VIII. VÉGH JÁNOS
VIII. VÉGH JÁNOS
Egyszer (valamikor nagyon régen, talán nem is igaz már azóta) egy nagyon örvendetes esemény érte a dicsőségesen uralkodó házat, s el lőn rendelve, hogy minden templomban ünnepélyes hálaadás tétessék az Úrnak.
Egy jámbor kálvinista pap (Végh Jánosnak az öregapja) sokáig nem akart hallani erről a dologról, de mikor állásvesztés terhe alatt újból ráparancsolták, mégis föllépett a szószékre s kezdé:
Felsőbb rendeletre könyörgöm hozzád, Úristen, hogy…
Ilyen felsőbb rendeletre összpontosul a budaiak bizalma Végh Jánosban.
Húsz esztendeje lakik már Óbudán a kapások közt s mint ügyvéd ő árvereztette el a szőlőiket.
De hát a pillék is a gyertya lángjába szeretnek röpülni…
Végh Jancsi bácsi különben becsületes ember, és senki sem tud rá semmi rosszat, az igaz, hogy jót még úgy sem tud.
Mindig Tiszával tartott – beszélik azon korcsmában, ahol a naponkinti kriglit megissza –, mert a világ sohasem törődött azzal, hogy kivel tart Végh János.
III. Richárd azt mondta: »Egy országot egy lóért!«
A budaiak megfordítva mondják, Véghet ígérik – Országhért? Nem: – Országh helyett.
Apró, piciny emberke. Nincs benne semmi ellenmondás. T. i. semmi aránytalanság, aminő Nagy Sándorban vagy Thiersben volt.
Alacsony állásból minden érdem nélkül emelkedik a parlamentbe. Az ember szinte hajlandó volna ezt tőle megirigyelni, ha nem jutna eszébe, hogy iszen megfontolva a dolgot, ő tulajdonképpen csak budai követ lesz.
Az pedig nem nagy hivatal.
