A zöldség- és gyógynövénytermesztő
A zöldség- és gyógynövénytermesztő
A zöldségtermesztés, vagy ahogyan nevezték, a konyhakertészet, Entz Ferenc korában országosan még kisebb jelentőségű volt. A háztartások többnyire saját szükségletüket termelték meg. Kivételt a nagyobb városok jelentettek, ahol sok volt az ellátatlan. Ezért a városok környékén a céhekbe tömörülő kertészek foglalkoztak zöldségtermesztéssel. Már a reformkorban erős konkurrenciát jelentett a városkörnyéki paraszti termelés a céh tagjai számára. A céhek életvitelében ekkor fokozott küzdelmet váltott ki a paraszti termelés távoltartása a városi piacoktól.
Bár a zöldségtermesztés nem volt jelentős országosan, bizonyos kedvező adottságokkal (ökológiai, közgazdasági stb.) rendelkező tájakon csíráiban jelentkeztek a később nevessé váló zöldséges körzetek. Így a szentesi, békési, hevesi, nagykőrösi és a pesti körzet a reformkorszakban kezd körvonalazódni. Jelentős tájak is alakultak. Entz Ferenc említi munkáiban a csallóközi és Kalocsa környéki hagyma, a Fajsz környéki gyökérzöldség nevességét és keresettségét. A zöldségek közül a korszakban szinte egyetlen növénynek volt népélelmezési rangja, a fejes káposztának. A káposztát az országban mindenütt termelték, sőt a földesúr ebből az egyetlen kertészeti növényből szedetett dézsmát. A zöldségtermesztéssel szembenállott a magtermesztés elmaradottsága. Szinte minden zöldségmagot külföldről szereztek be. A városok körül és a feudális birtokokon bár más céllal – foglalkoztak a zöldségek hajtatásával is.
Entz Ferenc mezőkomáromi évei alatt a fiatal gyümölcsös közteseként termelt nagyobb mennyiségű, a háztartási keretek szükségletén túli zöldséget. A pesti fanöveldében jelentősebb felületen kezdett zöldségeket termeszteni, célja volt a magyar zöldségszükséglet hazai biztosítása, a melegágyi – ahogyan nevezte: üzdei – hajtatás kiterjesztése és a magyar zöldségmagtermesztés kialakítása. Ezek érdekében az iskolai oktatást megelőzően a magyar háziasszonyokhoz szólt, őket igyekezett minél jobban megnyerni a konyhakertészetnek. Az anyagi előnyök mellett a kerti munka végzését orvosi szempontból is fontosnak vélte, és ezek az érvek háziasszonyoknál sem lehettek közömbösek.
Az egyes zöldségfajok termesztési eljárásainál sohasem feledkezett meg étrendi hasznosságuk ismertetéséről sem. A kertész Entz mögött mindig ott volt az orvos Entz is. Különösen ostorozta a városi ülő életmód elterjedésével párhuzamosan jelentkező fokozódó étvágytalansági és emésztési zavarokat. Kora tavasszal a retek, spárga, saláta, míg egész évben a hagyma, ill. pirospaprika kedvező gyógyszerként használható fel szerinte e betegségek ellen.
A paradicsom jelentősége Entz Ferenc korában kezdett gyorsabban nőni. A pesti kertészek specialitása volt a »paradicsomalma«, vagyis a paradicsomtermesztés, 1 növény általában 1 forintot jövedelmezett (15–20 alma ŕ = 3–6 krajcár/db.). A metszés fontos kelléke volt a termesztésnek. Szilassy György módszerét (a korai magvetésből származó növényeket dugvánnyá vágja, mert gyökereztetés után gyorsabban fejlődik rajta a paradicsom) tartotta kedvezőnek, követésre méltónak. De említést tett a párizsi kettős hasznosításról, amikor burgonyára oltják a paradicsomot.
Fontosnak vélte a kobakosok termesztését, ezek kitűnően fejlődnek a szőlő égöve alatt, de ugyanakkor gyors fejlődésük bőséges trágyázást és öntözést kíván. Az utóbbi pedig tudományos feladat (mikor és mennyit öntözzünk). Táplálkozási jelentőségük is indokolta terjesztésüket. Magyarországon a dinnye különleges elbírálás alá esett. – Szontágh Gusztáv munkássága a dinnyetermelés terén mérföldkő volt. Megállapításai nemcsak fellendülését segítették elő, hanem számtalan más élettani és növénynemesítési, virágzásbiológiai kérdést oldottak meg. – Entz Ferenc az egyes növényfajoknál mindjárt azok tartósítására is gondolt. Az uborka esetében a Csepel-szigeti savanyítási módot ajánlotta, a káposztánál a Mayerffy-féle savanyítást.
A haszonkertészet egyik alapjának a hajtatást tartotta, ezért különös gondot fordított a melegágyi kultúrákra. Mivel véleménye szerint – helyesen – a hajtatásnál a napfény a fő hiánycikk (ugyanis a meleg, a levegő, a víz, a tápanyag és a föld biztosítható) a fő feladat, úgy állítani be a melegágyakat, hogy a napfény minél tovább érje. Ennek kell minden mást alárendelni. A hajtatás során minden ténykedésnek biológiai alapon adta magyarázatát. Elvetette kora gyakorlatát, amely szerint a farsang utolsó vagy Gertrúd napján kezdték meg a kertészkedést. A természet nem a kalendáriumhoz igazodik, mondta, ezért az embernek is a természetet kell követnie. Déli, napos fekvésben már korábban, míg hűvösebb kitettségben később kell kezdeni a munkát.
A zöldségmegtermesztésnél meg kell szüntetni külföldi függésünket. Lehetőségünk adva van, csak élni kellene vele. Ezért saját vagy mások ismert magtermesztési módszereit mindig a hazai viszonyokhoz alkalmazva ismertette. A fajtatisztaság biztosítására gondosan figyelmeztette követőit. Virágzásbiológiai, termékenyülési kérdéseket főleg akkor boncolgatott, ha a fajták keveredése könnyen előfordulhatott beporzás útján.
A magyar zöldségtermesztés terén betöltött szerepére jól utal az a tény, hogy amíg az 1850-es évek elején szinte az egész ország zöldségmagszükségletét Mayr Károly pesti magkereskedése el tudta látni, addig halála idején sok magkereskedés volt Budapesten, és egy-egy található volt már a nagyobb vidéki városokban is.
Entz Ferenc igen nagy gondot fordított a gyógy- és fűszernövények termesztésére. Hazánk legtöbb kertjében virultak e növények. Avatott kézzel kell bánni velük – hangsúlyozta – mert az áldás hamar átokká válhat. Orvosi megfigyeléseket, tanácsokat is adott. Nem elég okszerűen művelni a növényeket, hanem azoknak gyógyerejét is szükséges minél jobban megismerni. Ez ellenkezett az addigi hazai gyakorlattal, amely szerint csak a termesztési kérdéseket tárgyalták e témakörön belül, a felhasználást nem, mivel azt nem kertészeti, hanem orvosi feladatnak tartották.
Rövidesen támadások özönével kellett szembenéznie. Válasza a támadásokra a következő volt „Megengedjük, hogy a kertészet szoros feladata csak a körül forog, miszerint a tárgyalása alá vett növénynek művelési módját megismertesse; akár legyen az már régóta haszonkertjeink divatosa, akár pedig csak most felismert hasznavehetőségénél fogva felavatottja. De mivel az esetek többségében a mívelési módnak ismerete a növény tulajdonainak és hasznainak megismertetését is feltételezi: el nem kerülhetjük, miszerint annak is egy kis időt s tért ne engedjünk soraink között. Már pedig a szokás, szükség és a különbféle hasznavehetőség szerzi meg a különbféle növényeknek kertjeinkben az incolátust; s ennek következtében sok helyütt el sem kerülhetjük, miszerint több kerti növényeinknek a konyha körüli technikai, kereskedelmi stb. hasznait röviden ne érintenők; hát miért ne többi közt az orvosiakat is; miután éppen ezek azon indokok, mellyekért nekik kertjeinkben helyet engedünk. A hasznos ismeretek népies elterjedésével nagyobb szükséget pótlunk, mint ha kenyeret osztanánk. És ezen igazság leginkább ott ötlik szembe, ahol a népet a többiek mellett azon növények gyógyhatásával is megismertetjük, mik szokásból és szükségből házi kertjükben eddig is már helyet foglalnak. Sőt meggyőződésünk, hogy általában véve szükséges minden természetrajzi tárgy tulajdonára nézve józan felfogással bírnunk, de annál inkább a gyógyhatásos növényekről, ha a babonának, a helytelen vagy káros alkalmazásnak elejét akarjuk venni. Ha pedig már a mondottak igazságát, a dolgot egész általánosságban véve, kénytelenek vagyunk bevallani: akkor Magyarországra nézve éppen elkerülhetetlen szükséget pótolunk, ha népünket, a keze alatt forgó gyógynövények valódi tulajdonaival, és így azok okszerű használatával megismertetjük. A ki elszigetelt puszta – lakóiknak sorsával megismerkedett és köztük élt; a ki látta, hogy az egy személyben saját magának építőmestere, faragója, nádazója, stb. az szívéből kívánni fogja, hogy egyszerű bajaiban legalább addig orvosa is legyen, míg alkalma akad a távol lakó rendes orvosnak tanácsával és biztosabb segedelmével élni; ha pedig már a késsel bánni kénytelen: ismerkedjék meg annak tulajdonaival is, nehogy avval sértegessen vagy szinte őljön ott, ahol segélyt nyújtani vélt.”
A válasz, úgy látszik, kimerítő, pontos és elfogadható volt a támadók számára, mert tovább folytatta a gyógynövények ismertetését és jottányit sem tért el elveitől. Adott körülmények között álláspontja helyes volt. Entz Ferenc a gyógy- és fűszernövényeket orvosi szempontból csoportosítva ismertette. Az erősítők között tárgyalta a következőket: menta, citromfű, zsálya, levendula, ruta, izsóp, kakukkfű, majoranna, bazsalikom, borsfű, tárkony, koriander, ánizs, kapor, kömény, édes kömény, paprika, kerti mustár, sáfrány. A gyengítők között a mák és a dohány ismertetésére került sor. A paprikát, illetve a piros paprikát kimerítően taglalta. A zsíros főzés ellenszere az emésztés elősegítésére az erős paprika – szerinte – így a magyar konyhán el nem hagyható.
Magyarországon nagy területen termesztették Entz Ferenc idejében a mákot, gyógynövényként azonban még nem használták fel. Csak 1845 körül vált ismeretessé, hogy Bayreuth-ban Heumann a termesztett mákból olyan mákonyt (ópiumot) nyert ki, amely megegyezett a keletről hozottal. Entz Ferenc is megpróbálta az eljárást, és saját orvosi gyakorlata számára 250 mákfejből nyert 1 latnyi (kb. 3 dkg) mákonyt. Tapasztalata alapján javasolta a hazai mákból az ópiumkinyerés megindítását gyógyászati célból. Sajnos, javaslatát nem vették figyelembe, csak mintegy 80 év múlva került sor erre, amikor Kabay János megkezdte Büdszentmihályon az ópium kinyerését.
Entz Ferenc nagy reményeket fűzött a gyógynövénytermesztés növekedéséhez. Véleménye szerint ez feltétlenül humanus lesz az emberiségre nézve, mert csökken majd párhuzamosan a gyógyszerek ára is. Sokan ugyanis azért halnak meg idő előtt, mert nem bírják fedezni a gyógyszerek költségeit.
