Nagysaga által Nemess Máramaros Vármegyében, Huszth Várossában pro octava die Mensis Mart˙ indicaltatott Gyűlésben, a' mostan fenforgo igaz ügy mellett fegyvert fogott Nemess Erdély országátul, a' Nemess Magyar és Erdély Országhi confederationak véghez vitelire, deputaltatott s authoraltatott uri, fó és Nemessi Rendek, ugymint: Groff Pekrovinai Pekri Lőrincz, kegyelmes urunk ó nagysaga mezei hadainak Marsalch Locumtenense, Nemess Fejérvármegyének fó Ispánnya es Nemess Vdvarhelly Széknek fő Capitánnya, Groff Zabolai Mikes Mihálly Kegyelmes urunk ó Nagysaga mezei hadainak Generalis fő strása Mestere, Nemess Belső Szolnok Vármegyének fő Ispánnya, Nemess Szepsi, Kézdi és Orbai Székeknek fó Capitánnya, Groff Széki Teleki Mihálly kegyelmes urunk ó nagysága edgy lovas ezere Colonellusa, Kűvárnak és vidékjének fő || [2, lap.] fő Capitánnya, Gyerő Monostori Kemény Simon, Barcsai Barcsai Abraham, Vass Daniël, Branicskai Josika István, Nagyszegi Nagyszegi Gábor, A Nemess Erdélyi Vármegyek részérűl Székely Kocsárdi Balog Sigmond, Kis Dobai Dobai Péter, A' Partiumbeli Nemess Vármegyék részérűl, Dolhai Dolhai György, A Nemess Székelység részérűl, Szepsi Sz.: Ivanyi Henter Benedek, Vargyasi Daniël Ferencz es Csik Sz.: Mihallji Sándor Janos, A' Becsűletes Szász Natio részérűl Besterczei Soppel András, A' Nemess Várasok részérűl Kolosvári Gálffi Pál es Debreczeni Tikos János, adgyuk tudtára mindeneknek, a' kiknek illik ez Levelűnknek rendibenn: Hogy minek utanna fellyűl irt Principalis uraink elméjekre vóttek volna ezen ket Hazának az egéssz vilag előtt, jó hirrel s nagy Győzedelmekkel tűndőklő, régi dicső sorsát és boldogságat ellenben penig az Austriai Háznak kegyetlen uralkodasa által lőtt, és mostis a' sok szerencsétlenséggel küszködő nyomoruságit keservesen tekintven, tőkéletessen, el, látnák, hogy ezen két Hazának szerencséje azon edgy hajóbann evezne, a' melljnek mind el merűlése, mind sorsának bátorságos partra jutása, el szakadhatatlanul ószve volna kapcsolva, mind két részrűl, jonak, hasznosnak és elmulhatatlanul szükségesnek itéltetett hogy valamint a' mostani fel fegyverkezésnek alkalmatosságával, mind a' két Haza közös akarattal, fegyverrel, es erővel hadakozott az Austriai Ház ellen, ugy azt továbbis allandoképpen foljtatván a' kik máskéntis mind a' kőz ügyre, mind azon edgy Magya-ri || [3. 1.] vérre, mind penig Természetre es Nemzettséges szokásra valo nézve ószve köttettek, edgy bizonyos igaz szóvettségre mennyenek, a' mintis ezen dolognak végben vitelire rendelvén bennünket, s azt tartozo engedelemmel ki munkálodni igyekezven, es a' végre edgy más közt gyakori Conferentiakat tartvan, Plenipotentiank mellett adott Instructionk szerént fellyűl emlitett Principalisunknak tovább valo ratificatiojaig, mentűnk és léptűnk illyen végezésre, a' mint kővetkezik:
Elószór: Allando es mind a' két Hazának Statusi kózótt meg másolhatatlan akarat légyen, hogy a' szabadságnak helyre állitására fel vőtt mostani űgyet, mind a két fél tulajdon magaénak tarcsa, a' mellyet mind a' mostani kóz ellenség ellen, kózeróvel tartozzék oltalmazni, mind penig kóvetkezendóképpen ugyan ezen űgynek, | a' midőn az alkalmatossag es idő ugy hozza | elő segéllésére köteleztessek.
Másodszor: Ezen szővettség olly kőzőnségesnek tartassek, hogy valakik akar a' Magyar orszagi, akar az Erdélyi Rendek kőzzül Sive per partes Sive in Communi, most annak oltalmára magokat hittel le kőtőttek, minden meg kűlőmbeztetés nélkűl azt a' részt kóvessék jővendöbennis, a' melly a Nemzettséges űgynek előmenetelit keresi.
