A kommunikáció alapvető emberi jog
A kommunikáció alapvető emberi jog
A kommunikáció alapvető emberi jog. Megsértése szinte mindenütt (az egyéntől, a csoportokon át az intézményekig) rendszeresen megfigyelhető. Olykor regionális konfliktusok robbannak ki belőle: nyelvtörvények, felirat-, tábla-, névháborúk stb. A nyelvpolitika további kritikus témakörei: nyelvi elnyomás (diszkrimináció), kommunikációs konfliktusok (a sértegetéstől az erőszakos cselekedetekig), az államnyelv kérdése, a nyelvnek más nyelvekhez való viszonya (kisebbségi vagy államnyelv, rokonnyelv vagy „idegen” nyelv), a „hivatalos” nyelvek státusa az nemzetközi szervezetekben, a „közvetítő” nyelvek és a világnyelv(ek) ügye stb. Politológiai értelemben nyelvpolitikai jellegű küzdelemnek mondják a hatalommal kapcsolatos vitákat, szópárbajokat, valamint a tömegkommunikációs nyelvi manipulációkat is; ezeket azonban helyesebb a politikai nyelvhasználat körébe sorolni. A nyelvpolitika nyelvészeti érveket, módszereket jelent; vagyis azt, hogy a nyelvész nyelvi kérdésekben ad tanácsot a politikusoknak. A nyelvet érő aktív és passzív külső hatások megragadására, leírására és a reagálások kidolgozására a nyelvtudomány határait ki kell terjeszteni. A nyelvpolitikai alapelvek kidolgozásához főleg a pragmatikai jellegű antropológiai nyelvészeti irányzatok nyújtanak segítséget, ide értve az etno-, a pszicho- és a szociolingvisztikát, illetve a (tömeg)kommunikációelméletet. A magyar nyelvtudományban pedig a nyelvművelés keretében jelentek meg nyelvpolitikai kérdések. A nyelvpolitika fölhasználása egyértelműen a politológiai és a politikai gyakorlat feladata.
