II. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Capulet kertje.
Romeo jő.
ROMEO.
Sebhelyt gúnyol, kinek nem volt sebe!
Julia fen egy ablakban megjelen.
De csitt, mi fény tör át az ablakon?
Nap kelte az és napja Julia.
Kelj, drága nap, s az irígy holdat öld meg,
Mely már is halvány és bútól beteg,
Hogy szebb vagy nála, szolganője, te.
Ne szolgáld őt, ha ő irígy reád,
Hisz szűz-ruhája halvány s színtelen,
Balgák viselhetik csak: dobd el azt!
Ő, hölgyem az! Oh, lángszerelmem ő,
S oh vajha, tudná csak, hogy az!
Szól. Mit se hallok. Oh, de mit tesz az:
Szeme beszél, hadd felelek reá!
Én vakmerő! hisz nem nekem beszél!
A kerek ég két legszebb csillaga
– Dolguk levén – fölkérte két szemét,
Fényljék helyettök, míg ők oda járnak.
S ha két szemével helyt cserélne a
Két csillag: arcza fénye azokat
Megszégyenítné, mint mécsest a nap;
S szeme az égben oly fényt hintne szét,
Hogy dalra kelne a madársereg,
Hivén, hogy nincs is éj s föltünt a reg.
Ni, hogy bocsátja arczát kis kezére.
Oh, bár lehetnék kesztyű e kezen,
Hogy arczit érinthetném.
JULIA.
Ah!
ROMEO.
Beszél!
Oh szólj még, fényes angyal! Mert az éj
Sötétiben, mely sátoroz fölöttem,
Úgy tűnsz föl, mint az ég szárnyas követje
Szegény halandók égre forditott
Szemének, a kik hátra esnek, őt
Bámulni, míg a lassan átvonúló
Felhőn lebeg s a lég árján evez.
JULIA.
Oh Romeo! mért vagy te Romeo?
Tagad meg atyádat, és lökd el neved’.
S ha nem akarnád: esküdjél hivemmé,
S én nem leendek Capulet tovább!
ROMEO.
Várjak-é még, vagy szóljak erre már?
JULIA.
Neved csak ellenségem, csak neved.
Te csak te vagy, ha Montague nem vagy is.
Mi Montague? Nem kéz, se láb, se kar,
Sem arcz, sem ember semmi része nem.
Végy más nevet föl. Oh de mi a név?
Mit rózsának hivunk, nevezzük azt
Akárhogy: olyan illatos marad.
Így Romeo, ne hivnák Romeonak,
Megtartaná dicső tökélyeit
E név ne’kűl is. Oh vesd el neved’,
S helyette, a mi úgyse lényeged,
Fogadd el lényemet!
ROMEO (előlép).
Szavadon foglak:
Nevezz tiednek, s kikeresztelkedem.
És nem leendek Romeo tovább.
JULIA.
Ki vagy te, ki az éjtől födve, így
Titkom’ kilested?
ROMEO.
Névvel, nem tudom,
Mikép nevezzem meg neked magam’.
Nevem gyűlölt magamnak, drága szent,
Mivel tenéked ellenséged az.
Ha írva volna: széttépném legott.
JULIA.
Fülem nem itta még be száz szavát
Nyelvednek, ámde hangját ismerem.
Nem vagy te Romeo? nem Montague?
ROMEO.
Egyik se, hogyha nem tetszők neked.
JULIA.
Mikép jövél, mondd meg, s miért ide?
Magas a kertfal, azt megmászni nehéz!
S halál a hely, tekintve, hogy ki vagy,
Ha valamely rokonom itt talál.
ROMEO.
Szerelem szárnyán röpültem át a falt,
Szerelmet nem zárnak ki kő falak.
Szerelem, mit tehet: merészli is;
S így rokonid sem állnak gátomul.
JULIA.
Ha észre vesznek, megölnek legott.
ROMEO.
Ah, több veszélyt rejt ellenem szemed,
Mint kardvasok. Nézz édesem te rám,
S ám jőjenek: szivem’ nem járja vas.
JULIA.
Nem! a világért meg ne lássanak!
ROMEO.
Az éj palástja elföd engemet.
S ha nem szeretsz: hadd lássanak meg ők.
Végezze inkább éltemet dühök,
Mintsem szerelmed nélkül élni még!
JULIA.
Mikép leléd föl mégis e helyet?
ROMEO.
A szerelem keresni sürgetett;
Tanácsot ő, én néki szemet adtam.
Én nem vagyok hajós; de távolabb
Ha volnál a legtávolabbi tenger
Locsolta partnál, elszánnám magam’
A vészes útra, ilyen áruért!
JULIA.
Tudod, hogy arczom’ sűrű éj födi,
Máskép szemérempir futná el azt
Azért, a mit ma tőlem ellesél.
Szemérmet játszanám, el is tagadnám,
A mit kiejték: – félre, illedelem!
Szeretsz-e? mondd! Azt mondod rá: igen,
S hiszem szavad’. De hogyha esküszöl,
Eskűszegő lehetnél, s szeretők
Eskűszegésén istenek nevetnek.
Oh drága Romeo! ha csakugyan
Szeretsz: oh mondd ki nyiltan. És ha tán
Azt gondolod, hogy könnyen engedék,
Daczos leszek, s makranczos, és nemet
Mondok, édes Montague, nagyon
Nyájas vagyok, s azért könnyelmünek
Tartasz talán. De, ifjú, higyj nekem,
Hívebb leszek, mint a ki vonakodni
Jobban tud. Vonakodtam volna is,
Megvallom, ámde már kihallgatád,
Míg észrevettem, hő szerelmemet.
Azért bocsásd meg s ne tulajdonítsd
Könnyelműségnek vallomásomat,
Mit a setét éj így elárula!
ROMEO.
Oh hölgyem, a szent holdra esküszöm, mely
Ezüstbe vonja fáid sudarát…
JULIA.
Az állhatatlan holdra, oh, ne esküdj’,
Mely hónaponkint mindig változik:
Oly változó lesz úgy szerelmed is!
ROMEO.
Mire esküdjem?
JULIA.
Ne esküdj’ semmire!
Vagy szép magadra esküdj’, már ha eskel,
Bálványozásom istenére: és
Mindent hiszek.
ROMEO.
Ha valaha szerelmem…
JULIA.
Jól van! ne esküdj’. Bár szeretlek is,
Ez éji frigyet mégse szeretem.
Oly hirtelen, rögtönzött, fontolatlan;
Olyan, mint a villám, mely megszünik, míg
Kimondanók: villámlott! – Oh szivem,
Jó éjszakát! – Szerelmünk bimbaja
Talán a nyárnak érlelő lehétől
Bájló virágra nyíl, míg újonnan
Találkozunk. – Jó éjt! – Oly szeliden
S oly édesen pihenj, mint itt szivem!
ROMEO.
Hát elbocsátsz, ily üres kézzel im?
JULIA.
Mit vársz, szerelmünk első éjjelin?
ROMEO.
Szerelmi esküd’, enyimért cserébe!
JULIA.
Hisz azt megadtam, mielőtt kivántad.
S megint szeretném: volna birtokomban!
ROMEO.
Szeretnéd visszavenni? S mért, szivem?
JULIA.
Hogy birjam s újra adhassam neked!
S olyat kivánok, a mi már meg is van:
Jóságom, mint tenger, határtalan,
S szerelmem oly mély: mennél többet ad
Neked, magamnak annál több marad!
Oly végtelen mindkettő.
A Dajka ben, Juliát szólítja.
Zajt hallok ott ben. – Áldjon ég, szivem!
– Megyek, dadám! – Jó Montague, légy hivem.
Várj egy kicsit, azonnal kijövök(El.)
ROMEO.
Oh drága, drága éj! Mint reszketek,
Hogy, éj levén, mindez talán csak álom.
Édesb s hizelgőbb, mint való lehetne!
Julia fen, visszatér.
JULIA.
Három szót, drága Romeo, s avval
Jó éjszakát! Ha szándokod komoly,
Szilárd szerelmed, s házasság a czélod,
Izend meg attól, majd reggel, kit én
Küldök tehozzád, hol s mikor kivánod
A szent szertartást végrehajtani?
Én lábaidhoz teszem mindenem’,
S mint uramat, követlek bárhová!
DAJKA (ben).
Kisasszony!
JULIA.
Megyek, megyek! De hogyha szándokod
Nem tiszta, kérlek…
DAJKA (ben).
Kisasszony!
JULIA.
Jól van, jól! megyek.
…Hagyd abba, jobb; s hagyj búmnak engemet!
Majd holnap küldök…
ROMEO.
Isten úgy segéljen…
JULIA.
Jó éjt, ezerszer édes éjszakát!(El.)
ROMEO.
Ezerszer bús, elvesztve csillagát!
A hű, hívéhez, oly vigan siet,
Mint iskolás fiú, könyvétül el!
De hív’ hivétől, ah, alig mehet,
Mint iskolába az, ha menni kell.
(Indul. Julia fen, visszatér.)
JULIA.
Pszt! Romeo! A solymár füttyivel
Szeretném visszahívni sólymomat;
Ki rab, rekedt, nem szólhat hangosan.
Máskép a viszhang bérczodvát betörném
S rekedtebbé kiáltanám vele
Légajkát, mint enyim most, Romeo
Édes nevének ismétlésivel!
ROMEO.
Szerelem az, ki szólítá nevem’.
Oh mily ezüst hang a kedves szava
Az éji csöndben, mint bűvös zene
A vágyó fülnek.
JULIA.
Romeo!
ROMEO.
Szivem!
DAJKA (ben).
Kisasszony!
JULIA.
Hánykor küldhetek tehozzád?
ROMEO.
Kilenczkor.
JULIA.
Nem mulasztom el. Ah!
Húsz év van addig! – Mért is hivtalak
Még vissza! Lásd, mér elfeledtem!
ROMEO.
Oh
Hadd álljak itt, a míg eszedbe jut.
JULIA.
Még jobban elfelejtem, csak maradj!
S csak kedves ittlétedre gondolok.
ROMEO.
S én maradok, csak hogy feledd magad’,
S felejtem én is, hogy más otthonom van.
JULIA.
Mindjárt virad: szeretném már, ha mennél,
De nem tovább, mint lányka madara,
Melyet kezéről kissé elbocsát
(Mint kurta lánczra vert szegény fogoly!)
S kis czérnaszálon újra visszarántja,
Szabadságára is féltékenyen.
ROMEO.
Bár madarad lehetnék!
JULIA.
Bár lehetnél!
Kényeztetésem ám megölne tán!
Jó éjt, jó éjt! Oly édes gyötrelem
Az elválás! Szeretnék szűntelen
Jó éjszakát kivánni – reggelig!(El.)
ROMEO.
Pihenjen álom, szemeid szelid
Pilláin, édes puha kebleden bék’!
Ha én, ily ágyon, álom s bék’ lehetnék!
El a baráthoz! üdvöm drága kéjét
Közölni véle s kérni jó segélyét!(El.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem