Fenékküszöb-gátak és „bukók”
Fenékküszöb-gátak és „bukók”
A jelen gondjait sem hallgathatjuk el. Miután Magyarország a Csehszlovákiával 1977-ben kötött, a Bős-Nagymaros-vízlépcsőrendszer megépítésére vonatkozó államközi szerződést felbontotta, az új helyzetet öröklő új ország, Szlovákia, 1992. október végén Dunacsúnynál önkényesen Szlovákiába terelte a Dunát. Így a csúnyi terelőgát alatti Öreg-Duna medre és szigetközi mellékágai víz nélkül maradtak, a Mosoni Dunába pedig csak a minimális vízmennyiség – 25 köbméter – jutott. A talajvízszint lesüllyedt, a sziget növény- és állatvilága nagy veszélybe került.
A tárgyalások eredményeképpen ugyan Szlovákia 1995-ben kötelezte magát arra, hogy másodpercenként 40 köbméter vizet juttat a Dunába, de ez a Szigetköz gondjait nem oldotta meg. A folyó medre ugyanis ma már mélyebben fut, mint a mellékágaké, így ez az „ajándékvíz” önmagától nem találta meg azokhoz az utat. Előbb egy kevésbé értelmes ötlet folytán szivattyúzással kísérleteztek igen gyér eredménnyel. Ezek után a parlament 1995-ben egy ideiglenes, „kárenyhítő” megoldást fogadott el, és Dunakilitinél a Nagy-Duna medrének teljes szélességében kőtorlaszt emeltek, hogy a vizet visszaduzzasztva, annak szintjét megemeljék. Ily módon az „Öreg-Dunába” jutó csekély vízzel is elérték, hogy elfogadható mennyiségű víz folyjon – gravitációs úton – a mellékágakba, ahol áramlást lelassító további keresztgátakat és „bukókat” építettek. A korábbihoz hasonló talajvízszintet ezzel biztosították, ami egyelőre megmentette a terület növény- és állatvilágát. Talán a közeljövőben a két érintett ország megbízottjai különb vízpótlásra találnak módot, és akkor jobggal remélhetjük, hogy nemcsak volt, hanem lesz is Szigetköz.
Deák Antal András
Forrás: Élet és Tudomány, 1998. március 20.
