Vers-kézirat, levelek és más dokumentumok
Vers-kézirat, levelek és más dokumentumok
Különösen fontos információkat szolgáltathat a kézirat(ok) és az azonos időben írt levelek, dokumentumok párhuzamos mérlegelése. Jól mutathatja ezt Babits Mihály A gyémántszóró asszony c. versének esete is.
A levelezésből kiderül, a Nyugat szerkesztősége nevében 1924. januárjában, feltehetően a hónap legelején, Gellért Oszkár felkérte Babitsot a februárra tervezett Móricz emlékszámban való közreműködésre. Babits a levél kézhezvételekor – tudható meg egy híradásból – még nem döntött, tanulmányt, visszaemlékezést vagy verset küld, azt azonban jelezte, valamilyen módon részt vesz a köszöntésben. Feltételezhetően azonnal nekilátott a versírásnak. Az első változat, amelyik a válaszlevéllel egy időben készülhetett, deklaratíve is kapcsolódott a megrendeléshez: az ünnepelt nevét is a szövegbe illesztette. Emígy: „Ragyogj aki fény vagy/ Bizony, Móricz Zsigmond, szükség van a fényre/ vetni amaz őrült asszony utjai elébe, tántorgóvá tette nem vélt, nem várt vesztesége” A feltételezhető második variációban Móricz neve elmarad: „A vad Idők útján, a történet éjén/ Egy őrült asszony fut a meredék szélén”. A valószínűsíthető harmadik vers általánosítással és távolabbról indított. „Minden vers egy csoda. Ilyen csodának/ fényét vetem vak útaid elé, mert tántorgóvá tett a kín, a bánat,/ hogy azt se tudod már lábad merre lép”. A Babits Hagyatékban van egy teljesnek tűnő szöveg is, címmel, rendezett szakaszokkal, viszonylag kevés húzással.
A Nyugat 1924. február 16-i számában (a cím és az ajánlás változatlanul hagyásával) a vers így indul: „Éjszaka ez, testvér!... Szükség van a fényre,/ vetni amaz őrült asszony utjai elébe:”
Mit mutatnak a levelek és ezek a változatok?
Egyrészt újfent jelzik Babits alkotói módszerének egyik jellegzetességét, a konkrét élménytől (megbízástól, felkéréstől, eseménytől, személytől) való távolságtartás kötelességet, az általánosítás, az általánosíthatóság óhaját, másrészt azt, hogyan marad meg és módosul az asszony–haza és az út–élet azonosítás mint szövegszervező elv.
Az asszony-haza összekapcsolás, a világ- és magyar irodalmi reminiszcenciák mellett a kritikai kiadást közreadó szerkesztőnek még valamit felidéz: az 1920-as évek elején feltűnő képzőművészeti alkotások sugalmát. A trianoni döntés után ugyanis majd minden magyar városban megjelentek szobrok, színes nyomatok, amelyek valamilyen formában a békediktátum okozta tragédiát kívánták ébrentartani. A szobrok és nyomatok gyakran szimbolikus nőalakban fogalmazták meg Magyarországot, félreérthetetlenül, kompozíciós eszközökkel utalva a környező államok fennhatósága alá került magyar területekre. A nőalak–haza összekapcsolás – már Gyöngyösinél is felmerült mozzanata – a kortársaknak így evidencia lett. A nyomatok, szobrok és a Babits-vers szimbolikus alakja azonban eltért egymástól. A képzőművészeti alkotások általában karddal, páncéllal mutatták Patrona Hungariae-t. Babits kéziratváltozatai jelzik, a költő a szövegalakítás során sok mindent változtatott, a veszteséget, a veszteség okozta őrületet jelenítette meg. Ez a tény pedig önmagában is fontos, jelzi, Babits az 1920-as versekben, A könnytelenek könnyeiben, a későbbi Csonka Magyarországban, a Hazám!-ban, a Politikában, a tanulmányokban és A gyémántszóró asszony alakulása közben a bekövetkezett politikai történést változatlanul a kantiánus felfogás szerint minősítette.
A kritikai kiadások készítésének egyik feltétele, a kéziratok összegyűjtése. Babits Mihály kéziratai és levelezése c. négy-kötetes gyűjteményt – Láng József irányításával – Cséve Anna, Kelevéz Ágnes, Melczer Tibor és Nemeskéri Erika állította össze
A Nyugatban közölt és a később közreadott változatok egybevetése, az alapszöveg kiválasztása, a módosítások regisztrálása, a vers hátterének felvillantása, azaz a kritikai kiadás teljesebbé (gazdagabbá, mássá) teheti a befogadást.
Néhány fontos fogalom
1. Ultima manus: szó szerint: utolsó kéz, az író életében elkészült, legutolsó, sajátkezű változat.
2. Filológia: az irodalmi műveknek komplex módszerű (a szöveg kritikán és szövegelemzésen alapuló) tanulmányozása.
3. Forrás: irodalmi értelemben mindazon művek vagy tények összessége, amelyekből az író, műve megírásakor merít.
4. Forráskutatás: azoknak a szövegeknek a megkeresése és filológiai feldolgozása, amelyekből valamilyen adott szöveg egyes gondolatai, adatai, megfogalmazásai vagy stiláris fordulatai közvetve vagy közvetlenül származnak.
5. Interpretáció: irodalmi szövegek értelmezése, magyarázása, magyarázata.
6. Szövegértelmezés: a filozófiai munka egyik fő területe, a szövegkritika által hitelesen rögzített és a szövegmagyarázat által megvilágított szöveg átfogó és mélyebb, a benne szereplő szavak szótári jelentése mögött meghúzódó értelmének tisztázása.
7. Szöveggondozás: az irodalmi alkotások pontos szövegének hozzáférhetővé tétele, legtöbbször kiadás formájában.
8. Szövegkritika: az irodalmi művek hiteles, az író szándékait leghívebben tükröző szövegének megállapításával kapcsolatos filológiai tevékenység.
9. Szövegmagyarázat: a filológiai munka másik fő területe, a szövegek megértéséhez szükséges kiegészítő ismeretek rögzítése.
10. Textológia: irodalmi művek hiteles szövegének megállapítása, a szövegkritikai kiadások megszerkesztésének tudománya.
1. Ultima manus: szó szerint: utolsó kéz, az író életében elkészült, legutolsó, sajátkezű változat.
2. Filológia: az irodalmi műveknek komplex módszerű (a szöveg kritikán és szövegelemzésen alapuló) tanulmányozása.
3. Forrás: irodalmi értelemben mindazon művek vagy tények összessége, amelyekből az író, műve megírásakor merít.
4. Forráskutatás: azoknak a szövegeknek a megkeresése és filológiai feldolgozása, amelyekből valamilyen adott szöveg egyes gondolatai, adatai, megfogalmazásai vagy stiláris fordulatai közvetve vagy közvetlenül származnak.
5. Interpretáció: irodalmi szövegek értelmezése, magyarázása, magyarázata.
6. Szövegértelmezés: a filozófiai munka egyik fő területe, a szövegkritika által hitelesen rögzített és a szövegmagyarázat által megvilágított szöveg átfogó és mélyebb, a benne szereplő szavak szótári jelentése mögött meghúzódó értelmének tisztázása.
7. Szöveggondozás: az irodalmi alkotások pontos szövegének hozzáférhetővé tétele, legtöbbször kiadás formájában.
8. Szövegkritika: az irodalmi művek hiteles, az író szándékait leghívebben tükröző szövegének megállapításával kapcsolatos filológiai tevékenység.
9. Szövegmagyarázat: a filológiai munka másik fő területe, a szövegek megértéséhez szükséges kiegészítő ismeretek rögzítése.
10. Textológia: irodalmi művek hiteles szövegének megállapítása, a szövegkritikai kiadások megszerkesztésének tudománya.
