A '30-as évek irodalmi élete
A '30-as évek irodalmi élete
Bár az évtized közepétől egyre-másra alakultak az új folyóiratok, az irodalom csúcsán még mindig a Nyugat állt, mely Babits Mihály szerkesztésében az örök emberi értékeket időszerűsítette és képviselte. Nem véletlen, hogy a Jóság című antológiában (1929), a rövid életű folyóiratokban, a Perspektívában (1931-1932) és a Névtelen Jegyzőben (1932) hangjukat próbáló fiatal lírikusok és prózaírók szinte kivétel nélkül a Nyugatot akarták meghódítani, s oda legtöbbjük útja az évtized során mind nyitottabb és színvonalasabb Napkeleten (1923-1940) át vezetett. Itt és a Nyugat asztalánál alakult ki később a "nemzedék", melynek tagjait baráti szövetségeik, de közös irodalmi törekvéseik is egybekapcsolták, gyakori nemzedéki vitáik pedig összekovácsolták. Kevésbé sikerült Bethlen Istvánnak és Teleki Pálnak az a törekvése, hogy a kitűnő Magyar Szemle (1927-1944) körül gyűjtsenek egybe olyan fiatal írókat és esszéistákat, akik a keresztény nemzeti eszmények megvalósítását tekintik vezérelvüknek. Ideig-óráig hatást tettek rájuk a különféle baloldali eszmeáramlatok, s még inkább az újraéledő antikvitás szellemisége, amelyet a kiváló klasszika-filológus, Kerényi Károly (1897-1973) közvetített, visszaidézve a vonzó "szigetgondolatot". Tudta, hogy a horatiusi "boldogok szigete" akármilyen hosszú vándorlás után sem érhető el, a lelkekben azonban megvalósíthatónak vélte. Feléje indultak el e kor lelkes ifjú argonautái (azaz: bátor, vakmerő hajósai), akik az Argonauták című folyóiratban (1937-1938) jelentették meg verseiket, fordításaikat és tanulmányaikat. Az antik humanizmus mélyen belegyökerezett a régi magyar irodalomba is. Ezt bizonyította a Kerényi Károly által bevezetett Horatius noster (1935) műfordítás-gyűjtemény is. Termékeny kiindulópontot adhat azonban a jelen számára is, a békességért vívott küzdelmében, amint ezt a Pásztori magyar Vergilius (1939) című kötet bizonyította. Ezt egy lírai békeantológia kezdeményezőjének szánták szerzői. Folytatását a háború akadályozta meg. Itt közölt Vergilius-fordítása ösztönözte Radnóti Miklóst eklogák írására, s a klasszicizmus eszmevilága hatotta át a harmadik nemzedék utolsó, az erőket egyesíteni vágyó folyóiratát, az Ezüstkort (1943) is, amelyben már Pilinszky János is jelen volt, az akkori legfiatalabbak képviseletében. Bevezető tanulmányában Mátrai László úgy jellemezte a klasszicizmust, mint a független szellem menedékét.
Az évtized során feltűnt fiatalok kevesebb energiával vetették bele magukat a népi-urbánus viszálykodásba, mint a náluk nemzedéknyivel idősebbek. Inkább műfaji szempontok alapján bírálták a népi írók egyik legfontosabb műfaját, a szociográfiát. Korszaknyitónak vélték ugyan a Puszták népét (1936), ösztönözte is őket, hogy a Szolgálat és Írás Munkatársaság keretében elkészítsék a város szociográfiáját, mégis szembeszálltak divatjával: riasztotta őket a közvetlen valóságábrázolás, melyben a meghaladott naturalizmus újraélesztésének kísérletét érzékelték.
A klasszicizmus rendszerint ellentétek kiegyenlítésére törekszik. A nemzedék világszemléletében és irodalomértelmezésében is fontos szerepe van a szélsőségek elutasításának. A túlzott baloldaliságot éppúgy elvetették, mint ahogy szembeszálltak a mind erősebb jobboldali veszéllyel. A korra jellemző antiszemitizmus és rasszizmus finoman fogalmazott megjelenési formáitól élesen elhatárolódtak. Ezért bírálták a többi között Németh László Kisebbségben (1939) című, nagy vihart keltett művét, mely ellen Babits is "pajzzsal és dárdával" szállt volna ki legszívesebben.
