IV. SZÍN.
Ne félj, sir; nyerném csak meg a királyt
Oly bizonyost, mint nőm becsületéről
Tudom, hogy megmarad.
S mire számolsz a királynál? |
Én semmire: a változó időre;
Didergek most a télben s melegebb
Napokra várok. E bátortalan
Reménykedéssel olcsón fizetem
Jóságod’, mert csalódva mint adósod
Kellend meghalnom.
Igaz jóságod s társaságod is
Azon, mi tőlem telt, még túlfizet.
Királytok eddig vette nagy Agustus
Hirét; a megbizásnak embere
Lesz Caius, s azt hiszem, meglesz a sarcz
S a hátralék is, vagy a rómaiakkal
Gyűl meg baja, kiknek emléke még
Ujan sajg.
Bár politikus nem, és
Annak való is nem vagyok, hiszem,
Hogy ebből harcz lesz, és előbb veszed
Hirét, hogy a bátor Britanniában
Kötöttek ki a gallus legiók,
Mint azt, hogy egy fillérnyi sarczot adtunk.
Jobb rendhez szoktak ott most, mint mikor
Caesar mosolygott félszegségökön,
Bár érdemesnek vélte homlokot
Ránczolni bátorságukon. Fegyelmök
(Vitézséggel vegyest) megmondja majd a
Próbálkozóknak, hogy oly nemzet ez,
Mely tanul a világon.
Jachimo jön.
Nézd, Jachimo. |
A legfürgébb rén szolgált szárazon,
S vitorlád’ minden zug szele csókolta,
Hogy gyorsitsa hajód’.
Uram, légy üdvöz. |
Reménylem, a nyert kurta felelet
Sietteté megtérted’.
Hölgyed a |
S a leg- |
Át inkább szépsége csalárd szivekre
S legyen velök csalárd.
Im levelek. |
Reménylem, jók.
Nagyon valószinű. |
Ott volt-e Caius a brit udvaron,
Míg ott valál?
Csak várták, de nem ért
Volt még oda.
Még minden jó vagyon.
Megvan e kőnek régi fénye? vagy
Homályos arra, hogy viseld?
Ha vesztém, |
De még egy oly éj kurta kéjeért?
Minőt brit földön nyertem, kétszer ily
Utat bejárok: mert gyürüd enyim.
Nehéz e kőhöz jutni.
Mért? mikor |
Kedvedet ne töltsd, |
Barátok nem lehetünk.
Azok leszünk, |
Jövök, hogy hölgyed’ meg nem ismerém,
Még lett voln’ egymáshoz szavunk; de én
Erénye és gyürüd nyerőjeül
Vallom magam’ és nem sértőtökül,
Mivel csak kettőtök akarata
Szerint tevék.
Itt a kezem s gyürüm,
Ha kitünik, hogy ágyban érintetted;
De ha nem, úgy rossz véleményed tiszta
Erényiről elveszti vagy nyeri
Együnknek kardját, vagy azé marad
Gazdátlan mindenik, ki megleli.
Adatom mind úgy a valót érinti,
Hogy rögtön hinni készt; de hittel is
Tetézem erejét, mit, nem is kétlem,
Elengedsz, látván, hogy rá sem szorúl.
Beszélj.
Először: hálóterme (hol |
Volt mért virraszszak) függönyözve volt
Selyem s ezüst szőnyeggel. Rá himezve
Kleopatra és a római találkozása,
S a Cydnus, vagy a sok hajó sulyától,
Vagy büszkeségtől, medriből kikelve:
Derék egy munka, s oly dús, hogy az érték
S müvészet versenyzének benne, s én
Csodáltam, hogy oly ritka és finom
Műben az élet oly hű.
Ez igaz; |
Hallhattad.
Igazolja még több részlet
Tudásomat.
Igen, vagy meggyalázza becsűleted’.
Szobája déli részén
A kályha van; a kép rajt szűz Diána
Fürdőben: még nem láttam ily beszélő
Alakokat; egy néma, második
Természet volt a szobrász; sőt levonva
A mozgást, nyelvet, több is.
Oly dolog, |
Sokat beszélnek róla.
A szoba |
A tűztartó (mit feledék) két alvó
Kupido, fél-fél lábon állva
S szendén fáklyára dülve.
Ez erénye! |
Emlékedet), azért nem menti meg
Szobája butorának leirása
A fogadási tételt.
Nos, ha tudsz |
(Kiveszi a karpereczet.) |
Kell összeházasitnom: mind a kettőt
Megtartom.
Zeus! hadd lám még egyszer. Ezt
Én tőlem kapta!
Hála néki! Ezt! |
Kecses mozdulata ajándokán
Tultett s tetézte mégis. Oda adta,
Mondván: egykor becsülte.
Tán levette, |
Írja ezt neked? |
Oh nem, nem, nem; igaz. Ne hát ez is! | (Oda adja a gyűrűt.) |
Becsület ne legyen, a hol szépség van;
Hűség, hol látszat; szerelem, a hol
Két férfi van; s nő-esküben ne több
Erő, mint mi erényihez a nőt
Köti, mi semmi. – Oh mi szörnyü csalfa!
Sir, türelem, s vedd vissza gyűrüdet:
Még nincs megnyerve: kérdés még az is,
Nem úgy veszté-e; vagy ki tudja, hátha
Egyik cselédje, kit megvesztegettek,
Úgy lopta el.
Igaz; s hiszem, hogy így
Jutott hozzája. – Vissza gyűrümet. –
Mondj más jegyet, a testiről, s különb
Legyen ezeknél, mert ez lopva van.
Karáról vettem, Jupiterre!
Hallod, |
Igaz; vidd e gyűrüt; igaz, tudom,
Nem hagyta volna el: cselédei
Mind meghiteltek s becsületesek: velök
Lopassa el! s egy idegen! Nem, ő
Élvezte: ez falánksága ismérve.
Ily drágán vette a rima-nevet.
Ne, díjad, s a poklok minden lakója
Osztozzék rajtatok.
Sir, türelem. |
Elhigye az, ki bizonyos…
Ne bántsd! |
Hogyha több bizonylatot
Keressz még: ölelésre termett mellén,
Méltán büszkén e kényes lakra, van
Egy jegy: éltemre, megcsókoltam, és
Étvágyra kelte, hogy – jóllakva bár –
Izleljem újra. Nem emlékezel
E foltra?
Hogyne! S ez egy másik foltról
Tesz vallomást, olyanról, mely maga
Megtölti a pokolt.
Kivánsz még többet? |
Hagyd számolásod’: soh’se mondd, hány izben,
Egyszer vagy milliomszor!
Esküszöm – |
Ne esküdjél: ha esküszöl, hogy nem tőd,
Hazudsz; ha tagadod, hogy vaksivá
Tevél, megöllek.
Mitsem tagadok. |
Bár volna itt, hogy izrül izre tépném!
Megyek, s ott tépem el, az udvaron,
Atyja előtt. Olyat teszek… | (Elmegy.) |
Sodrából |
Kövessük őt s fordítsuk el dühét,
Melyet magára zudit.
Szivesen. | (Elmennek.) |