Buda és Pest 1491–1541.
Buda és Pest 1491–1541.
1490. Következett a királyválasztás nagy kérdése. A budai királyi kastély összes kincseivel s az ország minden más várával együtt Mátyás természetes fia, Corvin János kezében volt. Mátyás özvegye, Beatrix, a ki határozott ellensége Corvin trónra jutásának, a királyi várból átköltözik a polgári városba, az egri püspök házába, ki akkor egyszersmind nádori helytartó. Dóczy Orbánnak, mint a többi egri püspöknek, úgy látszik, nemcsak közönséges háza volt Budán, hanem udvart is tartott sok fegyveressel. Az egri püspök az ő 2.500 újonnan érkezett fegyveresével a polgári városban hatalom volt. Dóczy a cseh királynak, Ulászlónak fogta pártját. Beatrix, vagyis inkább a püspök ágyúkat kezdett kiszegezni a polgári város felől a Corvin kezében maradt királyi lakra. Nyilván való, hogy ez nem volt megvédhető, ha a polgári várost az ellenfél bírja. Corvin oda hagyta a királyi lakot várnagyúl Ráskay Balázs maradván benne.
1490 augusztus 9-én érkezett Ulászló Budára. Szeptember 19-dikén koronázták meg Fehérvártt nagyszerű pompával. Ott volt csaknem az összes cseh- és magyarországi főúri rend. Színes selyem, bársony, hermelin, fényes vaspánczél gazdag arany, ezüst és drágakő díszítésekkel kápráztatta a szemet. Leghátúl a budai polgárok lovagoltak szerényebb díszben. Nem illett, s oktalanság lesz vala fitogtatniok a polgári erkölcsök egyszerűségét. A koronázási szertartás alatt most is ők díszelegtek a fehérvári polgárokkal együtt a templom ajtajánál.
Budának, Pestnek kevés oka volt panaszkodnia II. Ulászlóra. Ámbár a cseh koronát is viselte, mégis Budán töltötte ideje legnagyobb részét. Ő és utóda, Lajos, valódi udvart tartottak a budai várban. Ha maguk nem voltak is bővében a kincseknek, a főbb zászlós urak, főpapok a fővárosban fényes házakat tartottak. Kivált a gyakori országgyűlések az ország minden számot tevő úri emberét ide hozták. E gyűlések már Mátyás alatt kezdenek rendszeresen tartatni, még pedig nagyobb részint Budán. 1459-től 1490-ig, a nagy király haláláig, húsz országgyűlést számlálhatni össze. Átlag minden 19 hónapra esik egy. A 20-ból 15-öt tartanak Budán.
Az 1490-től 1526-ig lefolyt 36 év alatt 24 országgyűlést tartottak II. Ulászló és II. Lajos Budán és Pesten (a másutt tartott nehány kivételeseket nem számítjuk). Csak a városunk területén véghezmentekből átlag minden 18 hónapra esik egy. A 24 gyűlés közűl Budán 12-őt és Pesten is ugyanannyit tartottak. A pestieket, mikor a Rákos mezeje nincs is megnevezve, mind ott tartott tömeges és nem képviseleti gyűléseknek vehetjük.
Országgyűlések idején az egész főpapság és főúri rend Budán szállásolta el magát, mely a fényűzési czikkek főpiacza, olasz, német és zsidó bankárok állandó tanyája, a „kincses Buda” volt. Pestre nézve pedig, melyben és mely körűl a nemesi közrend táborozott, minden rákosi gyűlés oly nagyszerű sokadalom volt, a milyennel kevés európai város dicsekedhetett. Oláh Miklós szerint képes volt Pest egy 80.000 főnyi tömeget bőven ellátni a szükségesekkel, s a keresetnek ezen ráadásúl adott jó alkalma kétségkivűl gyarapította a külvárosokat és szomszéd falvakat is. Pest korlátlanúl terjeszkedhetett, nem úgy, mint Buda.
Budán a várban az országgyűléseknek s a residentiális jellemnek volt árnyékos oldala is. A legtöbb főpap és zászlós úr, meg sok főrendű család házat szerezvén a várban, ott, mint fogyasztó és gazdag vevő szívesen látott vendég volt ugyan, de mind jobban kiszorította a polgári elemet s szaporította a város terheinek viselése alól fölmentettek számát. A vár kezdett aristokratikus jellemet ölteni, sőt nem egy budai polgári család emelkedett az aristokraták közé.
