Kitaibel
Kitaibel
Kitaibel Pál nevét már említettük a fentiekben, a soproni bencések egykori diákja a Tudományegyetem elvégzése után annak botanikai tanszékére kerül, s lesz 1802-ben egyetemi tanár, de ő inkább tudományos kutató maradt, hiszen az egyetemen nem adott elő. Mint a botanikus kert igazgatója, számos ritka növénnyel gazdagította e gyűjteményt, az ország flóráját pedig a 20 ezer kilométernyi kutatóútja során térképezte fel és írta le. A növények mellett a forrásvizeket, ásványvizeket is kutatta, s analizálta is, de jó néhány állattani, geológiai, földrajzi és meteorológiai megfigyelése is fennmaradt, s számos olyan határterületnek is művelője volt, amelyek csak a későbbi évtizedben lettek önálló tudománnyá.
A harminc nagyobb kutatóútja, vagyis a 20 ezer kilométernyi flóraút tudományos eredményeit naplói őrizték meg, de a Waldstein gróffal együtt végzett búvárkodásai nyomtatásban is megjelentek. Az általuk felfedezett, addig le nem írt növényfajok száma eléri a kétszázat, s ezek jó része a kettejük által összeállított hatalmas bécsi albumban jelent meg nyomtatásban. Ez az album 1799-1812 között íródott, s az abban közölt 280, kézzel festett nagy rézmetszetet és több kisebb részletrajzot 350 szövegoldalnyi magyarázat egészíti ki.
Ő maga ezen túlmenően kevés botanikai dolgozatot jelentetett meg, s kutatásainak jó része máig kiadatlan, de szerencsére nevét számos, általa felfedezett növény őrzi. Érdekes az a dolgozata is, amelyet egyetemi professzortársával, Tomcsányi Ádámmal együtt írt az 1810-es móri földrengésről, amelyben elsőként ábrázolták izoszeizta vonalakkal azokat a helyeket, ahol azonos erősségű volt a rengés.
