II. SZÍN.
Szoba Cauplet házában.
Julia jő.
JULIA.
Nyargaljatok, tűzlábú paripák,
Phoebus hálótermébe! Phaëton
Ha vón’ kocsistok: hogy kergetne ő
Nyugat felé s siettetné az éjt.
Vond függönyöd’ be, szerelemszövő éj,
Kösd bé a kószálok szemét, nehogy
Meglássa s elbeszélje valaki,
Hogy Romeo tárt karjainkba fut.
A szerető, szerelme fényinél,
Lát eleget; s ha vak a szerelem:
Az éjszakával úgyis összefér jól.
Jőj, tisztes, éj, te fekete ruhás
Aggnő! taníts meg a játékra, min
Két szűz kebel nyer és veszt egyaránt.
Takarj be köpenyeddel, úgy csitítod
Az arczomat vadulva verdeső vért,
Míg bátorulva, az odaengedő
Szerelmet szűz erénynek érezi.
Jer, éj, jer, Romeo, éjem napja, jer!
Az éj szárnyán fehérebben lebegsz,
Mint barna holló tollán tiszta hó.
Jer, édes éj szelid, setétszemű éj.
Hozd Romeomat; s majd ha meghalok,
Bird őt te, oszd ki csillagokra fel,
S az ég arczát oly fénylővé teendi,
Hogy az éjszakába szeret a világ,
S nem hódol a kevély nap fényinek.
Házat vevék, de üdvöm hajlokát
Még nem birom; megvettek engem is,
S nem élveztek még. Oly lassú e nap,
Mint ünnep előtti éj a nyugtalan
Gyermeknek, mikor új ruhát kapott,
S ég, hogy felöltse. Ah, itt jő dadám.
Hírt hoz talán. A nyelv, mely Romeo
Nevét kiejti, égi dalt lehel.
Dajkám, mi újság? Mit hozál? talán
A hágcsót küldi Romeo?
Nyargaljatok, tűzlábú paripák,
Phoebus hálótermébe! Phaëton
Ha vón’ kocsistok: hogy kergetne ő
Nyugat felé s siettetné az éjt.
Vond függönyöd’ be, szerelemszövő éj,
Kösd bé a kószálok szemét, nehogy
Meglássa s elbeszélje valaki,
Hogy Romeo tárt karjainkba fut.
A szerető, szerelme fényinél,
Lát eleget; s ha vak a szerelem:
Az éjszakával úgyis összefér jól.
Jőj, tisztes, éj, te fekete ruhás
Aggnő! taníts meg a játékra, min
Két szűz kebel nyer és veszt egyaránt.
Takarj be köpenyeddel, úgy csitítod
Az arczomat vadulva verdeső vért,
Míg bátorulva, az odaengedő
Szerelmet szűz erénynek érezi.
Jer, éj, jer, Romeo, éjem napja, jer!
Az éj szárnyán fehérebben lebegsz,
Mint barna holló tollán tiszta hó.
Jer, édes éj szelid, setétszemű éj.
Hozd Romeomat; s majd ha meghalok,
Bird őt te, oszd ki csillagokra fel,
S az ég arczát oly fénylővé teendi,
Hogy az éjszakába szeret a világ,
S nem hódol a kevély nap fényinek.
Házat vevék, de üdvöm hajlokát
Még nem birom; megvettek engem is,
S nem élveztek még. Oly lassú e nap,
Mint ünnep előtti éj a nyugtalan
Gyermeknek, mikor új ruhát kapott,
S ég, hogy felöltse. Ah, itt jő dadám.
| A Dajka jő. |
Nevét kiejti, égi dalt lehel.
Dajkám, mi újság? Mit hozál? talán
A hágcsót küldi Romeo?
DAJKA.
| Az ám | (Ledobja.) |
JULIA.
Oh jaj, mi lelt? mért tördeled kezed’?
Oh jaj, mi lelt? mért tördeled kezed’?
DAJKA.
Jaj, oda van, oda van, oda van!
Oh jaj nekünk, kisasszony, jaj nekünk!
Oh gyász! Megölték, meghalt, vége van!
Jaj, oda van, oda van, oda van!
Oh jaj nekünk, kisasszony, jaj nekünk!
Oh gyász! Megölték, meghalt, vége van!
JULIA.
Lehet az ég ilyen gonosz?
Lehet az ég ilyen gonosz?
DAJKA.
Az nem talán, de Romeo lehet.
Oh Romeo, Romeo, ki hihette volna,
Hogy Romeo…
| Az ég, |
Oh Romeo, Romeo, ki hihette volna,
Hogy Romeo…
JULIA.
Gyötörsz? hasonló kín csak a pokol
Mélyén sziszeg! Magát gyilkolta-e
Meg Romeo? Csak ints igent: szemed
Intése gyilkosb lesz a baziliszk
Mérges szeminél; ez intés engemet
Némán megöl. S ha ő már néma lett
S szeme lehunyt, csak némán ints szemeddel;
Ha nem: ne! Éltem azzal add vagy vedd el!
| Mily ördög vagy, hogy így |
Mélyén sziszeg! Magát gyilkolta-e
Meg Romeo? Csak ints igent: szemed
Intése gyilkosb lesz a baziliszk
Mérges szeminél; ez intés engemet
Némán megöl. S ha ő már néma lett
S szeme lehunyt, csak némán ints szemeddel;
Ha nem: ne! Éltem azzal add vagy vedd el!
DAJKA.
Magam, szememmel láttam a sebet,
Őrizze ég! itt, melle közepén.
Szörnyű halott, véres szörnyű halott,
Mint a ham’, oly sápadt, vérrel borítva.
Aludt vérrel. Csak úgy elájulék!
Magam, szememmel láttam a sebet,
Őrizze ég! itt, melle közepén.
Szörnyű halott, véres szörnyű halott,
Mint a ham’, oly sápadt, vérrel borítva.
Aludt vérrel. Csak úgy elájulék!
JULIA.
Oh szív, szakadj meg! megbukott szegény szív!
Börtönbe, szem! ne láss több napvilágot!
Szállj porba, por! öljön meg a fájdalom.
S feküdj’ te s Romeod egy ravatalon!
Oh szív, szakadj meg! megbukott szegény szív!
Börtönbe, szem! ne láss több napvilágot!
Szállj porba, por! öljön meg a fájdalom.
S feküdj’ te s Romeod egy ravatalon!
DAJKA.
Oh Tybált, Tybált! legjobb pártfogóm,
Nagylelkű Tybált! bőkezű lovag!
Hogy kell érnem siralmas végedet!
Oh Tybált, Tybált! legjobb pártfogóm,
Nagylelkű Tybált! bőkezű lovag!
Hogy kell érnem siralmas végedet!
JULIA.
Mely ellentét dühöngő vésze ez?
Megölve Romeo? s Tybált halott?
Legdrágább rokonom s drágább uram?
Szólj hát te, vég ítélet trombitája,
Ki élne még, ha e kettő halott?
Mely ellentét dühöngő vésze ez?
Megölve Romeo? s Tybált halott?
Legdrágább rokonom s drágább uram?
Szólj hát te, vég ítélet trombitája,
Ki élne még, ha e kettő halott?
DAJKA.
Tybált halott, száműzve Romeo,
Romeo, ki őt megölte, számüzött.
Tybált halott, száműzve Romeo,
Romeo, ki őt megölte, számüzött.
JULIA.
Nagy ég! Tybáltot Romeo ölte meg?
Nagy ég! Tybáltot Romeo ölte meg?
DAJKA.
Ő épen ő! Oh jaj, hogy úgy van! Ő!
Ő épen ő! Oh jaj, hogy úgy van! Ő!
JULIA.
Oh kígyó-szív virágos arcz alatt!
Lakott-e sárkány ily szép oduban?
Szép vérszopó, angyal formájú sátán,
Ragadozó bárány! galambszárnyu ölyv,
Menybéli képbe bújt alávaló lény,
Rút ellentéte égi látszatodnak!
Elkárhozott szent, tisztes képü gaz!
Oh természet, mi dolgod a pokolban,
Ha ördöglelket ily szép test halandó
Paradicsomába szállásolhatál!
Oh hol van ily silány tartalmu könyv
Ily szép kötésben? Oh a csalfaság,
Hogy lakhatik ily fénylő palotában!
Oh kígyó-szív virágos arcz alatt!
Lakott-e sárkány ily szép oduban?
Szép vérszopó, angyal formájú sátán,
Ragadozó bárány! galambszárnyu ölyv,
Menybéli képbe bújt alávaló lény,
Rút ellentéte égi látszatodnak!
Elkárhozott szent, tisztes képü gaz!
Oh természet, mi dolgod a pokolban,
Ha ördöglelket ily szép test halandó
Paradicsomába szállásolhatál!
Oh hol van ily silány tartalmu könyv
Ily szép kötésben? Oh a csalfaság,
Hogy lakhatik ily fénylő palotában!
DAJKA.
Nincs férfiban hit, hűség, becsület!
Mind ámító, kétszínű, gaz, csalárd!
Jaj, hol a szolgám? Egy kis papramorgót!
Megvénit e bú, e baj és keserv!
Gyalázat Romeora!
Nincs férfiban hit, hűség, becsület!
Mind ámító, kétszínű, gaz, csalárd!
Jaj, hol a szolgám? Egy kis papramorgót!
Megvénit e bú, e baj és keserv!
Gyalázat Romeora!
JULIA.
Nyelvedre, ily kivánatért! Gyalázat
Nem éri Romeot; szép homlokán
A szégyen ülni szégyel, mert a trón
A szent becsűleté, hogy rajta a
Kerek világ urává koronázzák.
Gyalázat rám, hogy őt gyalázhatám!
| Rút fekély |
Nem éri Romeot; szép homlokán
A szégyen ülni szégyel, mert a trón
A szent becsűleté, hogy rajta a
Kerek világ urává koronázzák.
Gyalázat rám, hogy őt gyalázhatám!
DAJKA.
