IV. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

A milfordi kikötő táján.
Pisanio és Imogen jönnek.
IMOGEN.
Lovunkról hogy leszálltunk, azt mondád,
Közel a hely. Anyám nem vágya látni
Először úgy, mint én őt vágyom. Ember,
Hol van Posthumus? Mit forgatsz eszedben,
Hogy így megmerevülsz? Mért tör ki e
Sohaj belőled? Ki csak festve voln’ így,
Szavát vesztett iszonynak tartanák.
Végy bátrabb tartást, mig a rémület
Jobb érzékim’ le nem veri. Mi baj?
Miért kinálod ily kelletlenül
E levelet? Ha nyári hir van benne,
Kisérd mosolylyal; hogyha téli, úgy
Örökre ilyennek maradj. – Uram
Keze! E méregvert Itália
Rászedte és kemény sors érte tán?
Szólj, ember: mondja nyelved azt a szörnyüt,
Mit olvasnom halálos lenne.
PISANIO.
Kérlek,
Olvasd el, s lásd, mint bánt velem,
Boldogtalannal a szerencse.
IMOGEN (olvassa).
„Asszonyod, Pisanio, szajhát játszott az én ágyamban; bizonyítékai véresen hevernek bennem. Nem beszélek hitvány gyanúból, hanem oly súlyos jelekből, a milyen búbánatom, és oly bizonyost, a mint bosszúmat remélem. E részben, Pisanio, neked kell értem cselekedned, ha az ő hűségének megszegése nem szennyezte be a tiedet. Saját kezeddel vedd el életét: alkalmat adok rá én a milfordi kikötőnél: e végből kapta levelemet. Ha félsz rá mérni a csapást, s nem biztosítasz arról, hogy megtörtént: akkor gyalázatának kerítője vagy s csak oly hűtelen én hozzám.”
PISANIO.
Miért huzzam ki kardom’? E levél
Nyakát szegé már. – Nem, ez rágalom,
Mely kardnál élesb; melynek nyelve a
Nil férgeit kiveszti mérgivel;
Lehe a szélen nyargal s a világ
Minden zugát tele hazudja, és
Királyt, királynét, államot, leányt
És asszonyt – nem! e mérges rágalom
Bejárja a sir titkait. – Nos, úrnőm?
IMOGEN.
Ágyához hűtlen! – Mi hűtlennek lenni?
Virrasztva ott feküdni s rá gondolni?
Órákra sirni? s a természetet
Ha elnyomá az álom, megszakitni ezt,
S álmodván róla szörnyüt, önmagát
Sikoltva kelteni? Ez a hűtlenség?
Ez az?
PISANIO.
Oh, asszonyom!
IMOGEN.
Én csalfa! – Lelkisméreted tanum,
Jachimo! Te kéjvágyról vádolád,
S gaznak tetszettél: most úgy tetszik, képed
Elég jó. Egy olasz rima, kinek
Anyja festéke volt, megcsalta őt.
Megunt vagyok, divatját mult ruha;
S mert dusabb, mint hogy szegre tegyenek,
Fölfejtenek: a folt közé velem!
Oh, férfi-eskü a nők árulója.
Oh férjem, hithagyásodon minden jó
Külszint czudarság öltönyének néznek,
Születve nem, hol él, de hordva nőknek
Csalétekül.
PISANIO.
Jó asszonyom, hallgass rám!
IMOGEN.
Hű s tisztességes férfiak, miként
A csalfa Aeneas, csalárdak lettek,
Mihelyt meghallgattattak, és Sinon
Sirása sok szent köny botránya volt,
S igaz nyomortul is elvette a
Könyört. Posthumus, sok derékbe így tészsz
Kovászt: a jó s nemes csalárd s hite-
Hagyott lesz nagy hibádon. Jer hát, ficzkó,
Légy te becsületes: tedd, mit urad
Parancsolt. Hogyha látod őt, ime
Egy kis bizonyság engedelmességem:
Kardot magam húzok: vedd s verd keresztül
Szivem’, szerelmem ártatlan lakát.
Ne félj, nincs benne más, csak bánatom:
A ki valódi kincse volt, urad
Nincs benne. Tedd parancsát, szúrj! Nemesb
Dologban érhetsz valamit, de itt
Gyávának látszol.
PISANIO.
Hitvány eszköz, el!
Kezem miattad nem lesz átkozott.
IMOGEN.
Már meg kell halnom. S ha kezedtül nem
Halok, nem vagy urad szolgája. Az
Öngyilkosságra égi tilalom
Teszi gyávává gyönge kezemet.
Jer, itt szivem; de holmi elfödi.
Csak lassan; nem kell védv: mint kardhüvely
Engedjen. Mi van itt? A hű Leonatus
Levelei, s mind hithagyott lett? Félre,
Hitemnek megrontói? Már nem lesztek
Szívemnek mellese. Ál prófétáknak
Szegény bolondok higyenek: habár
A megcsalottnak fáj az árulás,
Kinosb a dolga mégis a csalónak.
S te, Posthumus, ki engedetlenségem’
Atyám ellen lázítád és velem
Megvettetél király kérőket is,
Tapasztald, hogy ez nem mindennapi,
De ritka és nemes tett; én pedig
Bánkódva gondolom, ha tompa lészsz
Iránta, kit most ékesitsz, miként
Gyötrend emlékem. Kérlek, most siess:
A bárány mészárszékre megy: a kést!
Urad parancsszavára lomha vagy,
Bár én is kérem.
PISANIO.
Drága asszonyom,
Egy szemhunyást sem alvám, a mióta
Rám bizták ez ügyet.
IMOGEN.
Tedd hát, és ágyba.
PISANIO.
Inkább vakságig virrasztok.
IMOGEN.
Miért
Vállaltad el hát? mért mértföldeken
Ürügygyel tartál? mért e hely? mért jöttem?
S miért magad? s a lovak fáradsága?
Az alkalom? a távozásomon
Megrémült udvar, melybe visszatérni
Úgy sem fogok már? Mért jövél idáig,
Hogy itt ne löjj, holott állást vevél már
S előtted a kiszemelt gim?
PISANIO.
Nyerni időt,
Hogy ügyemet veszthessem, s ez alatt
Kigondoltam egy módot. Asszonyom,
Hallgass meg türelemmel.
IMOGEN.
Ám beszéld
Fáradttá nyelved’. Hogy rima vagyok,
Már hallám, és fülem, hallását ebben
Veszitvén, jobban nem sebezhető,
Sem ez már meg nem gyógyul. Csak beszélj.
PISANIO.
Hát azt gondoltam, ne térnél haza.
IMOGEN.
Helyes: ’sz megölni hoztál.
PISANIO.
Oh, dehogy!
De volnék oly bölcs, mint becsületes,
Elsülne tervem is. Más nem lehet,
Mint hogy uram’ megcsalták. Valamely
Bitang, az, s mesterségiben fogas
Tevé e czudarságot rajtatok.
IMOGEN.
Egy római kéjleány.
PISANIO.
Éltemre, nem.
Én megviszem holt hiredet s elküldöm
Véres jelét neki, mert így rendelte.
Ezt eltünésed az udvarrul is
Csak erősitni fogja.
IMOGEN.
Jó fiú,
S addig mi lesz? hol élek, hol lakom?
S éltem vigasza, ha férjemre nézt
Halott leszek, mi lesz?
PISANIO.
Ha az udvarba’ –
IMOGEN.
Ne udvart, ne atyát, s egy szót se többet
A nyers, feszes, együgyü semmiről:
Clotenről, a kinek szerelme rám
Mint ostrom szörnyü volt.
PISANIO.
Ha ott
Nem, úgy Britanniába’ sem.
IMOGEN.
De hol?
Nap nem süt-e Britannián kivül?
Nincs nappal, éjjel, csak Britanniában?
Britanniánk e nagy világban mintha
Nem benne volna, de ez abbul állna.
Egy nagy mocsárban hattyufészek! Kérlek,
Gondold meg, él még ember máshol is.
PISANIO.
Örvendek, hogy gondolsz más helyre is.
A római küldött Lucius ide
Jön holnap: ha oly bus kedvet tudnál
Mutatni, mint a sorsod, s rejteni
Tudod, mit még felfedni nem szabad
Veszélytelen: úgy jó s reményteli
Út áll előtted: meglehet, közel
Tán Posthumus lakóhelyéhez, oly
Közel, hogy bár nem látod, mit teszen,
De óránkint jövend hozzád hire,
Hiven, mint jár s kél.
IMOGEN.
Ily alkalomért –
Szemérmem rajta, csak halála ne –
Megkoczkáztatnám.
PISANIO.
Jó; hát ebbül áll:
Feledned kell, hogy nő vagy: a parancsot
Fogadd s ne add; szemérmet és félelmet
(A nők cselédit, s igazabban e
Szép énjöket) válts hetyke bátorságra;
Légy gunyra gyors, és nyelves, vakmerő,
És mint menyét veszekedő; feledned
Kell arczod ritka kincsét, és kitenned
(De, ó, ez a keménység, s nincs más módja)
Parasztos-csóku Titánok falánk
Érintésének; és felejtened
Munkás, kecses kacsóid’, melyekért
Nagy Juno irigyed.
IMOGEN.
Ne, légy rövid:
Belátom végét s szinte férfiú
Vagyok már.
PISANIO.
Vedd előbb fel látszatát.
Előre sejtvén ezt, elkészitettem
(Batyumba’ van) nadrágot, kalapot
Felöltőt s a mi kell: ha ebbe’ s ily
Korú ifjútól vett utánozással
Eléje lépsz a fönkelt Luciusnak,
S szolgálatot kérsz, megmondod neki,
Miben vagy jártas (mit meg is tanitsz,
Zenét, ha van hallása rá): bizonynyal
Kitárt karral fogad, mert tisztes ő,
Sőt – kétszer az – ő szent. S a többire
Én itt vagyok busásan merni és
Segitni.
IMOGEN.
Te vagy a vigasztalás,
Melylyel táplálnak istenim. El, kérlek:
Sokat kell még meghányni; majd rendezzük,
Mit ád a jó idő. E vállalatra
Én katonás vagyok s elviselem
Fejedelmi bátorsággal. Kérlek, el!
PISANIO.
Helyes. És most rövid bucsut kell vennünk,
Különben mint távollevőt gyanúba
Fognának távozásodért. Nemes
Úrnőm im egy szelencze: a királyné
Adá; tartalma kincs; ha tengeren
Vagy szárazon beteg lészsz, bajodat
Egy csöppje elenyészti. Ott az árnyék,
Ott öltsd fel férfiasságod’. S most az ég
Vezessen jóra.
IMOGEN.
Amen, köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem