Budapest az új korban (1686–1838).
Budapest az új korban (1686–1838).
A töröknek Magyarországon lakta idején (1541–1686) hárman bírták hazánkat, t. i. a Habsburg-házbeli magyar királyok, a szultán és a választott erdélyi fejedelmek, emezek a szultánok árnyékában, de sokszor elég függetlenűl. A terület megoszlása Szolimán szultánnak 1541 szeptember elsején kimondott szavával kezdődik, melylyel János Zsigmondnak adja Erdélyt s a temesi grófság egy részét. De az események hatalma is ugyanazt az alakúlást adta az országnak. Mert Buda és Pest meghódításával területileg úgy is ketté volt vágva az ország. 1541-től 1686-ig többször behatoltak Erdélybe a magyar király hadai, s viszont az erdélyi fejedelmek nem egyszer nyomúltak Pozsonyig; de az egyesítés nem sikerűlt, mert Budát egyik fél sem bírhatta. Mihelyt pedig 1686-ban Budát elvesztette a török, vége volt az erdélyi fejedelemség önállóságának is. Ez is mutatja Budának és Pestnek országos fontosságát. Az a dunai rév, mely Budát Pesttel összeköti, az ország szárazi közlekedésének is bogja és középpontja. A török ellenségkép ülvén be ide, nem hódította ugyan meg soha teljesen sem a nyugati, sem a keleti országrészt, de a kettő közti főútakat elvágta. Lehetetlen volt Pozsonyból a szultán ellenére parancsolni Erdélynek, s szintoly lehetetlen Gyula-Fehérvárról vagy Nagy-Váradról akár a szultán, akár a bécsi kormány ellenére parancsolni Zalavármegyének és Horvátországnak. Az ország kétfelé válása geografiai szükségesség volt, mihelyt Buda és Pest, a fő kapocs, hiányzott belőle.
A török uralkodás (1541–1686) egészen elvágta a középkori fejlődés fonalait. Buda és Pest megmaradt a maga helyén, s mégsem tartozott már Európához. Lakosai csaknem merőben kicserélődtek. Nemcsak valamennyi főpap, barát (kivéve a nehány franciscanust), nemcsak minden főúr és birtokos nemes, hanem a vagyonos kereskedő és iparos is kivándorlott Budáról és Pestről 1541 után. Valódi városnak lehetetlen volt virágoznia a szultán meghódította területen. A török nálunk csupán katona volt; a világ egyik legjobb, legrendesebb katonája ugyan, de semmi egyéb nem. Itt csupán erősített helyen lakott. Földmíves vagy nyilt helyen lakó török ismeretlen volt hazánkban. A várbeli polgári elemet a legszegényebb néposztály és kisiparos helyettesítette. Leginkább zsidók és ráczok tudtak megalkudni a török uralommal a városokban. A török kaszárnyának és istállónak használta Buda és Pest boltjait, termeit és lakó szobáit, sőt számos templom és klastrom nagyobb részét is. A legszebb házaknak, melyekben előkelő tiszt lakott, az útcza felőli oldalait befalazták, betapasztották, vagy deszkával, zsúppal vakították el. Az igen kevéssel beérő katonának jó volt a cserepeitől, zsindelyétől megfosztott épület is; vidéki keresztény jobbágyai szalmával, náddal toldották-foldották, a hogy tudták.
Budavár ostroma 1686-ban. A. A szétrombolt torony. B. A város egy része. C. A törökök sánczai. D. Az elővár (Zwinger), melyet a mieink már elfoglaltak. E. Az ellenség védművei a falak háta mögött. F. Az ostromlók által őrzött hely a toronyban. G. Fedett támadó-művek. H. A kis tornyon s az elővár (Zwinger) falán ütött rés. I. Bemenet az elővárba. K. A nagy rés. L. A széthányt nagy torony, melyet közönségesen »Rondellá«-nak hívtak. M. N. Két üteg: egyik a nagy torony falain belűl, két 24 fontos ágyúból, a másik a rés fölött három hasonló ágyúból áll. O. Az ostromlók által készített árok és híd. P. A kert falán ütött rés. Q. S. Az árok szélére helyezett két üteg, hét ágyúval. R. A vár kapuja. T. A lovas őrség. V. A három 24 fontos ágyúból álló s a folyamhoz közel felállított üteg. W. Futó árkok. X. A folyamon túl levő ellensánczolási vonal. Y. A mecsetek tornyai. Z. A törökök temetője.
Egykorú metszet után, melyet Hallart L. N. rajza után Wening Mihály metszett.
Buda főhelye volt a magyarországi török hódoltságnak. De a főkormányzók, a budai pasák oly gyakran változtak, hogy nem volt sem érdekök benne, sem ösztönük arra, hogy építsenek. Csak egy-két fürdő, egy-két mecset és a várfalak jókarban tartásával gondoltak. Az 1626 körűl kormányzó Murtéza pasa a paulinusok egykori klastromának (a mai „Szép juhászné” szomszédjában) köveiből foldozta ki a budai vár falait. De a lakásokat, házakat kecskeméti, kőrösi, czeglédi szántóvető emberek tatarozták robotban. Képzelni lehet, milyen jóakarattal és szakismerettel! A török városokban gyakori égések is pusztítottak. Sőt több ízben fölrobbant a várban a puskaporraktár is, mi a környéken volt épületeket is megrongálta. Az 1686-diki ostrom alatt Mátyás egykori palotája (a mai fegyvertár helyén) szolgált ilyen tárúl. Az felrobbanván, az egész palota eltűnt a föld színéről. A keresztények részéről nehányszor megkisérlett, de visszavert ostromok bombázásai befejezték a rombolást. Nem szólván az enyhébb kisérletekről, minő az 1542-diki volt Pest ellen Brandenburgi Joachim alatt, elég legyen a Buda elleni ostromok nevezetesebbjeit nagyjából megemlítenünk. Ilyen a tizenhat éves háborúban az 1598- és 1602-diki ostrom. Ez utóbbi évben a keresztényeknek sikerűlt Pestet bevenni; de két év múlva ismét török kézre kerűlt, s a két rendbeli lakosság-csere miatt a város 1604-ben nyomorúltabb helyzetbe jutott, mint 1601-ben volt. Még több rombolással járt az 1684-ki sikertelen és 1686-ki sikeres és kemény ostrom. Elől kellett kezdeni mindent a főváros helyreállításában.
A fővárosnak 1686-tal kezdődő új korszakában egyedűl Pest az új-kor városa, s egyedűl azé a jövendő. Ó-Buda említést sem érdemel, Budavár is háttérbe szorúl. Hogy Budapest ma főváros, abban 1686 óta nem Budáé, még kevésbbé Ó-Budáé, hanem csupán csak Pesté az érdem. Csakhogy nem egy-két év, hanem nemzedékek műve volt ennek a kiküzdése. Az 1686-dik év után is vagy száz évig tart, míg Pest a számot tevő hazai városok sorába emelkedik. Igaz, hogy I. Lipót király négy sokadalmat adott mindjárt a visszafoglalás után Pestnek, s 1703-ban a királyi városok díszes sorába iktatta, fölruházván a tisztviselők szabad választása jogával egy igen ünnepélyes diplomában. De közbe jövén a Rákóczy forradalma, mely az ország kereskedelmére nézve sok évig óriási csapás volt, aztán pedig nyomban rá egy irtózatos járvány ütvén ki, a népesség annyira leapadt, hogy a mai Pestnek 1710-ben nem volt több háromszáz lakosánál!
A keresztény hadak bevonúlása Buda várába 1686 szeptember 2-án.
Herbel Károly egykorú rajza után.
A törökök kitakarodása után visszaállított ősi intézmények között a legelsők egyike volt a vármegye újra szervezése, s a megyei hatóság szokott székhelyének, a vármegye-házának fölállítása és berendezése. Természetes! A többi, a ki utóbb jött, csak jövevény; de a vármegye, bár kissé hosszas távollét után rögtön visszarepűlt a maga fészkébe, Pestre. Nemes Pest-vármegye, mely a török hódoltság idején saját területétől jó messze a Nógrádban fekvő várból, Fülekről administrált, sietett ősi székhelyén adni hálát a Mindenhatónak a szerencsés visszaérkezésért. Nem is történik efféle mindenütt!
A megyeháza a XVIII. század második felében egy-emeletes volt, s csak a XIX. században kapta második emeletét és díszes oszlopsorát. A megye háza olyan jó helyre telepedett, hol a Duna legroszabb kedvében sem bántotta soha. A szomszédjában emelkedő óriási kaszárnyát III. Károly király alatt 1727–1728-ban építették. Előtte a szerviták klastromának és templomának alapkövét még 1717-ben tették volt le. A Szent Ferencz rendiek a mai „Barátok teré”-n szintén korán telepedtek meg. Az evangelikusok is elég bölcsek voltak ezen század elején egyszerű templomukat mentűl közelebb sorakoztatni a magasabb fekvésű kaszárnyához.
De minden hajókázható víz mellett fekvő helynek természetes vonzalma van a part felé való terjedésre, tekintet nélkűl az olykor bekövetkezhető áradásra. Így épűlt már az Árpádok alatt a plebánia-templom a Duna partjára; mert ne feledjük, hogy a főtemplom környéke mindig búcsújárók tanyája, vagy, a mi egyre megy, országos sokadalmak és heti vásárok helye volt. Azon tájon volt Pestnek a régi réve s később (1687) a hajóhídja. Az „eskü-téri” plebániát a visszafoglalás után hamar átalakították mecsetből katholikus templommá. A városházát ugyanazon forgalmi okokból építették oda, a hol van, s hol a vízben állott nem egy áradás alkalmával. Jelen alakjában egészen újszerű épület 1844-ből, sőt azóta is egy emelettel nagyobbodott; s még így sem fér el bele az újkori városi hivataloknak fele része sem. Ezért nem régiben új városházát kellett építeni.
Pest emelkedése a XVIII. század első felében igen csekély. Csak a XIX. században ölt a növekedés lavinaszerű jelleget.
Pest és Buda a XVIII. század elején.
Bél Mátyás művéből.
Álljon itt csak e nagyjából való kimutatás:
| Pestnek 1776-ban volt | 13.000 lakosa, |
| 1780-ban volt | 16.000 lakosa, |
| 1799-ben volt | 29.000 lakosa, |
| 1810-ben volt | 35.000 lakosa, |
| 1820-ban volt | 47.000 lakosa, |
| 1830-ban volt | 62.000 lakosa, |
| 1840-ben (az árvíz után) volt | 66.000 lakosa, |
| 1847–1851-ben volt | 106.000 lakosa. |
A fokozatos emelkedés nem egy akadály ellenére történt.
A kifejlődésnek, összehasonlítva más nagy városokéval, nagy akadálya volt, hogy a környékén 1686 után messze földre sem város, sem falu nem állott. A török foglalás előtti szomszéd falvak eltűntek a föld színéről.
Így Megyer a mai Új-Pest felé, Jenő a Margit-sziget irányában a balparton, Új-Bécs a mai Új-épület táján, Szentfalva a mai közraktárak környékén, nem is említve Sülyt, a kérdéses Párdőt és Rákosfalvát kelet felől. Már pedig az újkori nagy városok (London, Páris, Bécs) növekedésére sokat tett, hogy a környékbeli régi falvakat és kis városokat magukba olvasztják. Pest a ma közelében levő helységeket, minők: Uj-Pest, Kis-Pest, Kőbánya, stb. saját maga népéből telepítette és telepíti.
A szomszéd helységek ezen hiányának is volt egy jó oldala, az, hogy az olcsó, csaknem ingyen föld, illetőleg homok egy-két órajárásnyi kerületben korlátlan szabadságot engedett a kiterjedésnek.
De ez épen Pestnek egyik vele született baja. A kiterjedés némileg a városi jellem rovására gyarapodott.
Pest külvárosainak már a neveik is magukon viselik újdon voltuk bélyegét. Mária Teréziának, Józsefnek, Ferencznek és Lipótnak nevét vették föl és viselik. Már III. Károly sejtette, hogy Magyarország jövendőbeli fővárosa nem Pozsony, hanem Pest. III. Károly nemcsak a Martinelli építőmester által tervezett Invalidus kaszárnya fölépítésével adta jelét Pestről való jó véleményének, hanem az által is, hogy 1723-ban az újonnan fölállított állandó országos főtörvényszékek mindkettejét Pestre helyezte, t. i. a hétszemélyes és királyi táblát. Árvíztől mentes helyen állott ez is, a „Barátok teré”-n.
Buda és Pest a jelen század elején.
Artaria és társa bécsi műkereskesése által kiadott színes kép után.
Mária Teréziának 1751-diki pesti látogatása után építik föl a budai királyi palotát, s a mi Pestre nézve fontosabb, 1767-ben állandó hajóhíddal kötötték össze Pestet a budai Ráczvárossal a Kis-Híd-utcza irányában. 1775-ben azon század legnagyobb árvíze pusztít Pesten és Budán. 1776 februárban a polgárság ellene szegűl a katonai beszállásolásnak, mely itt addig szokatlan volt. 1777-ben rendelék el a nagyszombati egyetem Budára költöztetését, melyet 1784-ben II. József Pestre helyez át az egykori paulinusok föloszlatott rendének klastromába.
1781-ben adja ki József, e koronás filozóf, a türelmi rendeletet, mely nem csekély fontosságú volt a város gyarapodására. I. Lipót 1703-ban Pestnek adott ünnepélyes kiváltságlevelében ki volt mondva, hogy csak katholikust lehet fölvenni a város polgári rendjébe. Ezt a rendeletet József megszűntetvén, nemcsak magyar, hanem német és tót ajkú beköltözőkkel is szaporodott a város lakossága.
1784-ben hozzák Budára a helytartótanácsot és a királyi kamarát.
1786-ban készítik el papnövendékek számára a pesti seminariumot József rendeletére. Ugyanakkor építik a rengeteg nagy „Új-épület”-et messze a várostól. József császár ennek is árvíz nem járta tért választott. Jellemző, hogy habár építészete katonai jellemű, föltették a humanus uralkodóról, hogy valami ápolóintézetnek szánta. Ilyennek pedig tán mégis nagy volt a város akkori népességéhez képest. Még 1821-ben is beépítetlen az „Új épület” környéke; – ezt írják róla: egészen magában, szabadon áll.
A legújabb külváros a Lipótváros; de ez már tervszerűen készűlt. Nemcsak egyenes, derékszögben találkozó útczái mutatják ezt, hanem két nagy tere, az Erzsébet- és a József-tér is.
1790-ben a pozsonyi országgyűlésen, mivel nádora sem volt rég az országnak, megválasztották Sándor főherczeget. Minthogy Budán volt a helytartótanács, Pesten meg a hétszemélyes tábla, Budán vagy Pesten kellett laknia a nádornak is, ki ezenkivűl még Pestvármegye örökös főispánja is volt.
1792-ben Ferencz királyt Budán koronázzák meg a helyőrségi templomban.
1795-ben a „polgári kórházat” építik, melyet a vele kapcsolatos votiv kápolnáról Rochusnak neveznek ma is.
Pesti és budai polgárőrség.
Kimnach Lászlótól
1796-ban lett József főherczeg Magyarország nádorává, miután Sándor főherczeg az az előtti évben kimúlt. József nádor szobra méltán díszíti Pesten a róla nevezett tért. Tovább egy félszázadnál telt öröme az ő kedvelt városának fölvirágzásában, melyben hathatósan közremunkált. A városnak a múlt század végén egy másik hatalmas barátja, gróf Batthyány József primás, segít megalapítni 1799-ben a mai Városligetet. Ő utána nemsokára egy másik főúri pártfogó, gróf Széchenyi Ferencz, 1802-ben nagy könyvtárát és becses gyűjteményét ajándékozta a nemzetnek múzeumúl. A nádor lett ennek főpártfogója, ki maga is sok tudományos és műkincscsel járúlt gyarapításához.
1807-ben országgyűlés volt Budán. 1808-ban alakítják meg a nádor ösztönzésére a „Szépítési bizottságot”, melynek föladata volt fölvigyázni a tervszerűbb építkezésre. Ezután kezdenek eltűnni Pest rozzant várfalai és várkapui.
Az 1808-diki törvényhozás két nemzeti intézet ügyében buzgólkodott: a Magyar Nemzeti Múzeum és egy katonai magyar nevelő-intézet, a Ludovika akadémia ügyében. Jellemző, hogy a törvényhozás a közadókból és közjövedelmekből nem segíti ezeket; bár az is igaz, hogy rendes állami pénzügyvitele nem is volt az országnak. Közadakozás útján jöttek létre, s ebben kivált a főurak tűntek ki. A mit az országgyűlés tett, az a nagylelkű adakozók nevének és adományának törvénykönyvbe beczikkelyezése volt. Így már az 1808-diki országgyűlés beczikkelyezi Grassalkovich herczegnek a Múzeumért tett áldozatát és a Ludovika akadémiára tett adakozások hosszú lajstromát. Pest város az áldozat nagyságában a második helyen áll. Csak Mária Ludovika főherczegnő irt alá nagyobb összeget, t. i. 50.000 forintot, míg Pest város 30.000-et. Albert szász herczeg ugyanannyit adott. A többi nagy adományok kevés esetben haladják meg a 10–12 ezer forintot. Buda város 8.000-et irt alá.
1810 a budai nagy égés éve. A Ráczváros és a Viziváros egy része (400 ház) égett le.
1814-ben a bécsi congressuson volt uralkodók és diplomaták méltónak tartották megszemlélni Budát és Pestet. A Gellérthegyen 1814 óta csillagvizsgáló torony állott. Az 1817–18-diki inséges év nagy drágaságot okozott a különben rendkivűl olcsó városban.
Ezen időkből nehány adat mutatja a városnak 25 év alatti emelkedését. Volt Pesten (kerekszámban): 1795-ben 2.600 ház, 1810-ben 2.900, 1814-ben 3.300, 1820-ban 3.800. E szerint egy negyed század alatt 1.200 ház volt az emelkedés; közel 50 százalék.
1820 táján Pest polgári őrsége 3 gyalog zászlóaljra volt osztva, mindenik 6 századból, s minden század 124 emberből, 4 tisztből állott; összesen 2.307 ember. Volt hozzá egy fél svadron huszár és fél svadron német lovas is. Az egésznek parancsnoka 1820 körűl ezredesi rangban Boráros városi tanácsos volt. Már 1789 óta állott fenn városunkban a „polgári őrsereg” (Bürger-Miliz) hivatalosan, a magyarországi katonai főparancsnokság és helytartó-tanács rendeletére, miután a sorkatonaság Laudon vezérlete alatt a török ellen ment táborozni. A polgári őrsereg helyőrségi szolgálatot teljesített a háború alatt. Később a napoleoni korszakban is szükségét érezték, úgy, hogy 1808-ban törvény (a 2-dik czikk 13. szakasza) kötelezi a városokat ily őrseregcsapatok (cohortes) tartására. 1815 után, a hosszú béke alatt, merőben hiú diszelgéssé váltak. A lövöldében (mely e század elején a Lövész-útcza végén állott), mint mulatóhelyen, tartotta fenn traditióit. 1848-ban a nemzetőrség, szélesb alapra fektetve, ezen polgári őrség folytatásának tűnt fel Budapesten, s csak a vidéken volt merőben új.
A pesti vármegyeház.
Háry Gyulától
1820 óta kezdett Pest a magyar szellemi élet középpontjává lenni. Míg az előtt a hazai irók az országban szétszórva éltek, s műveik Kassán, Kolozsvárt, Pozsonyban, Bécsben jelentek meg: most az irodalom lelkes fiatal bajnokai: Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Bajza József, Fáy András s többen Pesten adják ki műveiket. Trattner és Landerer nyomdái jórészt itt egyesítik a könyvpiaczot új könyvek, naptárak, díszes almanachok kiadásával. Kulcsár lapja, a „Hazai és külföldi tudósítások” s Fejér György folyóirata, a „Tudományos Gyűjtemény” czímű szemle az időszaki magyar sajtó meghonosítói voltak a nagy részint még német városban. De különösen 1830 óta lett a mindinkább emelkedő s újabb meg újabb tehetségeket ide vonzó Pest állandó középpontjává a tudománynak és irodalomnak a „Magyar Tudós Társaság” megalapítása által. Ezt sem az állam, hanem Széchenyi István kezdeményére magános adakozók alapították, még pedig tetemes áldozatokkal. Nagy lendűletet adott a város fejlődésének a dunai gőzhajózás, mely szintén Széchenyi István hathatós közreműködésével indúlt meg ugyanazon évben, 1830-ban. A magyar aristokratia is kezdi Pesten itthon találni magát. Főurainkat Bécsből mindinkább Pestre vonzotta ugyancsak Széchenyi a lóversenyek és a kaszinó megalapítása által is. Ha nem is Széchenyi terve szerint, de az ő sürgetésére honosúlt meg végre a nemzeti színművészet is Pesten, az 1837-ben megnyitott állandó magyar színházzal.
