A nyelv születése
A nyelv születése
Struktúra és funkció e sajátos viszonya ad lehetőséget arra is, hogy a nyelv, mint első – és minden továbbinak alapjául szolgáló – kommunikációs eszköz keletkezésére visszakövetkeztessünk. Kezdetben, az emberré válás hajnalán bizonyára csak néhány tagolatlan hangsor állt rendelkezésre, mely a külső és/vagy belső valóság néhány konkrét elemét megnevezhette: a mai "Reccs", "Puff", ,Jaj" tagolatlan mondatainkra emlékeztető jelzések. Ezeket nyilván gesztusok, mimika kísérte – az ilyen módon "tagolt" közlések egyre szaporodtak, ahogy a fejlődő tudat a világ mind több mozzanatát próbálta megnevezni. A minőségi változás akkor következhetett be, mikor a gesztusok helyét lassan-lassan átvették rámutató szerepű hangsorok: "Ez puff", "Az reccs". A jelzés tehát kétpólusúvá vált, elvileg végleg felszabadítva a testet a jelzésadás feladata alól. A kétpólusú jelzés minden létező (és létezett) emberi nyelv alapvető jelzésegysége, s innen, bár végtelenül hosszú, mégis egyszerűbb az út: a rámutató jelek szerepét fokozatosan átveszik a valóság elemeit megnevező hangsorok: "Fa reccs", stb. A jelkészlet gyarapodásával először a valóságelemek tulajdonságait, majd a cselekvések, történések körülményeit és tárgyát is képes lesz egy közlésben hírül adni a beszélő. Minimális jelkészletből "előállitható" ez a jelzés: "Öreg ember láb állat ott hamm" – egyértelmű, minden részletre kiterjedő tájékoztató egy szomorú eseményről; íme, előttünk áll a nyelvek mindegyikére jellemző öt mondatrész, egyetlen mondattá fogalmazva.
E feltételezett, kikövetkeztetett folyamat egyben modellálja az emberi nyelv kettős tagoltságát is. Jelzéseink (mondataink) jelekből (szavakból és azokat összeszerkesztő, nem önálló jelentésű nyelvtani eszközökből, ún. morfémákból) épülnek föl. A szavak (lexémák) és morfémák száma minden nyelvben véges; belőlük azonban végtelen számú kombináció alkotható. Ez a tagoltság első szintje. E szint alatt is szerkesztettséget találunk: a jelek hangokból (írásban azok grafikai jeléből: a betűkből) épülnek föl. A jelekben fölhasználható hangok száma szintén véges, sőt igen kicsiny: egy nyelv sincs, ahol a jelekké építhető hangok (fonémák) száma elérné a százat, a magyar nyelvben számuk mindössze 39. E fonémák kombinációs lehetősége elméletileg végtelen, de egy-egy nyelv sajátos jelépítési szabályai, szokásai által megszorítva is több millió. Ez a tagoltság alsó szintje. E kettős tagoltság által válik a nyelv – minden más emberi kommunikációs rendszert meghaladóan – végtelenné, a végtelen valóság megragadására alkalmassá.
