A Balassi körüli költői hagyományok
A Balassi körüli költői hagyományok
A 16. század utolsó évtizedének, majd a 17. első évtizedeinek költészete meggyőzően bizonyítja, hogy már Balassi előtt is létezett Magyarországon a nő-kultusz jegyében fogant magyar nyelvű szóbeli szerelmi költészet. Kialakult egy költői nyelvhasználat, az alkotók egy közös költői nyelvből merítettek. Ismerték az udvarló költészet műfajait, petrarkista sablonokat, az udvariság értékrendjét, nyelvi játékait. Ekho visszhangozza a kedves nevét, akinek legfőbb virág attribútumai a rózsa, liliom és viola, az ármányos Cupidó leselkedik mérges nyilával a vágyakozó, vagy éppen elutasított szerelmesre, antik istenek szólnak bele boldogulásába. A vers a kedveshez küldött vallomást vivő követ, ajándékba küldött tárgy lírai kísérője és értelmezője. A szorosan Balassit követő versek csoportja is jól elkülöníthető, van ahol a versszerző metrikai szinten is pontosan igazodik mintájához. (A Balassi-strófa használata.) Különösen kedvelt volt a Hogy Juliára talála, így köszöne neki c. vers utánzása:
„Egességel en bus szivem vidamsága,
Lelkemnek, szivemnek edes kevansága,
Mert te vagy eletemnek minden boldogsága,
Idvoz légy szivemnek kevánt szép czillaga.”
Lelkemnek, szivemnek edes kevansága,
Mert te vagy eletemnek minden boldogsága,
Idvoz légy szivemnek kevánt szép czillaga.”
Másutt a Szép magyar comedia című pásztordrámájának mintaadó jellege látszik. Megsokasodnak a versekben a Júliák, hősként való megjelenésük nyilván ugyancsak Balassi hatása.
Már Balassi költészetében is elkülönül az udvari szerelem és a latrikánus, a kifinomultan eszményítővel szemben a vaskos érzéki, nyersen szókimondó. A 17. századi köz költészet széles skáláját műveli mindkét regiszternek, de vegyítésükre is számos példát találhatunk. Ariosto szonettjének átköltése a szerelmes rabének jellemzőit mutatja, de helyet kap benne egy gyöngéden, becézően erotikus strófa is. Zrínyi Miklós Arianna sírása című versének patetikus, nagy szenvedélyt hordozó hangja is fölbukkan egy szerelmi kesergőben. A nőkultusz költészete korántsem részesíti előnyben a házasságban beteljesedő szerelmet, sőt egy jelentős része kifejezetten házasságon kívüli szerelemre bátorít, férjes asszony a vágyott kedves. Szerelmüknek így még több akadály áll útjában, de az asszony elszántan és nyíltan kifejezi vágyait:
Már Balassi költészetében is elkülönül az udvari szerelem és a latrikánus, a kifinomultan eszményítővel szemben a vaskos érzéki, nyersen szókimondó. A 17. századi köz költészet széles skáláját műveli mindkét regiszternek, de vegyítésükre is számos példát találhatunk. Ariosto szonettjének átköltése a szerelmes rabének jellemzőit mutatja, de helyet kap benne egy gyöngéden, becézően erotikus strófa is. Zrínyi Miklós Arianna sírása című versének patetikus, nagy szenvedélyt hordozó hangja is fölbukkan egy szerelmi kesergőben. A nőkultusz költészete korántsem részesíti előnyben a házasságban beteljesedő szerelmet, sőt egy jelentős része kifejezetten házasságon kívüli szerelemre bátorít, férjes asszony a vágyott kedves. Szerelmüknek így még több akadály áll útjában, de az asszony elszántan és nyíltan kifejezi vágyait:
„Most jöj el velem és arra menyünk,
Ketten egymással szerelmeskedgyünk,
Szép játékokkal meg elégedgyünk...
Migh uram megh jö, én mellettem hály...”
Ketten egymással szerelmeskedgyünk,
Szép játékokkal meg elégedgyünk...
Migh uram megh jö, én mellettem hály...”
A magát kellető, szépségére büszke, szerelmi érzésének létjogosultságát fennen hirdető, érzéki, de ugyanakkor finom és művelt fiatalasszony alakja már ismerős 16. századi széphistóriáinkból is (Eurialus és Lucretia). A Vásárhelyi-daloskönyv szerzője szemlét tart a nők felett, de eszébe sem jut, hogy bármelyiket is feleségnek szemelné ki. Nem is keres bennük mást, csak szeretőt, ehhez méri méltatásukat is: „Fogd az csecsidt, nem bánya,/ Meg az mast is meg álya...”; „Az farát oda agya...”; „Szeretem, mert csokolodó...”; „Vid az tanczban, elmehet...”; „Csecsi, fara domború...”. Ez azonban már a latrikánus hagyomány érvényesülése.
E közköltészet egészében erősen elvilágiasodik, ez még akkor is elmondható, ha genezisében kapcsolódik a vallásos hagyományokhoz. Képanyaga, frazeológiája átalakul, erősen meghatározzák az ókori mitológiai hagyományok, kortárs neolatin költők. Visszaszorul benne a biblikus jelleg, annak formateremtő hatása szerény méretűre zsugorodik. Ritka kivétel az a 17. századi ének, ahol a szerelmi vágyakozás kifejezésére a 42. zsoltár közismert kezdősorait (Szenci Molnár átköltésében: „Mint a szép híves patakra/ Az szarvas kivánkozik/ Lelkem ugy ohajt Uramra/ Es hozzá foházkodik”) parafrazálja a szerző ekképpen, meglepő profanitással:
E közköltészet egészében erősen elvilágiasodik, ez még akkor is elmondható, ha genezisében kapcsolódik a vallásos hagyományokhoz. Képanyaga, frazeológiája átalakul, erősen meghatározzák az ókori mitológiai hagyományok, kortárs neolatin költők. Visszaszorul benne a biblikus jelleg, annak formateremtő hatása szerény méretűre zsugorodik. Ritka kivétel az a 17. századi ének, ahol a szerelmi vágyakozás kifejezésére a 42. zsoltár közismert kezdősorait (Szenci Molnár átköltésében: „Mint a szép híves patakra/ Az szarvas kivánkozik/ Lelkem ugy ohajt Uramra/ Es hozzá foházkodik”) parafrazálja a szerző ekképpen, meglepő profanitással:
„Ugy kivántam látni ekes termetedet,
Mint az szomju szarvas hideg kut fejeket.”
Mint az szomju szarvas hideg kut fejeket.”
A szerelmi vágyakozás kifejezésére pedig inkább mitológiai hősök sokaságát vonultatják föl. Az udvari szerelem szemléletéhez áll közel némely széphisóriánk, meg is találjuk emlegetésüket, hatásukat e közköltészetben. Kettőt is említ közülük 1662-ben egy szerző (Gismunda és Gisquardus históriája, Árgirus...):
„Legjen Helena bator Parise,
Az tünder leanj az Argjirusé,
Gysmondi pedig szep Gyskarduse,
Csak te enjim legj szivem, nem mase.”
Az tünder leanj az Argjirusé,
Gysmondi pedig szep Gyskarduse,
Csak te enjim legj szivem, nem mase.”
