A tudományegyetemiek
A tudományegyetemiek
Winterl volt e korszak legnagyobb hatású tudósa, hiszen az általa megtervezett botanikus kertek nagyban segítették a szakma oktatását. Tanítványa, Kitaibel Pál tovább haladt az általa kiépített úton, s tette nemzetközileg is elismertté a magyar botanikát. Mintegy epizódként említjük meg, hogy a Bécsben élt Makó Pál, a neves jezsuita – akinek több okos oktatásügyi rendelkezést is köszönhetünk – rendezte sajtó alá 1791-ben egykori rendtársának, Éder Xavér Ferencnek a dél-amerikai tapasztalatokról írt művét, amely a mai Bolívia egykori faunáját és flóráját mutatja be. Éder misszionárius volt, s e munkája során gyűjtött biológiai adatokat is. Ebben az időszakban több magyar misszionárius is járt Dél-Amerikában, róluk a jelen kötet földrajzi utazókról szóló fejezetében találhatnak még adatokat.
Ne feledjük, hogy amint arról az agrártörténeti fejezetben is szó esik, a mezőgazdasági ismereteket más tanszék keretében oktatták a Tudományegyetemen, s e tanszéket az egyetem budai korszakában Mitterpacher Lajos vezette. E tanszék és a botanikai szoros kapcsolatban állt egymással, amit az is igazol, hogy a két professzor 1783-ban közös művet adott ki szerémségi kutató útjukról, s az is, hogy Mitterpacher háromkötetes agrár-tankönyve a botanikai ismeretek fontos tárháza, s e műben ő egyebek között arra keres választ, vajon mi a közös minden élőlényben. Válasza ez: minden élet vizes közeghez kötött.
Az ország egészének flóráját igyekezett áttekinteni ötkötetes munkájában Grossinger János a 18. század utolsó évtizedében, de ez végül is komolyabb tudományos előrelépést nem jelentett, bár műve érdekes, s hatalmas vállalkozás.