Magasztalod bátyádnak gyilkosát?
Magasztalod bátyádnak gyilkosát?
JULIA.
Szabadna-é gyaláznom férjemet?
Oh jó uram, ki kedvezend nevednek,
Ha, három óra óta nőd, magam
Marczangolom meg? Oh gonosztevő
Mégis, miért ölted meg rokonom’?
Gonosz rokon, te ölted volna meg
Férjem’ különben! – Vissza, balga köny!
A búnak tartozol adózni csak,
S vétségbűl ím az örömet köszöntöd!
A férjem él, kit majd megölt Tybált;
S Tybált, ki majd megölte férjemet,
Halott! Mind ez szerencse: mért sirok hát?
Egy szó, gonoszb Tybált halálhirénél,
Sújtott le így? Szeretném elfeledni,
De emlékembe véste már magát,
Mint a bűnösnek undok bűntudat.
Tybáld halott, s száműzve Romeo.
Száműzve, oh ez egy szó, e „száműzve”
Ezer Tybáltot ölt meg a szivemben.
Tybált halála gyásznak mér elég
Magába’; vagy ha baj magába’ nem jár,
S a bú magának bútársat keres:
E hírt: Tybált halott! mért nem követte
E más: apád, anyád, vagy mind a kettő,
Keservem’ új jajokra költeni?
De holt Tybáltra ilyen tartalék:
„Száműzve Romeo!” E szó apám’,
Anyám’, Tybáltot, Romeot, Juliát,
Megölte mind! Száműzve Romeo!
Nincs vég, határ, mérték e gyilkos szóban,
Nincs szó, kitenni értelmét valóban!
– Apám s anyám, szólj, dajka, merre vannak?
Szabadna-é gyaláznom férjemet?
Oh jó uram, ki kedvezend nevednek,
Ha, három óra óta nőd, magam
Marczangolom meg? Oh gonosztevő
Mégis, miért ölted meg rokonom’?
Gonosz rokon, te ölted volna meg
Férjem’ különben! – Vissza, balga köny!
A búnak tartozol adózni csak,
S vétségbűl ím az örömet köszöntöd!
A férjem él, kit majd megölt Tybált;
S Tybált, ki majd megölte férjemet,
Halott! Mind ez szerencse: mért sirok hát?
Egy szó, gonoszb Tybált halálhirénél,
Sújtott le így? Szeretném elfeledni,
De emlékembe véste már magát,
Mint a bűnösnek undok bűntudat.
Tybáld halott, s száműzve Romeo.
Száműzve, oh ez egy szó, e „száműzve”
Ezer Tybáltot ölt meg a szivemben.
Tybált halála gyásznak mér elég
Magába’; vagy ha baj magába’ nem jár,
S a bú magának bútársat keres:
E hírt: Tybált halott! mért nem követte
E más: apád, anyád, vagy mind a kettő,
Keservem’ új jajokra költeni?
De holt Tybáltra ilyen tartalék:
„Száműzve Romeo!” E szó apám’,
Anyám’, Tybáltot, Romeot, Juliát,
Megölte mind! Száműzve Romeo!
Nincs vég, határ, mérték e gyilkos szóban,
Nincs szó, kitenni értelmét valóban!
– Apám s anyám, szólj, dajka, merre vannak?
DAJKA.
Tybált fölött kesergnek és jajongnak.
Vezesselek, hogy együtt sírj velök?
Tybált fölött kesergnek és jajongnak.
Vezesselek, hogy együtt sírj velök?
JULIA.
Sebeit mossák könyeikkel ők!
Ha majd azok forrása kiapad:
Én siratom száműzött uramat.
Vidd e kötélhágcsót! Szegény bohó,
Meg megcsalódtunk: oda Romeo!
Ágyamhoz útnak szánt ő tégedet,
S engem szüzen hagy itt, mint özvegyet.
Jer, dajka, hágcsó, a nászágyba vágyom…
Nem Romeo, halál vár a nászágyon.
Sebeit mossák könyeikkel ők!
Ha majd azok forrása kiapad:
Én siratom száműzött uramat.
Vidd e kötélhágcsót! Szegény bohó,
Meg megcsalódtunk: oda Romeo!
Ágyamhoz útnak szánt ő tégedet,
S engem szüzen hagy itt, mint özvegyet.
Jer, dajka, hágcsó, a nászágyba vágyom…
Nem Romeo, halál vár a nászágyon.
DAJKA.
Menj csak szobádba. Én majd elhivom,
Ki megvigasztal, Romeot. Tudom,
Hol rejtezik: Lőrincz barát rejté el.
De fogadom, hogy nálad lesz az éjjel.
Menj csak szobádba. Én majd elhivom,
Ki megvigasztal, Romeot. Tudom,
Hol rejtezik: Lőrincz barát rejté el.
De fogadom, hogy nálad lesz az éjjel.
JULIA.
Keresd fel őt, menj fuss, e gyűrüvel!
Keresd fel őt, menj fuss, e gyűrüvel!
| Mondd néki, vég búcsúra jőjjön el. | (Elmennek.) |