Az Ulászló megválasztásakor kiütött viszályban Budavár szerepet játszott ugyan; de nem a város bírája, hanem az egri püspök volt a képviselője. Ugyanazon 1490-dik évben, késő őszszel, mikor Miksa az ő német hadával elfoglalta Fehérvárat, s igen valószínű volt, hogy rögtön Buda ellen fordúl, nem a polgárság helyezi védhető állapotba a várat, hanem Báthory István, az erdélyi vajda, falukról behajtott munkások által.
1514. Bakocs Tamás esztergomi érsek és pápai követ keresztes hadat hirdet a török ellen 1514 húsvét első napján a királyi kastély templomában, s ugyanott fölavatta Dózsa Györgyöt a keresztes had fővezérévé. Nagy processiókat is rendezett ekkor Ó-Budától a várig és Pesten, mindamellett a polgárok közűl aránylag kevesen varratták föl a keresztet ruháikra. De vidékről, kivált a parasztok, tömegesen sereglettek a Rákos mezejére, s mint mondják, 40.000 főre szaporodott a magát élelmező s fizetetlen tömeg, mely, mint tudva van, már májusban nem volt többé fegyelmezhető. Elkezdte rabolni a külvárosokban a nemesek házait s kifosztani az útazó kereskedők szekereit.
A Dózsa-féle had nagyobb részének elvonúlásával 1514 májusban hátra maradt a pesti mezőn Szentfalva felé (az üllői vagy soroksári útban) épen a külváros közelében egy 3.000-nyi pórhad, mely szekérvárral vette magát körűl. Ez Száleresz Ambrus pesti polgár vezérletére volt bízva. A királyi várnagy, Bornemissza János és Tomory Pál elhatározták ezen had szétverését. A budai királyi lak őrsége adta a gyalogságot, a budai és pesti urak, meg sok, vidékről ide menekűlt nemesség a lovasságot, végre a budai és pesti várfalak az ágyúkat. Bornemissza a gyalogsággal és ágyúkkal a külváros házai közt vonta meg magát (mi mutatja, hogy a pórhad tábora közel volt a városhoz), Tomory a lovassággal nyílt támadásra volt kirendelve. De, mielőtt ez megtörtént, teljes bocsánat ígérése mellett fölszólították a lázadókat a fegyver letételére. Maga Száleresz s a sereg egy része elfogadta az amnestiát, a mi mutatja, hogy nem voltak élethalálra Dózsa hívei. A többit teljesen széllyelverték.
A lázadás elnyomása után az októberi országgyűlésre felgyűlt nemesség természetesen föl volt bőszűlve a keresztes had ellen. S épen e fölháborodásnak lehet tulajdonítani, hogy ez országgyűlésen a földesurak hatalmát még nagyobbá tették jobbágyaik fölött, mint az előtt volt. A megszerkesztett törvényczikkeket egy küldöttségnek kellett nagy diadalmenetben átvinnie a királyhoz Pestről Budára. A komp megtelt az országgyűlés más tagjaival is. De oly nagy volt a köd, hogy a Duna közepéről nem látszott sem a pesti part, sem a Gellérthegy, s azt sem tudták, merre van föl-, merre lefelé. Az országgyűlés némely nagy urai kardlapozni kezdték a révészeket s ők mutattak irányt. A komp neki ment aztán a dunai malmok egyikének, ott fölborúlt s a benne levők többnyire odavesztek a hetvenegy törvényczikkel együtt, melyek közt volt a jobbágyokat örökös szolgaságra itélő rész is. Azonban önként értendő, hogy a törvényczikkek elvesztett példányán kivűl volt több másolat is, melyek egyikét aztán a király megerősítette. Ebben a III-dik czikk előszámlálván a királynak tulajdon jövedelmeit, első helyen áll Buda és Pest a többi adózó városok közt. A városok jövedelmei egy sorba vannak helyezve a királynak a bányákból, aknákból és harminczadokból bevett jövedelmeivel. Többek közt Ó-Buda és Visegrád is királyi birtok, utóbbihoz számítván a Ros- (ma Szentendrei) és a Csepelszigetet.
1516. II. Ulászló meghalt Budán. Már előbb megkoronázott, de még csak tíz éves fia, II. Lajos, lett ura a budai várkastélynak. Ápril 24-dikén a nemesség nagy számmal és fegyveresen gyűlt a Rákos mezejére, hol Szapolyai is szállásolt. Már kezdték Pestet Szapolyai residentiájának csúfolni Budán. Nagy volt a meghasonlás egy csakugyan főben járó kérdésben, hogy t. i. mikép szervezzék a kormányt. Magyarország sorsa leginkább ezen fordúlt meg. Pesten, igen helyesen, egy kormányzót kivántak; Budán egy sok fejű kormánytanácsot. Nem tudtak megegyezni. A budai urak a király nevében azt követelték, hogy a rákosi nemesség keljen át Budára tanácskozni; de előbb tegye le a fegyvert. A nemesség, számra 3.000 ember, át is kelt; de nem tette le a fegyvert, s úgy követelt bebocsáttatást a várba. A várnagy, Tomory Pál, fölvonatta előttök a kapuhídat. Erre a nemesség megrohanta a kaput és falakat. De a várnagy nehány ágyút elsüttetett s egyszersmind a hídat gyorsan leeresztvén, a sorakozott őrség kirohant. Általános lett erre a futás, mi közben sokan az árokba estek. Sok volt a sebesűlt. Csuda-e, ha ilyen körűlmények közt (mint Verancsics írja) az országgyűlésen „semmi jót sem végezének”?
1521. A török szultánok a legnagyobb magyar hősnek, Hunyadi Jánosnak, 1456-diki utolsó harcza után nem léptek többé derék hadakkal Magyarország területére. Az 1521-ig lefolyt 65 év elég volt elhitetni, hogy a szultánoknak vagy szándéka, vagy bátorsága nincs a Duna és Száva vonalától éjszakra terjeszkedni. Meglepő volt, hogy Szelim szultán 1521-ben a Duna és Száva kulcsai, Belgrád és Szabács ellen mert jönni, s azokat, bár hősi védelem után, be is vette. Buda és Pest sokat áldozott ez évben Belgrád védelmére. Vállalkozott arra, hogy ott a Duna partján három új bástyát fog építtetni. Ezen kivűl Buda a bírája, Harbár János, alatt 300 s Pest ugyanannyi gyalogost adott Báthory András keze alá. Ha ezek bejutnak Nándor-Fehérvár falai közé, tán meg lett volna tartható az ország ezen kapuja. De megkésett a segítség. – Főkép a királyi kincstár üres volta okozta Nándor-Fehérvár és a Száva melletti Szabács elvesztését. A kormány kezdett a pénzverőházakban kényszerített forgalmú silány ezüst dénárokat veretni, a mi nagy kárára volt a kereskedésnek.
1522. Ebben az esztendőben az előbbinél is nagyobb veszélytől tartva, minden hagyományos szabályt mellőztek, csakhogy a kincstárt megtölthessék. Az előtt a városok csak a kiváltságleveleikben kikötött átalános évi összeget szolgáltatták be a királynak, s az ő gondjuk volt az adókulcs, a kirovás, beszedés, végrehajtás. De 1522-ben az ország veti ki a városi egyes polgárokra is a füstpénzt s a városi zsidókra a fejadót. Azonban a budai polgárok a királyhoz folyamodtak az ellen, hogy két felé: az országos és a királyi kincstárba is adózzanak. És II. Lajos király egy, 1522 augusztus 27-dikén kelt leiratával fölmenti őket ezen adó alól.
1523. Az országgyűlés az 54-dik törvényczikkben fölszólítja a királyt, hogy fej- és jószágvesztéssel bűntesse Luther tanainak minden hivét és pártolóját. Ugyanazon világi törvényhozás megújítja, sőt szigorúbbá teszi később 1524- és 1525-ben e végzést.
A törvény be nem vallott czélzatainak egyike, sőt merőben világias fő czélzata az volt, hogy sulyos csapást mérjen a királyi udvar ellen. Az udvarnál Brandenburgi György határgróf volt a király egyik nevelője és gyámja. Ez nyiltan pártolta Luther híveit. 1521-ben a király még csak 17 éves volt; akkor hozták Budára nejéűl a 15 éves Máriát, V. Károly császár húgát. Mária pedig valameddig a trónon ült, szintén pártolta az új tanok hirdetőit. Brandenburgi György továbbra is a király mellett maradván, már 1521-ben meghíjja a budai egyetemre Grinaeus Simon és Winsheim Vida theologusokat, Luther tanainak követőit. Mária királyné udvari papja Henkel János lett, ugyanazon felekezetből. Maga Luther a szentirás fordításának egy részét Mária királynénak ajánlja. V. Károly császár budai követe, Schnaidpeck is az újítás embere volt. Ugyanakkor egy excommunikált szónokot, Speratus (Spretter) Pált, ki Bécsben a Szent István templomában hirdette volt Luther elveit, hívnak meg papjoknak Budavár polgárai. Azonban 1523-ban már nemcsak ez, hanem a nevezett két tanár is kénytelen volt távozni az akkor hozott törvény miatt.
1524-ben a királyné udvaránál szerepel a reformatio egyik legjelesebb s bátrabb szónoka, Cordatus. Nem a pápa követe, nem is a magyar püspökség, hanem a köznemesség kényszeríti az ország idehagyására az „eretneket”. Cordatus Lutherhez Wittembergába menvén, egy János nevű szolgától számos nyomtatott könyvet küldött Budára, melyek az új tant dicsőítették és hirdették. De a szállítót a magyar határon egy földesúr elfogatta s könyveiből máglyát rakván, őt magát is megégette.
Hogy Budán a reformatio a polgárok közt meggyökerezett, nemcsak a föntebbi nehány följegyzés bizonyítja, hanem van adat rá, hogy a büntetéstől való félelem miatt titkolni is kellett. Hiában valók voltak az országgyűlés tilalmai. A pápa budai követe maga jelenti, hogy a reformatio Magyarországon rohamosan terjed.
1525. A zsidóból kereszténynyé lett Szerencsés Imrét, a kincstartót, azzal gyanusították, hogy sikkasztott az ország pénzéből. A nép megrohanta palotáját, mely a mai Dísztéren, közel a kapuhoz, a Pest felé néző falon állott. A gazda és úri vendégei kötélen ereszkedtek le a várból s úgy menekűltek el. Ez a lázongás is a zsidók kirablásává fajúlt, mely után azokra a keresztényekre kerűlt volna a sor, kik a kincstárral összeköttetésben álltak. Ilyenek voltak Fugger, Thurzó, sőt Brandenburgi György határgróf és az esztergomi érsek is. Ezek házát is kirabolták volna, ha Szapolyai János erdélyi vajda katonái meg nem gátolják.
1526. Szent György napra országgyűlés volt összehíva, mikor már Szolimán elindúlt Konstantinápolyból kétszász ezer emberrel és háromszáz ágyúval Magyarország ellen. Pénz kellett gyorsan a magyar királynak a hadjáratra. Az egyházakat adóztatták meg. Az arany és ezüstneműek felét minden templomnak oda kellett áldoznia a haza oltárára. Budán és Visegrádon Bécsből kért pénzverők segítségével kezdték hevenyében földolgozni a nemes érczet, mindenekelőtt azt, a mely kézügyben volt: Buda, Pest s a környék templomainak kincseit. A városoktól gyalogokat (fele részben puskásokat) és ágyúkat kivánt a király. Buda és Pest embereiről nincs egyenes adatunk; de Sopron 100 gyalogot és 2 ágyút adván, Buda és Pest összesen legalább is 600 gyalogot (mint 1521-ben) és tizenkét ágyút adhatott úgy, hogy annyi fegyveres és ágyú maradt a városban, a mennyi egy véletlen megtámadtatás első rohamát kiállja. Augusztus 29-dikén este felé volt eldöntve a mohácsi ütközet. A hír a mintegy 30 mérföldnyi útat 30 óra alatt tette meg. Másnap éjféltájban, úgy látszik, nem váratlanúl lepte meg a gyászhír Mária királynét s a melléje tanácsadókúl rendelt hű Bornemisszát, Thurzót és a veszprémi püspököt. Már előre sajkákra voltak rakva a királyi vár értékesebb tárgyai. A királyasszony, ki férje sorsáról semmit sem tudhatott, de csaknem bizonyosnak sejthette halálát, éjnek éjszakáján gyalog ment ki a várkapun, kisérve a kezökbe lámpát fogott palota-hölgyektől, s Logod, vagyis a mai Krisztinaváros felé haladtak, a Győr és Bécs felé vezető úton. Ott, úgy látszik, kocsik várták őket. Ugyanazon, 30-ról 31-re viradó éjjel menekűlt a német polgárság tekintélyesebb része szintén sajkákra rakodva kincseivel; de nagy titokban, hogy a magyar polgárok észre ne vegyék és szándékukban meg ne akadályozzák őket. A magyar polgárság hallván hírét a szultán éjszakra vonulásának, mely mindenütt rablással, égetéssel s a fegyvertelenek lemészárlásával járt, két-három nap múlva szintén elszélledett. A város pusztán maradt; csak a legszegényebb osztály s a zsidók egy része nem mozdúlt ki belőle.
A szultán, ki valószínűen nem is fogja ostrom alá Budát, ha azt a védelemre felkészűlve találja, nem kétszázezer, hanem csak kétszáz katonával is elfoglalhatta volna. A híres Budavár, melyet IV. Béla nem egyébért épített, Zsigmond király nem egyébért erősített újból, mint hogy mongolok, tatárok, törökök ellen erősségűl szolgáljon, nem ért annyit sem, mint a maróti szekérvár. Mindezek főoka az, hogy nem volt sem az országnak, sem a városnak egy erélyes és elég tekintélyű vezérfia. Pedig erő lett volna, mert a mohácsi ütközet napján egy várőrségnek igen alkalmas csehországi segélyhad már Fehérvárig és Győrig érkezett volt.
A szultán udvarával a királyi lakba szállott meg. Mindent, a mi becses, még az udvaron állott szobrokat is, s a Mátyás könyvtárának maradványait hajóra rakatta és magával vitte.
A polgári városban, az addig „kincses”-nek nevezett Budán, a janicsárok nem találtak rabolni valót. A külön állott királyi kastélyt, a szultán lakát, nem bántották. De fölgyújtották a várost, mely három egész napig égett. Nem a véletlen, nem is a katonaság hirtelen föllobbant boszújának műve volt ez, hanem rendeletre történt: egy vezető alatt 300 gyújtogató katona volt erre kiparancsolva. Az égés után a házaknak csak kéményei emelkedtek felűl a hamun és romokon. Odaégett Budának és Pestnek egész levéltára is.
A török hajóhídat köttetett Buda és Pest közt. Azon kelt át az óriási sereg szeptember 18-tól kezdve 23-dikáig. Azonban az utócsapat alatt a híd elszakadt és sok török veszett a Dunába. A budai zsidókat, kik el nem menekűltek volt, a szultán hajón vitette el birodalmába, s különböző városokba osztotta el. A török özönvíz elvonúltával könnyű volt Szapolyai hívének, az erdélyi Kun Gothárdnak, megszállania Budát, mely most csakugyan teljesen puszta volt, és Esztergomot, melynek érseke a mohácsi mezőn esett el.
Nem sokára Szapolyai ontotta könyeit Buda romjain. Fehérvárott, hol megkoronázták, maga temettette el nagy pompával II. Lajos királyt. Télre Buda helyett Esztergomba volt kénytelen telepedni.
1527. Tavaszszal Szapolyai tart még országgyűlést Budán; de Ferdinánd közelgő hadai elől azután elvonúl. Ferdinánd Budáról megy magát megkoronáztatni Fehérvárra, hol, mintha a Szapolyai által tartott temetés nem lett volna rendén, új temetést rendez II. Lajosnak. Budára jővén, Szapolyainak, mint felségárúlónak, birtokait elkoboztatja. Ezek közűl több mással együtt Szapolyai budai házát a Báthoryaknak adja. Feküdt ez a ház a mai Dísz-téren a Duna felől. Azonkivűl az alsó városban, a Duna-parton is volt háza Szapolyainak. De Ferdinánd, ki azonkivűl, hogy Ausztriát bírta, már a cseh királyságban is utóda lett II. Lajosnak, nem lehetett állandó lakosa Budának. A még fiatal Nádasdy Tamás alatt legnagyobb részt német őrséget hagyott benne.
1529. A szultán ismét bejön óriás hadával Magyarországra, illetőleg ezen át Bécs ellen megy. Magyarországot már vazall-államnak tekintette, miután 1528 elején Szapolyai, mint magyar király, szövetséget kötött vele adófizetés föltétele nélkül. A szultán ostrom alá fogja Budát, melyet a német őrség védett, de lanyhán; mert hatod napra föladta a várat, miután parancsnokát, Nádasdy Tamást, fogságra vetette. A szultán a magukat megadott lanzknechtek-et negyvenegy előkelő budai polgárral együtt mongolos embertelenséggel leölette. Most másod ízben volt Buda a szultán hatalmában. De még ekkor sem foglalta el. János királynak adta át. Ez mind haláláig bírta. Nádasdy a várföladás zavarában megszabadúlt s János-pártivá lett. Ekkor Pest, mely a németek kezén volt, szintén megadta magát János királynak. A lakosokat nem bántotta a győztes fél; de a vagyonosabbak mégis oda hagyták a várost. Pest ezúttal mintegy két évig lévén Ferdinánd alatt, Szapolyai hatalmába kerűlt.
