Folyóiratok és társaságok
Folyóiratok és társaságok
E fél évszázad során épül ki (máig ható érvénnyel) a magyar irodalmi élet intézményrendszere: az 1770-es években megindul a magyar nyelvű hírlapkiadás, mely a különböző – például: cenzurális – nehézségek ellenére egyre nagyobb terjedelemre és jelentőségre tesz szert; a 80-as évek végén már több irodalmi folyóirat is megszerveződik, ilyen Kazinczy-Batsányi-Baróti Szabó Magyar Museuma, s a 10-es években már több, országos hatókörű és jelentőségű folyóirat is működik – legjelentősebb közülük a Tudományos Gyűjtemény 1817-től -, irodalmi társaságok szerveződnek, nyilvános tudományos és irodalmi viták zajlanak – például Révai Miklós és Verseghy Ferenc között a magyar nyelv szabályozását illetően, vagy Kazinczy körül a nyelv- és irodalomújítás elvi és gyakorlati kérdései kapcsán -, s hosszú előkészítő kísérletezés után, melynek történetében fontos szerepe volt Bessenyei György 1781-ben megjelent tanulmányának, az Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék című röpiratnak, a korszak végén, 1825-ben megalakul a Magyar Tudományos Akadémia, s rövid idő alatt az irodalmi élet legfontosabb központi szervezője lesz.
Mindennek következtében e fél évszázad alatt az irodalom (a korszak végén: a szépirodalom) terjedelme és az ország életében betöltött szerepe hatalmas mértékben megnő: az irodalom mint a most újrafogalmazódó nemzeteszme legfontosabb megjelenési területe kitüntetett eszmei, ideológiai, politikai súlyt kap, ami mind az írók, költők szerepvállalására, szerepalakítására, mind a megszülető művek jellegére, témaválasztására stb. jelentős kihatással lesz s marad: ebben az időben fogalmazódik meg például a honfoglalási eposz megírásának szüksége (Ráday Gedeon, Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály stb.), az elbeszélő műfajokban a hazai, nemzeti történeti tematika követelménye – ezt valósítják meg Dugonics András regényei, köztük az Etelka, Kisfaludy Sándor verses regéi, például a Csobánc. Ekkor jelenik meg a lírai műfajokban, kivált az ódákban, a nemzethez hazafias felhívást, erkölcsi parancsokat közvetítő költőszerep megfogalmazásának igénye (Rájnis József: A magyarokhoz, Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz; Batsányi János: A franciaországi változásokra stb.).
