II. SZÍN.
Ugyanott, más szoba.
Pisanio, leveleket olvasva jön.
PISANIO.
Mit, házasságtörés? Mért nem irod,
Mely szörnyeteg vádolja? – Leonátus,
Oh gazdám! mi rontotta meg füled’?
Mely álnok római (mérges nyelvü, mint
Kezü) szedé reá nagyon is kész
Hivésed’? – Hűtlen? – Nem, sőt bünhödik
Hűségeért, s kiáll oly ostromot,
Istenhez inkább, mint nőhöz hasonlón,
Minőt erény legyen, a mely kiáll.
Oh gazdám, lelked az övé alatt
Úgy áll most, mint állt vagyonod. – Megöljem?
És őt? A szeretet, hit, eskük ellen,
Miket neked fogadtam? Vérit? én? –
Ha ez a jó szolgálat, úgy soha
Se mondjanak szolgálatkésznek! Milyen
Szint mutatok, hogy oly embertelennek
Látszom, minő e tettnek megfelel?
„Tedd meg; mit küldtem, a levél után
Maga rendel alkalmat.” Átkozott
Papir, e tintánál is feketébb!
Te érzéketlen semmiség, e tettben
Bűnrészes vagy, s oly szüz fehért mutatsz
Kivül? – Im, itt jön. Én nem értek ehhez.
Imogen jön.
Mit, házasságtörés? Mért nem irod,
Mely szörnyeteg vádolja? – Leonátus,
Oh gazdám! mi rontotta meg füled’?
Mely álnok római (mérges nyelvü, mint
Kezü) szedé reá nagyon is kész
Hivésed’? – Hűtlen? – Nem, sőt bünhödik
Hűségeért, s kiáll oly ostromot,
Istenhez inkább, mint nőhöz hasonlón,
Minőt erény legyen, a mely kiáll.
Oh gazdám, lelked az övé alatt
Úgy áll most, mint állt vagyonod. – Megöljem?
És őt? A szeretet, hit, eskük ellen,
Miket neked fogadtam? Vérit? én? –
Ha ez a jó szolgálat, úgy soha
Se mondjanak szolgálatkésznek! Milyen
Szint mutatok, hogy oly embertelennek
Látszom, minő e tettnek megfelel?
„Tedd meg; mit küldtem, a levél után
Maga rendel alkalmat.” Átkozott
Papir, e tintánál is feketébb!
Te érzéketlen semmiség, e tettben
Bűnrészes vagy, s oly szüz fehért mutatsz
Kivül? – Im, itt jön. Én nem értek ehhez.
Imogen jön.
IMOGEN.
Nos, nos, Pisanio?
Nos, nos, Pisanio?
PISANIO.
Im, asszonyom, uramtól egy levél.
Im, asszonyom, uramtól egy levél.
IMOGEN.
Urad? Mit? Ez az én uram, Leonatus.
Tudós egy csillagász voln’ az, ki úgy
Ismerné a csillagokat, mint én
E kézirást: az fejtené meg a
Jövőt. Jó istenek, hadd szóljon e
Levél tartalma szerelemről, férjem
Jóllétiről, elégedett voltáról…
Csak azzal ne, hogy elszakasztva élünk:
Busitsa ez: van jótékony bubánat,
S ez az, s ez óvja a szerelmet. Minden mással,
Kivéve ezt, legyen elégedett.
Bocsáss meg, jó viasz. Ti méhek, e
Titok-zár készitői, áldalak!
Szerelmes és szorongatott adós
Nem egyenlő imát mond: bár bünöst
Börtönbe visztek, ám az ifjú Ámor
Titkát is jól megőrzitek. Jó hirt,
Jó istenek! (Olvas.)
„A törvény s atyád haragja, ha országában ér, nem bánhat velem oly kegyetlenűl, hogy, oh legdrágább lény, szemeiden fel ne éledjek újra. Tudd meg, hogy Kambriában vagyok a milfordi révben: a mit ebből szerelmed kiolvas, azt kövesd. S így, minden boldogságot kiván, a ki hű marad esküjéhez, szerelmében gyarapodó
Szárnyas lovat nekem! – Hallod, Pisánio!
Ő Milford-rébe’, van: olvasd, s beszélj,
Mily messze van oda? Ha más silány
Dologban egy hétig döczög, miért
Én egy nap nem repülhetnék oda?
