ÉLET A BUDAPESTI AGYSZÖVETTANI INTÉZETBEN
ÉLET A BUDAPESTI AGYSZÖVETTANI INTÉZETBEN
Egyetemi tanulmányai befejezése után Környey a Schaffer Károly vezette Agyszövettani Intézetbe került Lenhossék Mihály ajánlásával. A két tanárt szoros barátság fűzte össze, a központi idegrendszer iránt mindketten nagy érdeklődést tanúsítottak. A Schaffer-intézet akkori munkatársai valamennyien kiváló és nagyon termékeny – főleg a kóros agy szövettani elváltozásai iránt érdeklődő – szakemberek voltak. Közülük is kiemelkedett Miskolczy Dezső. Ő volt az, akivel a fiatal Környey a munkája során felmerülő problémákat megbeszélhette. Az akkori egyetemi rendszerben, különösen egy elméleti intézetben a főnök és az alárendelt közötti kapcsolat meglehetősen laza volt. Főleg a tudományos munkák megbeszélésénél, no meg az egyes vizsgálati anyagok bemutatásánál volt alkalom a személyes kapcsolatra, s így a laboratórium vezetője jelentette mindenfajta fontos információ forrását. A rendkívül lelkiismeretes és nagyon precíz, az átlagosnál is nagyobb kritikai érzékkel rendelkező Környey rövidesen elnyerte Miskolczy rokonszenvét. Barátságuk egész életük során fennmaradt, s Miskolczy mindaddig, míg tehette, egyengette Környey életútját.
A 20-as évek elején nem volt nehéz a neurológiai irodalommal lépést tartani. A neurológia ugyan már önálló szakma volt, de még aránylag kevesen művelték, és ennek megfelelően a szakfolyóiratok száma sem volt áttekinthetetlen. A jelentősebb német nyelvű folyóiratok a Deutsche Zeitschrift für Neurologie, a Zeitschrift für die gesamte Neurologie und Psychiatrie s az Archiv für Psychiatrie voltak. Angol nyelvterületen a Brain és az amerikai Archives of Neurology and Psychiatry, valamint a francia Revue-k. Elszórtan jelentek meg közlemények anatómiai, élettani, belgyógyászati, szemészeti és sebészi folyóiratokban, de ezeket ügyesen összefogta a referáló folyóiratok őse, a Zentralblatt für Neurologie und Psychiatrie. Ezeket a folyóiratokat többnyire azok is írták, akik olvasták. A két nagy természettudományos folyóirat, a Nature és a Naturwissenschaften főleg rövid, alaptudományokhoz tartozó közléseket fogadott el. Arra, hogy néhány évtized múlva milyen folyóirathalmaz fogja elborítani a könyvtárak polcait, akkor még senki sem gondolt.
Schaffer az intézetéből megjelent munkák különlenyomatait gyűjteményes kötetekben – melyeknek a Hirnpathologische Beiträge címet adta – külön megküldte a fontosabb intézmények vezetőinek. Ez akkortájt – a személyes kontaktus felvételének nehézségei miatt – felért egy, az intézet tudományos tevékenységéről szóló jelentéssel. A Nobel-díjas spanyol Santiago Ramon y Cajal, a bécsi neurológiai intézet (Obersteiner-intézet), majd később az antwerpeni Ludo van Bogaert voltak Schaffer, ill. a harmincas évek elejétől Schaffer és Miskolczy mellett a különlenyomatokból összeállított kötetek szerkesztői és nagyvonalú kiadói.
A gyűjteményes kötetek az intézeteket nagy termelékenységre sarkallták. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy a szerzőiknek mikor volt idejük a közleményüket megírni, nem beszélve a dolgozatok anyagának előkészítéséről, rendezéséről s a hozzá tartozó szakirodalom elolvasásáról. Igaz, utóbbival akkor még könnyű volt szintet tartani. Ezek a kötetek manapság a szakkönyvtárak hátsó soraiban találhatók, de annak idején impozáns számukkal és többnyire elegáns kötésükkel a könyvtárak értékes szakmai és bibliográfiai kincsei is voltak.
A fiatal Környey két első dolgozata fejlődéstani jellegű. Két remekbe szabott kis munka: az egyik a magzati idegrendszer fejlődésmechanikájához (Arch. f. Psych. 72:755. 1925), a másik a középagy fehérállományának kialakulásához az élet első hónapjaiban (Z. ges. Anat. 81:620. 1926) szolgál adatokkal.
Az 1925-ös év az Agyszövettani Intézet sorsában jelentős változást hozott. A váratlanul meghalt Moravcsik Ernő helyére az Ideg- és Elmekórtani Klinika élére a budapesti kar Schaffert hívta meg. Schaffer eleinte vonakodott a meghívást elfogadni, de többek, így Korányi Sándor unszolására végül a meghívást elfogadta, azzal a feltétellel, hogy az Agyszövettani Intézet felszerelésével és személyzetével együtt a klinika önálló osztályaként fog működni. Végül is az intézetnek a klinikára való áthelyezése mindenféle vonatkozásban szerencsés lépésnek bizonyult. A tudományos anyag jelentősen megnövekedett, az orvosok közelebb kerültek a gyakorlati orvoslás gondjaihoz.
Az intézet helyváltoztatását követően Schaffer, új pozíciójának megfelelően, egy olyan magyar nyelvű tankönyvet írt, amelyben az elmebetegségeket és az azonos okból származó idegbetegségeket ismertette Az elmebetegségek kórtana címmel. Nem kétséges, a kötet a maga nemében újszerű volt, és annak idején Balassa-díjjal tüntették ki. Miskolczy igen elismerően emlékezik meg róla, a hallgatók számára azonban nem volt könnyen érthető, ezért a neurológia elsajátítására Jendrassik és Herzog korábban írt Belgyógyászatának neurológiai fejezeteit használták.
A következő két évtizedben magyar nyelvű neurológia nem jelent meg, s így mikor én a negyvenes évek közepén szigorlatra készültem – Schaffer már nem élt –, két német tankönyvet használtam. A debreceni élettanász Went István kórtanában jelent meg később egy minden vonatkozásban elsőrendű fejezet az Idegrendszer kórtanáról Sántha Kálmán tollából. Ezt a munkát J. Fulton amerikai neurofiziológus monográfiájának mintájára szerkesztették, s benne minden, még ma is érvényes ismeret megtalálható volt az idegrendszer működéséről. Elsajátítását azonban a rendkívül pontos és rövid fogalmazás megnehezítette. A szakmában járatosak számára azonban olvasása nagy élvezetet jelentett, és jó alap volt még az ötvenes években is a szakvizsgára való felkészüléshez.
