Tétova kísérletek
Tétova kísérletek
A honfoglaló nomád magyarság jól megfért ezekkel az ugyancsak nomádul csavargó, vándorló vizekkel, s a folyó mentén kiépítette állandó falvait és városait. Mihelyt azonban települései határában gazdálkodni, földet művelni kezdett, megelégelte az örökös létbizonytalanságot, a veszélyeztetettséget, a menekülést és költözködést: szembeszállt anyagi biztonságát fenyegető vagy azt időről időre megcsúfoló vad folyókkal, és elkezdte magát gátakkal védeni. Efféle tevékenységükről első adatunk a XIII. századból való: Mária királyné, IV. Béla király felesége avégett, hogy megvédje magyaróvári uradalmát, és hogy a magas árvizeket Mosontól távol tartsa, „Pozsonytól Gönyü irányában új Dunát ásatott”. Miksa király III. dekrétumának 1569. évi rendelkezése pedig arra enged következtetni, hogy az árvédelmi gátakat már az Árpádok korában elkezdték kiépíteni. Arra hivatkozva ugyanis, hogy a Szigetközben és a Csallóközben „a Dunának gyakori és igen nagy kiáradásai” nagy kárt okoztak, elhárításukra szükségesnek tartja, „hogy a régi gátakat és töltéseket, amelyek a víz kiöntését feltartóztathatnák, de elromlottak, ismét kijavítsák, és némely helyeken megújítsák”.
Az embernek a hatalmas folyammal vívott küzdelme azonban évszázadokon át sziszifuszi erőfeszítésnek bizonyult. Az áradások évről évre hol itt, hol ott szaggatták szét a gátakat, hogy elpusztítsák a vetéseket meg kerteket, és hajléktalan földönfutóvá tegyenek amúgy is szegény családokat. A vármegyék legjobb mérnökei sem boldogultak a folyóval, még a XVIII. században is egy helyben topogni látszik az árvédekezés.
