AZ ELSŐ MAGYAR CZÍMERTAN.
105AZ ELSŐ MAGYAR CZÍMERTAN.
E kis mű, melyet olvasóimmal meg akarok ismertetni, az Ars Heraldica nevet viseli,* megjelenésének helye Kolozsvár, éve 1695 s írója ama híres tudós Páriz-Pápai Ferencz orvostudor és az enyedi főiskola közönséges nyilvános rendes tanára, kiről tudjuk, hogy született Deésen 1649-ben és meghalt Nagy-Enyeden 1716-ban. És tudjuk, hogy sok szép magyar munkát is írt 1680-tól 1710-ig, a lélek békéjéről (vallásos mű); a test békéjéről (orvosi könyv) stb., s írta különösen maradandó becsű munkáját, a latin-magyar és magyar-latin szótárt, mely gyermekéveink óta egész életünkön át kisérőnk szokott lenni. Ime azonban e nagy tudós nem csak vallásos, erkölcsi, orvosi és nyelvészeti műveket írt, hanem mint a XVII. század encyclopaedistája más tudományszakokban is dolgozott, s nem csak magyarul, de latinúl is. Így írta a reformatió történetét, így e czímertani munkáját is, melylyel érdemes lesz közelebbről megismerkedni. Talán mondanom sem kell, hogy a munka ajánlva van, még pedig báró Apor Istvánnak, s az akkori szokás szerint, meg is van gratulálva Kölesséri Sámuel által prózában, Enyedi István által versben. Ekkor következik a tartalomjegyzék s az ember csak elbámul, hogy írónk az Ars Heraldica név alatt a tárgyaknak mily különféleségét foglalta össze. Munkáját XV fejezetre osztotta, melyek közül az I. szól: A legfőbb hatalomról, a felségről (de Majestate); a II. a méltóságokról; a III. a családokról; a IV. a nevekről; az V. a czímekről; a VI. a tisztelendőségekről (de Reverentiis); a VII. a rangfokozatokról; a VIII. a testi örökségekről (arcz, bőrszín, haj, köröm stb.); a IX. a ruházatokról; a X. a koronáról; a XI. a gyűrűkről; a XII. a függő ékszerekről; a XIII. a kézbeli ékszerekről; a XIV. a czímerekről, ú. m. 1. a paizsokról, 2. a sisakról, 3. a foszlányokról, 4. a színekről, 5. a czímer-alakokról; a XV. a főbb czímerekről és végül betold egy XVI. fejezetet a czímerek különböző használati módjáról. Lássuk röviden e fejezetek tartalmát.
Teljes czíme: Ars Heraldica seu consvetudinum Heraldicarum, quarum crebrior passim et usus et in Historiis praecipue Europaeis mentio, Synopsis collecta et in hunc pugillum in gratiam in primis Nobilitatis Transilvanicae contracta. Opere et veritate Francisci Páriz-Pápai Med. Dr. et in Alma Enyedina P. P. Claudiopoli 1695. Ex off. Nicolai Kis de M. Tótfalu.
I. A felségesség (Majestas), mondja írónk, a legfőbb hatalom a polgári társaságban, felsőbbet magánál nem ismer, s tőle nincs feljebb hivatkozás. Hatalmát nem szabályozza a terület nagysága, egy városban is fennállhat.
A felségjog valóságos és személyes. Valóságos, mikor az ország vagy birodalom amaz alaptörvényeiben gyökerezik, melyek a köztársaságnak is alapját képezik s csak a birodalom megsemmisülésével enyésznek el; személyes, mikor valakinek csak személyére ruháztatik.
Néha a felségi jog oly mértékben adatik át egy személynek, hogy a nép semmit se tart meg, e módnak neve abdicativus; máskor az állam alaptörvényeinek fenntartása mellett, communicativus, mint Angol-, Magyar- és Erdélyországban.
A felség fogalmának tartalmát teszik a felségi jogok, ú. m.:
1. Törvényt hozni; magyarázni, javítni; sőt ha tetszik, eltörölni:
1062. Hivatalnokokat kinevezni. Ezt magánszemély nem teheti, magánosnak annyi joga van, mennyit a felség rá bíz. A rómaiak még bizonyos életkort is kivántak, consul senki se lehetett 43 éves kora előtt, praetor 40, quaestor és aedilis 27 éves kora előtt.
3. Nála a felebbezés bevégződik, tőle nincs apellatió, de ő a kisebb szék itéletét leszállíthatja, megsemmisítheti, kiigazithatja, megerősítheti.
4. Kiváltságokat osztogathat. Így a római császár királyokat, fejedelmeket, grófokat, bárókat, nemeseket nevezhet ki.
5. Békét köthet, hadat izenhet.
II. A méltóság lehet nagyobb vagy kisebb. A nagyobbak közt régi idő óta kitünik a császári s csakis a pápainak van utána téve. Császár alatt értvén a római császárt, habár a török szultán is használja e nevet. A császárt követik méltóságban a királyok, habár a pápa után mindjárt a bibornokok következnek, kik közvetlen a pápa mellett vannak, tanácsát képezik s Róma földén tartózkodnak, uralkodván fényben és hatalomban. Ezeket az érsekek azután a püspökök és apátok követik, kiket mindnyájokat fejedelmi méltóság környékez.
A császár után jőnek a választók. Ezek egyháziak és világiak. Egyházi választó-fejedelem: a mainczi, a trieri és a kölni érsek, a birodalom főkanczellárai, amaz Német-, az Franczia-, ez Olaszország részéről. Legrégibb a trieri, leggazdagabb a kölni s leginkább tisztelt a mainczi.
Világiak: a cseh király a császár főpohárnokja, hajdan fő étekfogója volt; a mi azután a palatinátusi választó lett, most pedig a bajor király; a szász király a császár főudvarmestere; a brandenburgi választó főkamarás; a palatinatusi választó ma főkincstárnok nevet visel.
Minden uralkodói méltósággal biró egyén egy szóval fejedelemnek neveztetik. A világi fejedelmek herczegek, aztán a főherczegek, mint a Habsburg család tagjai és nagyherczegek, mint a moszkvai, hetruriai és velenczei.
A moszkvai fejedelem nagyherczegnek hivatik, az ő nyelvükön Tzárnak, innen jött azután, hogy elsietve császárnak is nevezgetik. A velenczei herczegség nagynak mondatik, melyben mint Contarini mondja, a királynak egy nemét láthatod: hatalma nincs, de fényben és díszben király; hatalmára nézve tanácsos, a városban fogoly, sehová sem mehet a városból a tanács híre nélkül. A herczegek után jőnek az őrgrófok, ezek után a grófok örökös és ideiglenes (mint például a magyaroknál a főispánok). A grófokat követik a liber-bárók, Német- és Magyarországon kevés, Angliában sok. Francziaországban egy sincs. Erdélyben Fogaras, Kővár és Toroczkó liber-báróságok. Angliában keletkezett egyszersmind a kis bárók (Baronettes, vice barones) intézménye.
Ide tartoznak a császári, királyi hűbérségek (Feuda), melyek közvetve vagy közvetlenűl csak a császártól függenek, tőle kérendők s általa adományozandók és csakis ő a birájok. A kik e hűbériséggel megajándékoztatnak, a császár vazallusainak neveztetnek s neki hűségi esküt tesznek. E hűbérségek egyháziak és világiak. Egyháziak a három egyházi választó, az érsekségek, püspökségek és apátságok. Világiak a cseh király, a többi világi választó, az ausztriai főherczeg, fejedelemségek, herczegségek, területi grófságok, őrgrófságok, várgrófságok, grófságok, báróságok.
Vannak a birodalomnak a német földön kivül lakó vazalljai is, például a spanyol király a burgundi grófságnál fogva, melynek szavazata van a gyűlésekben s járul is a közterhekhez. Svécia és Dánia királya a holsteini herczegségeknél fogva, a lotharingi és mantuai herczeg stb. Ezekről nem mondjuk, hogy a császár vazallusai, hanem a birodalom vazallusai, mert más dolog az uralkodó vazallusának lenni, s más a birodalom vazallusának. Így például Erdélyország alá van rendelve a magyar királynak, de nincs alárendelve Magyarországnak. Így Nápoly alárendeltje a spanyol királynak, de nem Spanyolországnak. E méltóságok, egyháziak úgy mint világiak, el is veszthetők declaratió által.
A III. fejezetben beszél író a családtagokról. Ősökről csak az beszélhet, ki legalább három megelőző apát tud felmutatni.
A IV. fejezetben a nevekről beszél írónk, úgy mint a vezeték-, a kereszt- és melléknevekről stb. Említi például, hogy 1671-ben a Zrinyi és Nádasdi gyermekeiknek neveiket is eltiltották. A Zrinyieket de Gratiáknak; a Nádasdiakat Loveloknak nevezték.
Az V. fejezet a czímezésekről szól. Valamint a neveket az egyének, úgy a czímeket a méltóságok 107megkülönböztetésére találták fél. De vigyázni kell a, tévedésekre; sok fejedelem hord oly czímet, melynek tartalma régen elenyészett. Így a kit a választók magok közt (elsőnek) főnek választanak, császárnak, felségesnek hivatik. A felséges czímet a királyok is megkövetelik, vagy hizelgőiktől elfogadják, mint a szegény I. Károly angol király. *
Magyarországon már I. Mátyás király élt az augustus és Majestas czímekkel.
Hajdan a császárokat istenieknek mondották (divi), ez már ma szokatlan, szintén pius, felix, inclitus, victor és triumphator neveket is nyertek hajdan, ezt még most is szívesen elfogadják. Ma leggyakoribb czím a sacratissimus.
A mi Leopoldunknak – írja jó Páriz-Pápai – mint magyar királynak czíme apostolai, hivatalos iratokban nem szokatlan. A győzhetetlen, a nagyhatalmú, a legkegyelmesebb stb. ma már szokatlanok, ma már szerényebb czímekkel is megelégesznek a monarchák.
A konstantinápolyi császárokat porphyrogenitáknak (bársonyban szülötteknek) szokták nevezni a helyről, a hol a császárné megbetegedett. A törökök császárját Kagánnak, Szultánnak (= úr) nevezik. A moszkvai nagyherczeget Czárnak; a tatárok nagyvezérét Khánnak hívják. A persák királyai Sháhnak, Sophinak czímeztetnek stb. stb. Némelyek ily czímeket vesznek fel: Isten, Jupiter fia, Isten ostora, az egészség ura, a paradicsom angyala, a nap vagy a hold öcscse. És magoknak is adnak czímeket a királyok: a török szultán azzal dicsekszik, hogy ő a királyok királya, s így nevezi magát néha a persa király is.
A spanyol királyoknak sajátos czíme katholikus. E czímet Richaredus spanyol király Lövi, gildus visigoth királynak fia nyerte nagy Gergely római pápától, hogy országából az arianismust kiirtotta. E czímet azonban Clodvig és Chilpert gall királyok is használták. A franczia királyoknak ily nemű mellékneve a legkeresztyénebb. E czímet VI. Sándor pápa hasztalan igyekezett katholikus Ferdinandra átruházni. Az angol királyok a hit védőinek neveztetnek, így nevezte X. Leo VIII. Henriket, hogy Luther ellen egy czáfoló munkát írt. A császárok az egyház ügyvédei. Vannak oly méltóságok a birodalomban melyek csak czímek, de a legnagyobb urak szívesen viselik, pl. al-pohárnok a gróf Limburgok czíme; fő-konyhamester a Waldenburgok czíme; a fuldai apát a császárné főkanczellárja, a toledoi püspök Spanyolország született kanczellárja; a würtembergi herczeg a császár fővadászmestere.
