A törvény jogpolitikai elvei

Teljes szövegű keresés

A törvény jogpolitikai elvei
A társasági törvény hatálya kiterjed a belföldi jogi személyek és a magánszemélyek által egymás közt vagy egymással kötött társaságokra, valamint a külföldiek más külföldiekkel Magyarországon létrehozott társaságaira, függetlenül attól, hogy a külföldi mely országból származik. Főszabályként mind a jogi, mind a természetes személyek, továbbá mind a belföldiek, mind a külföldiek akár egymás közt, akár vegyesen bármely társasági formában társulhatnak. Közös vállalatban, ill. egyesülésben azonban csak jogi személyek vezethetnek részt. Ennek oka az, hogy e társasági formák az állami vállalatok, ill. szövetkezetek adottságaira tekintettel jöttek létre, így nem szükséges, hogy állampolgárok e formákban részt vegyenek. A közkereseti társaság aleseteként szereplő gazdasági munkaközösségnek viszont csak természetes személyek lehetnek tagjai.
A társulás szabadságának elvével nem ellentétes, hogy az állampolgárok, ill. külföldiek társaságokban való részvételére a társasági törvény, ill. a törvény alapján az alapszabály sajátos szabályokat, ill. korlátokat állapítson meg, az állam számára pedig többletjogokat biztosítson. Ilyen rendelkezéseket azonban a törvény csak szélső kivételként, a szocialista alapelvek védelmében, ill. az államérdek biztosítása érdekében tartalmaz.
Társadalmi szervezet, érdekképviselet, egyesület és alapítvány, amennyiben alapszabálya ezt lehetővé teszi, bármilyen gazdasági társaságban részt vehet. Csökkennek a költségvetési szervek korlátozásai is: lényegében csak korlátlan felelősség esetén van szükség engedélyre társaságban való részvételükhöz. Ezáltal főleg a tanácsok és a költségvetési gazdálkodású kutató- és kulturális intézmények jutnak új lehetőségekhez. Megszünteti a törvény a társulások eddigi továbbtársulásának tilalmát, ill. engedélyhez kötését is. E téren csak hitelezővédelmi szempontok tettek indokolttá néhány megkötést, nevezetesen azt, hogy a korlátlan felelősségű társaságok ne társuljanak tovább, mert ezáltal elvonhatják a tartozások fedezetét. A társasági törvény az eddiginél szélesebb körben állapít meg olyan szabályokat, amelyektől a társulók egyező akarattal eltérhetnek, és csak kisebb számban kell alkalmazni olyan kötelező szabályokat, amelyektől való eltérés részben vagy egészben érvénytelenné teszi a társasági szerződést. A törvényben az az elv érvényesül, hogy a közkereseti társaság, a betéti társaság, a közös vállalat, az egyesülés és a kft. szabályozása általában diszpozitív, tehát e törvény rendelkezéseitől a felek eltérhetnek, kivéve, ha a törvény az adott rendelkezést kifejezetten kötelezővé teszi. A személytelen vagyonegyesítő jelleg miatt azonban a részvénytársaságnál fordított szemléletből indul ki a törvény: a részvénytársaságra vonatkozó szabályok a közérdek védelmében általában kötelezőek, és az alapszabály csak akkor térhet el tőlük, ha erre a törvény kifejezett felhatalmazást ad. Ilyen lehetőséget azonban a törvény viszonylag sokat tartalmaz. Magyarországon ugyanis nincs szélesebb körű társasági kultúra, és a törvény nem teljes értékű piaci viszonyok között kerül bevezetésre.
Az új társasági törvény átfogóan a normatív feltételek rendszerét alkalmazza, az eddig túlnyomórészt alkalmazott koncessziós, tehát egyedi engedélyezési rendszer helyett. A társaság létrehozásának hatósági elismerését csak akkor lehet megtagadni, ha a társasági szerződés (alapszabály) a törvénybe ütközik. A törvényes feltételek fennállását pedig egységesen a megyei bíróságok keretében működő cégbíróságok vizsgálják. Kivételes esetben azonban a törvény az egyedi engedélyezést is lehetővé teszi (külföldiek betársulása).
A cégbíróság azt vizsgálja, hogy a társasági szerződés (részvénytársaságnál az alapszabály) a törvényes feltételeknek megfelel-e. Emellett a társaság fennállása alatt is ellenőrzi a társaság működésének alaki törvényességét, azt, hogy a társaság szerveinek határozatai megfelelnek-e a jogszabályoknak, ill. a társasági szerződésnek (alapszabálynak). Ezért az ágazati, ill. területi államigazgatási szervek által a társaságok felett gyakorolt törvényességi felügyelet – amely eddig a társulások egy részénél kizárólagosan (közös vállalat, egyesülés) vagy a cégbírósági működéssel párhuzamosan érvényesült (gmk) – 1989. jan. 1-jén megszűnik. E feladat ellátásához a cégbíróságok számára a kellő személyi, tárgyi és technikai feltételek ma még nem állnak rendelkezésre, biztosítására a Minisztertanács külön határozatot hozott.
A társasági szabályozás szükségképpen foglalkozik a versenyvédelmi és hitelezővédelmi szempontokkal. A verseny védelme alatt alapvetően az értendő, hogy a társulás ne tartalmazzon az indokoltnál nagyobb piackorlátozásra vagy piacfelosztásra irányuló törekvést, képezze akadályát a monopóliumok kialakulásának. A társasági törvény azonban nem pótolja az általános versenytörvényt, amelynek előkészítése szintén folyamatban van, és kiadására 1989-ben előreláthatóan sor kerül.
A hitelezővédelmet elsődlegesen az adott társasági formánál megállapított, az átlagosnál szigorúbb felelősségi szabályok, valamint a cégjegyzékbe bejegyzett, nyilvánosságra hozott és ellenőrzött üzleti adatok támasztják alá. A törvény több helyen eltér a munkajogi felelősség általános szabályaitól, és az általános polgári jogi felelősséget alkalmazza a gazdasági társságok vezető tisztségviselői és felügyelőbizottsági tagjai körében. Ezzel összefüggésben a nagyobb üzleti vállalkozásokra irányított társaságok vezető szerveinél a törvény következetesen elválasztani törekszik a tulajdonosi, a vállalatvezetési és az ellenőrzési funkciókat, így a részvénytársaságnál a közgyűlés, az igazgatóság és a felügyelőbizottság hatáskörét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem