Egy jelkép: Bős-Nagymaros
Egy jelkép: Bős-Nagymaros
Országunkban a környezetvédelem, amely minden más társadalmi törekvésnél inkább a független mozgalmak tevékenységével függ össze, mindenekelőtt a bős-nagymarosi "Duna-szaurusz" elleni, évtizedes ellenállásban kovácsolódott ki. A vízlépcsőrendszer körüli harc, amely legújabb kori jelképévé vált annak, hogy miképpen lehet az elnyomatásban is összefogni, egyúttal két, merőben ellentétes, világnézet, a technokrata és az ökológiai szemlélet küzdelme is.

A bősi erőmű gátja

1992 november, kiszáradt Duna-meder Bősnél: a szlovák folyóelterelés katasztrofális környezeti hatásokkal járhat a talajvíz lesüllyedése, a tározó térségében pedig a mélybeni ivóvízkincs elszennyeződése miatt
Századunk végének egyik legsúlyosabb öröksége a bős-nagymarosi vízlépcső. Ma már nincsen épelméjű ember, aki azt mondaná, újra belefogna e vállalkozásba – mégis, olykor még ma is arról érkeznek hírek, hogy ha már így alakult, "most már muszáj" bevízlépcsőzni végig a Dunát. Vajon honnan e megszállottság? Mi húzódik meg e szemlélet mögött, amely a vízpart, a természetes ártéri erdők, a vadvízország helyett sivár betonteknőket, s körülöttük "rendezett" partot akar látni?
Vízlépcső a Dunán
Katasztrofális környezeti hatások a vízlépcső térségében
A DUNA ELTERELÉSÉNEK C-VÁLTOZATA