Hitvitázó drámák
Hitvitázó drámák
A hatvanas évek elejétől a hetvenes esztendők közepéig-végéig a társadalmi berendezkedés beletörődő elfogadása vagy többé-kevésbé bizakodó helyeslése igen sokszor a hit kérdéseként jelent meg a magyar drámákban. A vallásos hit régi csatározásai és kompromisszumai fejezték ki az elkötelezettség stádiumait, sistergették a parázsló problémákat. Weöres Sándor az Octopus (1965) és A kétfejű fenevad (1968) lapjain is történelmi haláltáncot járatott figuráival. Szabó Magda konstruktív gondolkodását Az a szép, fényes nap (1976) című, a magyar államalapítás és a kereszténység felvételének idejébe visszapillantó drámája tükrözte.
A hitvitázó dráma jellegzetes konfliktustípusa – akár a katolikus-protestáns, vagy hívő-hitetlen viszonylatoktól elszakadva – a testvérek-konfliktus volt. Két fivér, vagy szoros vérségi kötelékben álló rokon, máskor két testi-lelki jó barát széttartó útja példázta az eszmei végletességet. Illyés Testvérek (1972) című második Dózsa-drámája adott nevet ennek az összecsapásnak. Gyurkó László brechti tézisdrámája, a Szerelmem, Elektra (1968) még korábban érzett rá az állandó ideológiai harcot követelő, szellemileg is fölfegyverkezett nőtestvér és a megbékélést hirdető Oresztész végzetes – noha szerelmi motiváltságú – diszharmóniájára. A romániai magyar drámairodalom is nemegyszer igazolta ennek az antagonisztikus drámai ellentétnek az aktualitását.
