Garasos Tár
Garasos Tár
A Garasos Tár 1834. január 4-től szombatonként jelent meg Lipcsében. Kiadója Otto Wigand, szerkesztője és szinte egyedüli írója Vajda Péter volt. A lap terjesztésével Wigand pesti könyvlerakata foglalkozott. Nyolcadíves lapokra nyomták, egy szám nyolc oldalból állt. Teljes évfolyamát 3 forintos árban hirdették. A megmaradt 491számokat Heckenast Gusztáv füzetekbe kötve 1835-ben pesti üzletében árulta.
Otto Wigand 1817 és 1825 között Kassán működött, majd amikor az irodalom fellendülése egyre több kiadót és könyvkereskedőt csábított Pestre, ő is üzletet vásárolt a Váci utca 15. számú házban. Ő volt a korabeli magyar könyvkiadás legtevékenyebb képviselője. Figyelme főleg a politikai irodalomra irányult, nála jelent meg Széchenyi Hitelének német fordítása, majd Wesselényi Balítéletek című művének kinyomtatása miatt kellett Magyarországot elhagynia. Ezután telepedett le a nagy könyv-metropolisban, Lipcsében, ahol első kiadványai közé tartozott az itthon betiltott Stádium. Wigandnak nagy szerepe volt abban, hogy a reformkori magyar és német nyelvű, a cenzúra által betiltott könyvek közül 1830 és 1848 között majdnem 150 nála és más lipcsei kiadóknál megjelenhetett.
Vajda Péter írásait 1830-tól közölte a folyóiratokban, és 1833 első felében a Hasznos Mulatságok társszerkesztője volt. Karacs Teréz nyomán tudjuk, hogy Heckenast és Wigand segítségével könyvkötő legényként vándorló könyvet szerzett, és így indult útnak 1833 őszén. Bejárta Németországot, Hollandiát és Angliát. Ez az utazás döntő jelentőségű volt későbbi pályája szempontjából. Megismerkedhetett a legfejlettebb polgári államok életével, a British Museum könyvtárában könyvújdonságokat olvashatott, másrészt Lipcsében bekapcsolódhatott a legkorszerűbb újságok munkájába. A Garasos Tár szerkesztőjeként szoros kapcsolatot tartott fenn a Pfennig Magazinnal is.
A Minden Magyarhoz című bevezetőjében Vajda Péter összefoglalta a Garasos Tár célját, a cikkek tárgyát, ismertette forrásait. A lap programját a következőképpen határozta meg: „. gyújtsák tovább és tovább az olvasni szeretés tüzét; terjesszék az édes honi nyelv szeretetét, a nyelvet magát; ébresszék társainkat a gondolkozásra, a kutatásra, a tapasztalásra; szélesszék az esmereteket, kedveltessék meg a hasznosat, a jót, a szépet; mutassák meg az akaratnak az erények útját.” A Garasos Tár olyan írásokat közölt, melyeket a szerkesztő a londoni, párizsi és lipcsei lapokban „hasznosnak és szépnek” talált, valamint „önnönhonunk nevezetességeit” ismertette. Vajda szerint nem szégyen a jó nyomon haladni: „Mi sokban csak visszhangzói lehetünk azon esmereteknek, melyek a Themse és Seine partjain ezer főkön mentek, jártak már keresztül, de az önnézetek mezeje sincs tőlünk elzárva.”
A programcikk azt bizonyítja, hogy a felvilágosodás célkitűzései még mindig aktuálisak, az évek során nem valósultak meg Magyarországon. A szerkesztő ezekkel akarta összekapcsolni azokat a hasznosnak ítélt témákat, amelyeket már a fejlődés következő lépcsőfokán álló államok olvasói igényeltek.
A lap tartalma rendkívül vegyes volt. Történeti, földrajzi, természettudományi cikkek, szépirodalmi írások jelentek meg egymás mellett. Vajda Péter tudatos szerkesztői tevékenységének eredményeként azonban szinte valamennyi – önálló és fordításban átvett – cikkéből rendkívül felvilágosult, a kor politikai, társadalmi, gazdasági kérdéseire érzékenyen rezonáló szellemiség sugárzik.
Történeti jellegű írásaiban Vajda felfogása szervesen kapcsolódik a reformkor szemléletéhez. Eötvöshöz hasonlóan vallja: „A történetek szent tudománya a jelent kormányozza, a jövőbe magvakat vet.”
492A Garasos Tár földrajzzal, statisztikával, népszokásokkal foglalkozó rovatában Vajda gyakran közölt írásokat keleti népek életéről. Ezeket a cikkeket is felvilágosításra, a babona és előítéletek elleni harcra használja fel; arra hívja fel a figyelmet, hogy a „szemfényvesztésnek Távol-Kelet a hazája”, a vallásos megnyilvánulások gyakran „balvélekedések”. Egyik legérdekesebb írása a Sétálás az Éjszaki tenger alján című útirajz. Vajda Péter önálló, de befejezetlen munkája ez, úti élményeit meséli el benne. Nemcsak a tengeri utazás szépsége ragadja meg a szerzőt, hanem felfigyel a raktárak tömegére, az eleven kikötői életre, vagyis a fejlett gazdaság jeleire is.
A természettudományi kérdésekkel foglalkozó rovat tartalma is arra vall, hogy Vajda Péter jószemű, aktualitásokra felfigyelő szerkesztő volt, számos kortársánál előbbre látott. A többi magazin közleményeihez viszonyítva is sok írása foglalkozik a villannyal, a „gőzszekerekkel”, tehát a legfrissebb és legjelentősebb felfedezésekkel. Magyarországon az elsők között hívja fel a figyelmet az energiaforrások jelentőségére. Vajda nagy szerepet szánt a gőz energiájának és a kőszénnek a jövő társadalmának kialakításában. Sorozatban ismertette a cukorkészítés módját, aminek az a magyarázata, hogy a harmincas években az élelmiszeripar, abban is a cukoripar vette át a vezető szerepet a magyar gazdasági életben.
A Garasos Tár irodalmi rovatában Vajda néhány elbeszélését és prózaversét, Kisfaludy Sándor, Kunoss Endre, Székács József, Kovács Pál költeményét és oktató, nevelő jellegű „persa meséket” közölt.
Vajda Péter munkásságának jellemzője a Kelet iránti fokozott érdeklődés. Ez a Garasos Tárban is megmutatkozik, ahol az elbeszélések, az ismeretterjesztő cikkek és az útleírások jelentős része a távoli, egzotikus világhoz kapcsolódik. Keleti vonatkozású cikkeiben azonban már az a tendencia is érvényesül, amely indokolttá teszi Vörösmarty későbbi kijelentését Vajda Péterről, amikor őt „a páriák fáradhatatlan ügyvédjének” nevezte, arra utalva, hogy orientalizmusa az elnyomottak védelmét szolgálta.
A Garasos Tár 500 példányban jelent meg. Az alacsony példányszám azt mutatja, hogy a néplapok alapvető célkitűzésének nem tehetett eleget, nem a nép kezébe került, nem terjedt el széles körben Magyarországon. A társadalmi viszonyok ebben az időben még nem teszik lehetővé, hogy azok a tömegek olvassák a lapot, akiknek szánták. Ennek ellenére a Garasos Tár figyelemre méltó vállalkozás reformkori sajtónk történetében. Vajda Péter arra törekedett, hogy a követendő példának választott magazinok színvonalát mindig elérje. Programját úgy alakította ki, hogy a felvilágosodás korának még mindig aktuális céljai és a fejlett polgári sajtó iránt támasztott igények szerves egységet alkossanak. Kevesebb hazai vonatkozású képet és cikket közölt ugyan, mint például a Fillértár – erre Lipcsében a lehetőség is kisebb lehetett, de még a fordítás alapján készült írásaiban is mindig „honosaihoz” szólt, a jó példa követését szorgalmazta.
Elegendő számú előfizető hiányában Wigand nem látta érdemesnek folytatni a lap kiadását, és az a 12. szám után, március 22-én megszűnt.