Csak a római pápát nevezik legjobbnak s legnagyobbnak, továbbá, nevezik: atyának az úrban, legszentebb úrnak, a legáldottabbnak, az úr szőlőjének őre, a nyáj pásztora, az apostoli hajó kormányzója, Krisztus helytartója stb. Vannak megelőző czímek, a császár fia vagy utódja római király, néha Princeps Coronae stb. A spanyol trónörökös czíme asturiai herczeg; a franczia elsőszülött duc de Dauphinnek neveztetik. Az angol trónörökös hajdan Normandia herczegének, most Vélszi (Wales) herczegnek czímeztetik stb. A felség czíme Isten után a császárnak adatik, de igen királyoknak is, valamint császárnéknak. A cseh, dán és svéd királyok saját országaikban a felség czímet használják, mely a birodalomban nem adatik meg nekik, s a császár által csak királyi méltóságoknak (regiae dignitatis) s fenséges uraknak (celsitudinis) czímeztetnek.
Dei gratia (Isten kegyelméből) csak monarchát illet meg; de más fejedelmek is használják, Francziaországban azonban a királyon kívül, ha valaki használná, bűnténynek tekintetik. Az erdélyi fejedelmek is használták mint souverainek, de 1690 után az osztrák udvar gróf Bánffy Györgynek a nos-t és Dei gratiat eltiltotta. Levelezéseknél nagy szerénységgel írnak egymásnak az uralkodók. Királyi magasság (Regiae altitudinis) illeti a cseh, dán, svéd királyokat, az etruriai nagyherczeget s még nehány királyi vérből származó herczeget.
Serenissimos – fennségeseknek szólítunk minden választót, s a többi birodalmi herczeget, kik herczegi vérből valók. Eminentissimi – Eminentiádnak czímeztetnek a bibornokok; főmagasságoknak, főméltóságoknak (altissimi celsissimi) minden német, franczia, belga, holland herczeg.
Méltóságosok a grófok és bárók.
Nagyméltóságúak (Excellentissimi) a fejedelmek valóságos tanácsosai, a nagy követek, tábornokok s az akadémiákon némely professorok és tudorok.
Tekintetes nemzetes (Spectabilis Generosus) csak olyan, kinek ősei vannak. (Nisi majorum 108gloria praecellens.) Az apátok, nagyprépostok főtisztelendők (reverendissimi, dignissimi).
Tekintetes (Spectabiles) a várjobbágyok, palotaőrők, kamarások, egyetemeken a karok decánjai.
Városok vezetői nagyságosok (magnifici); közönségök Amplissimi, Gravissimi, Prudentissimi.
A nagyságos czímmel élnek ritkán némely mágnások, gyakrabban az akadémikusok; az akadémiai körből választott rectorok és prorectorok. A theologusok többnyire tisztelendők (reverendi, devoti; vigillantissimi); a jogászok = consultissimi; az orvosok = experientissimi; a bölcsészek = praeclarissimi, s a ki mindenekben kitünő = celeberrimi. Mások vegyesen = pereximii, clarissimi, praestantissimi, doctissimi et quid non? kérdi a jó öreg professor.
Irónk eddigelő intézményszerű, többé-kevésbbé állandósított tényekről tanított, de a VI. fejezeten kezdve a tiszteletadásról, az előljárásról, a ruhákról, gyűrűkről, függőkről, kézrevalókról, koronákról, körmökről, fülekről, stb. értekezvén annyira más térre megy, t. i. az örökké változó divat és szokások terére, hogy ezeket most teljesen mellőzve átmehetünk a XIV. fejezetre vagyis a czímerészetről szóló fejezetre, mely czíműl szolgál ugyan az egész könyvnek, de annak alig teszi negyedét.
A XIV. fejezet a czímerekről több czikkekre oszlik, melyek közt az első:
