A vakcináció
A vakcináció
Ekkorra már elterjedőben volt a himlőoltás is. Az első hazai variolizációs adat, tehát az emberről emberre való himlőoltás módszere 1717 óta ismeretes, attól kezdve alkalmazta azt Raymann Ádám János, Eperjes főorvosa. Ez az eljárás Angliában 1722-től kezdve terjedt el, de az effajta oltás nem volt teljes értékű, bár többen is tudtak róla idehaza, értekezett erről Weszprémi István, Benkő Sámuel és más is, de a helyes megoldásra csak Jenner jött rá a század utolsó éveiben, s jött létre hamarosan (1799) Angliában a világ első oltóintézete. Jenner módszere a vakcináció volt, az első olyan eljárás, amellyel a betegséget meg tudták előzni. E prevenciós módszert hazánkban elsőként hatásosan Bene Ferenc népszerűsítette 1802-ben, de könyvében már – és ez egy meglepő adat – 43 olyan magyar orvost említ, aki próbálkozott a himlőoltás elterjesztésével. Bene mellett Nyulas Ferenc ugyanabban az évben Kolozsvárott írt róla, a később Nagyenyedre kerülő Váradi Sámuel pedig Bécsben. Szintén 1802-ben értekezett az oltásról a vegyész Kováts Mihály, azután az országos főorvos Schraud Ferenc és utódai is, akik már megjelentetik a himlőügyi szabályzatot is.
Sajnos a Bach-korszak éveiben számos helyen elmaradtak az oltások, vagy higiéniai hiányosságok miatt azok mellékhatásai léptek fel, s ez újabb járványok táptalaja lett. Bizony csak az 1876-ban kiadott törvény teszi mindenki számára kötelezővé az oltást, de más fertőző betegségek továbbra is pusztítottak, köztük a kolera, amely az utazások számának megnövekedésével és a közlekedés meggyorsulásával egyre gyakrabban jutott el hozzánk is, s a szomorú 1831-32-es járványban mintegy 250 ezer ember hunyt el, köztük – ahogyan azt könyvünk más helyén is említettük – az író Kazinczy Ferenc és a csillagász Tittel Pál. Még Széchenyi István gróf is jelentetett meg ekkor szabályzatot a birtokain élők kolerafertőzésének megakadályozására.
