XI. RÁKÓCZI ÉS HORVÁTORSZÁG.
XI.
RÁKÓCZI ÉS HORVÁTORSZÁG.
RÁKÓCZI ÉS HORVÁTORSZÁG.
HŰSÉGES emberei Rákóczinak oly területeken is akadtak, a melyekre állandóan császári ágyúk voltak kiszegezve; pl. az erdélyi szászok földjén vagy Horvátországban. A fejedelem kezében utolsó eszköz volt a kényszerítés. Nemzetiségi politikájának alapja a kölcsönös megértés, a mit azonban sohasem keresett a magyar nemzeti eszme rovására. De szerinte egy emberélet nem elegendő arra, hogy átalakítsa és megváltoztassa Erdély három törvényes nemzete szellemét. Megilleti az a dicséret, hogy az új időktől kívánt nemzeti szellemet nemcsak Erdélyben, hanem egész Magyarországban megteremteni törekedett. Innen van, hogy Erdély uniójával egyidőben Horvátországot, mint társországot is megnyerni törekedett a nemzeti ügy számára.
Horvátország legdélibb részén 1568. óta végigkígyózott a katonai határőrvidék, ellenben magyar igazgatás alatt állt a drávántúli kerület, vagyis Valkó-, Pozsega-, Szerém- és Verőcze megyék területe,* a melyet csak egy évtized mulva kezdtek Szlavóniának nevezni és Horvátországhoz számítani. Ez az Új-Szlavónia sohasem volt ország, mint a régi, a mely alatt a mai Horvátország három főmegyéjét, Zágrábot, Kőröst és Varasdot értették. Horvátország éppen ezekben az időkben kezdett mai területén kialakúlni s így nagyon természetes, hogy Rákóczinak számolnia kellett vele, mint a független Magyarország alávetett (partes subjectae) és kiegészítő részével.
Esterházy Pál nádor rendelete 1711 februárius 23. Pesty, Száz levél Horvát. országról, 14.
Azonban a horvátok Rákóczi barátjának, gróf Batthyány Ádám bánnak halála (1703 augusztus 26) után szintén a nemzeti ügy ellenségei közé szegődtek. Hálásak voltak I. Lipót iránt, ki tántoríthatatlan hűségüket magasztalva, pár héttel azelőtt osztrák kormány alól horvát kormány alá rendelte az Unna, Kulpa és Száva közt levő területet.* Lajos bádeni őrgróf gróf Pálffy János altábornagy kinevezését azzal ajánlotta I. Lipót figyelmébe, hogy megbízhatik személyében, erélyében, buzgóságában, tehetségében.* Jenő, savoyai herczeg is őt tartotta legalkalmasabbnak a «lázadók» leverésére.* 1704. elején bánná kineveztetvén, mindjárt szervezte is az ellenforradalmat Horvátországban. Két esztendő mulva gróf Forgách Simon szemére vetette, hogy felesége okos asszony létére búsul, mert tudja, hogy a magyarok a jövő nemzedék szabadságáért küzdenek, ő pedig üldözi őket.* A bán azt felelte, hogy ha felesége még tízszerte szomorúbb volna is, akkor sem szegné meg a császár iránti hűségét. Nem a magyarokat üldözi ő, hanem a király ellenségeit.* Bercsényi szerint azonban* Pálffy soha nem hazudik nagyobbat, mint mikor magát nem hazudni mondja. Pálffy nevéhez a kegyetlenségeknek egész sora tapad; a bán teljes kiméletlenséggel tört a kuruczokra s rácz és horvát hadait, ha talán akarta is, nem tudta meggátolni a Dunántúl rablásában, égetésében s még az asszonyoknak, gyermekeknek is legyilkolásában.* Később* Rákóczi mégis Isten csodálatos munkájának tartotta, hogy példa nélkül ellenségünk kormányzását Pálffynak, a magyarnak kezére adta és juttatta oly időben, midőn az idegen nemzet végrehajtani kívánja nemzetünk fölött magában régen kimondott ítéletét. Tőle remélte a békét, a küzdelmek sikerének biztosítását. Ez a háború vége felé tett nyilatkozata eléggé megmagyarázza, az egész küzdelem alatt miért nem mondott le soha arról a reményéről, hogy a horvátokat megnyerheti a szabadság ügyének. De még a fölkelés végén is hiában intette, feleljen meg Pálffy János a Feldmarschalnak: lázadó volt-e a magyar, vagy csak a jogát védte?* Bercsényi pedig megvallotta, hogy jobban fél a Pálffy színes magyarságától, mint a Heister mérgétől, mert sokat megcsal az ő magyarsága.* Ő maga sohasem hitte, hogy «az a férfiú, kire az udvari visszahatás egyik legromlásosabb eszköze volt bízva,»* buzgó híve lehessen az alkotmány helyreállításának. «Magyar emberrel volt ugyan dolgom, – írta utóbb a fejedelem is* – de olyannal, a ki szivvel-lélekkel a némethez szitott.»
1703 július 10-iki rendelet. Szalay, VI. 142. Kukuljevics, Arkiv, II. 60–64.
Levele 1703 november 15. Arneth, Prinz Eugen, I. 469.
U. o. 229.
Forgách Pálffyhoz 1706 márczius 27. Simonyi, II. 587.
Pálffy Forgáchhoz 1706 márczius 29. U. o. 588–590.
Bercsényi Rákóczihoz 1709 október 3. Arch. R. VI. 358.
Thaly ítélete róla: Századok, 1882. 488., Hadtört. Közlemények 1890. 415. Lánczy Gyula védelmezte: Századok, 1890. 293–4.
1710 november végén. Arch. R. III. 199., 202.
1711 februárius 11. Károlyi önéletírása, II. 291.
1711 januárius 29. Rákóczihoz. Arch. R. VI. 686.
Lánczy a Századokban, 1890., 293.
Rákóczi önéletrajza, 194.
Erdődi és Vöröskői gróf Pálffy János.*
Erdődi és Vöröskői gróf Pálffy János. Cserna Károly rajza a gróf Pálffy János pozsonyi kastélyában lévő eredeti olajfestményről.
Gróf Pálffy János névaláírása.*
Gróf Pálffy János névaláírása 1710. aug. 27-ikén kelt oklevél eredetije a marosvásárhelyi Teleki-levéltárban. Olv. Comes Joannes Palffy m. p.
Lipót király azonban örvendett, hogy a horvátok a bánnak, ennek az ő szemében gondviselésszerű embernek, kineveztetését örömmel fogadták. Kérte őket, legyenek hívek ezekben a nehéz időkben; őseiket követve, siessenek szorongatott trónja segítségére. Hogy pedig harczi kedvöket növelje, ismételten megigérte a határőrvidék polgárosítását.*
I. Lipót a horvátokhoz 1704 januárius 24., 27. Kukuljevics, Arkiv, II. 64–66. Margalits, Horvát tört. repertorium, I. 23.
Ugyanekkor (1704. januárius 18) Rákóczi szintén figyelmeztette a horvátokat, hogy a visszacsatolásban nincs mit bízniok. Országuk, mely a magyar korona tartománya, tulajdonképen a stájer kormánytól függ; országuk néhány elszakított részét nyiltan a szomszédos osztrák tartományokhoz kapcsolták; s néhány megyére, korlátolták a bán hatóságát, mely valaha három országra terjedett ki. Reméli tehát, hogy a horvát nép vele közösen fog harczolni a szabadságért. Hiszen benne is horvát vér csörgedezik, mert édes anyja horvát s vele együtt dicsőséges ősök ivadéka. Önmaga nem nagyravágyásból, hanem hazaszeretetből fogott fegyvert. Ha tehát valaki, a közjó hátravetésével, nyiltan vagy kéz alatt neki ellenállana, mint a haza szabadságainak és törvényeinek árulója, érezni fogja a tűz és vas bosszuló súlyát.*
Margalits, II. 741. Szalay, IV. 142.
A horvát rendek azonban a varasdi gyűlésen februárius 20-ikán nem neki, hanem ellene a királynak ajánlottak meg 15.000 zsoldost a Dráva vonalának védelmére.* Károlyi Sándor azonnal hadakat küldött a Dráva felé, de csakhamar meggyőződött róla, hogy «a horvátországiaktól hajlandóság semmi úttal sem lehet».* Mindamellett a fejedelem azt remélte, hogy nagyobb nehézségek nélkül elfoglalhatja a horvátországi kikötőket, kivált ha meggyőzheti a lakosokat arról, hogy a spanyolországi összeköttetésnek tetemes hasznát látják. E végből XIV. Lajost arra kérte, utasítsa a nápolyi spanyol kormányzót, hogy őt hadi szerekkel és katonákkal segítse. Ennek láttára a török felhagyna azzal a titkos tervével, hogy újból Dél-Magyarország rovására akarjon terjeszkedni.* Azonban július 5-ikén I. Lipót már megdicsérte a horvátokat, hogy nem csatlakoztak Rákóczihoz, sőt küzdöttek is ellene; őseik módjára maradjanak is hívek az uralkodó-házhoz, mely fentartja jogaikat, szabadságaikat, kiváltságaikat.* Három hét mulva viszont gróf Forgách Simon írt hozzájuk, mielőtt átkelne a Murán és a Dráván. Mivel Rákóczi mintegy az égtől küldve fogott fegyvert s igazságos fegyverei mindenütt győzedelmeskednek, csatlakozzanak hozzá, hogy felszabadítsa őket az Ausztriai Ház igája alól s jó régi szomszédságukkal elvesztett régi szabadságukat is helyreállítsa.* Forgách hadai benyargalták a Mura mentét, de a horvátok tovább is ellenségeink maradtak.* Csínom Palkó nótájában a kurucz kicsúfolta «a nagyszájú» horvátot, kinek fekete (parasztnak való) a csizmája, hosszúnyakú, kurtafarkú, görcsös a paripája; nincs egyebe, csak egy rossz, rozsdás «kalabérja,» életlen szablyája, – «sokszor száznak sincs közöttük egy pipa dohánya».* Csatlakozásuk mégis nagyot fordított volna a szabadságharcz dolgán. Azért történt, hogy Rákóczi fejedelem, éppen a szerencsétlen zsibói csata után, Bethlenből 1705 november 17-ikén, Vojnovics Józsefet újabb felhívással küldte a horvátokhoz, szövetkezzenek vele a közös szabadság oltalmára, máskülönben hazaárulók módjára bünteti őket.* Talán ez a felhívás bírta Pálffyt arra az elhatározásra, hogy mikor az udvar deczember 10-ikén Bruckból Bécsbe hivatta, ne fogadja el az olasz hadsereghez való küldetését; mert neki, mint horvát bánnak, esküje értelmében, különben sem szabad Magyarországon kívül szolgálnia.* Harmadfél hónap mulva (1706 februárius 24.) Wiener-Neustadtba ment, hogy hadat gyűjtsön a magyarok ellen* abban a városban, a melyben egy horvát bánt a magyarok szabadságának keresése miatt egy emberöltővel azelőtt lefejeztek. Egy hónap alatt 22 kornyétaaljból és 2 zászlóalj németből állt a hada s a nyáron mindössze 8000 emberrel csatlakozott Starhemberg Guidó fővezérhez. Stepney angol követ szerint* ezer német rendes katonáján kívül «a többi horvát, oláh, rácz és más ily barbár nemzetekből áll, kik több kárt okoznak mint maga az ellenség».
Wienerisches Diarium, 1704. 56. sz. Szalay, VI. 143.
Szarka Zsigmond Károlyihoz Csáktornyáról 1704 márczius 6. Arch. R. I. 214.
Fiedler, II. 445. Szalay, VI. 165.
Margalits, I. 23.
Forgách a horvátokhoz 1704 július 27. «Urbarium, 1714.» 67–70. l. (Dési gimn. könyvtár).
Rákóczi emlékíratai, 91., 97.
Thaly, Adalékok, II. 91.
Fiedler, II. 589., 47. sz.
Stepney Harleyhoz 1705 deczember 12. Simonyi, II. 273.
Rákóczi 1706 márczius 29. Arch. R. I. 504.
Stepney Harleyhoz 1706 augusztus 14. Simonyi, III. 193. V. ö. Thaly jegyzeteit Rákóczi emlékírataihoz 184., 234.
Időközben a fejedelem a miskolczi tanácsülésből 1706 februárius 8-án Horvát-, Tót- és Dalmátországot határozottan felszólította a szövetséghez való csatlakozásra.* Hallotta is, hogy a francziák a tenger felöl, Horvátországon át akarnak segítségére jönni* s örvendett, hogy «Horvátország felől jobban lengedeznek a franczia szelek».* Pálffynak akkor még csak 4000 embere volt a Dráva mentén és sikerült is Csáky Mihály tábornokot helyéből kinyomni; de, úgy látszik, nem sokat tartott «a franczia szelektől», mert más csatatérre, a császáriakkal való egyesűlésre törekedett. Ha folytatni lehetett volna a Vojnovics vállalatát, a fejedelem szerint «jobban megindúlt volna Pálffyban a bolha».* Azonban így is bízott a horvátországi tervekben; csak attól tartott, hogy csorba esik rajta, ha csakugyan 15.000 angol és hollandi megy Olaszországba.* Ilykép a bécsiek újból kedvökben jártak a horvátoknak. A király május 26-ikán megdicsérte hűségöket. Remélte, hogy a magyar «lázadók» ellen jövőre is segítik s megigérte, hogy hálás lesz irántuk.*
Thaly, Bercsényi, III. 519. Szendrei, Miskolcz tört. I. 337. Századok, 1879. 297. Laszowszki 64 levele 1708-ig, Vjesnik Arkiva, 1905. VII. 229-236.
Rákóczi 1706 márczius az. Arch. R. I. 495.
Rákóczi április 13. U. o. t. 524.
Rákóczi április 2. U. o. I. 504.
Rákóczi április 17. U. o. 528.
Margalits, I. 23. Kukuljevics Arkiv, II. 67–68.
Mindamellett báró Vojnovics, a kit Rákóczi ezredesnek nevezett ki, Boszniában megkezdte a táborozást. Török és bosnyák hadakat szedett, hogy segítségükkel fölkelésre bírja a granicsárokat, kik Rákócziban vértanú bánjuk, Zrínyi Péter unokáját látták. A fejedelem szeptember 28-ikán a nagyvezirt török levele szerint* biztosította, hogy a jó szomszédság kötelességeit és feladatait a háború alatt mindig tiszteletben tartotta. Most arra kéri, hogy a magas oszmán birodalom és a hírneves magyar nép között a korábbi időben teljes vonzódással megőrzött és fentartott barátságot ne feledje el s teljesítse követeinek (kétségkívül a segítősereg szedésére is vonatkozó) kérését. Nyilvánítsa kegyességét vele és e hírneves néppel szemben s nyujtson minden lehető módon segítséget a ravaszsága és álnoksága következtében felülkerekedett Ausztriai Ház ellen viselt háborújukban. Mindezt a külső hatalmak küszöbön állónak tartották, mert a konstantinápolyi császári követeket, Guarient, fatuskónak, gyávának és kapzsinak tartották.* Különben is azt beszélték,* hogy Rákóczi már 1703 óta 80.000 tallér évi adót fizet a töröknek, ki erdélyi fejedelemmé akarja tenni,* és sürgették,* hogy a növekedő franczia befolyással szemben a szultánt a karlóczai béke pontos megtartására figyelmeztessék. Gróf Herberstein Ernő tábornok, a bródi és gradiskai végvidék parancsnoka, a boszniai basa előtt már deczember 15-ikén tiltakozott, hogy Rákóczi számára török-horvátokat toborozzanak. Vojnovics azonban továbbra is sűrűn levelezett egyes horvátokkal. Kis-Oláhország, mely alatt Horvátország legdélibb területét, a mai Lika-Krbava-megyét értették, már októberben elfogadta tőle Rákóczi nyilt leveleit s vele egyesűlten Kosztajnicza elfoglalásával akarta a támadást kezdeni. Ezt a horvát lakosságot Tiell, a haditanács alelnöke, már is nyilt ellenségnek tartotta. Azonban a fölkelés elmaradt, mert a szultán 1707 elején Vojnovicsot és a mellé rendelt franczia ezredest a bosnyák területről kitiltotta.* Bercsényi meg is írta Rákóczinak,* hogy Vojnovicsnak minden dolga csak icz-ficz-vicz. Jobb volna Károlyit odaküldeni Erdélyből, hogy a Szerémségen és Szlavónián át támadja meg Horvátországot.
Kelt a hedsra 1118. évében Dsemadi. ul- ŕkhir hó 20-ik napján. Eredetije a konstantinápolyi diváni Hun-ajunban. (Dr. Karácsonyi Imre szíves közlése és fordítása.)
Sutton Stepneyhez 1706 szeptember 26. Simonyi, III. 250–3.
Illésházy, az új kanczellár, november 15. U. o. III. 262. Coljer konstantinápolyi hollandus nagykövet 1707 februárius 7. U. o. III. 305–7.
Bruyninx 1706 deczember 8. U. o. III. 278.
Harley Stepneynek deczember 21. U. o. 289–290. Stepney válasza deczember 28. U. o., 294–299.
Thaly, A dunántúli hadjárat. Századok, 1879. 296–300.
Bercsényi 1707 márczius 26. Arch. K. V. 374–5.
Starhemberg Guidó névaláírása.*
Starhemberg Guidó névaláírása. Arneht: «Prinz eugen von Savoyen» cz. művéből vettük. Olv. Johann Wenzel Graf Wratislaw.
Zalaegerszeg.*
Zalaegerszeg. XVII. századi tusrajz a Történelmi Képcsarnokban.
A fejedelem még mindig bízott ennek megnyerésében. 1707 februárius 3- ikán a rozsnyai tanácsülésből felhívta a horvát és szlavón rendeket, szövetkezzenek még az országgyűlés megnyitása előtt a magyar rendekkel; hogy ha a nemzet nélkülök diadalmaskodnék, ne legyenek kirekesztve a diadal gyümölcsének élvezéséből.* Foglalkozott a Horvátországba való betörés gondolatával is. Nem attól tartott, hogy a németek megelőzik, hanem hogy a sánczokat és az átjárókat megerősítik, a horvátok pedig fölkelnek ellene; a támadás czélját tehát titkolni szerette volna.* Gróf Esterházy Antal csakhamar be is tört Horvátországba; s nagyobb erővel a feladat teljesen sikerűlhetett volna, mert maga a bán is úgy találta, hogy a horvátok nem szivesen harczolnak, ha német ezredek nincsenek velök.* Mostantól fogva valóban csak annyiban számítottak, a mennyiben Pálffy János, Draskovich János, Jellachich Miklós, Gotthal Péter alatt a császári seregbe beosztva küzdöttek.* Horvátország 1708-ban mindössze 1020 embert adott Rákóczi ellen, de azzal a kikötéssel, hogy a horvát hadak Egerszegen és Keszthelyen túl ne menjenek, mert szabadságaik és kiváltságaik értelmében az országon kívül nem tartoznak katonáskodni.* Sőt gyanúba is keveredvén, hogy közűlök néhányan a kuruczokkal leveleznek, I. József gróf Keglevich Pétert küldte ki királyi biztosnak az ügy megvizsgálására.* Vége felé a granicsárok már úgy megunták a háborút, hogy mikor a rendek 1709-ben ismét 1500 embert szavaztak meg a magyarok ellen, csapatostúl vándoroltak ki Törökországba.*
Szalay, VI. 389.
Rákóczi Károlyihoz 1707 október 24. Arch. K. u. 116–7. 1709 januárius 29. U. o. u. 440.
Pálffy Starhembergnek, Századok, 1880. 35.
Rákóczi emlékíratai, 184., 235., 253., 255. a jegyzetekben.
Szilágyi, A M. Tört. Társ. soproni kirándulása, 83. (Melléklet a Századok 1883-ik évi kötetéhez.)
U. o. 83–84.
U. o. 84.
Mindezekből kitűnik, hogy a nemzetiségiek között a fejedelem bizonyos fokig a horvátokra és a szerbekre is számíthatott, a kik pedig részben határőrök voltak s így katonai fegyelem alatt állottak. A bécsi udvar valóban vele szemben tett először sikeresebb kisérletet, hogy a délszlávokat a nemzeti ügy ellen fölhasználja. Hatása azonban katonai erejénél tovább nem terjedt. S van igazság a zágrábi egyetemi ifjuság egy részének 1906. évi nyilatkozatában, hogy jelentősek ezek az események, a melyeket a világtörténelemben felejthetetlen, hatalmas dolgok idéztek elő. Jelentős az a kor, a melyben Rákóczi szerepelt, mert abban az időben horvátok és magyarok egy véres tragoediában egyetértve állottak egymás mellett.* S Rákóczira alkalmazhatjuk a nagy horvát költő, Karnarutics szavait:*
Budapesti Hírlap 1906. 296. sz. a Hrvacka Pravo után.
Vuchetich Sándor fordítása.
«A ki halni dicsön, becsülettel rohant,
Égbetörő hírét mindig zengi a lant …
Nem hal meg a neve és el nem enyészik,
Míg a folyók zúgnak, fönn lesz örökkétig!»
Égbetörő hírét mindig zengi a lant …
Nem hal meg a neve és el nem enyészik,
Míg a folyók zúgnak, fönn lesz örökkétig!»