Harmadszor: Valamiképpen a' meg nevezett Magyar országhi | |
[Utolsó lap:] [per] Dominum Dominum nostrum Clementissimum in oppidum Huszth Comitatus Maramarosiensis, ad 8vum diem Mensis Mart˙. Anni 1706. Congregatorum praefixa et Celebrata.
Vay Adam m. p. (P. h.)
G. Pekri Leorincz m. p.
(P. h.) G. Mikes Mihály m. p.
Kalmanczay Istvan m. p.
(P. h.)
(P. h.)
Teleki Mihálly m. p.
(P. h.)
Kemény Simon m, p.
(P. h.)
Barcsai Abraham m. p.
(P. h.)
Vass Daniel m. p.
(P. h.)
Josika István m. p.
(P. h.)
Ez annál fontosabb nyilatkozat, mert az angol és a hollandi közbenjárók már a nagyszombati békealkudozások elején figyelmeztették a magyarokat, hogy az uralkodóház semmi szín alatt nem engedi át Erdélyt Rákóczinak, hanem inkább valami más fejedelemséggel kárpótolja. A fejedelem gyanította, hogy a miniszterek, kik inkább kezöket vágatnák le, mint Erdély átengedését aláírják, nyilván az Ausztriai Háznak fiúágon való kihalásáról gondolkodnak s azt szeretnék, hogy akkor is az Ausztriai Ház leányági maradéka hordozza kezében Erdélylyel Magyarország zaboláját.* Ő maga kész volt Erdélyről lemondani, ha a nélkül is biztosítják hazánk szabadságának helyreállításáról; de az Ausztriai Házból még idáig egy királyunk sem volt, ki a törvényeket megtartotta volna.* Akkor még arra gondolt, hogy a magyar király felsősége alatt legyen Erdély fejedelme s mint ilyen a magyar alkotmányosság természetes kezese. Ezt nem a Habsburgok iránt érzett gyűlölete sugallta; másfél esztendő mulva a bajor választóval, mint esetleges magyar királylyal szemben is szabályozni kívánta az erdélyi fejedelem helyzetét.* Ellenzett minden követelést, a mi független fejedelmi jellegét sértené.* Azért izente meg a török portának is, hogy készebb kibékűlni a római császárral, mint – a szokott évi ajándékon kívül – adót fizetni a szultánnak.* De a huszti országgyűlés Német- és Törökországtól egyaránt független Erdélyt akart; mire a fejedelem újból kijelentette,* hogy az erdélyi fejedelemség dolga olyan közügy, a mely nélkül meg nem békűlhet. Nem boldagúlhattak tehát vele mindazok, a kiket 1706 első felében az udvar azért küldött hozzá, hogy Erdély birtokát magánügynek tüntessék föl. Ragaszkodott ahhoz a területhez, a melyet a gondviselés rendelt számára.* «Én már ezekről sokszori declaratiókat tettem s írtam, a melyektől hazám javát óhajtó s kereső elmém, szívem habozó változásokkal se nem csüggedezik, se a jövendőnek félelmétől meg nem változik mondta volt egyízben.* – Lássa az édes hazám, ha maga oltalmára alkalmatosnak akar-e tenni, avagy azzal nem gondolván, maga maradékinak jármot akar hagyni nyakában? Szokott mondásom szerint: quo fata vocant, virtus secura sequitur...»
Rákóczi Okolicsányi Pálhoz 1705 deczember 26. Arch. R. I. 449.
Rákóczi Szirmayhoz 1705 deczember 26. U. o. 451–2. és 1706 januárius első hetében, 463.
Vetésy levele 1707 október 13- ikán. Fiedler, I. 302–3.
Rákóczi 1706 januárius 4-ikén. Arch. R. I. 462.
Rákóczi utasítása a portai követek számára 1706 januárius 9. U. o. 472.
Rákóczi Okolicsányihoz 1706 május 13- ikán. U. o. 543–4. v. ö. levelét Szirmayhoz. Arch. R. I. 554.
Stepney Harleynak 1706 június 14. Simonyinál, III. 75.
Rákóczi Károlyihoz május 15. Arch. R. I. 544-
A szenátus Érsekújvárott valóban bevette a 23 békepont közé másodiknak, hogy «Erdély az Ausztriai Ház uralma alól kivétetvén, fejedelmét szabadon válaszsza».
Azonban az udvar hallani sem akart erről, sőt arról sem, hogy az erdélyi urak Rákóczinak, mint erdélyi fejedelemnek követei jelenjenek meg a nagyszombati értekezleten. Hiszen Erdély égészen a császár kezében van s kormánya már be is nyujtotta az ország kívánságait. A kormány és az egész ország tiltakozott Rákóczi megválasztása ellen, mert «személyét útálják.» Nincs tehát semmiféle okuk ezen a világon, hogy az erdélyiek ügyét az ő nevében szorgalmazzák.* A közbenjáró hatalmak képviselői szintén úgy vélték, hogy a különben is a kívánatok beadása után (június 14.) érkezett erdélyiek nem képviselhetnek olyan országot, a mely tiltakozott Rákóczi fejedelemsége ellen s a bécsi udvarnál keresett pártfogást.* Mialatt a czímet keresték, hogyan tárgyaljanak mégis velük,* Wratislaw Érsekújváron június 30-ikán szemébe mondta Rákóczinak, hogy a császár utolsó magyar alattvalóját is szívesebben elösmerné erdélyi fejedelemnek, mint őt.* Biztosította, hogy Burgau grófságot (Ulm és Augsburg közt) és a felső-pfalzi Leuchtenberg herczegséget, a melyeket imént koboztak el a bajor választótól,* független német fejedelemséggé alakítják számára s ülést és szavazatot adnak neki a német birodalmi gyűlésen, magyarországi jószágait is meghagyják, de Erdélyben meg nem türhetik. A fejedelem azonban kijelentette, hogy nem czélja családjának emelése, mert ő a háborút egyedül hazája szabadságáért kezdte s ehhez születése csatolja. Most még hálásabbnak kell lennie hazája iránt, a mely rábízta a kormányt. De ő az erdélyi fejedelemséget sem követeli s beéri vele, ha a király megtartja a Diploma Leopoldinumot. Ha ebben csak személye az akadály, a választásról szóló oklevelet visszaadja az erdélyi rendeknek, hogy mindkét félnek tetsző fejedelmet válaszszanak. Nem bánja, ha legkisebb szolgáját teszik is helyébe. Ebben a szellemben nyilatkozott a fejedelem később kedves nénjének is, Aspremont őrgrófnénak, a ki az udvar felhatalmazásával biztosította, hogy a császár mindent megad, az egy Erdélyt kivéve.*
Wratislaw a közbenjárókhoz június 13. Simonyi, III. 71.
Rechteren Wratislawnak 1706 június 24. Simonyi, In. 89–91.
U. o. III. 110., 113–5., 118–9., 119–122., 122–3., 125–9.
Stepney Harleynak július 13. U. o. III. 140.
Histoire du Prince Ragotzi (1707.), 216. Stepney Harleynak 1706 július 10. Simonyi, III. 160. Burgan őrgrófság a Habsburgoké volt 1805-ig, a mikor Bajorországhoz kerűlt; a sváb tartományban, a Dunába ömlő Mindel mellett feküdt. Leuchtenberg fontosabb, mivel 220 km2-re terjedt s herczegi rangú tartománygrófjának űlése és szavazata volt a birod, gyűlésen. 1616–1707 közt, a Leuchtenbergek kihaltával, a bajor választóké, 1709–1714-ig Lamberg herczegé volt; azután visszakerült Bajorországhoz. Történetét megírta Wittmann (1852.) és Brunner (1862.)
Rákóczi emlékíratai, 179–181. (Hist. des révol. V. 295–7.)
)
Leuchtenberg herczegség térképe, részlet egy közelkorú térképről.
Még abban is csak nehezen nyugodott volna meg, hogy a béketárgyalások idején ő is, a császár is erdélyi fejedelemnek nevezzék magukat;* pedig mennyire nem kereste ezt a czímet, abból is kiviláglik, hogy az erdélyi fejedelemséget megválasztása után nyiltan csak 16 hónap mulva s akkor is a szécsényi országgyűlés kívánságára fogadta el.* A szécsényi törvényt s nem a maga érdekét követte. A nagyszombati tárgyaláson már június 29-ikén és 30-ikán eldőlt, hogy a szövetkezett magyarok el nem állanak az Erdélylyel kötött uniótól s hogy Erdélyt nem áldozzák fel a császáriaknak.* Viszont az udvar sem mint Rákóczi, sem mint az erdélyi szövetkezett rendek követeit nem akarta odabocsátani az erdélyieket a nagyszombati tárgyalásokhoz, hanem csupán mint az erdélyi elégületlenek küldötteit. Bercsényi gróf meggyőzte a közbenjárókat, hogy nálunk egy vármegyének is vannak rendjei, Erdélyből pedig hét vármegye: Hunyad, Fehér, Torda, Aranyosszék, Kolozs, Belső-Szolnok, Doboka most is Rákóczinak engedelmeskedik s az ő erdélyi kormánytanácsa őrzi a magyar és székely nemzetek pecsétjeit is; az udvar azonban nem engedett.
Rákóczi 1706 június 19. Rádaynak. Arch. R. I. 553.
Stepney Harleynak július 2. Simonyi, III. 108.
Bővebben Thaly, Bercsényi, III. 740–2.
«Elejétől fogva általláttam, – írta a fejedelem* – hogy semmi egyébre a bécsi udvar annyira nem czéloz, mint hogy Erdélynek egyszer tett választását semmivé tehesse, vagy pedig a békesség megszakítását saját nagyravágyásomnak tulajdonítsa.» Abban a meggyőződésben élt, hogy a lemondással nem teheti magát érdemetlenné a fejedelemségre, mint; II. Apafi Mihály. Ha az erdélyi rendek másként gondolkodnak, nem kívánja letett hitökkel kényszeríteni őket, hogy érette hadakozzanak. De vak volna, úgymond, a ki be nem látná, hogy őket ezzel a magyarországi békességből is kirekeszteni akarják; mert a mint beleegyezünk, hogy ne szövetséges rendeknek, hanem elégedetleneknek nevezzék őket, elösmerik vele, hogy nincs joguk tanácskozni az ország dolgairól; s hogy erdélyi rendeknek csak a császár híveit lehet nevezni. Ha pedig ezek a hallgatagon elösmert rendek nem akarnak elszakadni a császár uralkodásától: hogyan tekintsék jogosnak azt az elszakadást, a melyet az elégületlenek szövetsége mondott ki?
Rákóczi Bercsényihez július 5. Arch. R. 558–9.
Július 23-ikán Stepney már kedvtelenül írta, hogy a békealkudozások véget értek s hogy mindenki Wratislaw erdélyi politikáját tartja a szakadás okának.* Wratislaw és maga a császár szerint a magyarok nem akarják a békét; pedig Bruyninx szerint* megköthetnék, ha meghagynák Erdélyben a szabad fejedelemválasztás jogát. Ezen az áron Magyarországgal régen megbékűlhettek volna s nem kellene attól tartaniok, hogy a török erdélyi fejedelemmé teszi Rákóczit. Nem köthetnek addig békét, míg Erdélyt Rákóczinak nem adják.* A török az erdélyi fejedelemválasztást nem tekintette volna a karlóczai béke megsértésének. És ha a választás a béke megkötése után történnék, a császár pártfogása alatt álló választott fejedelemtől nem követelnének adót. Másképen állana a dolog egy független fejedelemmel szemben, kivált ha az segítséget kérne a császár ellen.* De a bécsiek inkább bevárják a törökkel való szakítást, mint hogy Erdélyt átengedjék Rákóczinak.* Rákóczi többször biztosította Stepneyt, hogy – Thököly példáján okúlva – a török pártfogását csak a legnagyobb szükségben kérné. De az udvar inkább koczkáztatja Magyarországot, mint hogy lemondjon Erdélyről.* A közbenjáróknak, a kik ebben az ügyben július 18-án magával Rákóczival értekeztek, az volt a felfogásuk, hogy ha a magyarok lemondanának Erdélyről, gyalázatosan elhagynák szövetségeseiket s nemsokára maguk is olyan szolgaságra jutnának, mint az erdélyiek. Szabad országban élő embernek fájdalmas látni a leigázásnak ezt a tervét.*
Simonyinál, III. 165–6.
Stepneyhez 1706 november 15. U. o. III. 278.
Bruyninx Stepneynek, deczember 8. U. o. III. 278.
Sutton Stepneyhez, szeptember 26. U. o. 250–1.
Bruyninx deczember 15. U. o. III. 287.
Stepney Harleynak, deczember 27. U. o. 294–9.
Stepney Harleynak, 1706 július 20. U. o. III. 158–9.
Rákóczi megfogadta Illésházy István százesztendős tanácsát, hogy kétfelé ne szakítsa az országot s messzebbre és a jövendőre is nézzen.* Ezért kívánta Magyarország és Erdély egyesülését, a mi – legalább a papiroson – meg is történt. De Illésházy óta Magyarország nagyidőre elvesztette szabad választása jogát s így tulajdonképen nem kétféle, magyar és erdélyi, hanem csak egy: erdélyi szabad választásról volt szó. Ebben pedig ragaszkodnia kellett Bocskaynak szintén százesztendős végrendeletéhez, hogy Erdélyben, a nemzet egységének veszedelme nélkül, külön fejedelemnek kell uralkodnia.* Máskülönben elvesz Magyarország alkotmánya, szabadsága is. Ez az erős megggyőződése okozta a nagyszombati békealkudozások megszakítását.
Szalay, Magyarorsz. tört., IV. 497.
Katona, Hist. Crit. XXVIII. 665.
