Tabirruha.
Tabirruha.
A XV. század dereka felé találjuk azokat a kivágott nyaku, buggyos újju, czombig érő s alul szegélyezett bő felöltőket, melyek az olaszoknál divatozó «tabarro»-nak felelnek meg s mint tudjuk, őseinknél tabirruha néven voltak ismeretesek. Ezek még mindig a régi tunika módjára készültek s alakjukra nézve nagyon jellemző az öv alatt mereven szétálló, sürü ránczokat vető aljuk. A németeknél, kik «tappert»-nek nevezték, jóval hosszabb ez a felöltőnem, mint nálunk, hol az olaszos forma terjedt el; Froissard krónikájának boroszlói példányában, mely 1468 körül Merész Károly burgundi herczeg számára készült, a Valois Lajos kikosaraztatásának és Zsigmond király esküvőjének jeleneténél ilyen olaszos divatú, rövid tabirruhás alakokat találunk (35. 8.); hasonló formájú, virágos szövetből készült felöltőt visel a magyar király étekfogójának jelzett s a bécsi udvari könyvtár birtokában levő XV. századbeli kártya egyik alakja (38. 2.); mindegyiknél fontosabb bizonyíték azonban Magyarországon divatozó formájára nézve a háromszékmegyei killyéni falfestmény, mely Szent Lászlót ugyanebben a tunikaszerű, szétálló aljú tabirruhában ábrázolja (31. 2.); ez utóbbinál a szövet mustrája is figyelemre méltó.*
Hottenroth id. m. II. 86, 164. l. – Heyden id. m. (trappert néven) 114–115. l. Weiss id. 214, 218, 222, 228, 232. – A «tappert» «tabarro» németeknél és olaszoknál csak a XIV. sz. második felében kezd jobban elterjedni. Nálunk már 1317-ben említi Péter szöllősi plébános (tabardam cum vario volutam) Anj. Okl. I. 417. s tekintve, hogy a bolgár nyelvben is megvan a szó (tabarin), úgy látszik, délkelet felől terjedt el Közép-Európába. A Beszt. szójegyz. sz. a «tabyr ruha» nevet a hosszú ruhát jelentő podus szóval veszi egynek.
