A nyelv elsődlegessége
A nyelv elsődlegessége
A nyelvnek a gondolkodáshoz viszonyított elsődlegességét valló relativista nézetek a felvilágosodás korában merültek fel először. Különbséget kell tenni a tétel általános és speciális változata között. A történetileg is korábban felmerült általános tétel azt mondja ki, hogy nyelv nélkül nem létezhetik gondolkodás (pontosabban: fogalmi gondolkodás). A szavak lehetnek az ideák jelei – fejtegeti például Etienne Bonnot de Condillac –, de hát erre a jelrendszerre éppen azért van szükségünk, hogy magunk hívhassuk elő ideáinkat, és végezhessünk velük gondolati műveleteket. Egy másik korabeli nézet szerint a gondolkodás tagolatlan egészként ragadja meg a felfogott szituációt, a nyelv, a kimondott szavak egymásutánjával, elemzi, strukturálja ezt a gondolatot. Wilhelm von Humboldt már 19. századi klasszikus megfogalmazásában a nyelv a gondolat képző szerve. Az értelmi tevékenység számára elengedhetetlen, hogy kapcsolatba lépjen az artikulált hanggal, különben a gondolkodás nem érhetne el kellő világosságot, a képzet nem válhatna fogalommá. – A relativista felfogás speciális változata, amelynek első megfogalmazásai ugyancsak a felvilágosodás korából valók, „a nyelv meghatározza a gondolkodást” tételt az egyes különös nyelvekre vonatkoztatja. Jean-Jacques Rousseau és Giambattista Vico egyaránt feltételezi, hogy az újabb idők fogalmi, érvelő jellegű gondolkodásának létrejötte nem független a nyelv jellegének átalakulásától; egy korábbi, természetközelibb gondolkodásmód – legalább részben – egy más típusú, és ezért más világképet sugalló (feltételezett) ősi nyelv befolyása alatt formálódott. Humboldt már a valóban létezett és létező nyelvekről nyilatkozik úgy, hogy mindegyikükben sajátos világszemlélet rejlik. A nyelv szerinte mintegy kört rajzol az őt beszélő nép köré, amelyből csak úgy lehet kilépni, hogy ezáltal átlépünk egy másik hasonló körbe. Egy idegen nyelv megtanulása ezért voltaképpen egy új világszemlélet elsajátításával egyenlő. Ezt a nyelvi relativitás tézisének is nevezett felfogást szorgalmazta a 20. században – főleg az amerikai indián nyelvek és kultúrák értékelése alapján – Edward Sapir és Benjamin Lee Whorf is. Sokak által vitatott értelmezésük szerint minden nyelv sajátosan tagolja a külvilágot, és ezt az egyedi látásmódot rákényszeríti beszélőire. A nyelv felépítése meghatározó módon hat az adott nép kulturális és szociális modelljeire is.
L. Wittgenstein (1889–1951)
