Tétova kísérletek

Teljes szövegű keresés

Tétova kísérletek
A honfoglaló nomád magyarság jól megfért ezekkel az ugyancsak nomádul csavargó, vándorló vizekkel, s a folyó mentén kiépítette állandó falvait és városait. Mihelyt azonban települései határában gazdálkodni, földet művelni kezdett, megelégelte az örökös létbizonytalanságot, a veszélyeztetettséget, a menekülést és költözködést: szembeszállt anyagi biztonságát fenyegető vagy azt időről időre megcsúfoló vad folyókkal, és elkezdte magát gátakkal védeni. Efféle tevékenységükről első adatunk a XIII. századból való: Mária királyné, IV. Béla király felesége avégett, hogy megvédje magyaróvári uradalmát, és hogy a magas árvizeket Mosontól távol tartsa, „Pozsonytól Gönyü irányában új Dunát ásatott”. Miksa király III. dekrétumának 1569. évi rendelkezése pedig arra enged következtetni, hogy az árvédelmi gátakat már az Árpádok korában elkezdték kiépíteni. Arra hivatkozva ugyanis, hogy a Szigetközben és a Csallóközben „a Dunának gyakori és igen nagy kiáradásai” nagy kárt okoztak, elhárításukra szükségesnek tartja, „hogy a régi gátakat és töltéseket, amelyek a víz kiöntését feltartóztathatnák, de elromlottak, ismét kijavítsák, és némely helyeken megújítsák”.
Az embernek a hatalmas folyammal vívott küzdelme azonban évszázadokon át sziszifuszi erőfeszítésnek bizonyult. Az áradások évről évre hol itt, hol ott szaggatták szét a gátakat, hogy elpusztítsák a vetéseket meg kerteket, és hajléktalan földönfutóvá tegyenek amúgy is szegény családokat. A vármegyék legjobb mérnökei sem boldogultak a folyóval, még a XVIII. században is egy helyben topogni látszik az árvédekezés.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem