III. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Lőrincz barát czellája.
Lőrincz barát, Romeo jönnek.
LŐRINCZ.
Jer, Romeo, te bánat embere.
A bú szerelmes lett beléd, szegény,
A gyötrelmek eljegyzettje vagy.
ROMEO.
Mi hír, atyám? A fejedelem mit ítélt?
Mi új keserv, mit még nem ismerek,
Jár most nyomomban?
LŐRINCZ.
Ily bús társasággal
Eléggé meghitt vagy te már, fiam!
A fejdelem itéletét hozom.
ROMEO.
A vég ítélet, nemde, az reám?
LŐRINCZ.
Kegyelmesebben szól itélete:
halál helyett csupán száműzetés.
ROMEO.
Hah! száműzetés! Kimélj s mondd, hogy halál!
A száműzés szörnyebb képpel mered rám,
Mint a halál! Ne mondd, hogy számüzés.
LŐRINCZ.
Hisz Veronából vagy száműzve csak
Tűrd békivel: széles s nagy a világ!
ROMEO.
Veróna falain kül nincs világ,
Csak tisztitó tűz, kínhely, sőt pokol!
Száműzve innen: az egész világból
Vagyok kiűzve; az pedig halál!
A száműzés halálnak álneve.
Számüzetésnek mondva a halált,
Arany bárddal csapod le a nyakam’,
S mosolygasz a csapáson, mely megöl.
LŐRINCZ.
Oh szörnyű bűn, hálátlan dacz! Bünödre
Halált szab a törvény; a fejdelem
Azt félrelökte érted, s a halál
Szörnyű szavát számüzetésre váltja:
Az drága kegy, s te mégse látod át!
ROMEO.
Kegy? Oh nem az! de kínpad! ott a menny,
Hol Julia él! Itt minden macska s eb
S a kis egér s minden silány teremtés
Az égben él itt, nézhetvén reá!
Csak Romeo nem! Többre érdemes,
Jobb helyzetű, kedvét találni képesb
Akármi légy: mint Romeo! Hisz az
A Julia szép hó kezére szállhat
S halhatlan üdvöt lophat ajkiról,
Mik szűz szeméremmel folyvást pirulnak,
Azt vélve, bűn, hogy egymást csókolák.
Csak Romeo nem! Ő száműzve van!
Légy teheti; s reám: „száműzve légy!”
Áll az ítélet. Én rab, ő szabad!
S te mégis azt mondod, hogy nem halál
A száműzés? Nem volt-e valamely
Gyors mérged, élre köszörült vasad,
Vagy más, silány, de hirtelen ölő
Szered, hogy ölj, csak a száműzetés?
Oh szent atyám, a kárhozat szava
Pokolba ez, mit üvöltés kisér.
S volt-é szived, szent ember, gyóntató,
Bűnoldozó létedre, s mint barátom,
Hogy összezúzz e szóval: számüzés!?
LŐRINCZ.
Kedves bolond! hagyj egy szót szólanom.
ROMEO.
Száműzetésről fogsz-e szólni még?
LŐRINCZ.
Pánczélt adok, hogy eltűrhesd e szót:
A balsors balzsamát, a bölcseséget,
Mely megvigasztal, légy bár számüzött.
ROMEO.
Csak számüzött, hát! Süsd meg bölcseséged’!
Ha nem tud Juliát teremteni,
Áttenni várost, felforgatni egy
Fejdelmi ítéletet: semmit sem ér,
Haszontalan, ne is beszéljünk róla!
LŐRINCZ.
Már látom, őrjöngőknek nincs fülök.
ROMEO.
Hogy volna, hisz lám bölcseknek szemök nincs.
LŐRINCZ.
Hadd szóljak helyzetedről okosan.
ROMEO.
A mit értesz, arról nem beszélhetsz!
Volnál csak ifjú, Julia tiéd,
Egy óra óta nős, Tybált megölve,
Égnél, mikép én, s volnál számüzött:
Úgy szólanál, hajad’ tépnéd s magad’
A földre vetnéd, mint im én, kimérni
Saját, megásatlan sírod helyét!(Kopogás.)
LŐRINCZ.
Kelj föl: kopognak. Menj, rejtsd el magad’.
ROMEO.
Nem én! ha csak bús sóhajim lehe,
Mint sűrű köd, nem rejt el szem elől.(Kopogás.)
LŐRINCZ.
Halld, mint kopognak. – Ki asz? – Romeo,
Keresnek: állj föl! – Várjon! – Állj föl, ifjú,
Iró szobámba fuss! – Mindjárt! – Nagy ég,
Minő botorság ez! (Kopognak.) Megyek, megyek.
DAJKA (kün).
Bocsássanak be; elmondom legott
Úrnőm küld, Julia.
LŐRINCZ.
Úgy Isten hozott!
DAJKA.
Oh szent atyám, oh mondd meg, szent atyám,
Hol a kisasszony férje, Romeo?
LŐRINCZ.
Amott a földön, könytől ittasan!
DAJKA.
Oh! épen úgy van, mint Kisasszony.
Oh, épen úgy! Oh, szomorú rokonszenv,
Gyászos hasonlat! Ő is így hever,
Így zokog és sír, így sír és zokog.
Keljen föl, keljen föl, ha férifú!
Keljen föl, Juliáért! Álljon hát föl!
Mért hever így? Na, keljen fel!
ROMEO.
Te dajka…
DAJKA.
Uram, hisz egy halállal tartozunk!
ROMEO.
Te Juliáról szóltál? Hogy van ő?
Nem tart-e megrögzött gyilkosnak engem,
Hogy boldogságunk hajnalát közel
Rokona vérével fertőztetém?
Szólj, hol van, hogy van ő? Mit szól ez új
Gátjához eddig is gátolt frigyünknek?
DAJKA.
Egy szót se szól ő, csak sír és zokog,
Ágyára ráborul, meg fölriad.
„Tybált!” kiált, s meg újra: „Romeo!”
S megint lerogy.
ROMEO.
Oh mintha az a név,
Halálos ágyú torkából kilőve,
Gyilkolta volna meg! ez átkozott
Név karja gyilkolá meg rokonát!
Szólj, szent atyám, mondd, testem mely silány
Részébe bújt nevem: hadd rombolom szét
Gyűlölt lakását!(Kardot ránt.)
LŐRINCZ.
Őrjöngő, megállj!
Hát férfi vagy? Alakod azt mutatná,
De könyeid nőt, ádáz tetteid meg
Eszetlen őrjöngő vadállatot.
Te, képtelen nő, férfi képiben.
S zord képű vad, mindkettő képiben.
Zavarba hoztál; szent rendemre mondom,
Rendesb véralkatúnak hittelek.
Te ölted meg Tybáltot? S most magad’
S nődet, ki benned él, akarod-e
Megölni, míg magad ellen dühöngsz?
Mit átkozod magad’? s földet s eget?
Holott te, s ég s föld, mint a három egyben
Van egyesülve, életedbe’, mit
Dühös kezekkel most rombolni törsz.
Gyalázat! im gyalázod alakod’,
Eszed’, szerelmed’, s mint egy uzsorás,
Mindenbe’ bővelkedve, semmivel nem
Tudsz élni úgy, mint élni kellene,
Szép alakod-, szerelmed és eszeddel!
Szép alakod csupán viasz alak,
Ha férfi-voltából kivetkezik;
Szerelmed léha, csalfa esküszó,
Ha megölöd, kit boldogítni eskvél;
S eszed, a szerelem s test csillaga,
Lidércz, mi csak tévútra visz, s mikép
Lőpor, tudatlan újoncz tarsolyában,
Szikrát kap, s tenhibádból lobban el
S szétvet, minek megvédni kellene!
Föl, ifjú! Juliád él, a kiért
Im holtra váltál. Lásd, mi nagy szerencséd!
Tybált akart megölni tégedet,
S te ölted őt meg: nem szerencse ez?
A törvény rád halált szab, s megelégszik
Száműzetéssel: nem szerencse ez?
Válladra szinte árral hull az áldás,
Az üdv díszöltönyében udvarol
Neked, s te, mint egy szívtelen kaczér,
Üdvöt, szerencsét durczásan fogadsz.
Vigyázz! ki így tesz, mind rossz véget ér.
Menj kedvesedhez, mint egyeztetek,
Eredj lakába, vígasztald meg őt;
De meg ne várd, a míg föltart az őr,
Mert Mantuába akkor nem mehetsz,
Hol addig élned kell, míg alkalom lesz
Közhírré adni házasságodat,
Barátidat kiengesztelni és
A fejdelem kegyét kieszközölni,
Hogy visszahívjon, húszezerszeres
Örömre, mint keservvel távozál.
Te dajka, menj elől. Kisasszonyod’,
Mondd, tisztelem; sürgesse a családot
Feküdni, úgy is súlyos bánatuk
Nyugtot kiván. Mondd: Romeoja jő.
DAJKA.
Én Istenem, itt állnék reggelig,
Csakhogy hallgassam e sok jó tanácsot!
Ez ám a bölcseség! Uram, futok,
Tudatni úrnőmmel, hogy oda jősz.
ROMEO.
Eredj, legyen kész jól megszidni engem.
DAJKA.
Itt a gyűrűje, melyet küld neked.
Most csak siess: nagyon későre jár!(El.)
ROMEO.
Mint lábra tett e kis jobb fordulat!
LŐRINCZ.
Jó éjszakát. Menj. Tartsd eszedbe’ jól:
Vagy fuss előbb még, mint az őr kiáll,
Vagy álruhában, hajnal keltekor.
Menj Mantuába. Szolgád által én
Majd napról napra hírt adok neked
Mindarról, a mi itt javadra fordul.
Most add kezed’. Késő van. Ég vezessen!
ROMEO.
Ha üdvök üdve most nem várna rám:
E kurta búcsút mind sajnálanám!
Isten veled!(Mindketten el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem