Finnugor előzmények, középkori töredékek
Finnugor előzmények, középkori töredékek
Eredetmondáink, hiedelemtörténeteink, csillagneveink legrégibb rétege hasonlít a finnugor népekére. Nincs okunk feltenni, hogy már e korban ne lett volna ismert a találóskérdés (megnevezésének későbbi leszármazottja a mese szó), többféle szokásdal, epikus történet. Azonban ezek szövegét még akkor sem tudjuk visszaidézni, ha ismerünk is a közelmúltban feljegyzett párhuzamokat. Mordvin és magyar népballadák témái, mari és magyar népdalok strófikus szerkezete, finn és magyar közmondások vitathatatlan összetartozása vált ismertté – mindezek a hasonlóságok azonban a közelmúltban érvényesek, mindenütt hosszú műfaji fejlődés után – azt tehát nem bizonyítják, hogy évezredekkel korábban is léteztek volna. Még a forma, a verselés és a dallam is változik. Biztosra vehetjük, hogy a rímelés, a soronként különböző dallam nem honfoglalás előtti a magyarban, sőt még az ismétlés, párhuzamosság, gondolatritmus is csak kezdeti változataiban tételezhető fel.
Azt, hogy a közelmúlt magyar népköltészetét török meg szibériai, vagy akár távoli népek költészetével társítsuk, még indokolhatatlanabb. Itt már a történelem sem mutat olyan korszakra, amikor ilyen kapcsolat kialakulhatott volna.
Középkori latin nyelvű szövegeink alig adnak támpontot egykori epikánk formájáról. Talán igaz, hogy első személyesek voltak az ilyen énekek. Az viszont az utókor tévedése, hogy a honfoglaló vezérek vagy a Lech-mezei ütközetkor megcsonkított gyászmagyarok önmagukról énekeltek volta. Középkori „királyi” regöseink inkább bohócszerű mulattatók, mint epikus énekesek lehettek. Anonymus gestájából két évszázada próbáltak honfoglalás kori epikus énekeket kibányászni. Az a hasonlat, hogy „tökként vágták az ellenség fejét” aligha sejtet eposzt. Talán árpád követinek (Ősbő és Velek) a különben sosem élt Ménmarót erdélyi vezért legyőzése lehetett a 13. században még ismert, birokszerzést indokoló, eredetében nemzedékekkel korábbi, és már akkor is költői történet. Ennek eredeti formájáról viszont mit sem mondhatunk.
Nem azt tudjuk, milyen hangszert használhattak korai epikus énekeseink, inkább azt: melyeket nem. Legrégiesebb ráolvasásaink, imáink szövegének tagolása nem mutat verses formát. Balladáink, meséink régies formulái sem bizonyíthatók a magyar „ősköltészetből”. A későbbi utánzások (legkorábban Csáti Demeter: Pannóniai ének, 16. század) sem bizonyítják ősköltészetünk sok századon át való továbbélését.
Azt viszont tudjuk, hogy már a 13. századtól megfordulnak nálunk európai költők, zenészek, akik a középkori költészetet művelik, szinte biztos, hogy sohasem magyarul. Majd pedig szépirodalmunk témájává válik az eltűnt költészet: Wörösmartyról Kodolányi Jánosig, Weöres Sándor és Juhász Ferenc „ősénekeiig”.
Néhány alapfogalom
Ősvallás: nálunk használt értelmében egy nép ősi vallása, hitvilága (a magyarok esetében mindaz, amit a honfoglalás és a keresztényég felvétele előtti korban erről tudunk). Általánosabb (nálunk ritkábban használt) értelemben: az ősemberek „vallása”.
Mitológia: az istenekre vonatkozó mítoszok összessége, rendszere. Monoteista vallásokban ehhez hasonlít például a szentekre, egyházatyákra vonatkozó alkotások összessége.
Néphit: a folklór keretében a hiedelmek és az ezekhez kapcsolódó gyakorlat megnevezése. (Pl. a lidércről, boszorkányokról, táltosokról, halottlátókról szóló történetek, a szemmelverés vagy rontás gyakorlata.)
Népi vallásosság: a vallás keretében annak a nép körében ismert változata. (Nálunk pl. a laikus imádságok, búcsújárás, a vallásos ponyvairodalom termékei, temetkezési szokások, keresztnévadás stb.)
Ősvallás: nálunk használt értelmében egy nép ősi vallása, hitvilága (a magyarok esetében mindaz, amit a honfoglalás és a keresztényég felvétele előtti korban erről tudunk). Általánosabb (nálunk ritkábban használt) értelemben: az ősemberek „vallása”.
Mitológia: az istenekre vonatkozó mítoszok összessége, rendszere. Monoteista vallásokban ehhez hasonlít például a szentekre, egyházatyákra vonatkozó alkotások összessége.
Néphit: a folklór keretében a hiedelmek és az ezekhez kapcsolódó gyakorlat megnevezése. (Pl. a lidércről, boszorkányokról, táltosokról, halottlátókról szóló történetek, a szemmelverés vagy rontás gyakorlata.)
Népi vallásosság: a vallás keretében annak a nép körében ismert változata. (Nálunk pl. a laikus imádságok, búcsújárás, a vallásos ponyvairodalom termékei, temetkezési szokások, keresztnévadás stb.)
A Szentírásban is olvasható szövegek népi párhuzamai. A Paraszt Biblia könyv magyar hanglemezkiadásának borítólapja (1986)
Az első magyar nyelvű nyomtatott orvosi könyv Hasznos és fölötte szükséges könyv (1588) szerzőjének, Frankovics Gergelynek valószínűleg maga által összeszerkesztett „címere” hiedelemábrázolásokkal: (balról:) a pokol torka, ördög, sárkány, csontváz és kasza
