Biológiai sokféleség
Biológiai sokféleség
A becslések szerint Európában 2500-nál több élőhely-típus található, amely 215 ezer fajnak ad otthont, s ezek több mint 90 százaléka gerinctelen. E fajok jelentős részét a kihalás fenyegeti: a halak 52 százaléka, a hüllők 45 százaléka, az emlősök 42 százaléka, a kétéltűek 30 százaléka és a madarak 15 százaléka veszélyeztetett. Európa 12 500 magasabb rendű növényfélesége közül 21 százalék veszélyeztetett, bár az ismeretek szerint eddig csak 27 faj halt ki. Veszélyeztetett növényfajták a legnagyobb százalékban Szlovákiában (36 százalék), Hollandiában (35 százalék) és Romániában (legalább 30 százalék) találhatók.
A világ más részeihez viszonyítva az Európában élő fajok száma viszonylag alacsony, de a veszélyeztetett fajok aránya magas. A természetes ökoszisztémák, amelyek az állat- és növényfajok nagy hányadát képesek megtartani, leginkább a régió határain maradtak fent: messze északon, Kelet-Európa egyes részein és a Földközi-tenger medencéjében. Ez utóbbi dicsekedhet a fajok legnagyobb sokféleségével a régióban, míg Kelet-Európában különösen sok őshonos faj található. Nyugat- és Közép-Európában a természetes ökorendszerek ritkásak és szétdarabolódtak, itt találhatjuk a legnagyobb százalékban veszélyeztetett fajokat is.
Védett területek. Európa valamennyi országa megalkotta a természetmegőrzésre kijelölt helyszínek védelméről szóló jogszabályokat, bár néhány földközi-tengeri és közép-kelet-európai ország e vonatkozásban kissé lemaradt. Csak az Orosz Föderációban több mint 65 millió hektár nemzeti park és a védett terület. Európában a több mint 40 ezer védett terület kétharmadát az 1972-ben tartott stockholmi konferencia óta nyilvánították védetté, 1982 óta ez a terület újabb 10 millió hektárral egészült ki.
Az erdők a biológiai sokféleség igen fontos tárolóhelyei, és központi szerepet játszanak a vadon élő állatfajok megőrzésében. Ennek szellemében például Szlovénia létrehozta a természetes erdő-rezervátumok hálózatát (ebben találhatunk több mint 100 éve háborítatlan erdőt), és bevezette az úgynevezett ökocellák egyedi élőhelyrendszerét a különleges fajok védelmére.
A védett területek kijelölése nem garantálja automatikusan a sikert; összességében Európában a védett területek kezelése nem képes az általa képviselt ökorendszerek intenzitását megőrizni.
A part menti és tengeri ökorendszerek óriási számú és sokféle fajnak, köztük madarak millióinak nyújtanak élőhelyet. Európa ökológiai jelentőségű tengeri és part menti helyszínei többségének nincs védett státusa: a dobrisi értékelés számára megvizsgált 135 helyszín közel fele tekinthető veszélyeztetettnek a part menti fejlesztések miatt. Franciaországban például a természetes part menti területek 1 százaléka veszik el évente; 1976 óta azok 15 százaléka tűnt el, mára pedig a francia Riviéra 90 százaléka beépült. Az intenzív monokultúrás erdészeti és mezőgazdasági gyakorlat a biodiverzitás mindkét típusára káros hatással volt.
Az európai biológiai sokféleséget a tömegturizmus (főleg a partokon és a hegyvidékeken), a mezőgazdaság intenzívebbé válása (legelők és vizes területek), a vízminőség romlása (édesvíz és part menti ökorendszerek), a gazdasági haszonérdekeltségű erdőgazdálkodás (erdők), valamint az ipari, szállítási és energetikai irányelvek (partvidékek, nagyobb folyók, hegyvidékek) befolyásolják.