Mondd, hű Pisanio (ki úgy epedsz,
Oh, hadd alkudjam: még sem úgy, de vágysz,
Csakhogy kevésbbé, oh nem úgy, mint én:
Én vágyok tul a tulon!), és sűrün
Beszélj (szerelmi megbizottnak a
Halló szervet a fuladásig kéne
Megtöltni), mennyire van az a boldog
Milford? s mellesleg mondd, miként jutott
Wales ily ré boldog birtokába? de
Először, hogy’ lopózzunk innen el,
S a hézagot, mely támad mentünk s jöttünk
Között, mint mentsük? de előbb még, innen
Hogy’ távozunk? Mért mentsük a szülöttet
Fogantatás előtt még! Errül aztán.
Szólj, kérlek, hány tuczat mértföldet győzünk
Egy-egy órában?
Urad? Mit? Ez az én uram, Leonatus.
Tudós egy csillagász voln’ az, ki úgy
Ismerné a csillagokat, mint én
E kézirást: az fejtené meg a
Jövőt. Jó istenek, hadd szóljon e
Levél tartalma szerelemről, férjem
Jóllétiről, elégedett voltáról…
Csak azzal ne, hogy elszakasztva élünk:
Busitsa ez: van jótékony bubánat,
S ez az, s ez óvja a szerelmet. Minden mással,
Kivéve ezt, legyen elégedett.
Bocsáss meg, jó viasz. Ti méhek, e
Titok-zár készitői, áldalak!
Szerelmes és szorongatott adós
Nem egyenlő imát mond: bár bünöst
Börtönbe visztek, ám az ifjú Ámor
Titkát is jól megőrzitek. Jó hirt,
Jó istenek! (Olvas.)
„A törvény s atyád haragja, ha országában ér, nem bánhat velem oly kegyetlenűl, hogy, oh legdrágább lény, szemeiden fel ne éledjek újra. Tudd meg, hogy Kambriában vagyok a milfordi révben: a mit ebből szerelmed kiolvas, azt kövesd. S így, minden boldogságot kiván, a ki hű marad esküjéhez, szerelmében gyarapodó
| Posthumos Leonatusod.” |
Ő Milford-rébe’, van: olvasd, s beszélj,
Mily messze van oda? Ha más silány
Dologban egy hétig döczög, miért
Én egy nap nem repülhetnék oda?
Mondd, hű Pisanio (ki úgy epedsz,
Oh, hadd alkudjam: még sem úgy, de vágysz,
Csakhogy kevésbbé, oh nem úgy, mint én:
Én vágyok tul a tulon!), és sűrün
Beszélj (szerelmi megbizottnak a
Halló szervet a fuladásig kéne
Megtöltni), mennyire van az a boldog
Milford? s mellesleg mondd, miként jutott
Wales ily ré boldog birtokába? de
Először, hogy’ lopózzunk innen el,
S a hézagot, mely támad mentünk s jöttünk
Között, mint mentsük? de előbb még, innen
Hogy’ távozunk? Mért mentsük a szülöttet
Fogantatás előtt még! Errül aztán.
Szólj, kérlek, hány tuczat mértföldet győzünk
Egy-egy órában?
PISANIO.
Tuczat elég, de sőt, úrnőm, neked
Sok is.
| Egy-egy napra egy |
Sok is.
IMOGEN.
Mit! ily tunyán nem jár, a ki
Vesztőhelyére megy. Versenyfutásnak
Hallám hirét, hol gyorsabb volt a ló,
Mint az idő homokja. Eh, bohóság!
Menj, mondd, szinleljen hölgyem némi bajt,
S kérezzék atyjához; nekem szerezz
Lovagló öltönyt, nem drágábbat, mint
Jobbágy nejéhez illik.
Mit! ily tunyán nem jár, a ki
Vesztőhelyére megy. Versenyfutásnak
Hallám hirét, hol gyorsabb volt a ló,
Mint az idő homokja. Eh, bohóság!
Menj, mondd, szinleljen hölgyem némi bajt,
S kérezzék atyjához; nekem szerezz
Lovagló öltönyt, nem drágábbat, mint
Jobbágy nejéhez illik.
PISANIO.
Gondolnád meg a dolgot jobban.
| Asszonyom, |
IMOGEN.
Előmbe nézek én: köd itt, köd ott,
És a mi jő, csak köd van mindenütt,
Melyen nem látok át. Eredj csak, kérlek;
Fogadd szavam’. Nincs mit beszélni már:
Reám csak egy út, a milfordi vár.
Előmbe nézek én: köd itt, köd ott,
És a mi jő, csak köd van mindenütt,
Melyen nem látok át. Eredj csak, kérlek;
Fogadd szavam’. Nincs mit beszélni már:
Reám csak egy út, a milfordi vár.
| (Elmennek.) |
