II. SZÍN.
Ugyanott Macbeth és egy Szolga jönnek.
LADY MACBETH.
Elhagyta Banquo udvarunkat?
Elhagyta Banquo udvarunkat?
SZOLGA.
El, asszonyom, de még ma visszatér.
El, asszonyom, de még ma visszatér.
LADY MACBETH.
Menj a királyhoz s mondd, hogy kéretem
Egy szóra.
Menj a királyhoz s mondd, hogy kéretem
Egy szóra.
SZOLGA.
| Értem asszonyom. | (Szolga el.) |
LADY MACBETH.
Nincs nyerve semmi, sőt minden veszett,
Ha czélhoz érve, nincs benn’ élvezet.
Biztosb lett voln’, a mit lerombolánk,
Ha kétes üdv, mit a tett hoza ránk.
Macbeth jő.
Ej jó uram! mért mindig egyedül,
Bús képzetekkel társalogva csak,
S eszmékkel, a melyeknek, azzal együtt
Kin csüggenek, már halva kéne lenni?
Minek nincs orvossága: kár azon
Aggódni. A mi megtörtént: megtörtént!
Nincs nyerve semmi, sőt minden veszett,
Ha czélhoz érve, nincs benn’ élvezet.
Biztosb lett voln’, a mit lerombolánk,
Ha kétes üdv, mit a tett hoza ránk.
Macbeth jő.
Ej jó uram! mért mindig egyedül,
Bús képzetekkel társalogva csak,
S eszmékkel, a melyeknek, azzal együtt
Kin csüggenek, már halva kéne lenni?
Minek nincs orvossága: kár azon
Aggódni. A mi megtörtént: megtörtént!
MACBETH.
Szétvágtuk a kigyót, de meg nem öltük,
Még összeforr s megél – és tehetetlen
Ármányainkra még mérges fogat fen.
De düljön össze a világ előbb
S reszkessen ég s föld: mintsem asztalunkhoz
Mi félve üljünk s ily rém álmokat
Vigyünk nyoszolyánkba, melyek éjszakánként
Gyötörnek. Jobb a holttal lenni, – kit
Csakhogy magunknak nyúgalmat szerezzünk,
Nyugonni küldénk, – mint e lelki kín-
Padon vergődni folyvást! – Sírba szállt
Duncan, s az élet-láz borzalmait
Nyugton aluszsza ő ki; rajta már
Megtette mind, mit bírt az árulás;
Se tőr, se méreg, külhad és belármány
Már rajta nem fog.
Szétvágtuk a kigyót, de meg nem öltük,
Még összeforr s megél – és tehetetlen
Ármányainkra még mérges fogat fen.
De düljön össze a világ előbb
S reszkessen ég s föld: mintsem asztalunkhoz
Mi félve üljünk s ily rém álmokat
Vigyünk nyoszolyánkba, melyek éjszakánként
Gyötörnek. Jobb a holttal lenni, – kit
Csakhogy magunknak nyúgalmat szerezzünk,
Nyugonni küldénk, – mint e lelki kín-
Padon vergődni folyvást! – Sírba szállt
Duncan, s az élet-láz borzalmait
Nyugton aluszsza ő ki; rajta már
Megtette mind, mit bírt az árulás;
Se tőr, se méreg, külhad és belármány
Már rajta nem fog.
LADY MACBETH.
Jöszte, jó uram,
Simítsd el e redőket, légy vidám
S nyájas ma este vendégid között.
Jöszte, jó uram,
Simítsd el e redőket, légy vidám
S nyájas ma este vendégid között.
MACBETH.
Az is leszek, szivem. S kérlek te is
A’ légy. De legfőkép Banquo iránt;
Tűntesse őt ki szád, tekinteted.
Mert bizton nem levén még: ily hizelgés
Árjába kényszerűlünk koronánkat
Megmosogatni s arczainkat a
Szív álarczává tenni, hogy a mi
Valóban: eltakarja.
Az is leszek, szivem. S kérlek te is
A’ légy. De legfőkép Banquo iránt;
Tűntesse őt ki szád, tekinteted.
Mert bizton nem levén még: ily hizelgés
Árjába kényszerűlünk koronánkat
Megmosogatni s arczainkat a
Szív álarczává tenni, hogy a mi
Valóban: eltakarja.
LADY MACBETH.
Hagyd el ezt!
Hagyd el ezt!
MACBETH.
Oh! Skorpiókkal van szivem tele,
Hiszen tudod, hogy Banquo él, fiastul.
Oh! Skorpiókkal van szivem tele,
Hiszen tudod, hogy Banquo él, fiastul.
LADY MACBETH.
De isten képe bennök sem örök!
De isten képe bennök sem örök!
MACBETH.
Ez még vigasztal: hozzáférhetők.
Légy hát vidám. Még zárdai röpkedését
Se’ végzi bé a denevér, s a zord
Hecatetől kiküldve, a szaru-
Szárnyú bogár, zummogva, álmosan,
Még jelt sem ád a lomha éjre: már
Egy rémletes tett végrehajtva lész!
Ez még vigasztal: hozzáférhetők.
Légy hát vidám. Még zárdai röpkedését
Se’ végzi bé a denevér, s a zord
Hecatetől kiküldve, a szaru-
Szárnyú bogár, zummogva, álmosan,
Még jelt sem ád a lomha éjre: már
Egy rémletes tett végrehajtva lész!
LADY MACBETH.
Mi lesz, mi végrehajtva?
Mi lesz, mi végrehajtva?
MACBETH.
Ne tudj te róla, majd a kész sikernek
Tapsolj te csak! Jövel, vakság-hozó éj,
Kösd bé a szánó nap gyöngéd szemét,
S véres kezeddel, észrevétlenűl,
Szakítsd darabokra a nagy váltó-levélt,
Mely engem elsápaszt! Szürkül; a varju
Ködnyomta erdejébe vissza-száll,
A nap munkása fekhelyére dül:
Prédára éji szörny les egyedül.
Bámulsz? – De csitt! Csak várj s hallgass te hűn;
A kezdett bűn istápja újra bűn.
| Kis cziczám, |
Tapsolj te csak! Jövel, vakság-hozó éj,
Kösd bé a szánó nap gyöngéd szemét,
S véres kezeddel, észrevétlenűl,
Szakítsd darabokra a nagy váltó-levélt,
Mely engem elsápaszt! Szürkül; a varju
Ködnyomta erdejébe vissza-száll,
A nap munkása fekhelyére dül:
Prédára éji szörny les egyedül.
Bámulsz? – De csitt! Csak várj s hallgass te hűn;
A kezdett bűn istápja újra bűn.
| Jer most velem. | (Mindketten el.) |
)
