Klasszicizmus, szentimentalizmus
Klasszicizmus, szentimentalizmus
Mindez az irodalom, elsősorban az ókori görög-római művészetet példának tekintő klasszicizmus nagy keretei között mozgott: a zárt formaszerkezetekben a költők az igazság szép kimondására törtek, s megőrizvén a nagy klasszicista poétikai előírást, gyönyörködtetvén akartak tanítani, pedagógiai célt is tartván fenn alkotásaik számára. A művek gondolati megkonstruálása alapvető célként funkcionált számukra, s ezért igen sok tanítókölteményt is írtak (ilyen Bessenyei: Az embernek próbája, Csokonai: Az estve, Az álom stb.; de ide sorolhatók – stilisztikai különbségeik ellenére is – Kazinczy vagy Berzsenyi bölcselkedő episztolái is), ugyanakkor rendkívüli gondot fordítottak műveik formai mívességére, a mesterségre is. E korban zajlott le a magyar irodalom talán legnagyobb szabású formakincsváltása: a hagyományos magyaros verselés mellé megteremtették a magyar nyelvű időmértékes verselés iskoláját – a "klasszikus" triász újítása az 1770-es években: Rájnis József, Révai Miklós, Baróti Szabó Dávid, később Virág Benedek, Berzsenyi Dániel által -, átvettek sok nyugat-európai formát, kidolgozták a magyar szépprózai stílus konvencióit (Kazinczy Ferenc, Kármán József stb.). Az általuk meghonosított műfajrendszer és formakincs lényegében változatlanul élt egészen a huszadik századig.
A klasszicizmus mellett (vagy azon belül) a legjelentősebb irodalmi irányzat e korban a szentimentalizmus volt, mely a klasszicista általánosító tendenciákkal szemben az egyénítésre, a személyes megszólalásra, az érzelmekre (nemegyszer az értelemmel szembeállított érzelmekre) fordított kitüntetett figyelmet. A szentimentalizmusnak köszönhető a szerelmi tematika felszabadulása és felvirágzása (úttörő jelentőségű Himfy szerelmei Kisfaludy Sándortól, a Lilla c. kötet Csokonaitól, vagy a Fanni hagyományai c. kisregény Kármán Józseftől), az egyén érzelmes, fájdalmas önvizsgálódásainak helyt engedő bensőséges líra térhódítása (Berzsenyitől: A közelítő tél, Levéltöredék barátnémhoz, Batsányitól: Tűnődés, Csokonaitól: A tihanyi Ekhóhoz stb.), vagy az e korban még elsősorban külföldi példák nyomán induló, nem mindig magas színvonalú regényirodalom.
