Mária királynő férje
Mária királynő férje
Magyarországon viszont azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy egy nő uralkodása nem lehet hosszú életű. Az uralkodó személyének kérdésében három vélemény kristályosodott ki, de mindenki egyetértett abban, hogy a hatalmat Mária jövendőbelijének kell majd gyakorolnia. Egyesek Luxemburgi Zsigmond brandenburgi őrgróf házasságát akarták, míg mások, elsősorban Lajos orleans-i herceget (1372-1407) látták volna szívesen a magyar trónon. Támogatókra talált az az elképzelés is, hogy az Anjou-ház utolsó férfi tagja, Durazzói (Kis) Károlyé legyen az ország. Hiába tartották meg Mária és Zsigmond esküvőjét, a nápolyi király 1385-ben partra szállt Dalmáciában, s a budai országgyűlésen hamarosan királlyá választották, majd Mária lemondásának hírére Székesfehérvárott megkoronázták. A (Kis) Károlyt támogató Horváti testvérek jó munkát végeztek.
II. Károly (1385-1386) uralma nem tartott sokáig. Miután a nemesség hazatért, s a királyt csak az olaszok védelmezték, a királynék a budai várban tőrbe csalták (Kis) Károlyt, majd a súlyosan megsebesített királyt Visegrád várába zárták, ahol a megválasztása utáni 39. napon meghalt. A sereggel kitört Horváti János a Dráván túlra menekült, ahol (Kis) Károly kiskorú gyermekét, Lászlót nevezték meg a magyar trón örököseként.
A nápolyi párt látványos sikerrel kezdte meg az ellenállást. Az udvar a királynékat, Máriát és anyját, Erzsébetet küldte a felkelés lecsendesítésére, de a Horvátiak elfogták őket. A kíséretükben tartózkodó, s a királygyilkosságban jelentős szerepet játszó Garai Miklós nádort azonnal kivégezték, de ugyanerre a sorsra jutott Erzsébet is. 1387-ben, állítólag leánya szeme láttára, megfojtották.
Ebben a súlyos helyzetben fordult az udvar Zsigmondhoz, aki ugyan sikertelenül próbálkozott Mária kiszabadításával, de ennek ellenére 1387. március 31-én mégis magyar királlyá koronázták.
