Metélt ruha.
Metélt ruha.
Szintén az Anjoukori viseletből jött át a XV. századba a felemás és csikos szövetekből készült felöltők használata (29. 3. – 30. 1. – 32. 7, 9. – 37. 7, 8.). Hihetőleg ezt nevezték őseink metélt ruhának, a mit a régi szójegyzékek a sokszinü, tarka vagy csíkos ruhát jelentő «polimita» szóval vesznek egynek, a magyar elnevezésnek tehát nyilván az a magyarázata, hogy nem maga a szövet volt már eredetileg is tarka vagy csíkos, hanem más szövetből szabták ki az egyik szinü ruharészeket, megint másból a másik szinüeket, a mely eljárás különösen a csíkos felöltőnél nagyon is érthetővé teszi a «metélt ruha» elnevezést. Ezek a felöltők az Anjoukoriakhoz hasonlóan testhez állók és rövidek voltak s a czombnál lejebb sohsem értek.*
Előfordul különben a felemás név is vásárhelyi Erdélyi János végrendeletében (1472): «Item parvulo meo Blasko unam tunicam felemas et unum pileum cum pennis ac caligam meam lego.» Teleki Okl. II. 114. – A Schlägli és Beszterczei szój. sz. polimita a. m. «metelt ruha», a «polymita» alatt általában sokszínű, tarka vagy csikos ruhát értettek; ugyancsak «metélt ruhának» magyarázzák a «catabretá»-t, a Schl.sz. ezt jelenti még a «spatulos is, míg a B. sz. a. m. «kieus», a mit Tagányi K. (Századok. 1893. 322.) – a latin szót az asszonyi fejéket jelentő «spatalium» rontott alakjának tartva – «köves»-nek, drága kövesnek magyaráz.
A XV. század második felében is divatozott egy testhez álló, vágott dereku s legfölebb a czombig érő rövid felöltő. Elől a két szárnya oly keskeny volt, hogy nem ért össze, hanem zsinórral, szalaggal fűzték össze; ilyen p. az aacheni magyar ifju rövid kabátja (34. 1.). Mátyás uralkodásának vége felé bővebb lett, úgy, hogy össze lehetett kapcsolni, mint Thuróczi krónikájának képeiből látjuk (XVII. 4.), egyébként pedig megmaradt régebbi formája. Jellemző még az alján, oldalt alkalmazott háromszög alaku kivágás, amit Sz. Imre csiksomlyói oltárképén is látunk.*
Ez a francia «jacquette» «jacke», a német «schecke». (Hottenroth id. m. II. 77, 86, 152. l. 40. t. 10.) Weiss id. m. 222, 228. – A csiksomlyói Sz. Imre-képet l. Arch. Ért. VI. 1886. 132. Nyilván ez a felöltőt érti V. Erdélyi János a «jopula» alatt (jopulam meam novam de barhano factam 1472-ki végrendeletében Tel. Okl. II. 114.
