PÁLYAFUTÁS
PÁLYAFUTÁS
Than a magyar történelem oly ritka hosszabb, nyugodt és békés időszakának egyikében volt professzor. Sem politikai, sem különösebb gazdasági megrázkódtatás nem érte az országot.
Az uralkodó osztályok elég erősek voltak ahhoz, hogy biztosan tartsák a hatalmat és az országot az általuk kijelölt úton kormányozzák. Than szinte végigprofesszorkodta az egész korszakot, hiszen kevéssel a kiegyezés megszületése előtt vette át tanszékét s néhány évvel e rendszer összeomlása előtt hagyta el azt.
Az ilyen időszakok a nyugodt tudományos tevékenység számára igen hasznosak. Than e korszak egyik vezető tudósa volt. Elnyerte a kor kitüntetéseit. Számos tisztségre tett szert. Szerepelt a kor protokolláris eseményeiben, fontos szerepet töltött be a tudományos egyesületekben, szervezetekben. Társadalmi és tudománypolitikai szerepe túlnőtt a magyar kémián, belefolyt más tudományágakba, elsősorban a gyógyszerészetbe és orvostudományba, magyar kultúrpolitikai jelentőségre tett szert. Ebben a szerepében tudatosan törekedett minden rendelkezésére álló módon a magyarországi tudomány fejlődését elősegíteni. Erről beszélt akadémiai székfoglaló előadásában 1871-ben és számos későbbi előadásában és cikkében. Hirdette, hogy nemzeti létünk igen nagy mértékben tudományos életünk önálló és erélyes fejlesztésétől függ, hogy a nemzetek boldogulásának fő feltétele a műveltség. Kultúránk és a természetbúvárkodás c. tanulmányában kifejtette, hogy nálunk a tudományos kutatás (búvárkodás) ügye tetemesen lassabban fejlődik mint kellene, mert számos kedvezőtlen körülmény gátolja. Szükségesnek tartaná a helyzet megváltoztatására, hogy hivatalosan mondassék ki, „hogy az önálló tudományos búvárkodás valamint a tudományos irodalom művelése nagy állami érdek, melyre hazai viszonyaink között elsősorban a tudományegyetemek, a műegyetem és a főiskolák professzorai hívatottak… minél fogva az államnak semmiféle áldozattól sem szabad visszariadnia, annak biztosítására, hogy a professzorok a tanítás mellett zavartalanul kutathassanak is”.
Than tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. E testület a kiegyezés korában ugyan tiszteletreméltó volt s tagjának lenni is megtisztelő, de a természettudományok terén korántsem játszott olyan szerepet, mint ma. Az Akadémia csupán tudományos testületet jelentett, kutatószervezete nem volt. Az Akadémián belül a természettudományok hátrányos helyzetben voltak. A matematikával közösen képezték az Akadémia három osztálya közül az egyiket, a harmadikat. Az abszolutizmus idején, amikor a magyar nyelv és irodalom ápolása fontos nemzeti közérdek volt, számos szépírót választottak az Akadémia tagjává. Ezek fontos szerepet játszottak aztán annak életében, s így az Akadémia tevékenysége az említett korban erősen elhajolt az irodalom felé. Mindamellett jelentős volt az általa folytatott folyóiratkiadás is. 1882-ben a harmadik osztály mind magyar, mind német nyelven folyóiratot indított meg. A német nyelvű kiadvány, melybe franciául is lehetett írni, a Mathematische und Naturvissenschaftliche Berichte Aus Ungarn címet viselte és lehetőséget nyújtott a magyar tudósoknak, hogy eredményeiket Magyarországon idegen nyelven is megjelentethessék. Than Károly e folyóiratnak szerkesztőbizottsági tagja volt. Than Károlyt az Akadémia már 1860-ban levelező, 1870-ben rendes tagjává, a matematikai és természettudományi osztály 1887-ben elnökévé választotta, s ez utóbbi tisztséget 20 éven keresztül betöltötte. Élete utolsó két évében, 1907–1908-ban Than az Akadémia másodelnöki (alelnöki) tisztét viselte.
Valószínűleg az Akadémia természettudományok iránt mutatott viszonylagos érdektelensége miatt e téren nálánál fontosabb szerephez jutott a Természettudományi Társulat. Ez 1841-ben alakult, azon célkitűzéssel, hogy a „benne egyesültek magukat az orvosi; gazdasági és műipari célra vezető természeti tudományokba gyakorlatilag kimíveljék”. Than Károly 1862-től kezdve a társulat alelnöke, 1871–79 között a Társulat elnöke volt.
A társulat tudomány-népszerűsítő munkájában élénken kivette részét, számos előadást tartott. Ő vezette be a társulat ülésein a kísérletes előadásokat. A társulat folyóiratában, a Természettudományi Közlönyben rendszeresen publikált. 1891-ben a társulatot átszervezték. A természettudományok akkorra már annyira elterjedtek és az érdeklődés is annyira fokozódott, hogy a társulaton belül önálló tisztikarral rendelkező szakosztályokat szerveztek. Az átszervezés keretében önálló kémiai-ásványtani szakosztály alakult. Ennek elnöke Than Károly lett. Tisztségét haláláig viselte.
Az első magyar nyelvű kémiai tudományos folyóirat létrehozásának érdeme Kolozsváré. Ott indította meg 1882-ben Fabinyi Rudolf, a fiatal kolozsvári egyetem fiatal kémia professzora, Than Károly volt gyakornoka, a Vegytani Lapokat. Than Károly erkölcsileg támogatta a dicséretes célkitűzést. A folyóiratba rendszeresen küldött publikációkat, Közlemények a budapesti tudományegyetem 1. számú kémiai intézetéből címen.
A dicséretes kezdeményezés sajnos nem volt hosszú életű. A folyóirat, amely mögött semmiféle szervezet nem állt, már hét év múlva pénzügyi nehézségek miatt megszűnt. Újabb hét éven keresztül megint nem volt kifejezetten kémiai folyóirat Magyarországon. A szerzők vagy külföldön publikáltak vagy az Akadémia ill. a Természettudományi Társulat általános, specializálódás nélküli folyóirataiban. Az ilyen általános folyóiratok azonban már legfeljebb ismeretterjesztő szinten létezhettek, tudományos téren idejük lejárt.
Aztán a Természettudományi Társulat kémia-ásványtani szakosztálya vette kézbe magyar nyelvű kémiai szakfolyóirat indításának kérdését. Than Károly különösen sokat tett ez ügyben; saját zsebéből 1000 forintos alapítvánnyal járult hozzá. A lapalapítás tárgyában kiadott felhívása szerint: „A Magyar Chemiai Folyóirat, mely a mellett, hogy a szakchemikusok közlönye, fő feladatául tűzi ki, hogy akik pályájuknál fogva chemiai kiképeztetésben részesültek és azt a gyakorlat terén alkalmazzák, a tudomány újabb haladásának könnyen hozzáférhető módon való asszimilációjával tudományos színvonalukat emeljék. Különös gondot kíván a szakfolyóirat arra fordítani, hogy a gyakorlatnak különféle terén a chemiával foglalkozókban kedvet ébresszen a tudományos gyakorlatnak intenzív megvalósítására, hogy ez irányban az érdeklődést felköltse és lehetőleg fokozza. Hazai legkiválóbb szaktudósaink írói közreműködésüket a folyóirat létesítése esetében kivétel nélkül készséggel felajánlották.” Ezután ismertette elképzelését, mely szerint a folyóirat havi két ív terjedelemben fog megjelenni, melyek közül egyik lesz a tulajdonképpeni folyóirat, míg a másik melléklet, egy-egy folytatásban megjelenő szakkönyv. Végül felhívta a kémikusokat, gyűjtsenek előfizetőket a meginduló folyóirat számára. Aki egyszer s mindenkorra befizet 100 forintot, élethossziglan kapja a folyóiratot.
1895-ben jelent meg a Magyar Chemiai Folyóirat első száma. A szerkesztőbizottság elnöke Than Károly volt. Maradandó alkotásnak bizonyult, hiszen a Magyar Kémiai Folyóirat máig is megjelenik és azt a szellemet képviseli, melyet alapítója sugallt. Az elképzelt könyvmellékletek is rendszeresen megjelentek az első világháború előtti időben, és igen értékes hozzájárulást jelentettek a korszerű magyar kémiai irodalom kialakulásához. Az első melléklet Than Károly már tárgyalt Qualitativ chemiai analysis elemei című könyve volt.
Tagja volt Than az Országos Közegészségügyi Tanácsnak. Ebben a minőségben volt szerkesztőbizottsági elnöke és. egyik létrehozója az önálló magyar gyógyszerkönyvnek, mint erről az előző fejezetben már szó volt. E minőségében végzett kísérleteket a postai küldemények fertőtlenítésének módjáról, amikor annak híre járt, hogy Oroszországban pestis van. Fodor József professzor kollégájával együttdolgozva megállapította, hogy 97–137C° közötti hőmérséklet még nem elegendő a baktériumok minden fajtájának elpusztításához. Ha azonban az utóbbi hőmérsékleten karbolsavgőz hatásának is ki vannak téve, akkor maradandóan elpusztulnak.
Tagja volt Than az Országos Közoktatási Tanácsnak, továbbá a középiskolai tanárvizsgáló bizottságnak. A sok egyéb egyesület között, melynek tagja volt, különösen közelállt hozzá az Országos Gyógyszerész Egyesület. Érthető, hiszen pályáját ő is patikában kezdte. Amikor 40 éves tanári jubileumán a magyar gyógyszerészek is köszöntötték, így szólt: „A jó akaró tanító és hálás tanítványok között való viszony az értelmi szférában hasonlít az atya és gyermekei között fennálló szerencsés családi kötelékhez. Közöttünk csakugyan ilyen családi viszony fejlődött ki. Ez hosszú egyetemi tanításom ideje alatt nemcsak fennmaradt hanem idővel bensőségében is fokozódott. Ha e megható kötelék eredetének lélektani okait kutatom, úgy azt eltekintve számos, különben igen fontos tényezőtől, főképpen két mozzanatra tudom visszavezetni. Az egyik, hogy pályámat 53 évvel ezelőtt magam is mint gyógyszerész a gyakorlat terén kezdettem meg…
A Gyógyszerész Egyesület ezen alkalommal 10 000 koronás alapítványt létesített tiszteletére. 40 éves professzori évfordulóját különben országos fénnyel ünnepelte meg a magyar tudományos világ. Than tagja volt a Budapesti Orvosegyesületnek és tiszteletbeli doktora a budapesti egyetem orvoskarának. 1866/67-ben a budapesti tudományegyetem bölcsészkari dékánjának, 1875/76-ban az egyetem rektorának tisztét viselte.
Kisebb külföldi egyesületeknek és társaságoknak is tagja volt, mint Például az osztrák patikus egyesületnek, vagy a Cherbourgi Természettudományi Társaságnak. A komoly külföldi elismerés azonban elmaradt. Than valószínűleg túlságosan Magyarország felé fordult, errefelé publikált, errefelé írt szakkönyveket. A modern magyar kémia megszervezését, a kutatásra alkalmas kémikusnemzedék kiképzését, a természettudományos élet felfejlesztését mindennél fontosabbnak tartotta. Így külföldön korántsem érte el azt a hírnevet, amelyet tudományos eredményei alapján mindenképpen megérdemelt volna. Mint egy róla szóló cikkben olvashatjuk: „Ha külföldre került volna, elsősorban a kutatás lett volna célja és nem az, hogy a kémia oktatásának alapjait mind elméletben, mind gyakorlatban megteremtse.”
Társadalmi állásával és pozíciójával együtt növekedett a hivatalos elismerés is. Intézete felépítése után királyi tanácsosi címet nyert, 1873-ban a Vaskorona rend III. osztályával, 1890-ben a „Pro litteris et artibus” éremmel s 1902-ben, negyvenéves tanári jubileuma alkalmából a Ferenc József Rend Nagykeresztjével tüntették ki. Szülővárosa, Óbecse, díszpolgárává választotta. 1892-ben a király a főrendiház örökös tagjává nevezte ki. Bárói rangra emelését már nem érhette meg. Az ügy már folyamatban volt, amikor elhunyt; a bárói címet fiainak adományozta Ferenc József király:
Három fiúgyermeke és két lánya maradt Kleinschmidt Ervinával 1872-ben kötött házasságából, mely hosszú és zavartalan volt.
Negyvennyolc évi professzori működés után, 1908-ban kérte nyugdíjazását. Nem várt rá pihenő; néhány héttel nyugdíjazása után. 1908, július 5-én hunyt el. Két nap múlva a Magyar Tudományos Akadémia palotájának oszlopcsarnokából kísérték fényes gyászpompával a Kerepesi temetőbe.
Sírboltja, melyben rajta kívül apja, 1926-ban elhunyt felesége, továbbá Albin és Károly fia nyugszik, ott omladozik hazánk sok más nagyjának, omladozó-roskadozó síremléke között. Neve ma még elolvasható, fiaié már alig. Vajon mikor fogja Magyarország tudomásul venni, hogy azoknak a nagyjainak sírját ápolni is kötelessége, akiknek szobrot állít, akikről utcát nevez el, akiknek tiszteletére érdemérmet alapít! Mert nagyon szomorú és lehangoló egy séta a Kerepesi temetőben nemzeti nagyjainknak elhanyagolt, pusztuló, gyakran már alig kibetűzhető síremlékei között.
