Az eötvösi felismerések
Az eötvösi felismerések
Ezzel az eötvösi gondolattal át is léphetünk az eötvösi korba, hiszen Jedlik utóda az 1878/79-es tanévtől kezdve Eötvös Loránd lett, aki kísérleti fizikai előadásokat már 1874-től tartott, s – rövid megszakítással – haláláig vezette a kísérleti fizika tanszéket.
Első sikeres kutatási területe a kapillaritások világa, s ezen belül a felületi feszültség vizsgálata lett. Mérési eredményeit csak 1884/85-ben publikálta a Mathematikai és Természettudományi Értesítő hasábjain, de ezek oly jelentősek voltak, hogy "Eötvös-törvény" néven kerültek be a fizikai szakirodalomba. Ezekben rámutatott arra, hogy a különböző, ún. egyszerűen összetett folyadékok molekuláris felületi energiája 1 foknyi hőmérsékletváltozáskor ugyanannyit változik. E változás tehát az anyagi minőségtől és a hőmérséklettől is független.
Eötvös második nagy kutatási témája már elméleti fizikai elemeket is magában foglalt: ide sorolhatjuk a gravitációval kapcsolatos valamennyi vizsgálódását. A földi nehézségi erőtér vizsgálata vagy a tömegvonzás együtthatójának pontosítása az elméleti meggondolások mellett egy alapvető műszert (illetve műszercsaládot) is megkövetel, amelynek Eötvös igazi mestere volt. Ezek az általa kifejlesztett ingák, más szóval mérlegek. A tömegvonzás jelenségét egy Cavendish-éhez hasonló ingával vizsgálta, míg a földi nehézségi erőteret Coulomb csavarási mérlegének továbbfejlesztésével próbálta feltárni. Mindkét esetben olyan érzékeny műszert alkotott meg, amelyekkel nagyságrendekkel sikerült megjavítania elődei hipotetikus adatait. És végül: torziós ingájával kilépett a laboratóriumból is, terepi méréseket végzett, amelyek gyakorlati haszna közismert.
Ugyancsak az 1880-as évektől kutatta a súlyos és tehetetlen tömeg mérőszámai közti összefüggést, mely kérdésre már Newton is választ keresett, de – megfelelő műszer hiányában – nem lelt. Eötvös torziós ingájával már 1889-re jó hipotézist állított fel, de 1909-re mérési pontosságát tovább tudta fokozni. (Időközben – 1896-ban – megjelent a Föld nehézségi erőterének vizsgálatáról szóló összefoglaló tanulmánya is.)
Einstein általános relativitáselméletének kidolgozásakor szintén feltételezte ezt – habár a pontos eötvösi eredményeket nem ismerte -, és magasabb szinten általánosította, állítván, hogy a gravitációs és a tehetetlenségi erőtér ekvivalens. Eötvös tehát még mérőszámok azonosságáról, Einstein pedig már erőterek azonosságáról beszél. Eötvös kísérlete mégis fontos a relativitáselmélet igazolásához.
Hasonló módon, de egy Cavendishével "rokon" ingával mérte Eötvös a tömegvonzás együtthatóját. A legpontosabb eredményt segítőivel, Kövesligethy Radóval és Tangl Károllyal együtt 1891-ben érte el.
Eötvös tehát elsősorban kísérleti fizikus volt. Jól ismerte az elméleti fizika problémáit is, de azokkal szemben tartózkodó volt. Sajnos nem teremtett iskolát; geofizikai méréseinek ugyan több folytatója is akadt, de mint fizikatanárnak vagy mint elméleti fizikusnak nem.