Ugyanezen évben költöznek el végkép a nyúlszigeti apáczák a szigetről.
1530. Ferdinánd Roggendorfot küldi Buda visszafoglalására. Benn Grittivel 3.000 török volt a budai és pesti polgárokon s más magyar hadakon kivűl. Nádasdy Tamás nagy érdemeket szerzett a város megtartásában. Szapolyai ezek fejében adta neki a nevezetes Fogarast. Roggendorf ötvennapi erős ostrom után elvonúlt. Kitűnt, milyen kár volt 1521-ben és 1526-ban csekélylő véleménynyel lenni a várak ellenálló képességéről. János király a budai polgárokat hősi magukviseleteért egyenként és összesen nemesekké tette. Régibb kiváltságaikról már az előtt királyi levelet állított ki.
1540. Júliusban Budán születik János király fia, János Zsigmond. Az öreg János július 21-dikén hal meg Erdélyben. Csecsemő fia gyámjáúl Martinuzzi Györgyöt nevezte ki halálos ágyán. Ferdinánd azt kivánta az özvegytől, Izabellától, hogy az 1538-diki nagyváradi szerződés értelmében adja át neki az országot és Budát. A királyné, ki nem volt uralkodásra vágyó nő, de annál aggódóbb anya, hajlandó volt rá. Azonban a gyám s több tüzes János-párti magyar királynak szánta a csecsemőt s ki is kiáltotta annak. Így akarta a török szultán is.
Ferdinánd októberben Fels Lénárdot hadaival Buda alá küldi alkudozni, s ha ez nem sikerűl, fegyveresen lépni föl. Felső-Hévíznél (a mai Császárfürdő és „Országút” nevű külváros táján) foglalt veszteglő állást októberben. Hadai ellenállás nélkűl elfoglalták Pestet, melyből már a régi gazdag kereskedők majd mind elköltöztek volt. Ez úttal Pest tizenegy évig volt már Szapolyai hatalmában. De a németek most egy évnél tovább nem bírták.
1541. A Martinuzzi által behítt török had kora tavaszszal vissza akarta foglalni Pestet. A benne volt németek s a Nyári Ferencz és Horvát Bertalan alatti magyarok diadallal visszaverték áprilisban. A törökök elvonúltak.
Május elején érkezett Buda alá 25.000 némettel és magyarral Roggendorf, a Ferdinánd vezére. A várban Martinuzzinak 2.400 fegyverese volt. Csaknem három hónapig tartott az ostrom. Makacsúl harcolt mind a két fél. Ámbár több helyen rések tátongottak a falakon, a várbeliek visszaverték a rohamokat. Múlhatatlanúl beállott az inség a várban. A XVI. század első felében, rendes időben, a legdrágább ökör 10 darab arany volt, az ostrom alatt ez az ár 40 aranyra emelkedett. A várbeli mészárszékekben lóhúst mértek. Kenyér volt még mindig, mivel a dúsan ellátott királynéi kastély is bőven szolgált liszttel. Legdrágább azonban a fa volt. A királyné konyháján fakerítésekkel, sőt bútorokkal is főztek.
Sok polgári család kincses ládái mellett éhezni volt kénytelen. Keseríthette őket, hogy ők alkotják a várost, ők viselik szívökön annak érdekét, s mégis jött-ment politikusok koczkajátékának a tárgyai, kik a törökkel állanak szövetségben. A polgárság színe összeesküdött, hogy titokban s bizonyos föltételek alatt Roggendorf katonáit bebocsátja a várba. A tervvel egyetértett maga a királyné is. Mindamellett, hogy a Török Bálint adta jelszó az volt a várbeli népnél, hogy árúló az, a ki Budát akár a németnek, akár a töröknek föladja: sokan érezték már az ostrom folytán, hogy a vár a töröké lesz, ha meg nem adja magát a németnek. Ily meggyőződésben volt a királyné is.
A föltételek ezek: Ferdinánd nevében Roggendorf jót áll arról, hogy 1. kegyelmet nyernek mindazok, kik a várban ellene harczoltak; 2. Magyarország minden törvénye épségben tartatik; 3. Ferdinánd egy magyarországi várba sem helyez idegen „tiszttartót”; 4. Ferdinánd kiadja az özvegy királyné és néhai férje minden birtokát; 5. a várost Roggendorf seregének magyar része szállja meg előbb, hogy a németek netaláni dúlását megakadályozza. Ezen irásbeli föltételekkel Bornemissza Gergely esküdt polgárt küldte ki a királyné Roggendorfhoz, ki aláírta a föltételeket.
A fehérvári kapu Török Bálint nevének kezdőbetűivel.
Dörre Tivadartól
Pálczán Péter kis-bírónál állott a Boldogasszony czinterméhez vezető kis kapu kulcsa (a mai Jezsuita-lépcsőnél). Egy júniusi éjjelen ezt megnyitotta s azon Roggendorfnak 300 oda lopódzott fegyveresét bebocsátotta a városház piaczára. Ez alatt Roggendorf, hogy a figyelmet más felé vonja, elkezdte a Gellért-hegyről ágyúztatni a királyi kastélyt, a mi pedig hiba volt, mert az alvó várőrséget ezzel fölriasztotta. Másik hibája Roggendorfnak, hogy csupa németeket küldött a várba, kik a magyar jelszó nem tudásával mindjárt elárúlták magukat. A vállalat meghiúsult. Az összeesküdt polgárok nagy része ott hagyva családját, vagyonát, még azon éjjel menekűlni volt kénytelen; ilyenek: Pálczán Péter bíró, Bácsi Benedek, Bornemissza Gergely és Tamás, Korcsolyás Péter, Drailinger Tamás és még sokan a vagyonosabbak közűl. A felbőszűlt őrség többnek a házát földúlta, többeket Martinuzzi kegyetlenűl kivégeztetett. A Pálczán házában talált, ma egy milliónál többre tehető értéket lefoglalta. Bornemissza Gergelyét pecsét alá helyezte. Pálczán nejét, gyermekeit fogságra vettette, kik ott is haltak meg. Pálczán csak helyettes bíró volt. Buda bírája akkor – s az utolsó bíró a török foglalás előtti korszakban – Turkovics Miklós volt. Szerencséjére a föntebbi összeesküvéskor ágyban fekvő beteg volt. Így őt nem sújtotta a büntetés. De azért későbbi sorsa neki és családjának sem volt különb a többinél.
Buda polgárságának a színe tönkre jutott még a török megszállás előtt. Kitűnt az is, hogy lejárt már a középkor, midőn várakban és városokban a polgári őrség játszhatá a főszerepet. Rendes zsoldos katonák, puskások és tüzérek kellettek ahhoz.
Mentűl tartósabb s makacsabb volt Buda védelme: annál inkább föltűnt ellenállási képessége a török szultán előtt is. Ő, a ki 1526-ban és 1529-ben nem tartotta méltónak elfoglalni, most azzal a szándékkal jött, hogy állandóan megszállja, s ha lehet, csellel, emberáldozat nélkűl.
Július 31-dikén érkezett Buda alá Mehemet pasa serege, mely mintegy előcsapatja volt a derék hadnak. A vár rögtön fel volt mentve a zár alól, s György barát kezet fogott Mehemet pasával. A várat mindjárt el lehetett látni a nyitott kapukon élelemmel. Sőt a várőrség török Bálinttal kiment a német sereg ellen. Roggendorf serege lett most az ostromlott fél. A Gellért-hegyen s annak déli oldalán volt elsánczolt tábora. Erős hajóhada tartotta fönn a közlekedést a még mindig Ferdinánd kezén volt Pesttel. Egy felől Mehemet, más felől Török Bálint ostromolta. Így menekűlni kellett innen, mivel a szultán főserege is közeledett. A német vezér egy hajóhídat köttetett volt a Gellért-hegyen alúl; de azt, mikor már készen volt, egy szélvész elhordta. A Roggendorf seregebeli magyarok s ezek főembere, Perényi, sürgették a hajón való átkelést, amit amaz koczkáztatottnak tartott, mert a török hajóhad is, bár felényi sem volt a pestiekéhez és a németekéhez képest, fölérkezett.
Végűl Perényi sürgetésére három heti hasztalan csatározások után, augusztus 21-dikén éjjel nagy csendben megkezdődött az átkelés a pesti partra. Már a magyarság és az ágyúk, hadiszerek a túlsó parton voltak, midőn Mehemet megtudván az elvonúlást, Török Bálinttal együtt rárohantak a német-cseh vegyes hadra s azt megsemmisítették.
Pest város török kézre jutott másnap, augusztus 22-dikén. A pesti őrség a hosszú ostrom alatt jó szolgálatokat tett Roggendorfnak. A bal parton kiállított ágyúk és puskások hathatósan gátolták, hogy a budai várbeliek a Dunából vizet hordhassanak föl, s a várfalak lövetése innen is folyt. Most, augusztus 22-dikén reggel a pesti őrség erősbödött volna ugyan Perényi katonáival és az átszállított ágyúkkal; de a nép s a katonaság fejét vesztve sietett menekűlni. Nyilván nem volt vezére. A sokaság a már elmenekűlt kereskedők boltjainak kifosztása után üresen hagyta a várost, a hol a török 36 nehéz és 150 kisebb ágyút talált.
A budavári jezsuita lépcső.
Dörre Tivadartól
Augusztus 26-dikán érkezett meg maga a szultán, ki táborhelyűl az ó-budai nagy síkságot választotta s 27-dikén ott ütötte föl sátorát. A mohácsi ütközet napján, augusztus 29-én, a szultán hívására megjelentek táborában a még dajkaölbe való János Zsigmond aranyos hintóban, s kiséretében Martinuzzi, Török Bálint, Werbőczy és Petrovics. Gazdag ajándékot vittek a szultánnak Bornemissza lepecsételt kincseiből.
A szultán török részről dícséretet érdemelt, hogy fegyver helyett cselhez nyúlt, mely igen otrombának lett volna nevezhető, ha nem sikerűl. Egy várőrségnek minden valamire való emberét kicsalni, őrizet alá tenni s azalatt barátságot tettetve, a fejevesztett őrségtől elfoglalni a kapukat és a várost, nagyon együgyű tervnek látszik, s mégis elsült. Azonban ez inkább visszaélés volt a szövetséges számba ment várbeliek szorúlt helyzetével. Az őrség ki volt fáradva a hosszú ostromban és harczban; a vár falai rútúl megrongálva, a hadiszerek szűken, a város lakossága inkább ellenséges, mint barátságos indúlatú: mindez lehetetlennek mutatta, hogy a vár a szultán roppant nagy és pihent seregével daczolhasson. A szultán a magyar főuraknak kijelentette, hogy Budát most meg fogja szállani a török sereg. De igérte, hogy mihelyt a királyfi húsz éves lesz, visszaadja, sőt ráadásúl Bécset is neki ajándékozza. Több napig tartotta jó szóval az urakat a szultán a maga táborában. Azalatt a janicsárok, mintha sétálni mennének, bejutottak a kapukon, melyeket elfoglaltak, s bevonultak a városba.
Háromezer janicsár sorakozott Buda útczáin s a királyi palota előtti, mai Szent-György-téren, hol Mehemet és Szolimán pasák húzatták föl sátorukat. Oda hívatták a város szerencsétlen bíráját, Turkovicsot. Keményen ráparancsoltak, hirdesse ki, hogy valamennyi főúr, valamennyi nemes s azok minden cselédje takarodjék ki a várból azonnal. Fejével játszik, a ki nem engedelmeskedik. Ez volt a jutalma azoknak, kik a szultán számára vitézűl védelmezték Budát. A külső városban az elvonúlókat a török sereg alja kirabolta csaknem meztelenre, miután előbb Mátyás király csűrébe (a mai lánczhíd táján) hajtották be őket.
Buda meg volt fosztva valamennyi főpapi, főúri, nemesi lakosaitól, meg a valódi polgároktól is. A megmaradottaknak egy hétig nem volt szabad mutatkozniok az útczákon, melyeken a janicsárok szabad ég alatt tanyáztak, s a házakba be nem mentek.
A szultán pénteken (a mohammedán vasárnapon) szeptember 2-dikán a mecsetté alakított Boldogasszony-templomában imádkozott; de a vár többi részét csak később nézte meg.
Szolimán – mint tudva van – nem tartota meg igéretét, hogy Budát János Zsigmondnak visszaadja, Buda törökké lett, s ez volt a városnak a mongol betörés után újabb nagy pusztúlása. De míg a mongol betörés hamar elvonúlt, a pusztító török hatalom 145 évig tart városunk és környéke, s az ország jó harmada fölött.
Buda a XVII. század elején. A. A Margitsziget romjai. B. A Duna. C. A meleg fürdők. D. A hátulsó külváros. E. A zsidó és viziváros. F. A várpalota. G. Pest. H. Védmű a Gellérthegyen. I. Török temető. K. A felsőváros. L. A legalsó külváros. M. A legfelső külváros.
Merian művéből.
