Tóth Árpád: TAKARODÓ
S húnyt szemmel olykor tétlen fúrd légbe eveződ!
A Múlt parkja felől egyre görnyedezőbb
Lelked lágy szél legyinti, s szelíden inti térdre...
Keresd, hol fejfák dőlnek, a füves, bús mezőt,
Figyeld setét legét, a múltról neszezőt,
S hervadt kis holtjaid szivéhez csókkal érj te...
S az órákra, melyekre, mint zengő húrra, gazdag
Szerelmed aranykörme simult, s vont halk vonót...
Emlékid ékkövekké, és finoman csiszold,
S belőlük antik gyűrűt formálj szép ujjaidra...