XVII. A FEJEDELEM ERDÉLYI ÚTJA.
XVII.
A FEJEDELEM ERDÉLYI ÚTJA.
A FEJEDELEM ERDÉLYI ÚTJA.
A FEJEDELEM és a szenátus 1707. februárius 5-ikéig maradt Rozsnyón.* A tanácsnak az utolsó napokban jelentette be, hogy még a tavaszszal elfoglalja erdélyi fejedelmi székét,* Bemenetelét mind a két hazára szükségesnek találván, megbízta Vay Ádámot, menjen előre s Hadadon vagy más alkalmas helyen Pekri Lőrinczczel, Mikes és Teleki Mihálylyal s a két Barcsayval beszélje meg az országgyűlés összehívására s az ő bevonulására vonatkozó dolgokat. Tájékozódjék a fejedelmi beiktatásoknál követni szokott szertartásokról, a fejedelmek udvartartásáról és a kincstári jószágokról.* Teleki Mihály őt már az esztergomi táborban megbiztatta,* hogy a német kijövetelével az egész Erdély újabban meghódol és a nemesség visszatér hűségére. Hiszen még a labancz Teleki László is rosszul érezte magát Szebenben. «Őrjöngenek az emberek és mi javainktól, boldogságunktól megfosztva kínlódunk e könyörületlen szász veremben. Az Isten szállaná meg az emberek kevélységét szent lelkével és tanítaná meg arra, hogy adják meg az Istennek, a mi az Istené, a császárnak, a mi a császáré!»*
Februárius 4. és 5. napjairól még vannak a fejedelemnek a tanácsból kelt rendeletei. (Arch. R. III. 15–18.; Aszalay udv. titkár tévedése lehet, hogy februárius 4-ikén egyik rendeletét mégis Munkács várából keltezi. (U. o. 16.)
Rákóczi eml. 202.
Kelet nélkül, Arch. R. II. 6–8.
Rákóczi Telekihez 1706 augusztus 22. Erdélyi Nemz. Múzeum, okl. törzsgy. (Köntzey ajándéka.)
Teleki László 1706 szeptember 19. Mike-gyüjt. Erdélyi N. Múzeum.
A rozsnyói Rákóczi-ház.*
Újabb felvételek, rajzok és metszetek után Richter Aurél rajzolta.
Október 30-ikán a fejedelem a borsodi Tibold-Daróczon táborozott, mikor az erdélyi megyék «a fejedelem rájok való gondviselése után újólag kiszabadúlván és mintegy halálos betegségből felgyógyúlván», valóban «nagy örömmel, eltökéllett jó lelkiösmerettel futottak kegyesen oltalmazó szárnyai alá». A vármegyék szónoka tiszta szívvel és lélekkel kívánta, hogy az Úristen őt édes nemzetünknek az egyiptomi igából való kiszabadításra csodálatosan kimutatván, édes hazájokba hamarosan behozza, békességesen és nagy örömmel méltóságos fejedelmi székébe ültesse és hosszas esztendőkre – ellenségeinek bosszújára és megszégyenítésére – szerencsés, boldog országlással megáldja. Megköszönték, hogy «nem tekintvén mostani esetöket», fejöknek megkegyelmezett; de kegyelmet kértek jószágaikra nézve is.* A fejedelem még aznap írásban közölte velök kedvező határozatát.* Velőkig ható szavakban előre bocsátotta, az Ausztriai Ház milyen zsarnoki módon uralkodott rajtuk. Dicsérettel emlékezett meg a nemes vármegyéknek buzgóságáról, melylyel a szabadság visszavívására a magyarországi nemes rendekkel nemcsak szövetkeztek, hanem őt szabad akaratjokból fejedelmöknek is választották. A midőn azonban az ellenség hadi szerencséje és nagyobb ereje következtében Erdélyből kivonúlnia kellett, keserűséggel hallotta, hogy «a maguk szabadságának oly drága munkájához, és hozzá, fejedelmökhöz szorosan tartozó kötelességöknek levetkezésével őt nemcsak megtagadták, hanem – a mint kérésökben is bevallják – az ellenség álnok hitegető, édes beszédeit s keresztényi hit alatt adott kegyelmét elfogadván, tulajdon vérök, életök s nemzetök drága szabadságai és belső részei ellen való fegyverkezésre és ellenségeskedésre hittel tettek igéretet. Nevezetes és czégéres bűnük miatt példásan büntethetné őket; azonban, egynéhány főbbet kivéve, a nemes vármegyék tagjainak mégis kegyelmet adott személyökre nézve. Csupán jószágaik elkobzását rendelte el; azonban megengedte, hogy azoknak visszaadatása iránt egyenként folyamodjanak hozzá. Ebben az ügyben Beszterczére 1707. januárius 10-ikére országgyűlést hívott össze.*
Kemény gyüjt. az Erd. N. M.-ban.
Rákóczi az erdélyi vármegyékhez, október 30. U. o.
Fehérmegye levele főispánjához, Pekri Lőrincz tábornokhoz 1706 deczember 22 (Teleki-lt., T. S. oszt. 3268. sz. eredeti fogalmazat. Fehérmegye követei Olasz Jakab és Hatvani György voltak.
Báró Tige a gyűlés megtartását és a kuruczok megerősödését akadályozni akarván, az év elején Debreczen alól, hol Rabutintól elvált, ismét Erdélyre rontott; de nem Nagy-Váradon át, a honnan a kuruczok Kolozsvár alatt várták, hanem Déva felől. Csak Szeben megsegítése után, februárius 1-én indúlt Kolozsvár felé, a melyet azonban a Bethlen-bástya felrobbantása után sorsára hagyott. «A kincses Kolozsvárból koldús Kolozsvár lőn a kétféle had között; annál több kerített magyar város sem vala Erdélyben: az is elpusztúla Rákóczi miatt.»* Kocsárd alatt Pekri fölverte Tiget és visszaszorította Szeben alá, de nem aknázta ki győzedelmét; mindamellett erősen biztatta a fejedelmet Szeben bevételével és bejövetelét sürgette. A fejedelem – Rozsnyóról Munkácsra menve – februárius 8-ikán Sárospatakról értesítette,* hogy már szinte útban is van «a nemes haza sokféle zűrzavarokkal összeegyeledett állapotának Isten szent segedelméből mindnyájokat megörvendeztető rendbe és karba állítására». Hadi segítséget azonban a nagy fagyok miatt csak tavaszra igérhetett. A nála éppen eznap tisztelgő erdélyi követséget biztosította,* hogy «bemenvén a hazába, oly rendbe kíván minden dolgot állítani, melyből mindenekre nemzetünknek régen kívánva várt és óhajtott boldogúlása terjedjen és állandóképen maradékainknak is megörökösödjön». Februárius 11-ikén már ismét Munkácson volt,* hogy erdélyi útjára, készületeket tegyen.* 15-ikén onnan hirdetett Marosvásárhelyre* márczius 28-ikára országgyűlést a fejedelemségbe való beiktatásra, a melyre a Részek (Partium) vármegyéit is meghítta. Eleink – szólt – sok időtől fogva repeső szíves óhajtással várták az egész világ előtt nagy emlékezetben forgó nemzeti szabadságunk helyreállítását. Azt azonban az Ausztriai Ház az örökös királyság behozatalával gyökerestül felforgatta és elnyomta. Mikor a szabadság újabban lábra kapott, porából megelevenedett és édes hazánkban állandó megmaradását mutogatja; de megerősítése végett értelmünket, akaratunkat, minden tehetségünket egyesíteni kell a mostan hirdetett országgyűlésben és minden tettökben.* Pár nap mulva – márczius 3-ikán – jóváhagyta a beszterczei országgyűlés határozatait* és kedvesen fogadta, hogy a rendek őt újból behítták. «Reá hűséges óhajtással és kivánsággal váró híveit személyes jelenlétével és a régtől sokféle sanyargatásokkal küzködő haza zűrzavaros állapotának a jó rendbe való hozás által kívánatos szabadsággal díszeskedő csendesség megujúlásával nemcsak megörvendeztetni, hanem Isten szent segedelme által mintegy új életre támasztani és vezérelni kívánta.»
Cserei Hist. 373.
Arch. R. II. 18–20.
U. o. 20.
Rákóczi Darvayhoz, Arch. R. II. 20.
Rákóczi eml, 203., de 1706 végéről mondva, a minthogy a fejedelem a rozsnyai tanácsülést mindvégig 1706 keretében beszélte el.
A helyre nézve azonban még febr. 21. is habozott. A gyűlést legjobban szerette volna Kolozsvárt megnyitni, a beiktatással Gyulafehérvárt folytatni s egy harmadik helyen (talán Marosvásárhelyt) befejezni. (Rákóczi Vayhoz, Arch. R. II. 23.)
Biharvármegye és Debreczen meghívója u. o. II. 22.
Rákóczi Pekrihez u. o. 30.
De Tige cz. tábornok névaláírása.*
De Tige cz. tábornok névaláírása a marosvásárhelyi Teleki-levéltárban őrzött 1707. szept. 26-ikán kelt oklevélről. Olv. de Tige.
A kolozsvári Bethlen-bástya.*
A kolozsvári Bethlen-bástya. Cserna Károly rajza.
Munkácson őt ebben az időben a vendéglátás színe alatt nagyon fontos külső politikai tárgyalások tartóztatták. Már februárius 26-ikán megérkezett hozzá Bercsényi feleségestül, márczius elsején pedig Szkólyából Szienyiavszka herczegné, 300 lengyel katonával és sok úrral.*
Tsétsi János krónikája, MHH. XXVII. 306.
A főtábornok nagyon vidám tervet készített erre a találkozásra. A mint megjön a herczegné, a mulatságot újra kezdik, nyájas kedvvel vígadnak; pénteken (márczius 4.) készülődnek, szombatra Ungvárra mennek, vasárnap hip-hoppolnak, hétfőn is farsangolnak, kedden kedvvel végeznek. «Szerdán? E bon! Bu (wo) ist der Herr Oremus? Durt wohnt er a kapliczában!»* A fejedelem nagyjából jóváhagyta és követte is ezt a «regulamentalis opiniót», de a zajos ünnepségek színe alatt komoly tanácskozások folytak. XIV. Lajos már tavaly megvásárolta Rákóczi számára a Szobieszka Mária lengyel királyné jaraszlói uradalma felét 800.000 livreért;* a fejedelem még 1706. november 28-ikán megbízta Fierville ezredest, hogy ebben az ügyben értekezzék a herczegnővel.* A szerződést saját neve alatt nem köthette meg, mert az őseinek lengyel honosságáról szóló oklevelét a lengyel országgyűlésen még ki nem hirdették.* De Bonac marquis tehát, a XII. Károlynál levő franczia követ, Bilinsky gróffal, a korona fő maréchalljával úgy szerződött, hogy azt a herczegnő nevére írják,* a miben most a fejedelem is megnyugodott,* Lehet, hogy ekkor megint szóba hozták Rákóczi lengyel királyságát, a melyet a herczegnő ekkor még a svéd király segítségével akart megszerezni rokonának. A fejedelem viszont csak úgy nyujthatna segítséget Lengyelországnak, ha a svéd király biztosítná őt támogatásáról; mert e nélkül nem teheti ki hazáját új háború viszontagságainak, az oroszok és a kozákok barbár betöréseinek.* Most, márczius 10-ikén, megizente neki, hogy seregének egy részével kész Lengyelországon át a fölkelésre hajlandó Sziléziába nyomúlni.* Ha Károly ekként előbb nyomúlhat Csehországba s a császárral szemben összefog a magyarokkal, Magyar- és Erdélyország függetlenségét nemcsak kimondani, hanem biztosítani is lehetett volna. Pedig a munkácsi zajos farsangolásnak éppen ezeket a nagy terveket kellett takargatnia.
Bercsényi Rákóczihoz februárius 18. Arch. R. V. 365.
Rákóczi eml. 309. Rákóczi Krucsaynak 1712 május 20. Arch. R. III. 740.
Rákóczi Krayhoz 1706 november 28. Arch. R. I. 686.
Rákóczi önéletr. 212.
Rákóczi eml. 308.
Rákóczi Krayhoz, 1707 márczius 17. Arch. R. II. 58.
Rákóczi Potoczki kijevi palatinusnak, 1707 januárius 16. Arch. R. II. 8.
Szalay a Századokban, 1870. 12.
Gróf Bercsényiné, Csáky Krisztina grófnő.*
Gróf Bercsényiné, Csáky Krisztina grófnő. Az eredeti olajfestmény gróf Csáky György Napoleon birtokában.
A herczegnő távozása után márczius 12-ikén (a tervezettnél egy nappal későbben) végre csakugyan megindúlt Erdély felé.* Ungvárt Bercsényiék vendégszeretetét élvezve, harmadnap folytatta útját.* Jó híreket hallott. Károlyinak az alföldi Maros mentén, Esterházy Antalnak és Bottyánnak a Dunántúl voltak sikerei s Bercsényi Lipótvár ostromához készült. Ezeknek a híreknek hatása alatt a nádor és a labancz urak az ország alkotmányos szabadsága érdekében a király elé terjesztett emlékíratukban* maguk is sürgették, engedje meg az erdélyieknek, hogy maguknak a magyar királytól függő fejedelmet válaszszanak, a kihez azonban a Részek ne tartozzanak. Bizonyára megnyugodtak volna a már megválasztott Rákócziban is, ha ezt a korlátozást elfogadja. Hiszen Erdélyből már jóformán csak Szeben, Déva, Fogaras és Brassó volt a császáriak kezén.
Rákóczi eml. 205. Márczius 12. Munkácson kelt levelei. Arch. R. II. 45.
Ungvárt márczius 13–15. U. o. II. 46–57.
Szalay, VI. 398. Horváth, VI. 461–4.
A fejedelem kísérete egyre nőtt, a mint Ecseden (márczius 17-ikén), Túnyogon (márczius 18-ikán), Szatmáron (márczius 19-ikén), Erdőszádon (20–21-ikén), a szilágyi Czikón (22–23-ikán) és Szamosújfalun (23-ikán) át Erdély határaihoz közeledett. Itt várták az erdélyi urak; Teleki Mihály, a ki három vonalban állította fel a partiumbeli sereget, Mikes Mihály, Barcsay Ádám, Bethlen János, Bartha András stb. A fejedelem lóháton, feltett süveggel fogadta Teleki és Mikes üdvözletét. Válaszában elmondta, mi czélja volt kezdettől fogva. Igen nyájas beszéddel adott hálát Istennek az eddigi sikerért s mindnyájokat biztosította kegyelméről. Benn, a fejedelem szállása előtt, Mikes üdvözölte a fejedelem kornyétás udvari hadát, mire Vay Ádám udvari kapitány felelt.*
Teleki Mihály naplója, márczius 23. Teleki.lt.
Másnap a fejedelem Teleki Mihályt, Barcsay Ábrahámot, Bartha Andrást egy levéllel követségbe küldte Marosvásárhelyre a rendekhez s később maga is utánuk indúlt. Csákigorbón, Szinnyén keresztül 26-ikán ért Désre, «eleinek kedves lakóhelyébe», hol másnap 31-ik születésnapját töltötte. Szivét fölvidította a hely szép, kies fekvése; de elméjét mód nélkül felháborította az országban növekedő zűrzavar, a hatalmasok kegyetlen uralkodása, sarczolása. Úgy látta, némelyek nem azért fogtak fegyvert, hogy általános legyen a szabadság; hanem hogy most ők kövessék el, a mit valaha a német tett.* Kedvetlenül folytatta útját Bálványosvár alján, Mátén át a kolozsi Nagynyulasra, a hol egy ezreddel gr. Pekri Lőrincz fogadta.« Pekriben ugyan senki sem bízott – írta a fejedelem;* de ravasz és hatalmas szónok lévén, sok zavart okozhatott». A fejedelem márczius 30-ikán érkezett Mezőbándra,* az utolsóelőtti állomásra, hol azután négy napot töltött. A rendek már másnap megválasztották a három nemzet és a Részek egy-egy követét az üdvözlő küldöttségébe, a melyet a fejedelem harmadnap nagy díszszel fogadott.
Rákóczi Bercsényihez 1707 márczius 27. Arch. R. II. 61.
Rákóczi emlékíratai, 206.
Teleki naplója márczius 30-ikáról. Emlékírataiban (206. l.) a fejedelem rosszul emlékezett, hogy a megnyitási határidő előtt tíz nappal érkezett meg; mert a határidő márczius 28. volt.
Barcsai Ábrahám névaláírása.*
Barcsai Ábrahám névaláírása, a marosvásárhelyi Teleki-levéltárban lévő 1709. decz. 12-én kelt oklevélről. Olv. Barcsai Abraham.
Nagyon elégedetlen volt a beiktatás föltételeivel; úgy vette észre, ezek azért olyan szigorúak, hogy ne valósíthassa meg ősei egykori törekvését, családjában örökössé ne tehesse a fejedelemséget. Ösmerve Rákóczinak az örökös királyságról vallott nézeteit, senki sem vádolhatja azzal a következetlenséggel, hogy örökös fejedelemségre tört volna. Csak később, száműzetése első esztendejében tartotta kívánatosnak, hogy Erdély az ő családjának örökös fejedelemsége s a magyar királyok hűbérese legyen, ha nem akarják, hogy a török ismét elfoglalja; azonban a fejedelemséget akkor is szabad választatása alapján követelte vissza.* Ellensége volt a korlátlan uralkodásnak is, hiszen évek óta küzdött ellene; «utat keresvén a fejedelmek megzabolázására».* Már a szécsényi országgyűlésen kijelentette, hogy a tárgyalásnak és az ország kormányzásának meghatározása teljes szabadsággal a rendek joga.* Később, a versaillesi udvarban, XIV. Lajos kormányzása szelleméhez közeledett;* de most azt tartotta, hogy valamint ő nem kívánja mások jogait csorbítani, úgy azt sem engedheti; hogy akárki is piszkálhasson fejedelmi és földesúri jussaiban.* A szabadságharcz kitörésekor különben is egyedül tőle függött, hogy a nép első lelkesedését fölhasználva, a rendek összehívása és választás nélkül legyen Erdély fejedelme. De a választott fejedelmekre mindig gyanakodnak s ha tulajdon lelkiösmeretök meg nem nyugtatná őket, folytonosan szerencsétlenek volnának. Pedig a legábrándosabb dolog azt hinni, hogy esküvel és törvénynyel köthetnek meg olyat, a kit saját lelkiösmeretök meg nem köt.* El volt határozva, hogy inkább visszafordúl s a városba be sem megy, mintsem elfogadja Apafi hitlevelét, melynek több pontja ellenkezett a fejedelmi méltósággal.* Április 4-ikén módosításokkal ősei hitlevelének kiadásában állapodott meg a rendekkel. Néhány pontot csak azért hagyott meg, hogy a közte s az ország közt származható bizalmatlanságot eltávoztassa; mert «némelyek olyanok, hogy ha kérték volna, sem cselekedte volna, nemhogy arra ne esküdjék, hogy nem cselekszi».*
Rákóczi Besenvalhoz 1711 november 24. Fiedler, II. 488. Szalay, Rákóczi bujdosása, 178.
Rákóczi Szirmaynak 1706. januárius 4. Arch. R. I. 463.
Rákóczi önéletrajza, 177.
Intelmei a fejedelmek számára u. o. 172–5.
Rákóczi 1708 április. Arch. R. II. 256.
Rákóczi eml. 211–2.
U. a, 206.
Rákóczi Bercsényihez, 1707. április 4. Arch. R. II. 62–3. Teleki naplója április 4-ről.
A Rákóczi-ház Désen.*
Újabb felvételek, rajzok és metszetek után Richter Aurél rajzolta.
A hitlevélnek tizenkilencz pontja volt.* A fejedelem megfogadta, hogy mindenkit személyválogatás nélkül megoltalmaz a négy bevett vallásban; de nem bírhatta rá a rendeket, hogy a másik háromnak módjára helyreállítani engedjék a katholikusok püspökségét.* Kijelentette, hogy a Magyarországgal kötött uniót megtartja, a haza törvényes szabadságához illő békét szerez. Az országokkal, kivált a törökökkel jó szomszédságot tart, az ország tisztjeit meghagyja, minden nemzetből összesen 12 tanácsost választ. Az ország határait, végházait el nem idegeníti, a szabad fejedelemválasztás jogát megőrzi, a tanácsban és az országgyűlésen a szólásszabadságot biztosítja. A sérelmeket országgyűlésen megszünteti, a kiváltságokat, adományokat tiszteli, igaz törvényt szolgáltat s mindenkinek szabadságot enged igazsága előmozdításában. A régi, el nem törölt törvényeket megtartja, a főispánt a vármegye kellő vagyonú nemeseiből nevezi ki; a székelyeknek, szászoknak saját nemzetökbeli tiszteket ad. Az ország rendeit térítvények adására, akaratlan szolgaságra nem kényszeríti s ha ezt a hadjáratot befejezi, a hazafiakat külföldi hadjáratra ki nem viszi.
A marosvásárhelyi országgyűlés I. t.-c.-e. Az Erdélyi N. Múzeumban levő példányról közölte Thaly, Tört. Tár, 1897. 580–3.
Rákóczi eml. 206–7.
Ezek után bevonúlása s fogadtatása rendtartásait szabályozta. Mivel a régi szokásokról már a legöregebbek sem tudtak, elhatározta, hogy a magyar királyok koronázásánál szokásos módon iktattatja be magát.
